Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-04-02 / 66. szám
2004. április 2., péntek KALEIDOSZKÓP „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólani!” fognak megszólani!” A Passióra készülünk. Épp pár perce kaptam egy nyilatkozatot néhány teológustól és filozófustól, akik az erről szóló filmben nem látnak mást, mint öncélú erőszakot. Nem tudom, észrevették-e a filmben a flashbackeket, azokat a visszapillantásokat, melyekben Jézus vagy a passió egyik-másik szereplője visszagondol egy-egy múltbeli eseményre, lelki és képi párhuzamot vonva. A keresztit párhuzama a virágvasárnapi körmenet. Van, aki nem akar tudni a Golgotáról, elidőzne a körmenetben, a triumfális egyházzal. Különös, hogy ugyanazok sokszor idegenkednek az Eucharisztikus Világkongresszus emelkedett hangulatától. Virágvasámap ilyen ujjongó örömünnep. Van, aki azonban nem tud ünnepelni. Megkockáztatom, hogy részben ugyanazok, akik nem bírják a vér látványát. Néhány éve, még novícius voltam, első áldozásra készítettem fel fiatalokat Kanadában. Volt köztük egy lány, Mónika, aki keresztelőjére is készült. Friss menekült volt - ez még a rendszerváltás előtt történt - és semmiféle vallási előképzettsége, következésképp előítélete sem volt. Megkérdeztem tőle, volt-e korábban valamilyen, akár futó kapcsolata a kereszténységgel, és főleg: mit mond neki Jézus, ha mond egyáltalán valaholokauszt nem keményítette meg a szívüket olyannyira, hogy ropit rágcsálva tovább bámulják a történetet, amely akár fikció, akár híradó, mégis olyan messze van. A madridiak márciusban aztán rádöbbentek, hogy a szenvedés néha közelebb van, mint gondoljuk. Szembe tudunk-e nézni vele? A Szent Ignác-i lelkigyakorlatot is van, aki az első héten otthagyja. Aki maradt, szembenézett saját bűnösségével. Van ott egy elmélkedés: amikor a kereszt előtt azon elmélkedem, hogy Krisztus mindent értem szenvedte el, az én bűneimért. Az úgynevezett harmadik héten ezt újra átelmélkedem, de már megerősítve a Második Hét Jézusának szemlélésével: a Megtestesült csodáival. Pont ezt tesszük a mai vasárnapon. Tesz- szük azért, hogy megértsük: ez az ember értem viselt pokoli kínokat. A legőszintébbek beismerik: Hozsannát akartak kiáltani, de csak annyi jött ki a torkukon: Keresztre vele! Ugyan ki volt ott a Feltámadás reggelén? Nemde, az asszonyok, akik a Kereszt alatt is ott voltak! Akik most felháborodnak, hogy mindezt végig „kell” nézniük, t.i. az ütlegeléseket, a szidalmakat, aligha mondják azt: Bocsáss meg Nekik, nem tudják, mit cselekszenek! S félő, hogy az üres sírról is lemaradnak. Kiss Ulrich Az Andok hegység magyar „nagykövetei” Ecuador, Peru és Bolívia, e három dél-amerikai ország osztozik Közép-Andok magas hegycsúcsain. Tárnok Ákos és zenekara már sok-sok év kutatja e távoli vidék népművészetét és népzenéjét. A székesfehérvári zenészek többször jártak már személyesen ezen egzotikus országokban, hogy közvetlen közelről tanulmányozhassák e távoli földrész ősi indián kultúráját. Ez az élményanyag az alapja az április 3-án, Esztergom-kertváros- ban, a Féja Géza Közösségi Házban megrendezésre kerülő Los Andinos műsornak. Nem csak egyszerűen koncertre várják az érdeklődőket! A program délután négy órakor kezdődik. Az andoki játszóházban különleges tárgyakat készíthetnek a vállalkozó szellemű érdeklődők. A pánsípkészítéshez a szükséges alapanyagokat és eszközöket (nádat, kötöző fonalat, fűrészt) a zenekar biztosítja. A pánsíp az Andok- hegységben élő emberek ősi, hagyományos fúvós hangszere, most bárki elkészítheti és hazaviheti. A szalagszövés és rojtszövés ugyancsak fontos művészi kifejezési forma az andoki civilizációk körében. A dél-perui szalagszövés esetében egy olyan technikát ismerhetnek meg a foglalkozásra