Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-01-07 / 4. szám
4 2004. január. 7, szerda RÉGIÓ Ftfdlap MAI TÉMA A tetoválás az önkifejezés eszköze A mai társadalomban elfogadott jelenség, ha valaki visel a testén tetoválást. Már nem megbotránkoztató, sőt az igényesen és szépen kivitelezett tetoválás egyediséget, különösségét kölcsönöz viselőjének. A tetoválás ma már az önkifejezés eszköze, nem egy bélyeg, amit az ember a testén visel. A módszer is biztonságosabb, higiénikusabb, és a bőrre vitt ábrák is esztétikusak. A mai posztmodemnek nevezett tetoválások szinte kivétel nélkül szimbolizálnak valamit. A tetoválás szolgált már a hovatartozás kifejezésére, a megjelölésre, a lázadásra, de szépészeti célokra hölgyeknek és egyszerű státuszszimbólumként azon férfiaknak, akik csak divatból készíttetnek tetoválást. Az elfogadóvá váló megítéléshez hozzájárult a kozmetikai tetoválás és a henna megjelenése. A két eljárás a legerősebb'félelmeket oldja fel úgy, hogy nem örökre maradnak a bőrön, és kevésbé vagy egyáltalán nem fájdalmasak. Míg a kozmetikai tetoválás néhány év alatt kopik le, addig a henna néhány napig ékesít. A hennafestés fájdalom- mentes, nem tűvel készítik, hanem a bőr hámrétegére festik. A henna gyógynövényillatú, természetes anyag, amely ritkán vált ki allergiás reakciót. A henna narancssárga színt hagy maga után. Ez fokozatosan barnává sötétedik. A minta folyamatosan halványul, majd eltűnik. A tetouálás története A testfestés gyökerei egészen a predinasztikus időkig nyúlnak visz- sza, és a világ hat földrészén egyaránt hiedelmek kapcsolódtak hozzá. Az első tetoválás a véletlen műve volt. Az ősember kormos, koszos testének sebes felületein a bőrbe jutott korom ott maradt, majd később tudatosan díszítették testüket. Az állatok vérével és virágnedvekkel kevert kormot egy hegyes madártoll vagy csontdarab segítségével vitték be a bőrbe. A közfelfogás a tetoválást hosszú évszázadokon át a matrózokhoz kötötte. Ez a vonatkoztatás nem alaptalan, hiszen a tradíció a tengerészek körében egészen az 1700-as évekig visszavezethető. James Cook kapitány óceániai felfedezései során először találkozott a bennszülöttek között az ősi hagyományként élő tetoválással. Az ott élő maori törzsek tagjai a növényekből nyert színezékanyagot egy erre kiképzett faeszközzel, fájdalmas eljárás keretében vitték a bőr alá szellemhittel és babonával átszőtt célokból. (Ez az eljárás ezen a területen egyes primitívebb törzsekben még mindig fennmaradt. A fájdalmas technikával a férfivá avatás történik meg. Kihegyezett faeszközökkel ejtik a sebeket a fiatal férfi testén, majd beviszik a sebbe a festékanyagot. Az eljárás több napig is eltart, és a fiatalok gyakran elájulnak a készítés során.) Cook tengerészei az utazásaik és felfedezéseik során a tökéletes szuvenírt keresték, és a tetoválással a legegzotikusabb módját találták meg. A ma is használatos elnevezés szintén ide köthető, mivel Tahitin az őslakosok tatau- nak hívták a bőr festését. A sziget 1769-es felfedezése után, angolo- sítva, tattoo-ként hódította meg a világot. A matrózok között elterjedt az a mondás, hogy „Egy tengerész tetoválás nélkül olyan, mint egy hajó grog nélkül: nem tengerképes.” Általában a társadalom azon rétege viselt különböző testrészein rajzokat, akiket jobb volt elkerülni. Az akkori ábrák és motívumok inkább egy kaszthoz tartozást vagy deviáns életmódot fejeztek ki. Ilyenek voltak a tengerészek vagy a börtönviselt egyének. A tetoválás folyamatosan hódította meg a szárazföldet. Az első nagy áttörést a tetoválás számára a show-bussinessben Steve Allen komikus, film-és tévésztár érte el, aki az 50-es évek végén élő adásban tetováltatta magát. Az ábra csupán négy pöttyből állt, de készítője Lee Roy Minough szerint ennyi elég ahhoz, hogy valakit tetováltnak minősítsenek. Ekkortól a tetoválás elterjedését semmi sem akadályozhatta meg többé. Az amerikai társadalom lázadozó tagjai láttak lehetőséget abban, hogy az egyediséget fejezzék ki a saját bőrükbe vésett ábrákkal. Ezzel adva tudtára a társadalom többi tagja számára, hogy ők mások. A farmer, a Coca-Cola és a