Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-03-17 / 54. szám

4 _____2004. március 17, szerda____________ ___________________RÉGIÓ__________________________________frídlap ( M A 1 TÉMA Utazzunk okosan! Már nemcsak dátum szerint, hanem a nappali hőmér­séklet szerint is megérkezett a tavasz. Azok, akik komo­lyabban tervezik a nyaralást, már ilyenkor befizetnek egy- egy útra. Jó előre tervezni, de vajon mire kell figyelni ak­kor, amikor az egyes utazásokat lefoglaljuk? A fogyasztóvédelmi felügyelő­ségeknek minden évben több száz utazással vagy az utazási irodával kapcsolatos panaszt kell kivizsgálnia. Azok, akiket vala­milyen kár ért, gyakran a saját hibájukból, és a kellően alapos körültekintés hiányában kerültek ilyen helyzetbe. A panaszok álta­lában arról szólnak, hogy az uta­zást szervező iroda szakszerűtle­nül járt el. Természetesen előfor­dul, hogy bizonyos irodák figyel­metlenek és rosszul szerveznek meg utakat, de ezek a helyzetek elkerülhetőek lennének, ha az utazást befizetők jobban tájéko­zódtak volna. Az egyes problé­mák az utazások szubjektív meg­ítélésén is múlnak. Azok az utazást szervező iro­dák, amelyek minden körül­mények között a legjobbat nyújtják, komolyan is gondol­ják azt, hogy az általuk utazta­tott személy a legjobbat kapja. Ha egy mód van rá, hagyjuk ki azokat a lehetőségeket, ame­lyekről szórólapról, falragasz­ról értesülünk. Szintén ne vág­junk bele olyan útba, melynek a részvételi díját egy hajnali órában induló buszon kell be­fizetni. Ezek az utak gyakran járhatnak nagyon kellemetlen meglepetésekkel. Minden komolynak nevezhe­tő utazási iroda rendelkezik úgynevezett regisztrációs szám­mal. Ez a szám arra szolgál, hogy ha mindenképpen meg kívánunk győződni az iroda komolyságáról vagy hitelesé­géről, ez alapján utána tudunk érdeklődni a területi önkor­mányzatnál, illetve a Gazdasá­gi Minisztérium honlapján. A regisztrációs szám nemcsak az irodának a falára van ki­akasztva egy alig észrevehető helyen, hanem az összes általa kiadott prospektusban, tájékoz­tatóban megtalálható. A regiszt­rációs szám egyfajta garancia­ként is szolgál, hiszen az iroda jól azonosítható, és biztosan olyan tevékenységet folytat, melyet az önkormányzat és a minisztérium elismer. Abban az esetben, ha egy tavaly, vagy még korábban vá­lasztott irodával szeretnénk is­mét szerződni, akkor minden­képpen érdemes érdeklődni, hogy az adott utazás annak az irodának a szervezése, vagy esetleg egy másikét közvetíti. Ezek, alapjában véve, teljesen elfogadott és működő mecha­nizmusok, de ha ezzel nem va­gyunk tisztában, egy esetleges probléma felmerülésekor bi­zony kerülhetünk kellemetlen helyzetbe. Az utazások kiválasztásánál nagyon fontos, hogy az ár mel­lett a lehető legtöbb információt gyűjtsük az adott útról. Mivel mindannyian szeretnénk a le­hető legolcsóbban a legjobb utazásra befizetni, nagyon ala­posnak kell lennünk. Különös figyelmet kell szen­telni a szállásra. Ez az egyik leg­többször kritizált pontja az utak­nak. Pontosan kell tudnunk, hogy a szállodában milyen szál­lást és ehhez milyen szolgáltatá­sokat vehetünk igénybe. Az uta­zás körülményei szintén nagyon fontosak. A gyorsaság és a ké­nyelem természetesen több pénzt igényel. Ezekre érdemes figyelni. Majd mindenkinek vannak olyan élményei, hogy a pihenés első két-három napját regenerálódással töltötte, mert a 36 órás buszút megviseli a szervezetet. Fontos, hogy ismer­jük azokat a járulékos költsége­ket, melyek az utazás közben várhatóak. Jó, ha ismerjük a teljes út programját. Itt nagyon fontos