Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-09-23 / 16. szám
2003. szeptember 23., kedd SPORT FtfdTap / Világsport Malaga-Real 1:3 - sztárokkal könnyű "Vitézek, mi lehet szebb dolog a végeknél?" Rögbi ünnep az Esztergomi Vitézeknél Az első három mérkőzésén góliszonyban szenvedő Malaga vehemens támadásokkal kezdte a Real- Madrid elleni bajnoki mérkőzést, ám a nagy akarásnak ismételten csak nyögés lett a vége. A Real (a múltheti hétgólos diadaltól felbuzdulva) már az első ellentámadásából gólt ért el. Beckham ragyogó beadását Zinedine Zidane bólintotta Ronaldo elé, aki a kapuba tessékelte a labdát a 13. percben. A madridi csapat ezután kiengedett, a házigazdák pedig vasárnap este fogatlan oroszlánoknak bizonyultak. Törvényszerű volt, hogy a meddő andalúziai mezőnyfölény ellenére ismételten a királyi gárda találatát láthatja a nagyérdemű. Gyors kontraakció során Beckham-Figo-Roberto Carlos- Figo volt a labda útja, majd ahogyan az oktatófilmekben látható, érkezett Beckham, és megszerezte második gólját a szezonban. Azért a hazai szurkolók is örülhettek a valaminek: Edgar akrobatikus ollózós góljával megszerezte az ősz első gólját a Malaga, igaz ez csak szépségtapasznak volt elég. Guti aztán adott még egy kegyelemdöfést a hazaiaknak, csak a rend kedvéért, kialakítva az 1:3-as végeredményt, amire szükségük is volt a madridiaknak, tekintve, hogy az előttük álló Deportivo és Valencia is simán nyert. MU-Arsenal: háborúskodás csata után Arsene Wenger és Sir Alex Ferguson között éles szóváltás alakult ki, az egyébként 0:0-ra végződő szuperrangadó után. Az Arsenal mestere csalássá vádolta Ruud van Nistelrooy-t, a hazaiak játékosát, mivel szerinte a holland provokációjának eredménye volt Patrick Vieira második sárga lapja, és egyben kiállítása 10 perccel a találkozó vége előtt. Wenger szerint Nistelrooy-nak is piros lap járt volna. "Ha arról akarnak meggyőzni, hogy Martin Keown egy ördög van Nistelrooy pedig angyal, az nem fog menni" - jelentette ki a francia mester a paprikás hangulatú sajtótájékoztatón. Ferguson ezzel szemben azért volt dühös, mert szerinte elfogadhatatlan az a mód, ahogyan az Arsenal "ünnepelte" Van Nistelrooy utolsó percben kihagyott tizenegyesét. Az angol lab- garúgó szövetség (FA) vizsgálni fogja a mérkőzésen, és azután tapasztalt botrányos jeleneteket. Az illetékesek sportszerűtlen viselkedésért könnyen elítélhetik Martin Keown-t az Arsenal-ból, amiért Van Nistelrooy-t inzultál- ta, de póruljárhat Ashley Cole és Cristiano Ronaldo is a lefújás utáni dulakodásukért. (folytatás az 1. oldalról) Ünnepségre készülődtek az Esztergomi Vitézek. Szombaton a rendezvény keretén belül több mérkőzésre is sor került. A vendég kecskemétiek nem ünneprontó szándékkal érkeztek, természetesen győzni jöttek, így a mérkőzések erejéig félre kellett tenni mindent, a legfontosabb a győzelem volt. A kiharcolt diadalok ezt hűen tükrözték. A program délben kezdődött a kadettek összecsapásával. Nem lehet a rögbit elég korán kezdeni, ezek a srácok ezt be is bizonyították. Zsugyó Sándor által irányított csapat végigküzdötte a találkozót és megérdemelten győzedelmeskedett. Kadett: Esztergomi Vitézek - Kecskemét 10-7 (0-5) Zsugyó Sándor: Nehéz meccs volt, de győztünk és ez a léMit lehet tenni, ha valaki máshogy gondolja a dolgokat, mint ahogy kéne. Vajon mi volt a távozás