szabadságérzés mellé beívódott a minél kifejezőbb tetoválás is. A testre rajzolt ábrák, jelek fokozatosan egyre inkább művészi jelleget kezdtek ölteni, és újra elterjedtek az ősi jelképek, rajzolatok. A változás a stílusok szerteágazását eredményezte, így ma már kérhetők maori, yakuza, nonfiguratív (azaz jelentés nélküli) vagy a hagyományos motívumokból építkező rajzok is. Ekkor az alany ellenőrizheti, hogy jó helyen van-e az ábra. Ha megfelel, előkerül az egyszer használatos steril tű, a gumikesztyű, és megkezdődik a percenként ezer tűszúrással zakatoló, varrógéphangzású tetoválás. A tetoválás készítése A delikvens kiválasztja a neki tetsző ábrát, amit a tetováló átmásol egy zsírpapírra. A zsírpapíron lévő mintát bőrindigó papír segítségével átrajzolják, majd a kívánt testfelületre nyomtatják. Esztergomban már tíz éve foglakozik tetoválások készítésével a buszvégállomásnál található Vinnie's Tattoo szalon. Vinnie hobby szinten, autodidakta módon, saját bőrén tanulta meg a szakmát, mert amikor ő kezdte, még nem voltak tanfolyamok. Az árak függnek az ábra méretétől, bonyolultságtól és a munka idejétől. Egy vállminta rajzolása 8 és 15 ezer forint között mozog. Vinnie elmondta, hogy a lányoknál még mindig divatos a derékminta, de manapság már nincsenek úgymond divatos motívumok. Kedveltek a kínai jelek, a horoszkópok figurái, de lényegében bármilyen hozott vagy rajzoltatott mintát lehet kérni. A tetoválás eltávolítása tulajdonképpen lehetetlen. Az idő múlásával a színesebb ábrák halványulnak egy kicsit. Régen összezúzott citrompótlóval döizsölgették a nem kívánt ábrát, hogy halványodjon, drasztikusabb lépésként csikkel és késsel próbálkoztak. Az úgynevezett hideg lézeres eltávolítás a leghatásosabb, de ez is nyomot hagy. Ismert még a felső hámréteg eltávolítása is, ennél az eljárásnál azonban a nagy fájdalmat csúf bőrfelület követi. Sokan gondolják, hogy a tetoválás fájdalommal jár. Vinnie elmondta, hogy vannak a testen olyan helyek, ahol érzékenyebb a bőr (lágy részek, pl. nyak, mellkas, hát alsó része, testhajlatok), és ott a kisebb fájdalom természetes. A festékek bőrbarát anyagból készülnek, így semmilyen káros hatással nincsenek a bőrre. A tetoválásokat a legjobb ősszel, télen és tavasszal készíttetni, mivel nyáron a nap és a víz könnyen elfertőzheti a sebeket. akaree Ipolytölgyes Megyénk gazdasága fejlődik a legnagyobb ütemben a régión belül A Letkés és Vámos- mikola között fekvő kicsiny, festőién szép, régi hagyományait a mai napig megőrző, vendégszerető falucska neve Ipolytölgyes. A község nem volt mindig ezen a helyen, ahol ma található. Az őskor tájékában az emberek fenn laktak a mai Szent Márton nevű dűlőrészben. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy az Ipoly folyó elég gyakran kiáradt. Tavasszal a hóolvadás, ősszel a sok esőzés következtében átlépte medrét, és elöntötte az egész határt, mivel a Börzsöny térségében talán e falu határában a legszélesebb az Ipoly völgye. A Szent Márton- dűlőn folytatott régészeti ásatások bizonyítják, hogy már az őskorban is volt itt település. Újkori-, rézkori-, bronzkori-, koravaskori- és kvád cserepek gazdag tárháza az ásatások területe. A feltárásra került Árpádkori falu legkiemelkedőbb lelete a XII. század második felében épült templom felfedezése. A kőegyház létezéséről egyébként fennmaradt oklevelekből is tudhatjuk, hogy a településnek 1225-ben már volt temploma, amelyet Szent Márton tiszteletére szenteltek. A tölgyesiek a XVI. századig használták a templomot, amely ettől kezdve már csak temetkezési helyül szolgált. Máig élő hagyomány szerint Tölgyes eredeti helyének tartják a templom védőszentjének nevét megőrző Szent Már- ton-dűlőt. Tehát a község, a mai helyétől körülbelül két kilométer távolságra feküdt a hegyek között, és Ság volt a neve. Ság jelentése: domb, erdős magaslat. A Börzsöny és Letkés között elhelyezkedő Tölgyes „Ság” alakban 1225-ben fordul elő az oklevelekben. 