Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-03-17 / 54. szám
4 _____2004. március 17, szerda____________ ___________________RÉGIÓ__________________________________frídlap ( M A 1 TÉMA Utazzunk okosan! Már nemcsak dátum szerint, hanem a nappali hőmérséklet szerint is megérkezett a tavasz. Azok, akik komolyabban tervezik a nyaralást, már ilyenkor befizetnek egy- egy útra. Jó előre tervezni, de vajon mire kell figyelni akkor, amikor az egyes utazásokat lefoglaljuk? A fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek minden évben több száz utazással vagy az utazási irodával kapcsolatos panaszt kell kivizsgálnia. Azok, akiket valamilyen kár ért, gyakran a saját hibájukból, és a kellően alapos körültekintés hiányában kerültek ilyen helyzetbe. A panaszok általában arról szólnak, hogy az utazást szervező iroda szakszerűtlenül járt el. Természetesen előfordul, hogy bizonyos irodák figyelmetlenek és rosszul szerveznek meg utakat, de ezek a helyzetek elkerülhetőek lennének, ha az utazást befizetők jobban tájékozódtak volna. Az egyes problémák az utazások szubjektív megítélésén is múlnak. Azok az utazást szervező irodák, amelyek minden körülmények között a legjobbat nyújtják, komolyan is gondolják azt, hogy az általuk utaztatott személy a legjobbat kapja. Ha egy mód van rá, hagyjuk ki azokat a lehetőségeket, amelyekről szórólapról, falragaszról értesülünk. Szintén ne vágjunk bele olyan útba, melynek a részvételi díját egy hajnali órában induló buszon kell befizetni. Ezek az utak gyakran járhatnak nagyon kellemetlen meglepetésekkel. Minden komolynak nevezhető utazási iroda rendelkezik úgynevezett regisztrációs számmal. Ez a szám arra szolgál, hogy ha mindenképpen meg kívánunk győződni az iroda komolyságáról vagy hiteleségéről, ez alapján utána tudunk érdeklődni a területi önkormányzatnál, illetve a Gazdasági Minisztérium honlapján. A regisztrációs szám nemcsak az irodának a falára van kiakasztva egy alig észrevehető helyen, hanem az összes általa kiadott prospektusban, tájékoztatóban megtalálható. A regisztrációs szám egyfajta garanciaként is szolgál, hiszen az iroda jól azonosítható, és biztosan olyan tevékenységet folytat, melyet az önkormányzat és a minisztérium elismer. Abban az esetben, ha egy tavaly, vagy még korábban választott irodával szeretnénk ismét szerződni, akkor mindenképpen érdemes érdeklődni, hogy az adott utazás annak az irodának a szervezése, vagy esetleg egy másikét közvetíti. Ezek, alapjában véve, teljesen elfogadott és működő mechanizmusok, de ha ezzel nem vagyunk tisztában, egy esetleges probléma felmerülésekor bizony kerülhetünk kellemetlen helyzetbe. Az utazások kiválasztásánál nagyon fontos, hogy az ár mellett a lehető legtöbb információt gyűjtsük az adott útról. Mivel mindannyian szeretnénk a lehető legolcsóbban a legjobb utazásra befizetni, nagyon alaposnak kell lennünk. Különös figyelmet kell szentelni a szállásra. Ez az egyik legtöbbször kritizált pontja az utaknak. Pontosan kell tudnunk, hogy a szállodában milyen szállást és ehhez milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe. Az utazás körülményei szintén nagyon fontosak. A gyorsaság és a kényelem természetesen több pénzt igényel. Ezekre érdemes figyelni. Majd mindenkinek vannak olyan élményei, hogy a pihenés első két-három napját regenerálódással töltötte, mert a 36 órás buszút megviseli a szervezetet. Fontos, hogy ismerjük azokat a járulékos költségeket, melyek az utazás közben várhatóak. Jó, ha ismerjük a teljes út