oka, miért kellett menni, itt hagyni mindent, ami valakinek az életet jelentette? "Az az igazság, hogy nincs igazság. Nem egyezett a véleményem az elnök úrral, aki a főszponzor, aki a pénzt adja, aki mindenért felel. Én a belső dolgokat nem ismerem, de azt tudom, hogy mennyit tettem ezért a klubért. Nem szeretném magam az egekig ajnározni, de nem ez volt a legjobb megoldás. Egy edzőt hagyjanak dolgozni, ha jönnek az eredmények, akkor semmi más nem fontos. Talán nem volt mindegy, hogyan jöttek ezek a győzelmek. Öt és fél éven keresztül nem számított más csak a csapat, az esztergomi rögbiélet. A három arany, az ezüst után leváltottak. Mehettem a juniorokhoz, az NB Il-es csapathoz, aminek ugyanúgy örültem, hisz velük is foglalkozni kell, csak fájt egy picit." - meséli Sujogán Karesz. Barátságos ember, látni, hogy mennyire élhal a rögbiért. Elfogynak a húzóemberek Nem ingerült, nem vádaskodik, elmondja, ami van. A pálya mellett állva szembejönnek a juniorok, a kicsik, felnéznek rá, tudják ki ő, és mit vitt véghez. Példaképként kezelik: "Két aranyérmet sikerült nyerni a junior csapattal az utolsó két évnyeg. A fiúk bebizonyították, hogy tudnak küzdeni és ez nagyon biztató a jövőre nézve. A kadett mérkőzés után jöhetett az NB I-es mérkőzés, ahol a Vitézek nehéz ütközet elé néztek. Lehet, a múlt hét végi Szentes elleni "futóedzés", vagy a túlzott magabiztosság egy picit görcsössé tette a csapatot. Az már a meccs elején kiderült, hogy sokkal nagyobb koncentráció kell, hogy a Vitézek győztesen hagyják el a játékteret. Hatalmas csata, indulatok, ösz- szetűzések és 14 pontos hazai előny jellemezte az első félidőt. A szurkolók sem voltak teljesen elégedettek, többen a bírót kritizálták, széttördeli a játékot, de a mérkőzés képe mást mutatott. Nem nagyon ment, főleg a második játékrészben. Ezt érezte mindenki, de sem az egomiak, sem a kecskemétiek nem tudtak újítani, így maradt a megszerzett előny, és a két pont. Esztergomi Vitézek - Kecskemét 14-0 (14-0) 500 néző, vezette: Steigerwald Esztergom: Heckei - Hock, Juhász, Novák, Marosi, Koller, Deli, Nagy R., Pfeiffer, Bíró, Bőhm, Molnár T, Tauber, Gódor, Ardelán. Csere: Soiroki, Szőlősi, Csákvári Cél: Hock 5, Pfeiffer 5, Bíró 4 Edző: Szőlősi László Szőlősi László: Ez már picit más volt, mint a Szentes elleni mérkőzés. A sportban uan úgy, hogy ha egy csapat nagyarányú győzelmet arat, egy picit több lesz az önbizalma a kelleténél, sokan úgy gondolták, ez is sima győzelem lesz. Nem volt, de győztünk és ez a lényeg. Sokkal jobban kell ezek után összpontosítani. A bíró munkájáról nem nyilatkozom, a győzelmet úgyis nekünk kellett kiharcolni. Lányi Zoltán (a Kecskemét edzője): Jó mérkőzés volt. Gratulálni szeretnék kollégámnak Szőlősi Lászlónak, nagyon jó csapata van és idén is biztosan ők lesznek a bajnokok, ez nyilvánvaló. Messze a legjobb csapat az esztergomi. A mi csapatunk teljesítménye bíztató, egy picit rutintalanok vagyunk. A mérkőzésvezetés hibátlan volt, Steigerwald az egyik legjobb bíró hazánkban. A nehéz NB 1-es győzelem után jöhetett az öregfiúk jutalomjátéka, melyre szintén nagy hajtás, kemény harc volt jellemző. A hazaiak megérdemelten győztek. Öregfiúk: Esztergom - Kecskemét 25-12 (13-8) A végére maradtak a juniorok, akik feltették az i-re a pontot nagyarányú győzelmükkel. Bebizonyosodott, hogy az utánpótlás sincs