látogatók, amelyhez egyéb eszközök mellett a nagy lábujjuk is szükségeltetik. Az együttes tagjai gyűjtőkörútjaikra mindig magukkal vitték, mint elmaradhatatlan kelléket, a fényképezőgépet is. Több mint 1000 diakép közül válogatták ki azt a 150 képet, amelyet a műsor keretében levetítenek az érdeklődőknek, mintegy bemutatva az andoki népviseletet, ünnepeket, hangszereket, történelmi emlékhelyeket, növényeket, állatokat, hegyeket. Természetesen a játszóház után, este hat órakor a fiúk hangszert ragadnak, hogy egy tőlük megszokott fergeteges és hamisítatlan koncerttel varázsolják el a zenére kiéhezett nagyérdemű közönséget. K. Tóth Tamás Béla Tudta? Április 5-én lesz éppen 30 éve, hogy New Yorkban megnyílt a World Trade Center. Az 5 épületből álló komplexum több volt, mint egyszerű építmény. A világkereskedelmi központban a több ezer vállalati irodán kívül egy 22 emeletes hotel, számos étterem, több mint nyolcvan luxusüzlet és egy óriási, földalatti bevásárlóközpont is volt. A WTC ötvenezer ember állandó munkahelye volt, de egy átlagos hétköznapon több mint 150 ezer ember fordult meg az épületben. A két 110 emeletes épületben 104 személylift szállította a dolgozókat és a turistákat, akik közül sokan feltehetően a legfelső szinteken kialakított panoráma-teraszokról figyelték New York szívében az ébredő város, Manhattan látképét. A hét éven át épült World Trade Centert Minoru Yamasaki tervezte, és 400 millió dollárba került. A déli torony 415, az északi pedig 417 méter magas volt. sem Közlemény Esztergom Város Önkormányzatának szándékában áll az általa fenntartott közművelődési és sport intézmények személyről történő elnevezése. Kérjük a Tisztelt Esztergomi Polgárokat, az alábbi intézmények elnevezéséről véleményüket - vagy más névre vonatkozó javaslataikat - írásban szíveskedjenek leadni a Polgármesteri Hivatal portáján 2004. április 8-án 15.00 óráig: Tervezett név Jelenlegi név Bajor Ágost Művelődési Központ és Kamaramozi, Esztergom Esztergom Város Szabadidő Központja Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom Esztergom Város Kertvárosi Féja Géza . Közösségi Háza Babits Mihály Városi Könyvtár, Esztergom Esztergom Város Babits Mihály Városi Könyvtára Szent István Városi Fürdő, Esztergom Esztergom Város Szent István Városi Fürdő Pézsa Tibor Sport- csarnok, Esztergom Esztergom Város Sport és Szabadidő Központja Esztergom Város Polgármesteri Hivatala REGIONÁLIS TV- ES RÁDIÓMŰSOROK KÉK DUNAÄ Dunakanyar Rádió Esztergom 10:10 KUPAK (hétfői ism.) 11:00 Remustra (csütörtöki ism.) 17:00 Híradó - A tartalomból: Meggyes Tamás Bambergben; Fidelitas sajtótájékoztató; Liberális Klub; új cég Esztergomban; India a Zöld Házban; uniós rendszám- tábla; Ezrednyitó vélemények; Balassi emlékpark; kisajátítják a Fürdő Szállót; segédprogram a környezeti neveléshez. 17:25 Hírsport 17:30 KAFE - minden ami Közérdekű Aktuális Fontos és Érdekes - a tartalomból: Fogyasztóvédelmi törvény, vendég: Garai István ügyvezető elnök, Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület; E-mailban támadnak a vírusok, vendég: Kovács Attila; interjú a Balassi Bálint születésének 45Q évfordulója és a költészet napja alkalmából emlékpark avatással kapcsolatban Koditek Pállal; aktuális városi ügyek, vendég: Meggyes Tamás polgármester; Zöld magazin, környezetvédelmi magazin, téma: erdőkárok a tél után. Műsorvezető: Erdős Ferenc. A legjobb zenék reggel 5.00-ig 5:00-10:00 Csobogó 9:20 Sporthírek 9:40 Tőzsdehírek 10:00-17:00 Zenés magazin 16:20 Sporthírek 17:00-19:00 Kívánságműsor 19:00 Társkereső MozivilágSzerda 19-22 Újhullám-Péntek 19-22 Kék Duna Top 25- Szombat 18-20 Bulizóna- Szombat 20-22 Kék Duna Weekend- Péntek déltől vasárnap estig Élő telefonos kívánságműsor Hétfőtől csütörtökig 17-19 Péntek 16-19 Szombat 15-18 vasárnap 10-13 6.00 Hírek 6.15 Lapszemle 6.30 Regionális hírek 8.00 Programajánló 8.30 Regionális hírek 9.00 Időjárás, névnapi köszöntő 10.30 Regionális hírek 11.00 Hungaroton 12.00-13.00 Kívánságműsor 12.30 Regionális hírek 13.00 Programajánló 16.00 Paletta kulturális magazin 16.30 Regionális hírek 17.00 Programajánló 18.00 Kívánságműsor 18.30 Regionális hírek 22.00 Slágerkoktél _______ Mo zi Esztergom Petőfi filmszínház (Rákóczi tér 4., tel.: /33/312-446) Időpontváltozás! 