Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-01-21 / 14. szám

Ftfdlap JOBB PART 2004. január. 21., szerda _____^ A tegnapi havazás ismét meg­nehezítette mindannyiunk életét. Az egy-két fokos me­legnek köszönhetően az egész azonnal olvadásnak in­dult, koszos, kásás, csöpögős latyakot teremtve ezzel az ut­cákon. A járdákon sok helyen bokáig ér a sűrű maszlag, a cipők és a nadrágszárak a fel- ismerhetetlenségig áznak a latyakban. Autós társainknak sem könnyű az élete, a jól- rosszul takarított utakon is áll a sáros hókása. A csúszká­ló sofőröknek külön gondot jelent az autókra lerakodott salak, aminek az útszóró só­val alkotott elegye meglehe­tősen komoly károkat okoz­hat még a megfelelően kezelt gépkocsik alvázában és egyéb karosszéria elemeiben is. A jótanács ilyenkor mindig úgy szól, hogyha tehetik ne ülje­nek autóba, de hát ugye, ha menni kell, akkor menni kell, mindenesetre közlekedjünk körültekintően - autóval és gyalogosan egyaránt. Bárándy: Eredményes a BV. munkája * Útszóró „show” Kép és szöveg: Bukovics Krisztián A büntetés-végrehajtási (BV) szervezet 2003-ban a jogszabályok, belső rendel­kezések által meghatáro­zott keretek között végezte tevékenységét. Ebben vol­tak ugyan feszültségek, fel­merültek hiányosságok és hibák, de az éves munka összességében eredmé­nyesnek ítélhető. Bárándy Péter igazságügy miniszter, és Dr. Bakonyi Ist­ván vezérőrnagy, a Büntetés Végrehajtás országos parancs­noka, sajtótájékoztató kereté­ben értékelték az elmúlt évet. Az Igazságügy Minisztérium vezetése 2003-ban hatéko­nyan képviselte a pénzügyi kormányzatnál a büntetés-vég­rehajtási szervezet társadalmi funkciójából adódó érdekeit, amelynek eredményeként a korábbi éveknél jelentősen magasabb költségvetés, soron kívüli pénzügyi támogatások is segítették a szervezet működé­sét. Ezzel együtt a büntetés­végrehajtás alulfinanszírozott és az intézmények műszaki ál­lapota folyamatosan romlik, jelentette ki Bárándy. Kiemel­kedő eredménynek tekinthető, hogy mindvégig sikerült kezel­ni a zsúfoltságból eredő fe­szültségeket. Bár a súlyosnak ítélhető események száma a 2002-es évhez viszonyítva kis­mértékben nőtt, a büntetés­végrehajtási szervek működé­sében jelentős zavarok nem Felsőoktatás reform - bonyolódik a szakrendszer Az oktatási tárca tervei szerint 2006-ig a bolognai folyamatra való átállás ke­retében a jelenlegi 460-ról 99-re csökkennének a felső- oktatási intézményekben az alapszakok. A minisztérium a felsőoktatási reformról szóló koncepciót várhatóan februárban nyújtja majd be a kormánynak - közölte Mang Béla, a felsőoktatási helyettes államtitkár. A szakcsökkentésről szóló alapszak-rendelet az előzetes tervek szerint várhatóan ta­vasszal készül el a kétciklusú képzési szerkezetre való átállás jegyében. Az új képzési szerke­zetnek az a lényege, hogy a fel­sőfokú alapképzést a mester- képzési ciklus követi majd. A javaslatról a következő hetek­ben egyeztetnek a szakcsopor­tok képviselőivel, és a Magyar Akkreditációs Bizottsággal. Ve­lük. együttműködve kezdődik meg a követelmények kidolgo­zása és egyeztetése. A felsőok­tatási helyettes államtitkár el­mondta, hogy a bolognai fo­lyamatnak megfelelő képzések az idei tanévtől indulnak, egy­előre kísérleti jelleggel. Mang Béla kijelentette, hogy már a most induló tanévben meg tudják majd mondani, 2006- ban milyen bachelor (felsőfokú alapképzési) szakokra lehet a felsőoktatásban jelentkezni, és mindegyik szaknak legalább egy master (mesterképzési) ága is ismert kell, hogy legyen. Az átálláshoz az egyetemek nor­matív támogatást nem kapnak, csak programfinanszírozásból juthatnak pénzhez. A nemzeti fejlesztési tervből 6 milliárd fo­rintra számíthatnak a felsőok­tatási intézmények. ák történtek. A fogvatartottak el­látása javult, oktatási-, képzési lehetőségeik szélesedtek. Erő­södött a törvényben meghatá­rozott jogintézmények kihasz­náltsága, a bánásmód összes­ségében humánusabbá vált. Bakonyi kiemelte, hogy a sze­mélyzet többsége, továbbra is tisztességesen látta el felada­tát, és a létszámhelyek feltöl- töttsége szinte teljessé vált. A BV tavalyi év során vég­zett