Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-03-09 / 48. szám

8 2004. március 9, kedd SPORT Világsport Ronaldo megsérült Rossz hír a Real Madrid szurkolói számára, hogy Ronaldo súlyo­sabbnak látszó izomszakadást szenvedett Santanderben, a helyi Racing elleni legutóbbi bajnoki mérkőzés hajrájában. Alfonso del Corral, a királyi gárda orvosa a mérkőzés másnapján bejelentette, hogy az izomszakadás gyógyulá­sát egy húsz centiméteres ödéma is hátráltatja, ugyanakkor bíznak a speciális kezelések gyors sikeré­ben. A játékos felépülése így is leg­alább- négy-hat hétbe telhet, ami azt jelenti, hogy Ronaldónak ki kell hagynia a Bayern München elleni soros BL-visszavágót is, va­lamint a brazil válogatott világbaj­noki selejtezőjét. A szurkolók ter­mészetesen örök optimisták: a Marca című sportnapilap inter­netes szavazásán 66 százalékuk a fejlemények eEenére számít a bra­zil játékára a Bayern ellen. Az ide­genben ikszelő Real előnye a bajnokságban 6 pontra fogyat­kozott a Deportivót 3-0-ra lelépő Valencia előtt. (forrás: marca.es) Thierry Henrynek elege van a támadásokból Nem veszi jó néven a személyét ért közelmúltbeli támadásokat az Arsenal francia kiválósága. Koráb­ban több brit napilapban is megje­lent ugyanis az a vélemény, misze­rint Henry csak a szigetországban brillírozik, de nem lenne képes on­tani a gólokat a spanyol vagy az olasz védők gyűrűjében. A francia csillag leszögezte, hogy nem az erősebb bajnokságoktól való féle­lem miatt marad az Arsenalnál, hanem mert kiváló csapatban játszhat. Henry hozzátette, hogy nem igazak a béna angol védők­ről és a gyenge kapusokról szóló híresztelések, hiszen az elmúlt években Ruud van Nistelrooy és jómaga voltak a Bajnokok Ligája legeredményesebb góllövői. „Úgy látszik, hiába lőttem tavaly egy hármast a Rómának, idén pedig kettőt az Internek, az engem bí­rálóknál ezek nem számítanak” - tette hozzá bosszúsan a válo­gatott Csatár, (forrás.skysports.com) NBA: lendületben a Lakers és a Toronto Kobe Bryant és Jason Kidd hi­ányzása ellenére sikerült legyőz­nie a Los Angeles Lakers együtte­sének a New Jersey Nets gárdá­ját. A 94-88-as hazai sikert hozó vasárnapi összecsapás legjobbja természetesen Shaquille O'Neal volt, aki egymaga 32 pontot szer­zett. Az elmúlt tizenkét mérkőzé­séből tízet megnyerő Lakers egyre jobb formába lendül az alapsza­kasz hajrájára, és sokan mármost a legnagyobb végső favoritnak tartják. A legutóbbi játéknapon is­mét győzött a 26 pontos Vince Carter által vezérelt Toronto Raptors A csapat a New Orleans Hornets ellen aratott 84-76-os si­kert, mely egyúttal már a második kanadai győzelem egy héten be­lül. Kell is a lendület Carteréknek, mivel azelőtt 12 meccsen kaptak ki sorozatban, ami nem tett jót a csa­pat rájátszásba jutási esélyeinek. (forrás: nba.com) A Flamengó az új bajnok II. Ister-Granum Határ menti Kisrégió Teremlabdarúgó Kupa A Flamengó teljesen megérdemelten diadalmaskodott A Flamengó csapata nyer­te meg a II. Ister-Granum fo­cikupát, a döntő három mérkőzéséből kettőt győze­lemmel, míg egyet döntet­lennel zártak a párkányi fo­cisták. A tavalyi bajnok a második helyen végzett. Vasárnap rendezték meg az esztergomi Városi Sportcsar­nokban az Ister-Granum fociku­pa döntőjét. A fináléba négy együttes - Gy+Gy, Flamengó, Budmil Márkabolt, Molnár sö­röző - került be. Az első össze­csapáson a Molnár söröző és a címvédő Gy+Gy csapata talál­kozott egymással. Rögtön az elején megszerezte a vezetést a Molnár söröző, de a tavalyi baj­nok egyenlíteni tudott (1-1). Nem örülhetett sokáig a döntet­len eredménynek a Gy+Gy, mivel az ellenfél rögtön a kö­zépkezdésből újabb előnyre tett szert. (2-1). Ebben az; időszak­ban jobban játszottak Molnárék, akár gólt is