annak részletessége is. Az ár nemcsak a szolgáltatá­sok többféleségének a függvé­nye lehet. Lehet magasabb az összeg azért is, mert az ár tar­talmazza az esetleges egyéb költségeket is. Belefoglalhatják a biztosítást, az illetéket, a be­lépőket. Ezek a lényegtelen­nek tűnő dolgok jelentős ki­adásokat jelenthetnek. Sok helyen a reptéri illeték megkö­zelítheti az útiköltség árának felét is. A személyes és minden részletre kiterjedő beszélgetés az iroda munkatársaival meg­előzheti azokat az eseteket is, amikor az egyes utazási tájé­koztatókban különböző helye­ken felsorolt árak esetleg elke­rülik a figyelmünket. Több prospektus még tájékoztató jelleggel sem közli a múzeu­mok, érdekességek belépőinek árát. Ezekkel az árakkal azon­ban az utazási irodának pon­tosan tisztában kell lennie. Jogszabály írja elő, hogy az utazások prospektusainak tartal­mazniuk kell a szálláshely típu­sát, a főbb jellemzőinek megha­tározását. Például a helyét, a szálláshely szerinti ország szabá­lyainak megfelelő komfortfoko­zatát. A jogszabály azonban nem írja elő, hogy a megrendelt szo­báról is pontos információkat kaphassunk, hiszen a szobák el­osztása a szálláshelyen belül a helyszíni szolgáltató kiváltsága. Csak a nagyon borsos árú uta­zásoknál számíthatunk arra, hogy az utazási iroda 100 száza­lékos garanciát vállal a konkré­tan kiválasztott szobáért. Szinte kivétel nélkül minden prospek­tus tartalmazza, hogy a szállás­változtatás jogát fenntartják. A személyek szállításának eszköze és annak jellemzőiről nyújtott információk (buszokról, hajókról, repülőről) is sokszor hiányosak. Előfordul, hogy a buszról semmilyen információt nem ad a tájékoztató. ák Utazás 2004. A 27. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás 2004. március 19- 21. között kerül megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vá­sárközpontban. Kedvezményes külföldi és belföldi utazások széles kínálata, valamint színes programok várják a látogatókat. Az "A' pavilonban az "Utazási ajánlatok a világ csaknem összes országába!" fantázianévvel ellátott kiállításon az alábbi országok kínálatát lehet megismerni: Ausztria, Bulgária, Csehország, Dél- Afrika, Egyiptom, Finnország, Franciaország, Görögország, Hor­váth Köztársaság, Irán, Írország, Izrael, Kenya, Kuba, Lengyelor­szág, Magyarország, Málta, Marokkó, Mauritius Mongólia, Ne­pál, Németország, Olaszország, Oroszországi Föderáció, Romá­nia, San Marino, Spanyolország, Svájc, Szerbia és Montenegró, Szlovákia, Szlovénia, Thaiföld, Törökország, Tunézia, Ukrajna. Külföldi díszvendég: Szlovákia - "A vén Európa esszenciája" jelmondattal. A "B" és "D" pavilonban belföldi programok színes kínálatával várják az alábbi régiók az érdeklődőket: Budapest - Közép-Du- navidék, Balaton, Alföld, Dunántúl, Eszak-Magyarország, A "D" pavilonban továbbá a 6. Lovas turizmus - lovas kultúra kiállítás, a "B" pavilonban pedig színpad várja a látogatókat. Belföldi díszvendég: A Balaton régió - 'A napfény kertje, ahol az egész család teste és lelke egyaránt új életre kel" jelmondattal. A kiállítást március 19-21. között, délelőtt 10.00-től este 18.00 lehet megtekinteni a HUENGEXPO Budapesti Vásárközpont­ban. Megközelíthető: Örs vezér térről EXPO-járattal, a Népszín­ház utcából (Blaha Lujza tér) 37-es villamossal, személygépko­csival a Kerepesi út felől. A vidékről érkező látogatóknak a Hungexpo Rt. és a MÁV 50 százalékos kedvezményt biztosít. MÁV felülbélyegzés: 201/A standnál Belépőjegyek: A napijegy: 990 Ft, a családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 