tevékenysége, megfelelő alapot szolgáltatott a 2004. évi feladatok színvonalas végzésé­hez. Ez utóbbiak között emlí­tendő a büntetés-végrehajtást érintő törvényi szabályozással kapcsolatos szakmai koncepci­ók kidolgozása, és a szervezet korszerűsítésének megkezdése. Továbbá az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatos pá­lyázati és dokumentációs tevé­kenység időarányos feladatai­nak végrehajtása. A vezérőr­nagy elmondása szerint, a fog­vatartottak száma 2003. de­cember 31-én: 16507 fő, (2002-ben: 17838 fő) volt. Az év elejétől a fogvatartottak lét­száma folyamatosan növeke­dett (legtöbb, 2003. február 28-án: 18126 fő), majd egy csökkenő tendencia figyelhető meg. Az előzetesen letartózta­tottak száma 3776 fő, (2002- ben, 4329 fő), ami az év folya­mán csökkent. Az előzetes le­tartóztatás tartalma átlagosan (jelenleg fogvatartásban lévő­ket vizsgálva) 7, 3 hónap (2002-ben: 9, 1 hónap volt), de jelentős azok száma, akik egy évet meghaladóan vannak előzetesben: 797 fő (2002-ben: 1363 fő volt). A 3776 előzetes­ben lévő közül, 296 fő olyan fogvatartott, aki két évet meg­haladóan van ebben a formá­ban rács mögött. Az elítéltek létszáma 12 464 fő (tavaly: 13260), a 2002. évi adatokhoz képest a csökkenés 796 fő. Az igazságügy miniszter vé­leménye szerint, a magyar büntetés végrehajtás rendszere jól működik, de mindig lesz­nek megoldandó feladatok, amit a szervezet vezetőivel kö­zösen kíván orvosolni. Epress A Árfigyelő szolgálatot indít a Fidesz * Árfigyelő szolgálatot indít a Fidesz. A „veszteség-kalkulá­tor” után, az „árfigyelő” se­gíti az eligazodást, az áreme­lések sűrűjében. A nagyob­bik ellenzéki párt, új Szentki­rályi utcai székházában, Nyitrai Zsolt, a Fidelitas alel- nöke és Lengyel Zoltán, a gazdasági kabinet tagja tar­tott sajtótájékoztatót. Lengyel Zoltán emlékeztetett arra, hogy Medgyessy Péter jólé­ti rendszerváltást ígért az ország­nak 2002-ben. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy a gazda­ság koncepció nélkül sodródik, immár másfél éve. Nincs megha­tározott gazdasági irányvonal, és nem kiszámítható a kormány gazdaságpolitikája. Ennek ered­ményeként, csökkent az ország­gal szembeni befektetési kedv. Egyes kormányzati intézke­dések jelentősen felpörgetik az inflációt, és mint tudjuk, az inf­láció a szegények adója, tette hozzá Lengyel. Az árfigyelő szolgálat szakér­tők segítségével számítja ki az in­tézkedések árfelhajtó hatását - közölték a képviselők, akik sze­rint a kormányzat lopakodó ár­emelésre készül, hiszen a pénz­ügyminiszter várható intézkedé­sei ezt eredményezik majd. Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a www.bankarkormany.hu webla­pon minden egyes bejelentett in­tézkedés után nyilvánosságra hoz­zák annak áremelő hatását. Len­gyel Zoltán rámutatott arra: még mindig nem látszik, hogy a „ban­kárkormányban” ki a gazdaságpo­litika felelőse. A politikus azt is le­szögezte, hogy a Medgyessy-kabi- net hivatalba lépése óta jócskán nőtt az államháztartás hiánya, va­lamint az államadósság, és megtört a csökkenő inflációs trend. Lengyel Zoltán szerint az idei költségvetés egyértelműen megbukott. ej MAGYARORSZÁG Székelyföldi autonómia - véglegesített tervek A Székely Nemzeti Tanács immár végleges autonómiatervezettel rendelkezik, mivel Csapó József által elkészített beadvány módosítá­sai után a végső változatot a tanács ülése elfogadta. Az erre a célra összehívott gyűlésen kétszáz székelyföldi település küldötte vett részt Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna megyei könyvtár Gábor Áron ter­mében. Az eredeti statútum szövegébe a közelmúltban 95 módosító javaslatot építettek be, s a dokumentumhoz egyebek mellett pream- bulumot, azaz bevezetőt mellékeltek. Az új tervezet szerint az auto­nóm Székelyföld élére négy évre szóló mandátummal elnököt vá­lasztanának. Ezenkívül az autonómia hatáskörébe, azaz az SZNT felügyelete alá tartozna a helyi rendőrség (az állomány minden tag­jának ismernie kell a magyar és a román nyelvet), az iskolákban pe­dig bevezetnék a magyar kultúra, történelem és földrajz tárgyakat is (román nyelvet és irodalmat