programját. Itt nagyon fontos annak részletessége is. Az ár nemcsak a szolgáltatások többféleségének a függvénye lehet. Lehet magasabb az összeg azért is, mert az ár tartalmazza az esetleges egyéb költségeket is. Belefoglalhatják a biztosítást, az illetéket, a belépőket. Ezek a lényegtelennek tűnő dolgok jelentős kiadásokat jelenthetnek. Sok helyen a reptéri illeték megközelítheti az útiköltség árának felét is. A személyes és minden részletre kiterjedő beszélgetés az iroda munkatársaival megelőzheti azokat az eseteket is, amikor az egyes utazási tájékoztatókban különböző helyeken felsorolt árak esetleg elkerülik a figyelmünket. Több prospektus még tájékoztató jelleggel sem közli a múzeumok, érdekességek belépőinek árát. Ezekkel az árakkal azonban az utazási irodának pontosan tisztában kell lennie. Jogszabály írja elő, hogy az utazások prospektusainak tartalmazniuk kell a szálláshely típusát, a főbb jellemzőinek meghatározását. Például a helyét, a szálláshely szerinti ország szabályainak megfelelő komfortfokozatát. A jogszabály azonban nem írja elő, hogy a megrendelt szobáról is pontos információkat kaphassunk, hiszen a szobák elosztása a szálláshelyen belül a helyszíni szolgáltató kiváltsága. Csak a nagyon borsos árú utazásoknál számíthatunk arra, hogy az utazási iroda 100 százalékos garanciát vállal a konkrétan kiválasztott szobáért. Szinte kivétel nélkül minden prospektus tartalmazza, hogy a szállásváltoztatás jogát fenntartják. A személyek szállításának eszköze és annak jellemzőiről nyújtott információk (buszokról, hajókról, repülőről) is sokszor hiányosak. Előfordul, hogy a buszról semmilyen információt nem ad a tájékoztató. ák Utazás 2004. A 27. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás 2004. március 19- 21. között kerül megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Kedvezményes külföldi és belföldi utazások széles kínálata, valamint színes programok várják a látogatókat. Az "A' pavilonban az "Utazási ajánlatok a világ csaknem összes országába!" fantázianévvel ellátott kiállításon az alábbi országok kínálatát lehet megismerni: Ausztria, Bulgária, Csehország, Dél- Afrika, Egyiptom, Finnország, Franciaország, Görögország, Horváth Köztársaság, Irán, Írország, Izrael, Kenya, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Málta, Marokkó, Mauritius Mongólia, Nepál, Németország, Olaszország, Oroszországi Föderáció, Románia, San Marino, Spanyolország, Svájc, Szerbia és Montenegró, Szlovákia, Szlovénia, Thaiföld, Törökország, Tunézia, Ukrajna. Külföldi díszvendég: Szlovákia - "A vén Európa esszenciája" jelmondattal. A "B" és "D" pavilonban belföldi programok színes kínálatával várják az alábbi régiók az érdeklődőket: Budapest - Közép-Du- navidék, Balaton, Alföld, Dunántúl, Eszak-Magyarország, A "D" pavilonban továbbá a 6. Lovas turizmus - lovas kultúra kiállítás, a "B" pavilonban pedig színpad várja a látogatókat. Belföldi díszvendég: A Balaton régió - 'A napfény kertje, ahol az egész család teste és lelke egyaránt új életre kel" jelmondattal. A kiállítást március 19-21. között, délelőtt 10.00-től este 18.00 lehet megtekinteni a HUENGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Megközelíthető: Örs vezér térről EXPO-járattal, a Népszínház utcából (Blaha Lujza tér) 37-es villamossal, személygépkocsival a Kerepesi út felől. A vidékről érkező látogatóknak a Hungexpo Rt. és a MÁV 50 százalékos kedvezményt biztosít. MÁV felülbélyegzés: 201/A standnál Belépőjegyek: A napijegy: 990 Ft, a családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 1980 Ft. A kedvezményes jegy (diákok, nyugdíjasok, katonák) 650 forintért váltható. A csoportos diákjegy ára 450 forint személyenként. Megkoszorúzták Czuczor Gergely szobrát Érsekújvárott hétfőn este emlékeztek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról. A hagyományokhoz híven az ünnepség most is a Csema- dok székház mellett, Czuczor Gergely mellszobránál zajlott. Elsőként az érsekújvári gimnázium diákjai elevenítették fel a 156 évvel ezelőtti történéseket. Fellépett a gimnázium mellett működő JUBILATE kamarakórus Szombath Károly karnagy vezetésével. Farkas Tibor, Nyitra megyei képviselő ünnepi beszédében a szabadságharcot a magyar történelem legjelesebb eseményének nevezte. "A 156 évvel ezelőtt történtek olyan összefogásról tesznek tanúságot, amelyre, sajnos, azóta sem volt példa a magyar nép történelmében. A szabadságharcban a magyarokon kívül más nép, szlovákok, lengyelek is harcoltak. Olyan tábornokok vezettek csatákat, akik életük végéig törték a magyar nyelvet. Ez az összefogás ma is példaértékű - hangsúlyozta a szónok. Emlékeztetett arra, hogy 1848-ban az akkori Magyar- ország területén élő nemzetiségek milyen kérésekkel fordultak a kormányhoz. Többek között éppen a szlovákok képviselője kérte azt, hogy a nemzetiségeknek lehetőségük legyen az anyanyelvi oktatásra egészen az egyetemi szintig. Ez a követelés, amely éveken át az itt élő magyarság jogos követelése is volt, 156 évvel később, 2004-ben a komáromi egyetem megalapításával teljesült. "A magyar szabadság kivívásában több nemzet fiai, köztük szlovákok is harcoltak. Jó lenne megélni egyszer azt, hogy a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról velünk együtt a szlovákok is megemlékeznek" - mondta beszéde végén Farkas Tibor. Czuczor Gergely az Érsekújvár melletti Andódon született. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik legszenvedélyesebb hangú versének, a Riadónak szerzője. Emlékére a Csemadok érsekújvári alapszervezete immár 35. alkalommal rendezi meg a Czuczor Gergely Irodalmi és Kulturális Napokat, melynek keretében a megemlékeznek a márciusi eseményekről és megkoszorúzzák a költő mellszobrát. Hétfőn este a ko- szorúzók között volt Pischinger Géza, Érsekújvár polgármestere, Juraj Kiszely alpolgármester, a pozsonyi magyar nagykövetség nevében, továbbá a Nyitra Megyei Önkormányzat, a Magyar Koalíció Pártja, a Csemadok, a városban működő intézmények, iskolák képviselői, valamint a környező falvak polgármesterei helyezték el az emlékezés Virágait. Kamoncza Márta Kisújfalu is ünnepelt Megemlékezés Dorogon Rendhagyó ünnepséget tartottak Kisújfalun, március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadság- harc emlékére. Az ünnepi összejövetelen Kossuth-em- léktáblát avattak fel. Hétfőn délután a faluház udvarán gyülekeztek a megemlékezés résztvevői, ahol elhelyezték a budaörsi önkormányzat ajándékát, egy Kossuth-domborművet. Az ünnepségen részt vett többek között Budaörs alpolgármestere, Lévai Ernő és a reliéf alkotója, Gvardián Ferenc szobrászművész is. A megemlékezést az egyházi kórus előadása nyitotta meg, majd ezt követően Kisújfalu polgármestere, Kis Róbert a község nevében megköszönte az ajándékot és a budaörsi alpolgármester segítségével leleplezte az emlékművet. "Joggal helyezzük el ezen a helyen a Kossuth Lajosról készült emléket. Közünk van hozzá, mert ő bennünk gondolkodott, mert mindig a nemzetről beszélt, a nemzet pedig mi vagyunk."