Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-01-17 / 12. szám
Art Muzsika ITIAGAäN- 7 04. 01. 17. Fekete és Fehér ötvenes évek Jürgen Schadeberg fotókiállítása a Dorottya Galériában Jürgen Schadeberg, a mára világhírűvé vált fotóriporter 1950-ben, tizenkilenc éves korában érkezett Dél-Afrikába. Az éppen a nácizmus nyomása alól felszabaduló Németországból, a háborútól romba döntött Berlinből indult, hogy egy másik világban telepedjen le, amelyet - ahogy ő fogalmazott - éppen akkoriban kezdett elborítani az apartheid felhője. Schadeberg abba a különleges helyzetbe került, hogy belülről szemlélhette, részévé válhatott és megörökíthette az egymástól teljesen elkülönülő, de szorosan egymás mellett élő két társadalmat. A feketék és fehérek közötti látatatlan válaszfal sokáig nem kényszerítette állásfoglalásra. Kezdetben szabadúszóként dolgozott, de hamarosan annak a Drum magazinnak a fotósa, fotószerkesztője, majd művészeti igazgatója lett, amely azzal, hogy elsőként szerepeltett címlapján fekete lányokat és újságírókat, fontos szerepet vállalt a fennálló politikai renddel szemben. Az Ernst Múzeum Dorottya Galériájában bemutatásra kerülő anyag Schadeberg első, korai periódusát mutatja be. Ezeken a fotókon az ötvenes évek elejének élete elevenedik meg, az az időszak, amikor még a kisebbség elnyomása a többség felett nem volt olyan egyértelmű és agresszív, mint a majd elkövetkezendő időkben. Ekkor még volt valami "békés" és "nagyvonalú" abban ,ahogy a két rendszer egymás mellett élt, és ahogy az emberek viszonyultak egymáshoz. Ez a "nyugodt" állapot az ötvenes évek végével, de leginkább a hatvanas évek elejével gyökeresen megváltozott. Schadeberg fotói a kényes téma ellenére sem jelentenek ekkor még politikai állásfoglalást, de természetesen végigkövetik az eseményeket, az egyre fokozódó feszültséget és végül a véres ösz- szecsapásokat. Fényképeiről végigkísérhetjük kiemelkedő személyiségek, elsősorban Nelson Mandela útját, de ebből a korszakból származnak olyan képek is, amelyek a mindennapokat, a dél-afrikai életet mutatják be. Schadeberg fotói abban a tekintetben is különlegesek, hogy ő - ellentétben más e területen és ilyen témával foglalkozó fotóssal - nem Dél-Afrika nyomorúságát, a szenvedést és a két társadalom szembenállását örökíti meg, hanem kedvelt témáit: a vibráló, élettel teli zenés-táncos mulatókat, a bennük élő jazz zenészekkel, táncosokkal, énekesekkel. A fekete-fehér képeken a fekete és fehér világ teljes elkülönülésben jelenik meg. Önmagában mindkettő teljes és sokrétű, lendületes és magával ragadó, csak éppen olyan, mintha egy másik földrészen élnének és nem ugyanazon a helyen egyazon levegőt szívnának. A fotókon mulatságok, tánc, esküvők, játszó gyerekek és felnőttek, egy elmosódó csók, a hétköznapokat fenntartó alapvető érzelmek, apró örömök, a boldogság jelenik meg. Emellett ugyanígy láthatunk furcsa egyszeri pillanatokat, megcsavart pozitúrákat, humoros együttállásokat is. A fehér fotókon mindez egy egységes "jó-lét" érzettel párosul, gondatlanság és néhol a belőle áradó dekadens hangulat uralja a képeket. A fekete fotókon az alaptémák hasonlóak, csak a töltet más. A zenészeket, táncosokat, akrobatákat, egyszerű embereket ábrázoló képek - Schadeberg