külön könyvekből tanulnának a diá­kok). A módosítások között szerepel, hogy a székelyföldi köztisztviselőknek is tudniuk kell magyarul és románul, szó esik a kö­telezően kétnyelvű utca- illetve helységnévtáblákról, útjelzőkről, cég­feliratokról és reklámtáblákról. Idetartozó hír, hogy - román sajtóhí­rekkel ellentétben - az RMDSZ SZNT-vel kapcsolatos fenntartásai nem jelentik a párt hátat fordítását eredeti autonómia célkitűzései­től. Mindezt Markó Béla nyilatkozta a hét elején a Hír Tv-ben, aki in­terjújában továbbra is a magmaradás feltételének nevezte valami­lyen szintű autonómia kiharcolását Erdélyben. Gazdasági kilátások: változatlan alapkamat, gyorsuló infláció Az MNB Monetáris Tanácsa nem okozott meglepetést a hét ele­jén bejelentésével, miszerint továbbra sem változtat az Európában kiugrónak számító jegybanki alapkamat szintjén. A 12.5 százalék megtartása elemzők szerint igazolja azt a félelmet, hogy a befekte­tők bizalma továbbra sem mondható szilárdnak a magyar valutá­val kapcsolatban. A minisztercserével egyelőre nemhogy nem gyorsult fel, inkább halasztódni látszik a gazdaságpolitika reformja, továbbra sem egyértelmű, hogy Draskovics és csapata milyen po­litikát folytat a közeljövőben. A Monetáris Tanács mindenesetre hétfőn sietett leszögezni, hogy továbbra is támogatja az euró minél hamarabbi bevezetését. Ami az inflációt illeti, a 2003. évre szóló, és a napokban közzétett adat 4,7% volt, közel az MNB várakozá­saihoz, Nem ilyen rózsás azonban a közeljövő. A Napi Gazdaság­nak nyilatkozó elemzők az infláció rohamos növekedésére számí­tanak 2004 első félévében, mely májusra elérheti a 7,6-8 százalé­kot is. Többek között ezért sem várható, hogy az elkövetkező hó­napokban a jegybank változtatna kamatpolitikáján. A miniszterelnök az ÁSZ segítségét kéri - valaki mondja meg... Medgyessy Péter a hét elején az Állami Számvevőszékhez fordult, hogy segítsenek megtalálni a 155 milliárdos szűkítő intézkedések leg­megfelelőbb módját. Az együttműködés, és egyben némi tanácsta­lanság látszatát keltő kormányfő, a korábbi gyakorlathoz képest szo­katlan (kampányízű) levelében arra kérte a szervezet elnökét, hogy a számvevőszék a hónap végéig tájékoztassa kiadáscsökkentő javas­latairól Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminisztert. Válaszában Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke megemlítette, hogy szervezete elsősorban azokra a javaslatokra tér vissza, amelyeket korábbi ellenőrzései során tett a megtakarítások érdekében. Ko­vács hozzátette, hogy szerinte most még korai lenne konkrét aján­lásokról beszélni, de a fő elv az, hogy javaslataikkal az államház­tartás valós és tartós megtakarításokat érhessen el. „Igazoltan gyógyhatásúak” egyes kínai gyógymódok az MTA szerint Áttörés. Ezzel az egy mondattal lehetne jellemezni a Magyar Tu­dományos Akadémia minapi állásfoglalását, melyben bizonyos ha­gyományos kínai gyógymódot a korábban elfogadottak sorába emelt. Összesen 12 alternatív gyógymódot vizsgáltak meg az MTA ■ szakértői, és közülük három-olyat találtak, amelynek hatásosságát tudományos módszerekkel is bizonyítva látták. Ezek közé tartoznak a hagyományos kínai orvoslás (akupunktúra, akupresszúra, test­gyakorlat, táplálkozás, köpölyözés), a manuálterápia (csontkovác­solás vagy mozgásszervi problémák gyógyító masszázsai, módsz­erei), illetve az úgynevezett neurálterápia (ideggyógyászati kezelés) különböző ágai. A szintén vizsgált homeopátiáról, a hagyományos tibeti orvoslásról, illetve az úgynevezett antropozófusi, lelki, misztikus orvoslásról, az ajurvédikus, indiai gyógymódokról is pozitívan vélekednek az MTA-nál, de egyelőre esetükben még nem kielégítőek a tudományos bizonyítékok. Kezdetibb stádiumban van a biológiai fogorvoslás, a méregtelenítő kúrák, a biorezonancia-alapú gyó­gyítás, a véroxigenizáció, illetve a csak diagnosztikus célú eljárások (például az íriszdiagnosztika) vizsgálata. A többi vizsgált eljárás, többek között bájolás és a szellemgyógyászat terén az MTA semmi­lyen tudományos alaposságot nem volt képes megállapítani. Kovács Árpád

Next

/
Oldalképek
Tartalom