elérhettek volna, de csak kapufáig jutottak. A hely­zet kimaradása felhozta az el­lenfelet, akik egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték (2-3). A kezdeti bizonytalanság után feléledt a Gy+Gy és to­vább növelte az előnyét (2-4). A félidő végére észhez tért a Molnár söröző, s egy gólt „fara­gott” a hátrányból. A második tíz percben tovább potyogtak a gólok, de érezni lehetett, hogy a Gy+Gy már nem fogja kien­gedni kezéből a győzelmet. A Molnár söröző egyenlíteni akart mindenáron, ami miatt teljesen kinyíltak, teret adva az ellenfél­nek. Az első meccs remek játé­kot és a Gy+Gy megérdemelt győzelmét hozta. A folytatásban pályára lépett a két másik csapat is, a párká­nyi Flamengó és a Budmil Már­kabolt. Már a mérkőzés első perceiben sejteni lehetett, hogy a Flamengó nagy meglepetésre készül, nagyon összeszedetten, okosan játszottak. Nemcsak a csatárok, a védők alakítottak nagyot, de a párkányi kapus is bravúrt bravúrra halmozott. A félidőben 2-0-ra vezetett a Flamengó. Jó volt látni, hogy mindkét csapat, de főleg a pár­kányiak idegeskedés nélkül, szépen járatták a labdát, s ha valaki hibázott, nem kiabálták le. Az összeszokottságnak meg is lett az eredménye, sima 4-0-s győzelem lett a jutalma a Flamengónak. Az első kör után a kick-bok- szosok tartottak bemutatót, Zrí­nyi Miklós tanítványai szóra­koztatták a kilátogatókat. A má­sodik kört a Gy+Gy és a Budmil Márkabolt csapata kezdte, egymás ellen. Álmosan kezdett a címvédő, a Budmil csapata pár percnyi játék után megszerezte a vezetést. A hirte­len jött gól felébresztette a Gy+Gy-t, gyorsan betaláltak, sőt a vezetést is megszerezték. A félideig még mindkét csapat betalált egyszer-egyszer (3-2). A második játékrészre azonban már a Gy+Gy akarata érvé­nyesült, nem hagyták kibonta­kozni az ellenfelet, s szebbnél szebb gólokat lőttek. Örömjáté­kot láthatott a publikum, s már csak a gólok száma volt kérdé­ses. A végeredmény és a muta­tott játék bizakodásra adhatott okot a tavalyi bajnoknak az utolsó csoportmeccs előtt. A következő találkozót a Flamengó csapata játszotta a Molnár sörözővel. Rögtön az elején kapituláltak a párkányi­ak, sőt pár minutummal az első gól után jött a második. A foci­torna egyik legszebb találkozó­ját játszotta a két együttes, sőt a párkányiak szépítő gólja - sza­badrúgásból - élményszámba ment. A parázs hangulatú talál­kozó második félidejében egy­mást követték az akciók, a Mol­nár söröző az előnyt szerette volna növelni, míg a párkányi­ak az egyenlítésért hajtottak. Több akció végigment, de gólig egyik csapat sem jutott. A pár­kányiak a végére még egy la­páttal rátettek és megszerezték a döntetlent jelentő találatot. Az egy pont egyik csapatnak sem volt tökéletes, de a torna végeredményében a párkányi­aknak sokat jelentett. A második kör után Esztergom és Párkány testvérvárosok képvi­selő testületéinek labdarúgó­mérkőzésére került sor, melyet az esztergomiak nyertek 4-3-ra. Az utolsó fordulóra maradt a döntés, a Gy+Gy volt a legked­vezőbb helyzetben, nekik egy döntetlen is elég lett volna az üdvösséghez. A Molnár söröző Budmil Márkabolt összecsapá­son 8-4-es Budmil siker szüle­tett, ami azt jelentette, hogy a Molnár söröző a negyedik he­lyen végzett (0 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség), míg a Budmil Márkabolt lett a harma­dik (1 győzelem, 2 vereség). Az első hely sorsáról döntő találkozó ugyanazt a két csapa­tot hozta össze idén is. Hatalmas iramú találkozón, az egész foci­torna legjobb találkozóján a Flamengó csapata már 3-1-re is vezetett és robogott a tornagyő­zelem felé, a Gy+Gy az egyen­lítésért hajtott. Sikerült is nekik, de a párkányiak sem adták fel, újabb előnyt szereztek. A tavalyi bajnok mindent