Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-05-07 / 91. szám
2 SZLOVÁKIA • HÍDLAP • 2004. május 7., péntek Terrorveszély a vonatokon? Egy névtelen bejelentő szerint veszélyben vannak a Szlovákiában közlekedő nemzetközi vonatok. Ezzel ellenétben a Vasúti Rendőrség azt állítja, hogy nincs információja ilyen merényletről, az utasok biztonságát továbbra is felügyelik. „A szlovákiai Interpolhoz érkezett egy névtelen bejelentés, amely arra figyelmeztetett, hogy valakik vonatokat akarnak felrobbantani. A mi feladatunk, hogy védelmi intézkedéseket hozzunk, hogy jelentsük a rendőrségnek, ha valami gyanús, s hogy segítsünk a rendőröknek a vagonok ellenőrzésében” - mondta Milos Cikovsky, a vasúti társaság szóvivője. A Vasúti Rendőrség nem tart semmilyen veszélytől. „Nem tudunk semmilyen merényletről” - jelentette ki Búransky, a Vasúti Rendőrség szóvivője, aki hangsúlyozta, hogy a legutóbbi spanyol merénylet óta a szlovákiai vasutakon is fokozott védelmi intézkedéseket vezettek be. „Ez az ijesztgetés összefügghet a közeledő NATO- csúccsal is” - állította a szóvivő. Plusz 200 millió a pedagógusok fizetésére A kormány szerdán úgy döntött, hogy a jövő évi pedagógusbérekre 200 millió koronával többet ad, ellentétben a következő három év költségvetés-tervezetével. A módosítással Martin Frone oktatási miniszter és Rudolf Zajac egészségügyi miniszter nem értett egyet. Frone ezt azzal indokolta, hogy ő a közoktatás jövő évi támogatására 2,7 milliárd koronával, a felsőoktatás számára pedig 700-800 millió koronával kért többet, mint amennyit a kormány elfogadott. A pedagógusok bérének emelését biztosító anyagi fedezet az eddig még szét nem osztott 12 milliárd koronából származik. Ivan Miklós pénzügyminiszter elmondta, hogy a maradék összeg szétosztása két körben történik majd. A minisztériumok május 12-éig igényelhetnek ebből a tartalékból anyagi támogatást kiadásaik fedezésére. • RGA Készülnek a szavazólapok Már nyomtatják a június 13-án esedékes európai parlamenti választások szavazócéduláit. A belügyminisztérium több mint 73 millió lapot készít- tett el, amelyből minden szavazópolgár 17 darabot, az összes induló párt jelöltlistáját fogja kézhez kapni. Hasonlóképpen gondoskodtak már a szavazóknak küldendő választási értesítőkről és a szintén mindenkihez eljutó jelöltek neveinek listájáról is. A felsorolt dokumentumok elkészítésének költsége körülbelül 23 millió koronába kerül. Fejleszt az újvári Osram A következő három évben 10 millió koronás bővítést hajt végre érsekújvári üzemében az Osram. A világítástechnikai eszközöket gyártó cég a szlovák állammal kötött támogatási megállapodásnak köszönhetően 300 közvetlen és 100 közvetett munkahelyet teremt. A készülő beruházásról Johann Müller, az Osram Slovakia vezérigazgatója és Pavol Rusko gazdasági miniszter tegnap tájékoztatta a nyilvánosságot. • -KNem akarják fizetni az iskolások nyugdíjbiztosítását A kormány nem értett egyet a SMER javaslatával, amely szerint továbbra is az állam fizesse a középiskolások és egyetemisták nyugdíjbiztosítását A szociális biztosításról szóló törvény erre vonatkozó jogszabályát Robert Fico és Róbert Madej, a SMER képviselői terjesztették a parlament elé. Azt akarják elérni, hogy a diákok ne veszítsék el a rokkantnyugdíjhoz való jogukat. Az állam januártól már nem fizeti a diákok helyett a biztosítást, ebből kifolyólag a nyugdíjjogosultságuk is megszűnik. A képviselők azzal sem értenek egyet, hogy a tanulmányi évek nem számítanak bele az öregségi nyugdíjnál figyelembe vett ledolgozott évekbe. A képviselők információi szerint a diákok nagy része nem fogja önállóan fizetni a biztosítást. Ludovít Karúk munka-, szociális és családügyi miniszter a kormány álláspontját azzal indokolta, hogy ők a fiatalkorú rokkantak problémáját másképpen orvosolták. „A kormány javaslatában az szerepel, hogy az állam gondoskodik minden 25 évesnél fiatalabb, önellátásra képtelen fiatalról. Ennek az