1980 Ft. A kedvezményes jegy (diákok, nyugdíjasok, katonák) 650 forin­tért váltható. A csoportos diákjegy ára 450 forint személyenként. Megkoszorúzták Czuczor Gergely szobrát Érsekújvárott hétfőn este emlékeztek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról. A ha­gyományokhoz híven az ünnepség most is a Csema- dok székház mellett, Czuczor Gergely mellszob­ránál zajlott. Elsőként az érsekújvári gim­názium diákjai elevenítették fel a 156 évvel ezelőtti történése­ket. Fellépett a gimnázium mel­lett működő JUBILATE kama­rakórus Szombath Károly kar­nagy vezetésével. Farkas Tibor, Nyitra megyei képviselő ünnepi beszédében a szabadságharcot a magyar történelem legjelesebb esemé­nyének nevezte. "A 156 évvel ezelőtt történtek olyan összefo­gásról tesznek tanúságot, amelyre, sajnos, azóta sem volt példa a magyar nép törté­nelmében. A szabadságharc­ban a magyarokon kívül más nép, szlovákok, lengyelek is harcoltak. Olyan tábornokok vezettek csatákat, akik életük végéig törték a magyar nyel­vet. Ez az összefogás ma is pél­daértékű - hangsúlyozta a szó­nok. Emlékeztetett arra, hogy 1848-ban az akkori Magyar- ország területén élő nemzetisé­gek milyen kérésekkel fordul­tak a kormányhoz. Többek kö­zött éppen a szlovákok képvi­selője kérte azt, hogy a nemze­tiségeknek lehetőségük legyen az anyanyelvi oktatásra egé­szen az egyetemi szintig. Ez a követelés, amely éveken át az itt élő magyarság jogos követe­lése is volt, 156 évvel később, 2004-ben a komáromi egye­tem megalapításával teljesült. "A magyar szabadság kivívásá­ban több nemzet fiai, köztük szlovákok is harcoltak. Jó len­ne megélni egyszer azt, hogy a magyar forradalom és szabad­ságharc évfordulójáról velünk együtt a szlovákok is megemlé­keznek" - mondta beszéde vé­gén Farkas Tibor. Czuczor Gergely az Érsekúj­vár melletti Andódon született. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik legszenve­délyesebb hangú versének, a Riadónak szerzője. Emlékére a Csemadok érsekújvári alapszer­vezete immár 35. alkalommal rendezi meg a Czuczor Gergely Irodalmi és Kulturális Napokat, melynek keretében a megemlé­keznek a márciusi események­ről és megkoszorúzzák a költő mellszobrát. Hétfőn este a ko- szorúzók között volt Pischinger Géza, Érsekújvár polgármeste­re, Juraj Kiszely alpolgármester, a pozsonyi magyar nagykövet­ség nevében, továbbá a Nyitra Megyei Önkormányzat, a Ma­gyar Koalíció Pártja, a Csema­dok, a városban működő intéz­mények, iskolák képviselői, va­lamint a környező falvak pol­gármesterei helyezték el az em­lékezés Virágait. Kamoncza Márta Kisújfalu is ünnepelt Megemlékezés Dorogon Rendhagyó ünnepséget tartottak Kisújfalun, márci­us 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadság- harc emlékére. Az ünnepi összejövetelen Kossuth-em- léktáblát avattak fel. Hétfőn délután a faluház ud­varán gyülekeztek a megemléke­zés résztvevői, ahol elhelyezték a budaörsi önkormányzat ajándé­kát, egy Kossuth-domborművet. Az ünnepségen részt vett többek között Budaörs alpolgármestere, Lévai Ernő és a reliéf alkotója, Gvardián Ferenc szobrászmű­vész is. A megemlékezést az egy­házi kórus előadása nyitotta meg, majd ezt követően Kisújfalu polgármestere, Kis Ró­bert a község nevében megkö­szönte az ajándékot és a budaör­si alpolgármester segítségével le­leplezte az emlékművet. "Joggal helyezzük el ezen a helyen a Kossuth Lajosról ké­szült emléket. Közünk van hoz­zá, mert ő bennünk gondolko­dott, mert mindig a nemzetről beszélt, a nemzet pedig mi vagyunk."