elhanyagolva, a jövő előttük áll. Junior: Esztergomi Vitézek - Kecskemét 27-5 (17-0) A mérkőzések után a jubileum alkalmából Neuzer András elnök köszöntötte az egybegyűlteket, minden csapat a klub emblémázott, 1983-2003. feliratú mezét, a vezetők pedig egy bor különlegességet kaptak ajándékba. -nb• • Ünneprontás? Esztergomi Vitézek - Kecskemét mérkőzés, szurkolók tömege, bekiabálások, örömünnep, 20 éves jubileum, 500 néző. A szurkolók között áll egy ember, aki minden idegszálával arra figyel, hogy nyüstölik egymást a játékosok, néha hozzászól, látszik, együtt él a játékkal. 1998 tmxtszán Romániából érkezett Esztergomba, hogy edzőként, játékosként sokra vigye. Sokra vitte. Ezüsttel indított, majd három aranyérem zsinórban. A vezetőségnek ez nem volt elég, mehetett a juniorokhoz és az NB ll-es csapathoz edzőnek. Itt is sikeres lett, újabb két arany került az esztergomiakhoz. Aztán egyszer csak vége lett. 2003. augusztusa jelentette az utolsó cseppet a pohárban. Nincsenek többet esztergomi rangadók, nincsenek meccsek. Távozni kényszerült, vagy távozásra kényszeríttették? Senki nem felejt, ő sem. Sujogán Károly és az Esztergomi Vitézek... Örökös kapocs, amin most csorba esett. ben. Állítólag kevés volt és bánt, hogy el kellett mennem, hogy itt kellett hagynom szinte mindent. De szeretnék újra játszani, legyen az akár külföld, vagy Magyarország, de nem az Esztergomi Vitézeknél. A ' külföldi szerződéssel kapcsolatban semmi biztosat nem akarok még mondani, ott nemcsak a távolság, de a család is fontos szerepet játszik. Ha itthon maradok, és magyar csapatba igazolok, akkor két lehetőség van. Vagy egy bajnokesélyeshez, vagy egy jó társasághoz szeretnék kerülni, de az esztergomiak ellen nem játszanék soha.”- folytatja mondandóját. Nincs zavarban, miért is lenne, csak az igazat mondja, még ha egy újságírónak is teszi. A mostani csapatról sajátos véleménye van: "Lassan elfogynak a húzóemberek, nem lesz, aki egybe tartsa a csapatot, egyre nehezebb lesz bajnokságot nyerni. A többi csapat rohamosan fejlődik, látható volt ez a mai mécsesén is." Célt visznek a juniorok, örülnek a pályán lévők, és egy apró mosoly jelenik meg Karesz arcán. Örül neki, szépen csinálták a srácok. Utolsó kérdésemre, egy picit elbizonytalanodik, de szívesen válaszol. "Hogy játszok-e még valaha az Esztergomi Vitézeknél? Nem hiszem, de nem látok a jövőbe. Ha úgy alakulna, hogy visszajönnék csakis a csapat, a fiúk miatt tenném meg. Ók nagyon hiányoznak, de most már nélkülem kell a hatodik bajnoki címet megszerezniük." Boldog embernek tűnik Sujogán Károly tényleg egy személyiség. Lehet, hogy haragszik, lehet hogy sértődött, hogy bántva érzi magát, de nagyon őszinte ember. Elmondja, ahogy ő látja. Talán ez a lényeg. Boldog embernek tűnik, de belül szenved. A legszívesebben befutna a kedvenc csapattársai közé, passzolna, futna, tolongana, csak játszhasson. Most mérkőzéseket vezet, szabadidejében egyéni edzéseket végez, sok időt tölt családjával, de biztosan, visszavágyik egykori csapatába. A krisztusi kor ellenére ereje teljében van. Lehetőségek adódnak, itthonról, külföldről, mert a játékot így nem lehet abbahagyni. A kapocs közte és a játékosok között mindig megmarad. Ha ő is játszott volna... A mérkőzés végeztével egy kis időre bementem az öltözőbe, vajon milyen a hangulat egy nehéz meccs után. A fiúk megbeszélték