Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-04-21 / 79. szám
2004. április 21,, szerda RÉGIÓ hfdlap ( INTERJÚ ) Kertvárosnak az a jó, ha a királyvároshoz kötődik Esztergom-Kertváros élete felpezsdült, a két évvel ezelőtt összeállt részönkormányzati csapat, majd a tavaly nyár eleje óta új vezetőséggel működő Féja Géza Közösségi Ház felbolygatta a település életét. Jó értelemben. Kertvárosban mégis paprikás a hangulat. A hónap elején született testületi határozatokról és a városrész idült betegségeiről kérdeztük Bajkó Sándort, a részönkormányzat elnökét.- Az Esztergom-kertvárosi Részönkormányzat a közelmúltban tartotta testületi ülését, melyen több kényes téma felmerült. Milyen uitás kérdések szerepeltek és milyen döntések születtek?-Az utóbbi időben felizzott Esztergom-Kertvárosban a hangulat, mivel a két évvel ezelőtt bezárt Hell József Szakközépiskola magára hagyott épülete csak félig készült el, annak ellenére, hogy az elmúlt évben is komoly pénzeket szántunk rá. Az Arany János Általános Iskola viszont kész arra, hogy másik épületbe költözzön. Miután bejártuk mind a két iskola épületét, a részönkormányzat úgy határozott, hogy szakértőkre bízza a vizsgálatot.- Az iskola vezetése és a részönkormányzat között eddig nem volt valami rózsás a viszony. Most rendeződtek ezek konfliktusok?- Ezúttal mindketten egyetértettünk mindenben. Segítségünkre volt Esztergom Város Képviselő-testülete, akik mindig fontosnak tartották és tartják a véleményünket. Ez nemcsak a Fidesz-frakció részéről érvényes, az MDF helyi szervezete is teljes mellszélesseggel mellettünk áll. Dr. Jónás Lászlóval, az MDF esztergomi szervezetének elnökével nemcsak egymás mellett ülünk a testületi üléseken, de segítjük is egymás munkáját. Amikor a középiskolát bezárták, én csak részönkormányzati képviselő voltam, és a döntés a megyei fennhatóság kompetenciája volt. Azonban az új felállásban is csak javaslattételi jogunk van, de most is azon vagyunk, hogy az épület ne álljon üresen.-A Palatinus-tó belépődíjának kérdése is terítéken volt...-A belépődíj árát eddig 12 százalékos áfa terhelte, amelyet most a kormány 25 százalékra emelt. A strandot üzemeltető vállalkozó nem tett mást, mint az áfához és az infláció mértékéhez igazította a tarifát. Még egyszer mondom, ezt a kormánynak köszönhetjük.-A Schmidt-villa kertjének rendbetétele is az új vezetés nevéhez fűződik.- A Schmidt-villa kertje szörnyű állapotban volt. Miután az udvart rendbe tettük, most a kerítés felhúzásán van a sor. Szerencsére nem kell minden kisebb segítségért írásban fordulnunk az illetékesekhez, egy telefon és jönnek! Esztergom város vezetése mindenben mellettünk áll, és furcsának tartom, hogy az előző ciklusban ez nem így volt. Annak ellenére, hogy Kertváros lakosságának többsége baloldali érzelmű, Meggyes Tamás polgármester úgy gondolja, hogy nem ez a fontos, hanem az, hogy itt is emberek élnek, és a problémáikat meg kell oldani. A május 17-i lakossági fórumunkra is ellátogat, hogy személyesen értesüljön az emberek gondjáról-bajáról.- A kertvárosi polgárok többségének nagy fájdalmára nyáron - a Palatinus-tó miatt - Esztergom és környékéről özönlenek a turisták, ősszel és télen azonban méltatlanul háttérbe szorul a városrész.- A nemrégen átszervezett Féja Géza Közösségi Házban éppen ennek megoldásán dolgozunk! A kertvárosi művelődési házban beindult az élet, és ezt a lendületet a jövőben is fokozni szeretnénk. Ahogy tavaly, úgy idén is két millió forintot kapott Esztergom-Kertváros kulturális programok szervezésére. A Közösségi Ház apparátusa végre olyan emberekből áll, akikkel lehet együtt dolgozni. Legalább ilyen kiváló és nélkülözhetetlen munkát végez a Strázsa-hegyi Kábeltévé, akik mindenhez adják magukat.