szavaival élve - "naív lelkesedést tükröznek". Naivat - tisztát, minden körülménytől, szinte időtől és helytől függetleníthető boldogságot. Ennek a felszabadult és életigenlő boldogságnak a legjobb példája a Ritz két fiatal táncosa, akik szinte repülnek a levegőben, teljesen átélik a tánc ritmusé, együtt lüktetnek a zenével, árnyékuk életre kelti a falat mögöttük. A lány mosolya és a fiú átszellemült arca a tánc és az élet egyetlen pillanatba sűrített, kirobbanó élvezetét mutatja. A többi fekete kép is a teljes odaadás, totális átélés felvillanását rögzíti: a táncon, a zenén, a nyomornegyedekben játszó gyerekeken, az akrobatákon, akik szórakoztatták őket, az összesimuló golfozó páron keresztül az egész életet. Mindezt Jürgen Schadeberg szemén keresztül látjuk, nincs számára megörökítésre méltatlan téma, hallatlan finomsággal fedezi fel és ragadja meg képein az emberi esendőséget, szépséget, meghittséget vagy a dráma pillanatát. Nincs kritikai él, vagy elérni kívánt hatás ezekben a fotókban, teljes elfogadással, szeretettel közelít modelljei felé. Egyformán kezel feketét és fehéret, és az utóbbiakról készült fényképek némelyikén, ha halványan is, de felfedezhetjük azt a mosolyt, amit a fekete fotókról ismerünk. Bemutató könyve(The Black and White Fifties) előszavában így vall ezekről a képekről: "mintha nem is a fekete, hanem a fehér lett volna a kirekesztett világ, hiszen az előbbi annyival dinamikusabb és pezsgőbb volt éveken keresztül", itt nem azok az áldozatok és elnyomóik jelennek meg, akiket berögződött ismeretként elképzelünk, hanem egy ismertnek hitt és mégis meglepő világ tárul elénk, az apartheid eddig kevéssé ismert oldala, a későbbi borzalmakat még éppen megelőző évek élete bontakozik ki. Jelen kiállítás a Szabad Dél-Afrika 1994-2004 Fesztivál keretében, a Nádasdy Alapítvány és a pretoriai Magyar Nagykövetség közreműködésével jött létre. A megnyitón a vendégeket köszöntötte Ms E. Janette Joubert, a Dél-Afrikai Nagykövetség első titkára, a kiállítást Haris László fotográfus nyitotta meg, megtekinthető január 31-ig. Szabó Bernadett Balassa Bálint Múzeum ■■■■■■■■ «■11» A 22-es tankcsapdája Tankcsapda - Élni vagy égni (kiadó: Sony Music) A Tankcsapda - Élni vagy égni című legfrissebb albumán nem teszi meg azt a különös csavart, amit azért várnánk a zenekartól, hogy túlélje önmagát. Nem teszi meg, mert nincs rá szüksége, hogy becsavarodjon és elrontsa a dolgokat. A Tank' maradt, aki volt. Magyarország legmegveszekedettebb punk & roll zenekara. Ezzel az új anyaggal Lukácsék ismét oda tették a garast, ahova kell. A helyére. Ahol a fontos zenék, a fontos zenekarok, előadók vannak. Mert a Tankcsapda egy fontos zenekar. Ez utóbbi elnagyoltan definiálva annyit tesz, hogy az adott műfajra ők tűzték ki a zászlót, ők lettek a megkerülhetetlenek. A legnagyobb trükk az ilyen fontos, alapvető bandáknál az, hogy rájuk nem vonatkoznak azok a szabályok, amelyeket ők maguk írtak meg látatlanul a többieknek. Mindezt, mondjuk leírhatnám Kozsóról is, de a Tankcsapda esetében a létezésük és munkásságuk a bizonyíték arra, hogy manapság ZENÉT is hallani itt-ott. És az sem véletlen, hogy a Lukács Lacinak Lemmy Kilminster a példaképe. Lemmy bátyó a bigott heavy rock & roll egyik kolosszális