Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-03-13 / 52. szám

2004. március 13., szombat

A Map HÉTVÉGI KULTURÁLIS MELLÉKLETE

17. szám

Együtt írunk, nevetünk - Pesti Pisti rovata

Ruszki, haza!

(Felvételi-trilógia I.)

I

Majdnem minden diplomás felvételizett egyszer, talán csak doktor F, a bozontos mellkasé jogász áldozta olasz bőrkabátját és némi készpénzét a Blahán a hivatásához nélkülözhetetlen dokumentumokért. Az idei felsőoktatási téteket már megtették, pörög a rulett, a sorsok majd nyáron dőlnek el. A feszültséget oldandó, következzék az én kálváriám, három tételben, egyetemekre és főiskolákra.

Amikor jóanyám mellettem áll, szoktam mondani, hogy oldalágon orosz felmenőkkel büszkélkedhetek, különösen, ha éppen a lépcsőn megyünk fel (bocsbocsbocs). Vagyis szülém originálisán moszkvai fehérnép, számára genetikusán nem árt meg a mínusz húsz fokban elmajszolt marozsennoje, csukott szemmel, fél kézzel filézi a pácolt heringet, és tudja, hova temették Sztálint. Magam, sajna, satnya korcs vagyok, még ma is kétségek közötti hányódom, hogy a pravoszláv kaviárra esküdjek fel, vagy csabai kolbásszal vessek keresztet. Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit ■ - szólal meg bennem az opportunista állat.

1987-ben még kissé más idők jártak, egy Medgyessy Péter nevű ember például Grósz Károly főmufti helyetteseként tartotta kordában (kordonban) a népet, de csitt, szívem, csitt. Mindenesetre az némiképp megmagyarázza a döntésemet, miszerint, beleegyeztem a finom szülői nyomásgyakorlásba - vagy Moszkvába jelentkezel, fiam, vagy nem kapsz enni -, hogy irány a Szovjetunió, hogy ekkoriban a nálunk beszerezhető diplomák non plus ultráját valamelyik sarló-kalapácsos fedlapú oklevél jelentette, például egy telje-1 sen jellegtelen és tehetségtelen figurából is így lett Frei Tamás. (Aki most utazik mindenhova, hogy rohadjak meg.)

Adva volt tehát egyfelől az orosz nyelv, de a híres nemzetközi újságíró és/vagy diplomata skóla (előbbiben végzett Sugár András és Chrudinák Alajos - beugranak?) igényelt volna egy másikat, angolból viszont akkor a közkeletű fak-sit tengely mentén mozogtam csupán, és most tekintsenek el a fordítástól. Tehát. Jelentkeztem az orosznyelv- és filozófiatanári szakra, mert az élet nagy kérdései szüntelen foglalkoztattak, például. ha vajon Nietzschét idézek, vagy Platónt festek a falra, könnyebben lekapcsolódik-e a lányokról a melltartó. (Nem.)

A külföldi oskolákba korábban tartották a felvételiket, amennyiben emlékezetem nem csal, februárban, hiszen, ha valaki elvérzik - nyilván a zöm így járt -, találjon még rendes életpályát magának, meg hogy az osztálytársak kiadósat röhögjenek a lihegő barmokon. Konkrétan rajtunk, vagyis kettőnkön, mert az osztályból végül ennyien mentünk vizsgázni, a szintén szülői presszóra alatt álló P Szabolcs és én. A felvételire természetesen nem Moszkvában, Ki- jevben vagy Vlagyivosztokban került sor, hanem az ELTE-n, az egész külhonba igyekvő stréber fajzatnak en bloc.

Akkor éreztem meg, hogy nagyot vállaltam, amikor a kicsinyke koromban szerzett szókincsemre és nyelvtani tudásomra apellálva a nullához közelítő mértékben készülvén az írásbeli vizsga napján az egyetem folyosóján - mintegy megragadva az utolsó lehetőséget - kényszeres idiótavihogással kísért főnévragozás alkalmával a málcsikot már az egyes szám tárgyesetnél passzoltam (tetszenek | emlékezni, a táblázatban ez mindössze a második rubrika, utólag már én is tudom ám). Túlvállalásom tényét tovább erősítette az a jelenség, hogy rajtam kívül minden delikvens minimum kétkötetes, darabonként ötkilós oda-vissza szótárral érkezett a megmérettetés-" re, csupán az én öltönyzsebemben röhögött egy zsebszótár. Ennek köszönhetően egyébként delejes tisztelet övezett, úgy tekintettek rám, mint az akkor élő, vélhetően legnagyobb nyelvzsenire, aki képes az óorosz Igor-éneket visszafelé is elskandálni, vagy közvetlenül ukránra transzplantálni, mert mért ne.

Ne szépítsük, P Szabolcs kolléga (aki hasonló lelkesedéssel biflázott a vizsgára) és jómagam írtuk minden idők leggyatrább idegen nyelvi felvételijét, azt hiszem, én három pontot értem el a tizenötből. A szóbeli pedig ennek utána nagyon kényelmesen alakult, vizsgáztatóimmal megbeszéltük, milyen szép Moszkva belvárosa, mit érdemes vásárolni a GUM-ban, és minő pazar Vrubel- képek találhatóak a Tretyakov-képtárban. Mindezt persze tét nélkül - és szigorúan magyarul. Mint amiképp teljes esélytelenséggel! lendültem az ötpontos filozófiaírásbeli után a verbális vizsgának, s úgy vélem, a helyiségben jelen lévő tanárok azóta is idegesen he- herésznek vagy rángnak, amikor eszükbe jut egy egyébként igen I szimpatikus fiú, aki Lukács Györgyről mindössze annyit tudott mondani, tán csak nem az, akiről Pesten fürdőt neveztek el.