a dolgokat, bírói döntéseket, mindent, majd elhangzott egy megjegyzés, ami talán alátámasztja, kinek mit jelent az a név: Sujogán Károly. "Ha ő most játszott volna, biztos többel nyerünk." Természetesen megkérdeztük a másik felet is, vajon mi volt az oka a váltásnak. Nem akartunk ünneprontók lenni, de az illem így diktálja. Neuzer András elnök úr, a következőképpen látja a történteket. "Sujogán Károly felmondott. A szerződése 2006-ig kötötte a klubhoz, de ő ezt az egyezményt felbontotta. A klubon belül belső viszály alakult ki, feszültség a junior és a felnőtt csapat között, Sujogán úr a helyzetet sértőnek vélte. A klub pontrój pontra mindent betartott. 0 most sértődött ember.” -nbRegionáus sport Újabb kudarc tekében A tatabányai női tekecsapat két elbukott mérkőzés után újabb vereséget szenvedett. A Vízművek elleni összecsapáson összeszedettebb volt a gárda, de ez nem eredményezett győzelmet. Az előzetese esélylatolgatások során sima győzelemnek kellett volna lennie, nem lett. Az eredmény: Vízművek - Tatabányai SC 6- 2 (3111-3037) Továbbra is listavezető A párkányi focicsapat 2-1-es győzelmet aratott hazai pályán J. Bohunice csapata ellen. A listavezető a 13. percben szerzett vezetést Bátsky révén, majd a félidőig még két fejes csattant a kapufán. Ami nem ment be az egyik oldalon, az bement a másikon, bár kellet hozzá egy kis párkányi segítség, a 25. percben egy öngóllal egyenlítettek a vendégek. A második félidőben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, Tárnyk 30 méterről meseszép gólt lőtt. Nem sokkal a vezetés megszerzése után még egy elhibázott ll-es is belefért. Az eredmény: Párkány - J. Bohunice 2-1 (1-1) Vereség Kalocsától Az NB I-ben szereplő Vértes Volán női röplabdacsapat az idénynyitó mérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedett Kalocsától. Nagyon sok helyzetet elhibáztak a hazaiak, sokat rontottak, az ellenfél sokkal jobban akarta a győzelmet. Az eredmény: Vértes Volán - Kalocsa 1-3 (-22, -13,19, -15) Eredmények az NB Iliből NB III, Duna-csoport Sz.-Zsámbék - Balatonfüred 2-2 (0-2), Százhalombatta - Esztergom 2-2 (2-2), Oroszlányi VÉRt - Rojik 0-1 (1-1), Dorogi FC - Ács Kinizsi 3-1 (1-1) Totó eredmények 1. ZTE-FTC1-2 2 2. Sopron - Győr 1-2 2 3. B. München -Leverkusen 3-3 X 4. Bochum - Herta BSC 2-2 X 5. Bremen -1860 München 2-11 5. Freiburg - Schalke 2-1 1 7 Hannover - M.gladbach 2-0 1 Í. 1. FC Köln - Wolfsburg 2-3 2 9. VfB Stuttgart - Dortmund 1-01 10. Frankfurt - KJautern 1-3 2 11. Bologna - Udinese 2-0 1 12. Lazio - Parma 2-3 2 13. Perugia - Milan 1-1 X 14. Juventus - Roma 2-2 . X Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csolnok • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Esztergom • Für • Garamkövesd • Garampáld • Helemba • Ipolydamásd • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kemence • Kéménd • Kesztölc • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros • Kisújfalu • Köbölkút • Kőhídgyarmat • Kürt • Lábatlan • Leányfalu • Leányvár • Leléd • Letkés • Libád • Máriahalom • Máriahalom • Márianosztra, Márianosztra • Mogyorósbánya, Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagysáp • Nána • Nyergesújfalu • Párkány • Perőcsény • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tinnye • Tokodaltáró • Tokod-Ebszőnybánya • Úny • Vámosmikola • Verőce • Visegrád • Zebegény