1412-ben már találkozhatunk a „Ság alias Twlges” kifejezéssel is. A hajdani Ság egyik része az esztergomi káptalan, másik része Bede fia Rufus birtoka volt. Az utóbbi rész, később Léva tartozék lett, és a Tölgyes nevet vette fel. II. Ulászló zálogbirtokként Bakócz Tamásnak adta, ő pedig az esztergomi káptalannak. Valószínűleg a völgyben húzódó kereskedelmi út forgalma vonzotta mai helyére a község lakóit; vagy, mert a tatárjárás és a későbbi háborúk folytán annyira tönkrement a település, hogy az elpusztult falut nem tartották érdemesnek újjáépíteni, leköltöztek a völgybe. A település lakóinak számára az erdő közelsége adta az építkezéshez és fűtéshez szükséges fát, a megélhetés egyik forrását, a folyó közelsége a halászati lehetőséget, az Ipoly ártere a nádat és a gyékényt. A hegyek lábánál lévő lapos területen termesztették a gabonaféléket, a domboldalakon a szőlőt. Az állattenyésztésben kiemelkedő jelentőségű volt a mangalica malac tartása, mivel a falut körülvevő hatalmas tölgyerdőben mak- koltatásra nyílott lehetőség. A falunak az 1697-es canoni- ca visitatióban leírt kőből épült, boltozatos szentélyű és sekres- tyéjű, sík mennyezetes hajójú temploma a XVI. században épülhetett. Ennek helyére emelték a XVIII. század végén a mai templomot. A torony nélküli templom 1794-ben épült. Az országút mellett látható Szent Vendel (pásztorok és állatok védőszentje) szobrot a község a hajdani szarvasmarhavész után emelte. A község 1895-től 1947- ig közigazgatásilag Nagybörzsönyhöz tartozott. 1908. január 1-től Tölgyes új neve Ipolytölgyes lett. Nyelvét tekintve magyar település. 1947-től 1950-ig közigazgatásilag Letkéshez tartozott, majd 1951- től 1970-ig önálló község volt. 1970-1991 között Letkés társközsége volt, majd 1992-től ismét önálló település. A község a II. világháborúban sokat szenvedett, a harcok 1944. december 26-án végleg befejeződtek. A romok eltakarítása után lassacskán feleszmélt a falu, és a földeken újra megkezdődött a gondos gazdálkodás. 1958-ban megkezdődött az új utak és járdák építése, 1960-ban átadásra került a község kultúrháza. Ipolytölgyesen 1989-ben megnyitották az Öregek Napköziotthonát. A községben működik az országos szinten is jelentős intézmény, az 1986-ban megnyitott Római Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Egészségügyi Gyermekotthona, mely a község és a térség lakossága számára munkahelyet, az otthonban élő és nevelkedő beteg gyermekek számára meghittséget, szeretetet sugárzó lakóhelyet biztosít. A község polgármestere Dudás Nándor, gk A korábbi éveknél is nagyobb ütemben növekszik az ipari termelés és értékesítés Komárom-Esztergom megyében. A KSH megyei igazgatóságának legutóbbi jelentése szerint az esztendő első kilenc hónapjában a megyei telephelyű, négy főnél többet foglalkoztató ipari vállalkozások termelési értéke meghaladta az ezer- milliárd forintot. A Komárom-Esztergom megyei ipari fejlődés túlnyomó része a feldolgozóiparban és a gépiparban következett be, elsősorban Tatabányán, Komáromban, Esztergomban és Kisbéren. A termelés nagyütemű bővülésében az exporteladások a meghatározóak, amelyek ellensúlyozni tudták az egyre telítettebbé váló belföldi piacot. A gazdaság örvendetes élénküléséhez az idegenforgalom és a vendéglátás, valamint a szolgáltatóipar szerény, néhány százalékos fejlődése is hozzájárult. A gazdaság fejlődését a megyében többek között az újabb beruházásokkal alapozták meg, így többek között a japánok komáromi, kisbéri híradástechnikai, autóipari üzemeivel. A szolgáltató ágak közül legtöbb a kereskedelem, a javítás és szállítás, raktározás, posta, távközlés szervezeteinek fejlesztéseire jutottak. A mezőgazdaságban mintegy 3,3 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. A gazdaság élénkülése természetesen együtt jár a foglalkoztatottak számának bővülésével. 2003 első kilenc hónapjában 44 százalékkal többen álltak alkalmazásban, mint egy évvel korábban. A gazdaság fejlődésével lépést tartva a megyében jelentősen javult a kommunális ellátottság. A megyében kilenc hónap alatt, mintegy ezer építési engedélyt adtak ki, az átadott otthonok száma pedig megközelítette a négyszázat. Az új lakások kilenctizedét közműves csatorna- hálózatba is bekapcsolták, míg a vezetékes gázzal ellátottak e ínya 74 százalékos. gk