-Az elmúlt években nagy port kavartak Kertváros önállósodási törekvései. Elsőként Doroghoz csatlakozod volna szívesen, majd miután világossá vált, hogy ez az út nem járható, különálló, autonóm településként is kész lett volna érvényesülni. Rendeződtek ezek a gondok?- Úgy gondolom, az önállósodás kérdését a leghatározottabban el kell vetni. Teljes értelmetlen megvalósítani! De hadd kérdezzek vissza! Mi a jobb Kertvárosnak? Önállónak íenni, tartozni Doroghoz, vagy az ezeréves Esztergomhoz? Kertvárosnak minden szempontból az a jó, ha a királyi városhoz kötődik. A lakosságnak erről megoszlik a véleménye, de mint a részönkormányzat elnöke, úgy érzem, kötelességem az embereket a helyes út felé irányítani.- Ön két évvel ezelőtt független, mindamellett a fejlődés mellett elkötelezett képviselőként indult, azonban az uniós választások, vagy éppen a 2006-os megmérettetés közeledtével nem várják el Öntől a választópolgárok, hogy végre színt valljon?-A múlt rendszerben azért, mert templomban esküdtem, pillanatok alatt lesöpörtek a palettáról. Akkor azt mondtam, hogy soha életemben nem lépek be semmilyen pártba. Az én pártom a nép, a barátok, és a jelszavam - a választásokon és most is - az, hogy szeressék egymást az emberek. A függetlenségemet nem feltétlenül érzem hiánynak, sokkal inkább a haladás és a fejlődés letéteményesének.- Két év múlva újra indul majd a választásokon?- Ha úgy érzem, hogy a betervezett dolgaimnak még nem értem a végére, akkor igen. Szalay Álmos Minden gyermek csak egyszer óvodás... Bemutatkozik Esztergom Város Zöld Óvodája A Zöld Óvoda Esztergom déli városrészén található, a Tabán híd lábánál, a Duna szomszédságában. Földrajzi helyzeténél fogva adottságai kiválóak: a körülbelül ötven méterre fekvő Prímás-sziget növényzete, hatalmas platánfái friss, tiszta levegőt biztosítanak a környék számára. Az óvoda 960 négyzetméteres zárt udvara távol esik a főútvonaltól, így a gyönyörű növények ritkán porosodnak. Az óvoda udvarán és környékén a megszokott utcai zaj helyett madárcsicsergés töri meg a csendet. Napirenden a Vaszary Kolos Kórház Az intézmény egy régi, torná- cos családi házból, folyamatos bővítéssel nyerte el mai arculatát. A 2003 szeptemberében éppen 50. születésnapját ünneplő intézmény tekintélyes múltjáról az óvoda homlokzatán található emléktábla ad felvilágosítást. Az 1761 négyzetméteren, négy csoporttal működő óvoda 92 gyermek második otthona. A tágas (125 négyzetméteres), jól felszerelt tornaterem a biztosítéka, hogy a gyerekek rossz idő esetén is megfelelő testmozgásban, egészségnevelésben részesüljenek. „Az óvodai nevelés országos alapprogramja” című dokumentumban megfogalmazott óvodai nevelési célokat az intézmény elsősorban a környezeti nevelésre ültetve valósítja meg (az 1997 óta hivatalos intézménynév is erre utal). A nevelőtestület a „Környezeti nevelés” címet viselő helyi nevelési program szerint dolgozik. Az óvodapedagógusok lehetőség szerint folyamatosan részt vesznek az akkreditált óvodai környezeti neveléssel foglakozó kurzusokon, tanfolyamokon. A helyi nevelési program változatosabbá és specifikusabbá tétele érdekében az intézmény szoros kapcsolatot tart fenn az esztergomi Környezetkultúra Egyesülettel, a Körlánc országos egyesülettel, valamint a Környezeti Nevelési Hálózat országos egyesülettel. Az óvoda hagyományai, jeles napjai között kiemelkedő figyelmet kapnak az ún. Zöld napok. A Zöld Óvodába járó gyermekek az óvodáskor végére képesek teljes motiváltsággal részt venni a visegrádi erdei ovis táborban, amely egész életre szóló élményt és tapasztalatot jelent számukra. Az intézmény dolgozói a kivívott szakmai értékek megtartása mellett nagy figyelmet fordítanak azok állandó gyarapítására. Hamvas Gyuláné, az óvoda vezetője elmondta: minden gyermek csak egyszer óvodás, ezért a legalapvetőbb feladatuk biztosítani számukra a boldog, kiegyensúlyozott, szeretetben és élményekben gazdag kisgyermekkort. „Nagyon meg kell gondolni, hogy mely tevékenységekért érdemes felcserélni az óvodás gyermek számára mindennél fontosabb szabad játékot, a népmesét, a gyermekdalokat, vagy akár egy jóízű futkáro- zást a szabadban.”