Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-03-06 / 47. szám
WLAfisfiMÄSAäN 2004. március 6., szombat Együtt írunk, nevetünk - Pesti Pisti rovata Szívem völgye A nemzetközi nőnapot a Hóvirágtermelők Szabadkőműves Páholya hozta létre egy velencei kanális partján, egy XVIII. századi teliholdas éjszakán. Vérfarkasok cikáztak a szűk utcácskákon, és a páholy nagymestere áldozatot mutatott be a virágistennőnek: egy csokor vörös szegfűt darabokra vágott és elégetett. A szertartás azt a célt szolgálta, hogy a Magányos Avagy Reménybeli Házas Apa (MARHA) gazdaggá tegye a páholy tagjait. És lön. Mindamellett, hogy a kövérre hízott üldözési mániám és a titkos összeesküvéseket sejtő túltáplált kényszerképzelgésem arra sarkall, hogy a nőnap mögött a virágárusok konspirációját gyanítsam - mint ahogy a Valentin nap a hasznavehetetlen műanyag bizbaz-árusok találmánya, vagy a holland virágkereskedőké? -, minden tiszteletem a hölgyeké, és másodlagos nemi jegyeimre esküszöm, nem pusztán ösztönállati mivoltom köt hozzájuk szoros, eltéphetetlen szálakkal. Alkalom adtán csordult szívvel szoktam barangolni a Búbá-j nat-völgy kies vidékén - szívem völgye ilyenkor képzeletbeli .virágokat szakajtók, mert különben természetvédelmi területen, pontosabban nemzeti parkon tipor a bakancsom, és a hatóság szögre akaszt, ha a védett flórát ritkítom. Itt töltekezem képzelt,} szerelemmel, felhőcske ábrándokat kergetek, ami, bevallom,; külsőre elég komikusán hat: egy naddarab legény kergemód; ; nyargalászik a búbánati tavak körül, és a szívére hímzett hölgy nevét rikoltozza. De hát ez van, ennyit tudok, önégetésben | gyermekkorom óta folyamatosan dobogós helyezést érek el. Most még keménykedik a tél, aminek olyan örvendetes következménye is lett, hogy szemkápráztató hóruhával takarta be a völgyet a múlt hét végén, de már készülődik a tavasz, a múltkor összefutottunk a buszmegállóban, és egy bizonyos lányról faggatott, mire fülig pirultam, mert obszcén antréim mögött alapvetően egy érzelmes (érzelgős) és szemérmes kisfiú lakozik, aki őserős, fülig repedt szájú, félliter-köpő hímállatnak hazudja magát - és többnyire lebukik. A bevezetőbeli vaskos éle is csupán arra szolgált, hogy azt gondolják, milyen tökös, cinikus, macsó egy vitéz vagyok, aki buzogány öklével odacsap az érzelmeknek, hogy vinnyogjon belé minden férfiatlan megalkuvó. Pedig ádehogy. Nyuszis papucsom van, B-kategóriás amerikánus lamúrfilmeken szorongva várom a sorscsapásoktól elgyengülő, de végül megerősödő párok egymásba omlását, ha meg kutya és gyermek is felbukkan a képernyőn, zokogva borulok a szalonnás tálcára, és ujjaimmal kicsiny, összefonódó szíveket rajzolgatok a zsírba. Szóval, jön a tavasz, nyugodjanak meg, bármit is hazudnak a meteorológusok, ezt biztos helyről tudom, merthogy ha nem vették volna észre, a tavasz belülről érkezik, és hát mivel mással is kezdődhetne a legszebben, mint a nőünneppel (nekem a nő mindig ünnep). Jegyzem meg az a tavasz (férfiúi szemmel): amikor a hús széltől megszeppent első női mellbimbó átböki a pólót (G. Gábor megfigyelése). Remélem, ezzel nem haragítottam magamra végérvényesen a Szebbik Nemet, s nem tereltem magamat az elmagányosodás sötét sikátorába, ahonnan már nincs visszaút, a léptek egyenest az idült alkoholizmusba vezetnek. Mert hiszen asszonyi (lányi) jelenlét hiányában az élet nem csak hogy szomorú, hanem kifejezetten értelmetlen (pláne érzelmeden). A nemes gondolatok és tettek, a szép szavak mögött mindig nő lakozik. Hamvas Béla mester mondott valami hasonlót, én kisszerű gyarló csak lopok tőle. Barangászok tehát a Búbánat völgyében, szerelemittasan, bódultán, mint egy telefonfülke (Örkény István: Ballada a költészet hatalmáról), és olyanokat motyogok, hogy: íme,/ az esti csönd szörnyen néma/ itt ülök a szíved sarkán,/ összeütöm bokám néha. Képtelen vagyok eldönteni, hogy mindaz, amit a; hölgy jelent ajándék - naná, hogy az -, vagy csupán jellemfejlődésem próbája, a felsőbb égi hatalmak által számomra felépített akadálypálya újabb eleme. Nem tudom, mondom, de nőre gondolni, szeretni csudijó. Még akkor is, ha Isten ujjai kifürkészhetetlenek. A frtölap HÉTVÉGI KULTURÁLIS MELLÉKLETE 16. szám T V AJANLO (4.oldal) A bájkeverő március 13., szombat (RTL Klub - 20.30) - vígjáték Elliot Richards-nak (Brendan Fraser) szinte semmi nem jön össze az életben. Nincs barátnője, a munkája is unalmas, szerelmes kolléganőjébe, Alison Gardnerbe. Egyszercsak megjelenik az ördög és teljesíti hét kívánságát azzal a feltétellel, hogy ha kap valamit cserébe. Elliot hódíthat drogbáróként, kosarasként, érzékeny