megtestesítője, szintén énekes- basszeros, a nagy múltú Motörhead-csapat élharcosa. Az "Élni vagy égni" album tizenkettő darab Sombaszttal segít a lepetézésben. Ahogy elébb is írtam, nincs kanyarulat és nincs könyörület - azt kapjuk a Lukács-Molnár-Fejes alkotta triótól, amit az eddigi Tankcsapda korongokon és koncerteken. Igazi rock & rollt. A banda zenéjét tekintve nem változtatott semmit, és a szövegeket továbbra is Lukács tábornok jegyzi. "Állat vagyok, de nem eladó... .. .hogy keresem a bajt, az az én bajom, de legalább nem vagyok divatmajom." Vág vissza rögtön az első dalban Mr. Lukács, akit ezek szerint már utolért a vá- daskodók hada, akik komformizmussal és a műfajra esetenként túlzottan jellemző elüzletiesedéssel tették volna a többi sztár közé. Ebben a zenekarban pedig pont ez a lényeg, hogy a több, mint 10 éves fennállásuk alatt úgy rázták le a nyálas, elpuhult zenéket és a fogyasztás nyámnyila nyammogó majmait, mint kutya a vizet. A Tankcsapda egy megbízható zenekar. Gondoljunk bele, manapság mi az, amiről ezt elmondhatjuk? Szerelmünk, szüléink, dílcrünk? Pártunk, államunk, életünk és vérünk? Az első dal címe mégis ez: "Senki nem menekül”. Magyarul (ahogy Zana mester mondotta volt, mint Ganxta Zolkó a "Döglégy for Prezident" című Kartell nótában: ) "...mindenki mehet a pi __ba!" Mer' a Tank' tudja, hog y egy erkölcstelen, mocsadék világba érkeztünk meg ezzel az új esztendővel, meg a többivel, ami még hátra van. Ha pedig ez már kiderült, akkor lássunk neki és végezzük el a melót. A "Senki nem menekül" vezérmotívuma első osztályú headbang-elős riff. Könnyű rákattanni, nehéz róla leállni. A második, "Ébresztő fel!" opusz, a korai punkos időket idézi. A "Játsszál, nyerjél! Szívjál, nyeljél!" kezdetű refrén pedig a csajozós, odamondogatós helyzetkomikusokat hivatott kisegíteni, amikor is a színpad előtt izzadó tömegből, mint szülőcsatomából kipréselődött kicsi (de punk) bébi elnyeri tetszésünket, és valami igen kedves szózattal lepnénk meg, mielőtt egy kólára is meghívnánk. A next, címadó szerzemény, az "Élni vagy égni", egy rendkívül kellemes riff-raffal indít, egy iciri-picirit ismerős a dallam (vagy Fight vagy Def Leppard ), de semmi gond, ennyi idézet még belefér. A bevezető dallam után még kellemesebb lüktetés jön és az első sorok Lukács tanár úr dorgálásával indítanak: 'A szex, meg a drogok, meg a rock & roll kifordított magadból. Szembe jön veled a karambol, de neked eleged van már ebből a kalandból." Igen, ez egy érdekes vonulat, és a Tankcsapda lemezeken már megszokhattuk ("...ha nincs szeretet, nincs béke, az a civilizáció vége.") hogy, a három pedamókusból álló punker tanári kar nemcsak csínyek tevésére ösztökéli várhatóan engedelmes hallgatóságát. Laci bá' néha kiosztja a nagyérdeműt. És szerintem jól teszi. Mert ez legyen az utolsó lecseszés, amit kapunk az életben, a Tank' felráz, feldob, megpörget és figyelmeztet. Te gyerek, szedd össze magad, mer' nem t'om mi'csinálok veled! Lazításnak itt a folytatás, a "Szappanopera", de ne ijedjünk meg, nem a szomszéd, "nylonotthonkás", zsíros-kontyos, ; bérszámfejtésben megcsúnyult, ötvenes feleségével I kell egy platformra helyezkednünk. A szerzemény I ironizálva tárja elénk a kurtizán anyatermészet szét- I rakott lába