Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-05-08 / 87. szám
MAGYARORSZÁG 2004. május 8., szombat • HÍDLAP 3 Díjat nyert a középkori vízigép Turisztikai látványossága lehetne Esztergomnak A gyermekáldás az első Balczó András megindokolta távolmaradását Balczó András önszántából, Puskás Ferenc sajnálatos betegsége miatt nem ment el csütörtökön az Országházba, ahol a Nemzet Sportolóit köszöntötték. Az egykori öttusázó ritkán nyilatkozik, ám most mégis úgy érezte, döntésének hátteréről tájékoztatnia kell a nyilvánosságot. A háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok cáfolta, hogy politikai nézetei miatt maradt volna távol a rendezvényről, hiszen ő csupán a rendszerváltás után működő kormányok abortuszügyben kifejtett politikájával nem ért egyet, és tizenkét gyermek édesapjaként sem ezzel, sem a dolog fölött szemet hunyó politikusokkal nem tud azonosulni. Az elismerést magukénak tudó tíz sporttársára, akik személyesen mentek el az Országházba, azonban nem haragszik - adta hírül az NSO. • MNO A dr. Kolumbán György által korabeli leírások alapján újraépített esztergomi vízgép nyerte el a Szent Jeromosról, a feltalálók védőszent- jéró'l elnevezett díjat a feltalálók egyesületének uniós rendezvényén, a Géniusz - Európa Nemzetközi Találmányi, Ipar- és Képzőművészeti Kiállításon. Dr. Kolumbán György, az esztergomi képviselőtestület tagja a reneszánsz kori török utazónak, Evlia Cselebinek a városban tett látogatásáról készült útleírás-részlete alapján három éve kezdte meg a török hadakat kísérő szerző által megcsodált, "esztergomi bámulatos vízkerék"- nek nevezett gépezet tervezését és építését. A szerkezet egyik működő mechanikai modellje tavaly az esztergomi vár udvarán már bemutatkozott, a Hungexpo F pavilonjában május elsején rendezett kiállításon ennek továbbfejlesztett, finomított alkatrészekkel átépített változatát mutatta be a képviselő. A Magyar Feltalálók Egyesülete szervezésében az idén a "Hagyomány és Hozomány" mottót viselő seregszemlén a gépészet, a világítás, a fűtés, a fegyverek, a robbantás szekcióban állították ki a vízgépet, amelyet a nemzeti zsűri méltónak talált a feltalálói szervezet Jeromos-díjára. A szakma elismerése hozzásegítheti a korabeli világ egyik csodájának tartott, a török kiűzését követően méltatlanul feledésbe merült szerkezet újjáépítését Szent István városában, így Esztergom -remélhetően a közeli jövőben- új kulturális, turisztikai és technikatörténeti értékkel és érdekességgel gyarapodhat. • T. I. Több emberi felelősséget követel a környezet Szót emeltek a jövő védelmében Több szakember kellene a magyar környezetvédelembe - hangzott el azon a konferencián, amelyet a Közép-Európai Egyetem szervezett az aarhusi egyezményben foglaltak magyarországi végrehajtásáról. Ez az egyezmény 2001 óta érvényes nálunk, és arról szól, hogy mindenkinek joga van az információhoz, a döntéshozatal és az igazságszolgáltatás nyilvánosságához. Az embereknek joguk lenne tudni, milyen a lakóhelyükön a környezet állapota, a levegő szennyezettsége, melyek a közelben lévő szennyező ipar- vállalatok, milyen információkat lehet titkosítani, például honvédelemre hivatkozva. Egyelőre azonban nincs elég pénz, nincs elég hivatalnok, hogy javítsák a tájékoztatást - mondta Illés Zoltán, a Közép-Európai Egyetem tanára, a Fidesz szakpolitikusa. Kiss Zoltánnal, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkárával egyetértettek abban, hogy növelni kell a szaktárcánál, és a felügyelőségeken dolgozók számát, és módosítani a megfelelő törvényeket. Azt is el kellene érni - hangzott el -, hogy egy beruházásnál, például egy hulladéklerakó telepítésénél ne csak meghallgassák a lakosság véleményét, hanem kötelező legyen annak megfelelően dönteni. A Fidesz politikusa, és a Medgyessy-kormány államtitkára abban is egyetértett, hogy szükség lenne a jövő nemzedékek szószólója nevű ombudsmani hivatal létrehozására. Magyarország lehetne ebben az első. Arra a kérdésre, hogy van- e nagy változás mostanában abban, hogy a cégek mit közölnek a lakossággal - gondoljunk például Paksra -, Illés Zoltán azt mondta, azzal, hogy Paks átesett a ló másik oldalára, tehát minden jelentéktelen ügyről beszámol, jól taktikázik, elaltatja a közvéleményt, érdektelenné teszi. Felvetődött, hogy Szlovákia