srácként, de valahogy nem jön össze semmi... MOZI AJÁNLÓ (2.oldal) Az utolsó szamuráj - színes, amerikai film (2003) Nathan Algren kapitány valamikor nagy harcos volt, csak a becsületnek és a hazának élt. A polgárháború küzdelmei azonban felőrölték és teljesen elveszítette emberi értékeit. Algren kapitánynak az indiánok ellen kellett volna megküzdenie, de a csata részéről kudarcba fulladt. Hatalmas történelmi eposz remek szereposztással, érdekes történettel. Érdemes eltölteni a moziban cirka három órát... ELETMOD-AJANLO Jézus és Buddha a teaházban Egy köbölkúti művészeti csoport alkotásai láthatóak most Komáromban, a kettes számú bástyában lévő Lóra teaházban. Az Underground Foundation huszonéves tagjai kétezertől alkotnak szoros képzőművészeti, filozófiai és baráti közösséget, műhelyükből, amely egy padlástérben található a Párkányhoz közeli Kö- bölkúton, ősi jelentéseket hordozó, gondolkodásra késztető fetmények, rajzok, fafaragások kerülnek ki. (ó.oldal) Kalendárium - Környékünk száz évvel ezelőtti életéből s Úgy tűnik, a Hercegprímás egészségügyi állapota foglalkoztatta száz évvel ezelőtt <• // leginkább a közvéleményt. Mindhárom korabeli lap vezető hírként számolt be „O Eminentiája” állapotának romlásáról. Persze sok más érdekesség is történt 1904. március első hetében, melyek közül egy párat most Önök is elolvashatnak. mmmm Az Esztergom 1904. március 6-án megjelenő száma riasztó hírt közölt: víz alá került a dorogi bánya. Ekkor már felmerült a kőszénbánya esetleges bezárásának híre, bár a bányát bérlő társulat igazgatósága még tagadta, „megdementálta a rá nézve kellemetlen hirt”. A lap tudósítója szerint azonban „a községi bányában lehetetlen a víz miatt a bányászat s ha nem sikerül kiszivattyúzni a vizet, maga a község 1000 korona bérjövedelemtől esik el, nem számítva, hogy hány munkás veszíti el kenyerét. ” Hiába tagadták a hírt, bekövetkezett a legrosszabb, bezárták a bányát, mint olvashatjuk az Esztergom és Vidéke március 10-i számábaa „Az elöntött Dorogh községi kőszénbányában a víz nap- ról-napra mind erősebben tör elő, miért is a szászvári kószénbánya társulat kénytelen volt a bányüzemet beszüntetni. (...) A bányakapitányság a napokban száll ki a helyszínére constatálandó, hogy az üzem folytatása ki van zárva, melynek utána már csak úgy beszélhetünk, hogy mikor még Doroghon kőszénbányák voltak. ” Az Esztergomi Lapok az oknyomozó újságírás csíráit mutatta föl egy akkori eset kapcsán. Március 3-án megjelenő 1& számukban Munkásvédelem címmel „lélekháborító eseményről” számoltak be A tokodi üveggyár igazgatója, bizonyos Dvoracsek, munkát és szállást ígért egy munkásnak, Ulahelnek. Mivel a munkás szerszámai nem érkeztek még meg, az igazgató nem adott szállást sem neki sem családjának. A munkás többszöri kérése és zaklatása végül any- nyira felbosszantotta az igazgatót, hogy az „botot ragadott s Ulahelt végig verte. Ulahel azonban szintén nem a legrokonszenvesebben tapogatta az igazgatót. Dulakodás fejlődött ki köztük s az igazgató védelmére siető alkalmazottak közül egy Kék'Viktor nevű is belekeveredett az ütlegekbe, ki látván, hogy Ulahelt másképp nem bírja kidobni a gyárból, elővette kését és úgy összeszurkálta, hogy az életveszélyes sebekkel borítva került ki a küzdelemből. ” Március 6-án napvilágot látott a kacifántos ügy fejleménye. Eszerint az igazgató fia a lap munkatársának úgy adta elő a történetet, hogy a munkás, miután a kantinban rumot ivot,t elment az igazgatóhoz és megfenyegette, hogy leüti őt. „Azon idő alatt, míg őt csitították, egyszerre eltűnt és csak jó idő múlva került elő, fején és kezén vérezve.” De a vérbeli újságíró ilyen „titokzatossá és különössé formálódó” ügyben nem tehet mást, a dolog végére jár és megkérdezi a szenvedő félt is, aki a Kolos-kór- házban fekszik. 0 elmondta, hogy nem kapott lakást és bútorai egy fészerben voltak, családja pedig a szabad ég alatt, ezért járt az igazgató nyakára, aki, mint Ulahel elmondta: „kiutasított, hogy ne járjak a házába ilyen dolgokkal. Én az igazat megvallva kissé mámoros voltam de tudtam mit beszélek (...) az igazgató erre kijött hogy majd ad lakást s be akart tuszkolni azon fészerbe hol bútorom volt. Mikor ellenkeztem megbotozott és segítségért kiáltott mire többen jöttek oda s én egy szúrástól összeestem de az igazgató még akkor is ütött. ” Nem derült tehát fény az ^igazságra, a vallomások ellentmondanak egymásnak. Az újságíró azért még szellemesen megjegyzi: „hogy kinek van most igaza nem tudjuk, de miután Ulahel feje van beverve, a régi magyar közmondás szerint: kellett valami igazat mondania." GK