közé bebukott civil lakosság züllésének I városi, disznószerű sablonjait - "Szappanoperák, poszterhősök. Mindig a nők a viperák, a férfiak meg | a főemlősök". A meglehetősen laza szöveget megfe- > lelő zene kíséri, erre a nótára is meg lehet majd inni l néhány nagyvadászt a Kis Rablóban, feltéve, ha a j pultos maca hajlandó lesz a kazit berakni a magnó- f ba. Ugyanez a vonal a címében sokat ígérő | "Szextárgy", és előzetes saccolásom szerint ennek a ( dalnak a nőkről kell szólnia.Valljuk be férfiasán, a f Lukács Laci World-ben a hölgyeknek eléggé egyfaj- ( ta szereposztás jut. Elmerülve a dalban, kellemesen | csalódtam. A "Bánj velem úgy, mint egy állat, csór-} gasd rám a nyálad" és az "Örömmel haraggal, mind- § egy, csak vigyél magaddal" sorok jól jelzik, a magyar ( férfiember 30-as éveibe lépve és azt végig-, és túlél- j ve, már némi pozitív értelemben értendő feminin § vonást, a befogadást, elfogadást is tartalmazza. | Ilyesmit huszonévesen nem illik csinálni, akkor tény- j leg, mint a tatár kell kedélyeket dúlva, fosztogatva, | osztogatva a világot magunk mögé, a sutba, a su-J nyiba vágni. Minimum. Mert, még egyszer nem lesz i erre alkalmunk, csak azért. És a piálást sem bírjuk f már annyira a későbbiekben. A "Be vagyok rúgva" j erre a megállapításra jól simul, mint gégére az idő- í ben beadagolt sör. A punk ebben a dalban is feljön f (mint ugyanaz a söröcske, csak másnap), a la Toten Hosen. En kazin hallgattam meg az új albumot, a B oldalon várt az 'Adjon az ég" című felvétel, amihez videoklipet is csináltak, tulajdonképpen ennek a klipnek és dalnak köszönhető, hogy most a Tankcsapdáról írok. Kedvesem vágott oldalba, hogy nézzem már meg, hogy milyen baromi jó az új tankcsapás. És lön. Rili. Vágtattam (mint a halottkémek) a boltba, hogy most azonnal ide azzal a rebellis hangzóanyaggal! Nem viccelek, így volt. Azt pedig eddig is tudtuk, hogy a rock & roll nem egy tánc (URH), de most a következő számban az is kiderül, hogy a Togo" sem egy tánc. Ezt egy lírai felvétel (az egykori, az "Ember tervez" lemezen lévő tanker, dzsodzsós számhoz hasonlít) követi, a vakbuzgó csapdások bizonyára kamálni fogják, én egy kissé nyavalyognék, de minek. Amíg ezt forgatja a lejátszó, hát nézzük a borítót, amin nem a zenekar látható (ők a belső oldalakon, a teljes szövegkönyvvel együtt találhatóak), hanem, hitem szerint egy Tankcsapda fanatik, földig érő rasta rőzsével. A srác kezében egy Zippo, hüvelykujja a szikravetőn, előtte a bazi nagy magyar kérdőjel, Égni vagy élni? Erre a kérdésre próbál választ adni az út'só két szerzemény. A nagyobb pátoszt kedvelők két kedvence lehet ez, a közepes tempójú, nem túl sok új információt hurcoló "Kezdet és vég", és a szintén lassabb taktusokkal borzolgató 'A fény a fegyverem" című kompozíció. Ez utóbbit tán a Star Wars idézte L.L.. a szövegíró fejében. Erre erősít rá az 'Aki az élet mestere, nem lehet ostoba. Ha jön az élet mestere - jön Isten ostora", valamint a 'Az Erő vagyok, ami felnyitja a szemed..." sor. Végezetül álljon itt az albumhoz járó borító belső felületén elhelyezett kis idézet, maguktól Tanksipkása- inktói, "Élni jobb, mint égni!" Nyitott szemmel alvó, tankoló barátaim! Ne gyújtsatok rá! Inkább éljetek. Ezek után már csak így legyen. oxi I