esetleg elhallgatja a bohuny- icai erőműben történt baleset valódi információit, Illés Zoltán szerint bármelyik uniós polgár kérheti a tájékoztatást, és most már az uniónak van jogorvoslati lehetősége, ha Szlovákia ezt megtagadja. Végül a Zengővei kapcsolatban megjegyezte a Fidesz-politi- kus, hogy szerinte új államigazgatási eljárásra van szükség. • MR Lőttek az evának, Brüsszel neheztel Fidesz: Draskovics felelős a hibáért Az Európai Unió csatlakozásunk óta első alkalommal mondta ki Magyarország esetében, hogy valamely területen nem felkészült - olvasható a Fidesz közleményében. Hozzáteszik: sajnálatos, hogy ez éppen az adózás területe. Az Európai Unió szerint az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) jelenlegi formájában nem elfogadható, versenytorzító hatású, ezért a magyar kormánynak az evat módosítania kell. Köztudomású, hogy az MSZP választási kampányában még azt ígérte: egymillió vállalkozónak könnyíti meg az életét. - Az ígérethez képest 8 százalékos teljesítés - az egyszerűsített vállalkozói adót 82 ezren választották - még elfogadható is lehetne, hiszen Medgyessy Péter miniszterelnök más ígéreteit még ilyen arányban sem teljesíti - olvasható a közleményben. Megdöbbentő azonban, hogy a kormány egy szóval sem utal arra, az eva bevezetésekor többen figyelmeztettek: az EU-előírásokkal ellentétes jogszabály készül. Ezt tették a Fidesz parlamenti képviselői is a törvény vitájában, majd fenntartásaikat interpellációban is megerősítették. A Fidesz sajnálatosnak tartja, hogy az elmúlt két évben a kormány semmit nem tett a felvetések tisztázására. A kialakult helyzet rombolja hazánk tekintélyét az Európai Unióban. Az ügy kapcsán joggal merül fel a jogszabályt előkészítő pénzügyminiszter, valamint a csatlakozásért közvetlenül is felelős miniszterek felelőssége - olvasható a Szövetség közleményében. • NS Eltüntetik az elektronikai hulladékokat Új bontóüzem Esztergomban Németországból érkezett hazánkba az a felújított bontógép, amivel elektronikai hulladékot fognak feldolgozni a Rumpold Rt. esztergomi telephelyén, a Schweidel utcában. Mint Maár György, a cég kereskedelmi és marketingigazgatója elmondta, a gépet még Németországban újították fel, -és várhatóan 3-4 hét múlva már működőképes lesz. A beruházás költsége körülbelül 18 - 20 millió forint. A célra kiszemelt üzemcsarnok átalakítása a közeljövőben befejeződik, így a képernyők bontására alkalmas félautomata berendezés telepítésére is hamarosan sor kerülhet. Az üzemben elsősorban televíziókat és számítógépes monitorokat fognak feldolgozni, majd az ebből kinyert kábeleket, műanyagokat, üveget és nemesfémtartalmú elemeket újrahasznosítják az erre alkalmas cégek. A veszélyes hulladékot saját rendszerében kezeli a Rumpold Rt., mivel ehhez megfelelő berendezések állnak a rendelkezésére. Az üzem óránként 27 képernyő bontására lesz alkalmas, ez a kapacitás a számítások szerint őszre válik teljes mértékben kihasználhatóvá. A cég 3-4 főt tud majd foglalkoztatni a gép mellett, valamint egy vezetőt keresnek, vegyésztechnikusi végzettséggel. Tátrai Miklós, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára közölte, hogy mivel a termékdíj elektronikai eszközökre tervezett kiterjesztésének fő célja, a hasznosítást segítése, ezért nyitottak rá, hogy egyes termékeknél az eredetileg tervezettnél magasabb díjakat határozzanak meg. • MAGYAR Régiós honismereti portál Az elmúlt hónapok során több mint 30 beregvidéki település honlapja került fel a világhálóra, melyek mindegyike megtalálható a beregszaszijaras.karpat- info.org.ua címen. A falvakat bemutató szövegrész (a naput.hu fórumának tájékoztatása szerint) röviden ismerteti a szóban forgó helység történetét, beszámol a közelmúlt eseményeiről, változásairól, valamint bepillantást nyújt az itteni közösségek életébe. A kezdeményezés turisztikai szempontból is kuriózumnak számít, hiszen a legfontosabb látnivalók felsorolása mellett, részletesen (és rendszeresen frissítve) tájékoztat a határokon átívelő régió pihenési, szórakozási lehetőségeiről. A közölt információt a falvakról, azok közintézményeiről, az ottani legfontosabb látnivalókról készült fényképek egészítik ki. Szoboszlai István, a nálunk még úttörőnek számító kezdeményezés elindítója, a portállal kapcsolatban a következőket