feltett az egyen­lítés érdekében, de egy sportsze­rűtlen cselekedett miatt megfo­gyatkoztak. A kiállítás adta lehe­tőséget nem hagyta kihasználat­lanul a párkányi gárda és több gólt szerezve beállította a vég­eredményt (8-4). Ami az első meccsen is látható volt, az a tor­na végére újra bizonyítást nyert: a párkányiak teljesen megérde­melten, higgadtan, okosan ját­szottak és a tavalyi második hely után feltették a koronát a II. Ister-Granum focitornán muta­tott teljesítményükre. Az utolsó kör mérkőzései után a Négy Muskétás Sport­egyesület akrobatikus rock and roll műsora volt látható. A döntő eredményei: Gy+Gy - Molnár söröző 7-5, Budmil Márkabolt - Flamengó 0-4, Gy+Gy - Budmil Márka­bolt 7-2, Molnár söröző- Flamengó 2-2, Molnár söröző - Budmil Márkabolt 4-8, Flamengó - Gy+Gy 8-4. A torna végeredménye: 1. Flamengó (2 győzelem, 1 döntet­len, 0 vereség, 14-6-os gólkü­lönbség, 7 pont), 2. Gy+Gy (2 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség, 18-15-ös gólkülönbség, 6 pont), 3. Budmil Márkabolt (1 győze­lem, 0 döntetlen, 2 vereség, 10- 15-ös gólkülönbség, 3 pont), 4. Molnár söröző (0 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 11-17-es gólkülönbség, 1 pont). -nb­Előrehozott forduló A keret végleges, nekik kell kivívniuk a bennmaradást az NB I-ben Esztergom NB I-es női ké­zilabda-csapata az előzetes bajnoki kiírástól eltérően ma délután lép pályára a Váci NK együttese ellen. „Az eredeti dátumot (március 20.) a váci csapat kérésére vál­toztattuk meg, mivel a bajnoki mérkőzés időpontja egybeesett a Hypo elleni nemzetközi kupa­meccsükkel” - tájékoztatta la­punkat Éber István ügyvezető. „Nekünk nem jelent problémát a korábbra hozott mérkőzés, hi­szen csapatunk elsősorban a rá­játszásra készül. A korábbra ho­zott meccsnek köszönhetően több időnk marad majd a benn­maradásért vívandó ütközetekre történő felkészülésre, ráadásul ezzel segíteni tudjuk a nemzet­közi porondon menetelő vácia­kat is. Ezenkívül már csak egy mérkőzést játszunk az alapsza­kaszban, hazai pályán a Cornexi ellen lépünk pályára 28-án, utána már csak a Békés­csaba és a Spartacus elleni meccsre koncentrálunk. Az ápri­lis 18-án kezdődő rájátszás előtt néhány napos edzőtáborba uta­zik a csapat Fonyódra, ahol na­pi két edzéssel és kondicionáló gyakorlatokkal próbáljuk meg minél jobban felkészíteni a lá­nyokat a folytatásra. Egyaránt kiemelt szerepet kapnak majd a fizikai és a labdás edzések, az el­múlt mérkőzések videós elem­zései, és játszunk egy felkészülé­si mérkőzést az NB I B-ben sze­replő Marcali ellen. A mai mér­kőzésen megpróbáljuk meglep­ni a nagyon jó erőkből álló, len­dületben lévő váci csapatot, de elsősorban ezen a mérkőzésen is a csapatépítés és a tisztessé­ges helytállás a cél. A hazaiak minden bizonnyal szeretnének visszavágni a tavalyi évek nagy küzdelmeiért, amelyekből rend­szerint mi kerültünk ki jobban. Az erőviszonyok azóta gyökere­sen megváltoztak, és természe­tesen az sem elhanyagolható motivációs tényező ellenfelünk­nél, hogy győzelmük esetén már biztosan negyedik helyen végez­nek a bajnokságban. Sérültjeink szerencsére nincsenek, az egye­düli hiányzó a csapatból a már régóta lábadozó Nagy Mária, aki előreláthatólag csak a ráját­szásban tud majd a csapat ren­delkezésére állni. Én nagyon bí­zom benne, hogy a Dunaújvá­rosból kölcsönbe Esztergomba igazolt Lengyel Edit kezdeni fog, és tud bizonyítani, de ter­mészetesen a csapatba állítá­sáról - mint minden szakmai kérdésről - Laurencz László edző dönt majd.” Az EKSE-vel kapcsolatos to­vábbi hír, hogy az egyesület ve­zetősége egy emelt díjas tele­fonvonal kialakításáról döntött, amely segítségével a szurkolók egy-egy hívással támogathat­nák a csapatot. A telefonvonal várhatóan