.

'■

TVÍLO

80 huszár

március 15., hétfő (ml -20.55) - magyar filmdráma

1848-at írunk, Európa forradalmi lángban ég. Lengyelországban állomásoznak a magyar huszárok, de a szabadságharc kitörésének hírére Magyarország felé veszik az irányt. Az úton több mindennel meg kell harcolniuk, veszélyek leselkednek rájuk, harcot vívnak a természettel, az út nehézségeivel. Harcolniuk kell az osztrák hadsereggel, de csatáznak önmagukkal is.

r, .il*t

MOZIAJANLO

I

(2.oldal)

Hideghegy — színes, amerikai film (2003)

Hatalmas történelmi dráma, tökéletes színészi alakításokkal. A legrangosabb filmes

jelölésekben részesült, Nicole Kidman pedig újra csillog-villog. Harc a háború okozta szörnyűségek ellen. A történet hőseit csak egy dolog élteti: a szerelem.

CD-AJANLO

(3.oldal)

Megjelent Dráfi Mátyás színművész CD-je

Nyugati magyar költők verseit mondja egy friss CD-n a komáromi Jókai Színház Jászai-díjas művésze, s mutat a szíve tájékára, a haza itt van. Valamennyiük esetében. Éljenek akár Torontóban, New York-ban, Párizsban. Huszonhét verset választott tőlük Dráfi Mátyás, hogy a Zsákovics László válogatta zenei aláfestéssel, magyar zeneszerzők műveivel elmondja azokat

mindannyiunk örömére.

Kalendárium - Környékünk száz évvel ezelőtti életéből

Száz évvel ezelőtt, nem meglepő módon a március 15-i ünnepség szerepelt központi témaként az újságok hasábjain. Kivétel nélkül közlik a polgármester felhívását, melyben kéri a polgártársakat a honvédtemetőben történő ünnepi koszorúzáson és műsoron való részvételre.

Az Esztergomi Lapok március 13-i tárcája történelmi krónikát tett közzé Szabadság hajnala Esztergomban címmel, mely megidézi 1848 márciusának eseményeit a városban. „A pesti 1848 márczius 15-iki első nagyobb tüntetés híre már másnap Esztergomot kora reggel lázba ejtette. Az utczákon nagyobb csoportokban álldogált a nép és hallgatta a gőzhajón Pestről érkezettek előadását. A vendéglőkben (...) kézről kézre járt egy el- rongyolódott papiros, melyen a szabad sajtó első lélegzete, a »Talpra magyar« volt nyomtatva, Esztergom lakosai tikos örömmel gondoltak a szabadságra, de az nap még kételkedve fogadták a hirt. Márczius 17-én (...) az esti órákban már tüntetéssé vált az izgatottság, s a város polgársága hatalmas tömegbe csoportosulva, vezetve a város több előkelő alakjától, a városháza elé vonult s ott a szabad hazát és sajtót éltetve, felkérte a város biráját, hogy a halaszthatatlan intézkedést igénylő közdolgoknak és eseményeknek megbeszélése végett, mielőbb közgyűlést tartson. Az első népgyűlés nyomban egy bizottságot alakított (...) ezen választmány bízatott meg, hogy (...) tájékoztatásul Esztergom városával tudassa, hogy alkalmazkodhasson szinte az eseményekhez, az esetleges előkészületeket megtehesse, és így hathatósan részt vegyen az ország szabadságának feltámasztásában. E határozatot riadó éljenzés között mondotta ki a közgyűlés, majd

a hires 12 pontra tért át. A közgyűlés lelkes hangulatban minden zavar nélkül folyt le, s ezzel bebizonyította Esztergom város közönsége, hogy minden polgárában külön-külön és teljesen ki van fejlődve az alkotmányos érzelem. ”

De a közönség nemcsak a hazát felszabadítani kívánó 48-as hősökkel volt elfoglalva. A jövő felé is tekintett és meglepő módon már 1904-ben foglalkoztatta az esetleges világháború gondolata. Az Esztergom március 13-án megjelenő száma Lesz-e világháború? címmel vezércikket

közölt. Érdekes és meglepő, hogy egy helyi hetilap publicistája milyen jól látta az akkori világpolitikai események összefüggéseit és tíz évvel az első világháború kirobbanása előtt a következőt írta le: „Olyan messze van mitőlünk az orosz-japán háború, de azért nagyon festi az európai láthatárt. Ki tudja, mi van készülőben. Európa elég izgatott és nagy dolgokra látszik készülni. Franciaországban is nagyon figyelő-állásba helyezkedtek. Bizony nem nagyon volna Ínyükre, ha az orosz bunda véres áldozatokat kívánna tőlük. Bennünket egyelőre annyiban érdekel a háború, hogy nem érezzük olyan kellemetlenül a veszedelmes orosz szomszédságot.” Mi már tudjuk, így száz év távlatából, hogy sajnos az újságíró jól látta a dolgokat, vörös lett Európa az áldozatok vérétől, az orosz medve pedig belevájta karmait hazánk testébe.

Könnyedebb témákról cikkezet az Esztergom és Vidéke. Március 17-i számában olvashatunk egy olvasói észrevételt, melyet legfőképpen a rendőrség figyelmébe ajánl. Mint írja, „lelketlenség számba megy a 8-14 éves kor között lévő gyermekek kegyetlensége az éneklő madarak ellenében. Erős gumiból készült úgynevezett parittyából lövöldöznek az ártatlan madarakra és igy ritkítják meg az amúgy is csekély számú hasznos éneklőinket." A manapság megfigyelhető globális méretű veszély, a fajok kipusztulása mellett ez valóban „gyerekjátéknak” tűnik. GK