17.30 Mackótestvér - színes, amerikai animációs film Rendezte: Aaron Blaise, Bob Walker 19.30 Montecarlo! - színes, magyar film Rendezte: Fischer Gábor Szereplők: Koltai Róbert, Mucsi Zoltán, Pikali Gerda, Pécsi Ildikó Párkány Danubius mozi (Fő utca, tel.:+0421367511107) 19.00 Rabbit-Proof Fence ausztrál dráma Rendezte: Phillip Noyce Szereplők: Tianna Sansbury, Laura Monaghan, David Időjárás Hazánkban pénteken északkeleten sok lesz a napsütés, délnyugaton, nyugaton a gyakori felhő- södésből elszórtan alakulhat ki kisebb eső, zápor. Élénk, erős lesz a keleti, délkeleti szél. Hajnalban 2, 7 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 10,15 fok között alakul. Késő este 6,11 fok lesz. Szombaton északkeleten, keleten változóan felhős lesz az ég, másutt a gyakori felhősödésből elszórtan alakulhat ki kisebb eső, zápor. Elénk, erős lesz a délkeleti szél. Hajnalban 3,8 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 12,17 fok között alakul. Gyógyszertári ügyelet ✓ Április 2-án Esztergom Szent István Patika (Madách Imre tér 1.) Telefon: 311-680 Dorog Szent Margit Gyógyszertár (Rákóczi út 9.) Telefon: 431-191 Tisztelt Előfizetőink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2004. április 1-jétől az előfizetés-gyűjtéssel és a díjbeszedéssel kapcsolatos feladatokat kizárólag a Szerkesztőség végzi. Az előfizetési díjakat munkatársaink személyesen szedik majd be, vagy postai úton csekket küldünk, melyen a befizetést megtehetik. Esetlegesen felmerülő problémáikat kérjük, a (33) 500-750-es telefonszámon jelezzék. Szerkesztőség Áprilisi. Grenoble-i Szent Hugó püspök Hugó püspök példátlanul nehéz kormányzási időt élt át, méghozzá egy nehéz, viszályokkal teli időszakban. Az egyházmegyei síkon folyó harcban Hugó a „reformpárt"-hoz csatlakozott: úgy érezte, visz- sza kell állítania püspöki székének világi hatalmát, és segítséget kell nyújtania a papok képzésében és fegyelmében bekövetkezett hanyatlással szemben. Érthető, hogy a főnemesek, várurak és nemesek, akik óriási anyagi hasznot húztak az egyház szétzilálásából, nem nézték jó szemmel Hugó tevékeny kedését. Kétévnyi száműzetés után Hugó visszaszerezte az egyházi birtokok nagy részét, de közben nem feledkezett meg korának súlyos problémáiról sem. Támogatta a bencéseket is, akikhez száműzetése idején menekült. Nevéhez fűződik Chalais priorátusának és két ágostonos kolostornak a megalapítása. 1132. április 1-jén halt meg. sem Esztergomi Városi Televízió a város televíziója! mit. Egy történettel válaszolt, a saját történetével. Egy forró nyári napon a hőség elől bemenekült egy egri templomba. Nagyon élvezte a csöndet, és persze a hűvösséget is. Egyszer csak megakadt a szeme a kereszten. Olyan barokk kereszt volt ez, melynek Krisztusáról csak úgy patakzott a festett vér. Rémülten felugrott, és kimenekült a templomból. Mint ahogy néhányan kimenekültek a vetítés alatt a moziból, mások meg félrenéztek. Megértem, és tisztelem őket. Még érzékenyek a szenvedésre. Sem Vietnám, sem a Gulág, sem Burundi, sem Bosznia, sem az ebben az összefüggésben gyakran emlegetett Gulpilil, Ningali Lawford, Myarn Lawford, Deborah Mailman, Jason Clarke, Kenneth Branagh, Natasha Wanganeen, Garry McDonald, Roy Billing.