- jelentette ki ünnepi beszédében Kis Róbert. Budaörs alpolgármestere beszédében felidézte az államférfi életének legfontosabb állomásait és kiemelkedő cselekedeteit. Az iskolások előadását követően a budaörsi önkormányzat képviselői, majd a kisújfalusi önkormányzat polgármestere és képviselője koszorúzták meg a már felavatott emlékművet. Zács Olga Március 15-én a dorogi Petófi-szobomál délelőtt tíz órakor kezdődött az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra való ünnepi megemlékezés. Elsőként Majdán László történész, a Pécsi Tudomány- egyetem docense köszöntötte a jelenlévőket, majd a Himnusz közös eléneklésére került sor, a dorogi Bányász Fúvós- zenekar kíséretében. Majdán László megemlékező beszédében felidézte a márciusi ifjak tenni akarását, aktivitását. Abban az időben, 156 évvel ezelőtt esős idő volt, ezért is nevezték azt az időszakot "eser- nyős forradalomnak". Petőfi akkor tízezres tömeg előtt mondta el a 12 pontot és szavalta el a Nemzeti dalt. Deák Ferenc, az első magyar kormány miniszterelnöke már akkor is a nagyobb összefogásra, együttélésre ösztönözte a fiatalokat és időseket. Majdán László hangsúlyozta, hogy jó lenne, ha mindez az unióba való belépéskor is megmaradna. Laczó András és Sztankovis Béla, a Magyar Állami Operaház művészei szabadsággal kapcsolatos énekeket adtak elő. A műsor után az 1848/1849- es szabadságharc emlékére megkoszorúzták a Petőfi emlékművet. Koszorút helyezett el, többek között, Dorog Város Önkormányzata, valamint a különböző társszervek. Kovács Ági Cél a hatékony működés Élő adásban, az Esztergom-Kertvárosi Kábeltelevízió vezetőjének meghívására múlt héten a Féja Géza Közösségi Ház stúdiójában mutatkozott be dr. Csömör Sándor, Esztergom új, decembertől hivatalban lévő jegyzője. Korábban Budapest VI. kerületében a város- és lakásgazdálkodásért felelős önkormányzati igazgatóság vezetőjeként, majd a II. kerület önkormányzati vagyonhasznosításának felelőseként szerzett tapasztalatokat. Csömör Sándor elmondta, hogy novemberi megválasztását megelőzően már több hónapon keresztül foglalkozott a Polgármesteri Hivatal megbízásából különböző esztergomi önkormányzati ügyekkel, így nem volt ismeretlen előtte a jegyzőként rá váró feladat. Célja, hogy olyan szervezetté alakítsa az esztergomi Polgármesteri Hivatalt, amely a működési rend hiányosságainak pótlását követően fegyelmezetten, szabályszerűen, a város és polgárainak érdekében hatékonyan képes működni, ugyanakkor kielégíti az önkormányzat által támasztott elvárásokat is. Minden hónap első szerdáján fogadónapot kíván tartani, és a kertvárosiak részére ezeken a napokon délután kettő órától Esztergom Város Önkormányzatának kertvárosi kirendeltségén biztosítja annak lehetőségét, hogy lakóhelyükön fordulhassanak a hivatal vezetőjéhez. Szívesen és nyitottan tárgyal valamennyi olyan szervezettel, civil egyesülettel, csoporttal, amely tanácsaival segítené a hivatalt és vezetőjét a munkában. Számít a sajtó érdeklődésére is, és visszajelzéseiket, a különböző problémák, javaslatok felvetését ugyanúgy fel szeretné használni munkájához, mint az esztergomi polgárok a fogadóórákon, közmeghallgatáson elmondott véleményét, hozzászólásait. Annak érdekében, hogy a következő nemzedék polgárai is érdemben és felkészülten szólhassanak bele lakóhelyük, Esztergom ügyeibe, az esztergomi általános iskolákban - amennyiben az iskolák igénylik - történelemórák keretében kívánja a nyolcadikosoknak bemutatni az önkormányzatiság jellemzőit és rendszerét. nil