- jelentette ki ünnepi beszédében Kis Róbert. Buda­örs alpolgármestere beszédé­ben felidézte az államférfi éle­tének legfontosabb állomásait és kiemelkedő cselekedeteit. Az iskolások előadását követő­en a budaörsi önkormányzat képviselői, majd a kisújfalusi önkormányzat polgármestere és képviselője koszorúzták meg a már felavatott emlékművet. Zács Olga Március 15-én a dorogi Petófi-szobomál délelőtt tíz órakor kezdődött az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra való ün­nepi megemlékezés. Elsőként Majdán László tör­ténész, a Pécsi Tudomány- egyetem docense köszöntötte a jelenlévőket, majd a Him­nusz közös eléneklésére került sor, a dorogi Bányász Fúvós- zenekar kíséretében. Majdán László megemlékező beszédé­ben felidézte a márciusi ifjak tenni akarását, aktivitását. Ab­ban az időben, 156 évvel ez­előtt esős idő volt, ezért is ne­vezték azt az időszakot "eser- nyős forradalomnak". Petőfi akkor tízezres tömeg előtt mondta el a 12 pontot és sza­valta el a Nemzeti dalt. Deák Ferenc, az első magyar kor­mány miniszterelnöke már ak­kor is a nagyobb összefogásra, együttélésre ösztönözte a fiata­lokat és időseket. Majdán László hangsúlyozta, hogy jó lenne, ha mindez az unióba való belépéskor is megmarad­na. Laczó András és Sztankovis Béla, a Magyar Ál­lami Operaház művészei sza­badsággal kapcsolatos éneke­ket adtak elő. A műsor után az 1848/1849- es szabadságharc emlékére megkoszorúzták a Petőfi emlék­művet. Koszorút helyezett el, többek között, Dorog Város Önkormányzata, valamint a kü­lönböző társszervek. Kovács Ági Cél a hatékony működés Élő adásban, az Esztergom-Kertvárosi Ká­beltelevízió vezetőjének meghívására múlt héten a Féja Géza Közösségi Ház stúdiójában mutatkozott be dr. Csömör Sándor, Eszter­gom új, decembertől hiva­talban lévő jegyzője. Korábban Budapest VI. kerü­letében a város- és lakásgazdál­kodásért felelős önkormányzati igazgatóság vezetőjeként, majd a II. kerület önkormányzati va­gyonhasznosításának felelőse­ként szerzett tapasztalatokat. Csömör Sándor elmondta, hogy novemberi megválasztását meg­előzően már több hónapon ke­resztül foglalkozott a Polgármes­teri Hivatal megbízásából külön­böző esztergomi önkormányzati ügyekkel, így nem volt ismeret­len előtte a jegyzőként rá váró feladat. Célja, hogy olyan szer­vezetté alakítsa az esztergomi Polgármesteri Hivatalt, amely a működési rend hiányosságainak pótlását követően fegyelmezet­ten, szabályszerűen, a város és polgárainak érdekében hatéko­nyan képes működni, ugyanak­kor kielégíti az önkormányzat ál­tal támasztott elvárásokat is. Minden hónap első szerdáján fogadónapot kíván tartani, és a kertvárosiak részére ezeken a napokon délután kettő órától Esztergom Város Önkormányza­tának kertvárosi kirendeltségén biztosítja annak lehetőségét, hogy lakóhelyükön fordulhassa­nak a hivatal vezetőjéhez. Szívesen és nyitottan tárgyal valamennyi olyan szervezettel, civil egyesülettel, csoporttal, amely tanácsaival segítené a hi­vatalt és vezetőjét a munkában. Számít a sajtó érdeklődésére is, és visszajelzéseiket, a különbö­ző problémák, javaslatok felve­tését ugyanúgy fel szeretné használni munkájához, mint az esztergomi polgárok a fogadó­órákon, közmeghallgatáson el­mondott véleményét, hozzászó­lásait. Annak érdekében, hogy a következő nemzedék polgárai is érdemben és felkészülten szólhassanak bele lakóhelyük, Esztergom ügyeibe, az esztergo­mi általános iskolákban - amennyiben az iskolák igénylik - történelemórák keretében kí­vánja a nyolcadikosoknak be­mutatni az önkormányzatiság jellemzőit és rendszerét. nil

Next

/
Oldalképek
Tartalom