anyagi fedezetét az állami költségvetésből biztosítjuk, amelyre a következő évben 14 millió koronát szánunk. A kérdést a kormány a javaslatában jobban, szakszerűbben oldotta meg, mint a képviselői felvetések” - érvelt Kaník. Amennyiben a kormány javaslatát a parlament elfogadja, a jogszabály 2005. január 1-jén lép hatályba. A szociális biztosításról szóló törvény szerint ez év végéig a rokkant fiatalok anyagi támogatására egy átmeneti időszak vonatkozik. • RGA Nem lesz gyökeres áremelés a csatlakozás után A szakemberek a régi és az új tagországok között a fogyasztói árak fokozatos kiegyenlítődésére számítanak. Gyakorlatilag a piac szabja meg, hogy meddig fog elhúzódni ez a folyamat. Az EU-csatlakozás előtti légkör egyértelműen áremelésre utalt. Az emberek elsősorban rizst és cukrot vásároltak, mert a várakozások szerint e termékek árának emelkedésére lehetett számítani. Néhány esetben olyan hírek láttak napvilágot, hogy a kereskedők nem töltötték fel az árukészletet, mert május 1-je után ezeket a portékákat drágábban értékesíthetik. A valós ok viszont a termék behozatalával kapcsolatos könnyítésekben keresendő. A csatlakozás után immár nem kell hosszasan várakozniuk a határon, hogy termékeiket elvámolják - a vámolás a lakhelyeikhez közeli vámraktárban történik. Ezzel összefüggésben már nincs szükség különösebb papírmunka elvégzésére sem. „Nincs okuk áremelésre” - állítja Lubomír Drahovsky, a TERNO ügynökség elemzője. Az Európai Unión belüli árak közötti különbséget fokozatosan, nem pedig ugrásszerűen fogják kiegyenlíteni. Hasonlóan jártak el például Ausztriában is, amikor szomszédunk csatlakozott az unióhoz. Az áremelkedések hűen követték a béremeléseket. Remélhetőleg Szlovákia követi majd az osztrákok példáját. A kereskedők egyébként nem emelhetik önkényesen az árakat, csak az olyan termékek esetében, amelyeknél megváltozott a vámtarifa - ilyen a friss déli gyümölcs, a rizs és a cukor. Mindezek mellett figyelembe kell venni a lakosság vásárlóerejét is, hiszen a lakosságnak jelentősebb áremelés elfogadhatatlan lenne. Hat év múlva kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés 2010-ig Szlovákia összes településének be kell vezetnie a szelektív hulladékgyűjtést. Az erről szóló törvény kimondja, hogy a településeken keletkező szemetet legalább a papír, üveg, fém, műanyag és a biológiailag lebontható hulladék kategóriái szerint kell szétválogatni. Peter Galovic, a Környezetvédelmi Minisztérium hulladékgazdálkodásért felelős igazgatója szerint a törvényben meghatározott konkrét időpont arra készteti majd az önkormányzatokat, hogy cselekedjenek. „A Reciklációs Alap segítségével is próbálunk nyomást gyakorolni a lakosokra, hogy tudatosítsák a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát. Az emberek gondolkodása nincs olyan szinten, mint'ahogy az néhány más európai országban tapasztalható” - mondta Galovic. Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy a szelektív hulladékgyűjtés megvalósítására az Európai Unió strukturális- és kohéziós alapjaiból is támogatást lehet nyerni. Szerinte viszont ezekben az esetekben nagyobb eséllyel pályáznak azok az önkormányzatok, akik közös együttműködéssel szeretnének fejleszteni. • -KAz élelmiszerek közül elsősorban a rizs, a cukor, a banán, a déli gyümölcs, némelyik hús- és tejtermék ára emelkedett. „A kínálat viszont gazdagabb lesz” - mondja Lubomír Drahovsky. Főként a kereskedelmi láncok élnek majd azzal a lehetőséggel, hogy külföldről olcsóbb árut hozzanak be. Mivel bővült a behozható termékek köre, az üzletekben többfajta áru közül válogathatnak a vevők. A választék hozzávetőleg 25 százalékkal bővül. • (zc) Május í-jét követően több szervezet is megvizsgálta, hogy az árakat hogyan befolyásolta az uniós csatlakozás. A tapasztalatok szerint a nagy bevásárlóközpontokban szinte észrevehetetlen a különbség. A rizs és a cukor ára vál tozatlan maradt, és voltak olyan termékek is, amelyeket