már ezen a héten hívható lesz. A mai mérkőzés kezdésének időpontja: Vác, Ifi: 16.00 Felnőtt: 18.00 -bk­Regionális sport Bajnoki mérkőzés helyett edzőmeccs A hétvégi rossz idő miatt elma­radt a labdarúgó NB IlI-as tava­szi nyitány. Az Ácsi Kinizsi csapa­ta ezért előkészületi mérkőzésen fogadta a Vértesi Erőmű együt­tesét. A találkozóra hazai pályán került sor, ahol az ácsiak már a félidőig két gólt szereztek, míg az ellenfél egyet sem. A második felvonásban még jobban játszot­tak a felek, a Vértes Erőmű szé­píteni tudott, de az ÁCS győzel­me nem forgott veszélyben. Az eredmény: Ácsi Kinizsi - Vértesi Erőmű 3-1 (2-0) Sima tatabányai győzelem A férfi kézilabda NB I-ben szerep­lő Tatabánya Carbonex KC ide­genbe látogatott a hétvégén. A já­tékosok a Szigetvári TSE ellen, szerezhettek újabb bajnoki ponto­kat. Az első harminc percben jól tartotta magát a hazai csapat, sőt a félidőben két góllal vezettek (12-10). A második játékrészben már ne volt pardon, a tabella har­madik helyén álló csapat meg­mutatta tudását és fölényes győ­zelmet aratott a végére teljesen széteső szigetváriak ellen. Az eredmény: Szigetvári TSE - Tatabánya Carbonex KC 18-24 (12-10) Détári jól debütált A labdarúgó NB I B-ben meg­kezdődött a tavaszi szezon, s az ősszel gyengélkedő Tatabánya Auto Trader mestere, Détári La­jos a Szolnok ellen ülhetett elő­ször tétmeccsen a kispadon. Nem is okozott csalódást a csa­pat, már a második percben megszerezte a vezetést Sípos ré­vén. Nagyon jól játszott a Tatabá­nya, annak ellenére is, hogy ide­genben kellett bizonyítaniuk. Vé­gig támadtak, de a félidőig Tijabb gólt már nem tudtak elérni. A szünet után sem változott a játék képe, a 65. percben egy szöglet után újra kapitulált a Szolnok, Dupai volt eredményes. A vég­eredményt befolyásoló esemény már nem történt a pályán, és a Tatabánya megérdemelten szer­zett három bajnoki pontot. Az eredmény: Szolnoki MÁV Neusiedler - FC Tatabánya Auto Trader 0-2 (0-1) Totólista + tippek 10. hét (2004. március 6-7.) 1. Chievo - Empoli 0-0 X 2. Ancona - Reggina 1-1 X 3. Udinese - Peruggia 1-1 X 4. Dortmund - Stuttgart 0-2 2 5. Hertha - Bochum 1-1 X 6 Kaiserslautem - Frankfurt 1-0 1 7 Leverkusen - B. München 1-3 2 8. Rostock - Hamburg 3-0 1 9 1860 München - Bremen 0-2 2 10. Modena - Parma 2-2 X 11. Brescia - Juventus 2-3 2 12. Bologna - Lazio (törölve), helyette Lecce-Siena 0-0 X 13. Milan - Sampdoria 3-11 14. Roma - Inter 4-11 A heti tippeket Ágfalvi Loretta, a szerkesztőség munkatársa adta. Hat találatos szelvénye lett volna. Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csata • Csobánka • Csolnok • Csúz • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Érsekkéty • Esztergom • Farnad • Für • Garamkövesd • Garampáld • Garamsalló • Garamszentgyörgy • Helemba • Hontfüzesgyarmat • Ipolybél • Ipolydamásd • Ipolypásztó • Ipolyszakállos • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kemence • Kéménd • Kesztölc • Kétfegyvernek • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros • Kisölved • Kisújfalu • Kóspallag • Köbölkút • Kőhídgyarmat • Kúrál • Kürt • Lábatlan • Leányfalu • Leányvár • Lekér • Leléd • Letkés • Libád • Lontó • Málas • Máriahalom • Márianosztra • Mogyorósbánya • Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagyölved • Nagysalló • Nagysáp • Nána • Nemesoroszi • Nyergesújfalu • Nyír • Oroszka • Párkány • Perőcsény • Peszektergenye • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Sáró • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szokolya • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tésa • Tinnye • Tokod • Tokodaltáró • Uny • Vámosmikola • Verőce • Visegrád • Zalaba • Zebegény • Zselíz • Zsemlér

Next

/
Oldalképek
Tartalom