nyilatkozta: "Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a fejlett világhoz képest mennyi a bepótolnivalónk. Számunkra az egyik legfontosabb teendő, hogy a sok évtizedes elzártság után mind több hiteles információt adjunk önmagunkról". Szoboszlai szerint ez korántsem öncélú dolog, hiszen Kárpátalja csodálatos vidék, ahová a világ más tájairól érdemes ellátogatni. • KovÁ Épülhet a rekorder völgyhíd Tovább épül az M7-es: aláírták a kivitelezési szerződést Balatonföldváron. A Zamárdi és Szárszó közötti 14 kilométeres szakaszon rekordmagasságú viadukt vezeti majd a forgalmat Kőröshegynél. Néhány héten belül megkezdődik Kö- zép-Európa leghosszabb völgyhidjának építése Kőröshegynél, ezzel az M7-es sztráda legvitatottabb és legdrágább szakaszához is hozzáfognak az építők, a Strabag és a Hídépítő alkotta Völgyhíd Konzorcium. Nem is érdemes kilométerre lebontani, az egyébként 14 kilométer hosszú pálya költségeit, ugyanis a 74 milliárdból nem kevesebb, mint 40 mil- liárdba kerül a két kilométer hosszú, a legmagasabb pontján 80 méter magasságban ívelő viadukt. Csak emlékeztetőül: a hídon másfélszer olyan magasságban autózhatunk majd, mint a zirci apátság csúcsa. A konzorciumnak 2006 novemberéig kell végeznie a tényleg nem mindennapi munkával. Emlékeztetőül: 2006 évvégére már az M7-es teljes, balatoni szakaszán autózhatunk majd. • MR Egyre több a menekült Más uniós országok tapasztalatai azt mutatják, hogy több menekültre kell számítani az uniós csatlakozás után - adta hírül a privátbankár.hu.Az európai uniós csatlakozással várhatóan több menekült érkezik majd hazánkba, az ezzel kapcsolatos feladatokra felkészült a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala - mondta Végh Zsuzsanna. A hivatal főigazgatója elmondta, hogy növekszik majd a menekült- ügyi kérelmek, illetve az eljárások száma, ezért az elmúlt időszakban bővítették a befogadó intézményeik kapacitását, amelyek jelenleg 2500 személyt képesek befogadni. Az év közben további ötszáz férőhellyel kívánják ezeket bővíteni. • MNO Polgári körös Segélyalap Az Értékmegőrzők Polgári Kör közelmúltban megszervezett gyűjtésének köszönhetően egy kilencéves, autóbalesetet szenvedett kisfiú lélegeztetőgépet kapott és, és hosszú hónapok után elhagyhatja a Heim Pál Gyermekkórházat. A sikeren felbuzdulva a polgári körök Segélyalap címen pénzalapot hoztak létre a hasonlóan nehéz helyzetbe került családok azonnali megsegítésére. A szervezők célja szerint az ország valamennyi polgára számára átlátható és elérhető alappal szolgálnak, amely egyrészt gyorssegélyben részesíti a rászorultakat, másrészt megkeresi azokat a szervezeteket, amelyek tartós támogatást nyújthatnak számukra. A segélyalap számlaszáma: 14100206-67092749-08000004. Nem szűnik meg az Apáczai Közalapítvány önállósága Noha az Oktatási Minisztérium korábbi elképzelése az volt, hogy összevonják az összes, oktatással foglalkozó közalapítványt, a rémhírekkel ellentétben nem ez a sors vár a határon túli magyarok oktatásügyét segítő Apáczai Közalapítványra. Ezt az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára erősítette meg a hét közepén a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában. Szabados Tamás, a korábbi tervekkel kapcsolatban a következőket mondta: 'A minisztériumban készült egy munkaanyag, amely az oktatással foglalkozó összes közalapítványt, egy úgynevezett Egységes Magyar Oktatásért Köz- alapítványba vonja össze." Az államtitkár megjegyezte: nem tartották volna eretnekségnek 15 évvel a rendszerváltozás után, hogy a határon túliak oktatását az anyaországi szerves részeként kezeljék. A határon túli magyar vezetőkkel konzultálva azonban minden minisztériumi "reformer" számára világossá vált: ez még nem időszerű. Kampánynyitó a Városligetben Vasárnap hivatalosan is kezdetét veszi, az amúgy már hosszú hetek óta tartó választási kampány a Szövetség részéről, a magyar európai néppárt kampánynyitó nagygyűlésével. Az esemény meghívója szerint, a városligeti Kós Károly sétányon megrendezett nagygyűlésen felszólal Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke, valamint Schmitt Pál, a Szabad Európa Lista vezetője is. A kulturális programokkal is színesített kampánynyitón fellép: Szakcsi Lakatos Béla, az Uniós Fúvószenekar és a Honvéd Táncegyüttes. • Kovács Árpád