mostantól olcsóbban lehet megkapni. Frone: Szükség van a tandíjra Martin Frone oktatási miniszter tegnap a felsőoktatási reform hatásait elemző tanulmány bemutatásakor azt mondta, hogy elengedhetetlen a költségtérítéses főiskolai képzés bevezetése. A miniszter arra hivatkozott, hogy az elmúlt időszakban nagy mértékben megnőtt a felsőoktatásban tanulók száma, amely lehetetlenné teszi a tanulmányok költségeinek teljes mértékű állami finanszírozását. Frone a témával kapcsolatban azt is elmondta, hogy az iskolák egyéb forrásokból származó bevételekre is szert tehetnek, valamint szükséges lenne az intézmények gazdálkodásának ésszerűsítése is. Szerinte ebben nagy lehetőségek rejlenek, hiszen 2002- ben az ország iskolái közül csupán kettő zárta nyereséggel az évet, 2003- ban viszont már hat. Frone azt is rossznak tartja, hogy 1990 óta nem egész 10 ezerről több mint 44 ezerre nőtt a levelező tagozatos hallgatók száma. „Ha a főiskolák ilyen ütemben fogják folytatni, lassan csak levelező tagozatosokat fognak oktatni” - mondta. • -KSzáraz Róbert jegyzete (Be)melegítőben Miközben a görög illetékesek erősen fogadkoznak, hogy a sport világraszóló ünnepének hivatalos kezdetére -a mai látszat ellenére- minden építmény, apró technikai részlet a helyére kerül, és senki, semmi sem zavarhatja a láng fel- lobbanását az athéni stadionban, addig Olimpia ügyben idehaza más borzolja a közélet vizeit. Világosi Gábor eszdéeszes politikus úgy véli, a jobboldal kampányplakátja miatt „veszélybe került a MOB iránti bizalom, az olimpiai mozgalom presztízse”. Meglehetősen kemény szavak ezek és bizonyára sokunkban me- redeznek a nagy kérdőjelek, ugyan már, mi is történt? Kétségtelen, hogy feltűntek országszerte az EU választási plakátok, éppen a szabaddemokraták jártak az élen, tudatva a világgal, hogy mennyire sokan is vannak minálunk a liberálisok. A Fidesz hirdetésén Schmitt Pál alelnök egy gyerekcsapat mögül mosolyog ránk ellenállhatatlanul, és valóban, ó minő borzadály, melegítőben van, nemzeti színekben, mellét a köztársaság címere díszíti. Nos, hogy egy kétszeres olimpiai és sokszoros világbajnok a válogatott melegítőjében büszkén feszít, az az én értékrendembe bizony jócskán belefér, mi több, el is várnám egy magyar versenyzőtől. De mitől veszélyes ez az olimpiai mozgalom presztízsére? Mitől is rendülhet meg a MOB iránti bizalom? Érthetetlen. Gyurcsány sportminiszter úr még erre is ráfejel, ő bizony miként fogalmazott, Schmitt helyett is szégyellj magát a plakát miatt. Miniszter úr sokkal differenciáltabban fogalmazna, ha tudná, hogy az MSZP főkorifeusai rendkívüli előszeretettel viselik a címeres melegítőt és mezeket, mikor súlyos napi terheiket enyhítendő, lazításképpen a tabáni teniszpályákon ütik el az időt. Kétségtelen, hogy a „válogatottság” tekintetében van némi hasonlatosság, nem vitatom el tőlük a címeres mez jogát, de abban megegyezhetünk, hogy sportteljesítmény és olimpiai érem szempontjából elég komoly a lemaradásuk Schmitt Pál mögött. Vajon tényleg ekkora problémát okoz a magyar címer azon a plakáton? A legtöbb sportember, ha kiérdemli viselését, igazi megille- tődöttséggel ölti magára. Lehet-e büszke erre, akár politikusi mivoltában a Fidesz alelnöke? Nem a werberi gyűlöletkampány bemelegítő köreit futják a baloldal tisztelt politikusai? A választ mindenki magának adhatja meg. HÍDLAP Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Cziglcr Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Művészeti vezető: Balage P Szeder Tervezőszerkesztő: Ágfalvi Loretta Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: 4- 36 ( 33 ) 500-750, telefax: + 36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: 4-36 (33) 510-040 Felelős kiadó: Kipke Ferenc igazgató Terjesztés vezető: Horváth Gábor Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: 4-36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrcnská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.