- mondta zárszavában az intézményvezető, akinek nézeteivel azonosulva minden dolgozó egyaránt vallja Kölcsey Ferenc gondolatát: „Elszórt magvakból apródon- ként csírázik és nő fel a kor, mely változásokat hoz magával.” Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete holnap tartja soron következő ülését. A napirendi pontok között több helyen szerepel valamilyen vonatkozásban a Vaszary Kolos Kórház. Meggyes Tamás polgár- mester előterjesztésében tárgyalják majd a kórház konszolidációs szerződésének módosítását, címzett pályázatának támogatását, valamint a kórház élelmezési normáinak meghatározásától Az Ister-Granum Eurorégió térképét tanulmányozva látható, hogy Szob tulajdonképpen a Dunakanyar bal parti tömegközlekedés csomópontja. Szobról vonattal Nagymaroson, Verőcén és Vácon át a budapesti Nyugati pályaudvarra lehet eljutni. Szinte óránként közlekedik vonat a főváros és Szob között. Az Ister-Granum Eurorégió Ipoly- menti települései közül Szobról az északra lévő Bernecebaráti felé és vissza Ipolydamásdon át gyakori autóbuszjárat közlekedik. Ugyancsak könnyen elérhető Szobról Vác és Balassagyarmat is, ahová Esztergom- Nyergesújfalu-Dorog városokban és környékén élők csak budapesti átszállással juthatnak el autóbusszal, vagy vonattal. Az Ister-Granum Eurorégió térképét szemlélve látható hogy a Mária- Valéria hídon át Esztergom és Párkány között közlekedő nemszóló rendelet módosítását. A képviselők foglalkoznak majd a 2003. évi önkormányzati költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelettel. Több önkormányzati intézmény név- változtatása és alapító okiratainak módosítása is napirendre került. Ennek megfelelően tárgyalják az Esztergomi Sport és Szabadidő Központ, a Kertvárosi Féja Gáza Közösségi Ház és a Szentgyörgymezői Olvasókör zetközi autóbuszjárat kibővítésével az Esztergom-Párkány- Letkés-Szob útvonalon közlekedő autóbuszjárattal megoldódna ez a közlekedési probléma. Remitzky Zoltánnak, Szob város polgármesterének tetszik a régiós közlekedésfejlesztési ötlet, hiszen ezáltal a meglehetősen elzárt helyzetben lévő Szob városa szorosabban kötődhetne az Ister-Granum Eurorégióhoz, és nyitottabbá válna Esztergomnévadását. Több ingatlan hasznosításáról is várhatóan határozat születik majd, többek között a régóta rendezetlen, elhagyott állapotban lévő „Fürdőszálló” tulajdonjoga is rendeződhet. Ezenkívül tárgyalják még a Kis-Duna sétány Boty- tyán és Kossuth híd közötti szakaszának forgalomkorlátozását és döntenek az Esztergomi Ipari Parkban történő infrastruktúra- és útépítésről. gk Nyergesújfalu térsége felé is. A Mária-Valéria hídon át a letkési határátkelő érintésével Eszter- gom-Párkány-Szob között közlekedő autóbuszjárat időjárástól függetlenül elérhetővé tenné a Duna jobb és bal parti településeket, valamint Szobon és a környékén élők számára közeli munkalehetőség is nyílna Esztergomban és Dorogon. A királyvárosban valamint az egykori bányászvárosban és környékén élők - a fővárosiakhoz hasonlóan - gyorsan és köny- nyen utazhatnának a festői szépségű Börzsönybe. A cikkben felvetett ötletről várjuk olvasóink véleményét is. Kiss Emese Muzslai Ágnes Lehetne Esztergom-Párkány-Szob autóbuszjárat is A Duna bal partján az Ipoly torkolatában fekszik Szob városa. Esztergomtól alig húszpercnyire, de mégis távol. Esztergomból autóbusszal Pilismarót határáig, onnan egy kilométeres gyaloglás után a réven lehet átjutni a Dunán Szobra. Személygépkocsival a Mária-Valéria hídon át Párkányból az Ipolyszalka-Letkés határátkelő irányából is megközelíthető.