Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-12-02 / 64. szám

Ftfälap KALEIDOSZKÓP _______ ________2003. december 2., kedd_____2 Esz tergom November 3-án a Dobó Ga­lériában Hummel Rozália „Rámáyana, Tündér Ilona és más legendák” címmel új tárlat nyílt könyvillusztrációkból és selyemképekből. Október 21-én, kedden 17.30- kor a Gödöllői Kastély Díszter­mében nyílt meg Kókay Kriszta, az Esztergomi Képzőművészek Céhe textilművészének kiállítása. November 4-én megnyílt a József Attila Általános Iskolá­ban a 12. Piktor nemzetközi gyermek képzőművészeti és honismereti tábor és művészte­lep „A víz szerepe a naptári ün­nepeken” című kiállítás. A kiál­lítás anyagát a gyergyószent- miklósi, esztergomi, lendvai, párkányi és zentai gyerekek és fiatalok készítették. November 5-én, szerdán megnyílt a Duna Múzeum-Eu­rópai Közép Galériájában ( Esz­tergom, Kölcsey u. 2.) az Eszter ­KI ÁLLÍTÁS gomi Művészek Céhe kiállítása. A kiállítás megtekinthető de­cember 21-ig, naponta 10-16 óráig. Szünnap: kedd. November 7-én 16 órakor a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájában az intéz­mény fennállásának 110 éves évfordulója alkalmából a rajz- szakkörösök munkáiból „Ba­rangolás a színek világában” címmel rendeztek kiállítást. November 21-től a Kortárs Galéria és Kiállítóteremben Kóródi Szász Albert maros vá­sárhelyi festőművész kiállítását nézhetik meg az érdeklődők. A kiállítás megtekinthető 2004. január 5-ig, naponta 14-19 órá­ig, szombaton 10-13 óráig. November 27-én, 17 órakor a Szentgyörgymezei Olvasókör­ben rendhagyó tárlat nyílt Wágner Mária budapesti fotó­művész képeiből. Az „Örömhír- adó” című kiállítás január 15-ig tekinthető meg. December 5-én, 17 órakor a Vitéz János Tanítóképző Főisko­la Gyakorló általános Iskola Szi­get Galériájában Végh Éva fes­tőművész „Selymes gondolatok” című kiállítását Kántor János fes­tő-grafikus művész nyitja meg. PÁRKÁNY November 19-én Czafrangó Szilvia kiállítása nyílt meg a pár­kányi Művelődési Házban. A kiál­lítás megtekinthető december 7-ig. December 10-én, 16 órakor nyílik meg Bella Rózsa kecske­méti grafikus kiállítása a Párká­nyi Városi Galériában. Tát November 28-án Kapa Melin­da képzőművész kiállítása nyílik meg a Táti Galériában, a Kul- túrházban. Nyergesújfalu December 15-ig tekinthető meg az Ady Endre művelődési házban Megyei Erzsébet és Ballabás János festőművészek kiállítása. PROGRAMAJÁNLÓ - RENDEZVÉNYEK Esztergom Az ENÉKE minden hétfőn klubdélutánt szervez a Szabad­időközpontban 16 órai kezdettel. Hazatalálás címmel új elő­adássorozat indul a Szabadidő- központban. Az előadások ked­denként 18 órakor kezdődnek. November 8-án, 10 órakor, majd ezt követően minden szombaton várják a sakk ked­velőit a Szentgyörgymezői Ol­vasókör klubtermében. A sakk­klubot ebben az évben is Kondár Béla vezeti. November 6-tól fémdísz- műves szakkört indítanak a Szentgyörgymezői Olvasókör­ben. Alsó korhatár 8 év, a fog­lalkozások időpontja: csütörtö­könként 15.30-17.30. Részvételi díj ( anyagköltséggel) 4000,Ft /hó/fő. A szakkör vezetője Végh Sándor, jelentkezni lehet a 413- 464-es telefonszámon vagy személyesen a helyszínen. Esz­tergom, Andrássy út 23. December 3-án, 11 órakor a Szent Rita Fogyatékosok Ottho­nában összevont átadási ün­nepséget tart a Szent Vitus A halmozottan sérültekért alapít­vány. Az alapítvány életminő­séget javító berendezéseket, ápolási-, gondozási- és oktatási eszközöket ad át a Szent Rita Fogyatékosok Otthonának (Esztergom) és a Fővárosi Ön- kormányzat csecsemőket, kis­gyermekeket és fogyatékosokat befogadó gyermekotthonának. December 4-én, 17 órakor drogprevenciós rendezvényt tar­tanak a Zöldház mozitermében az Esztergomi Magyar Klub szer­vezésében. Keil István rendőr al­ezredes Droghasználat és bűnö­zés címmel tart előadást. December 12-én, 15 órakor a Vármúzeum lovagtermében kerül sor az elmúlt évben az Esztergom és Mariazell testvér- városi kapcsolatfelvétele alkal­mából megrendezett konferen­cia előadásait tartalmazó könyv ünnepélyes bemutatójára. December 12-én, 19 órakor a volt megyeháza dísztermében jótékonysági hangversenyt tart az Esztergomi Balassa Bálint Vegyeskar és a Zeneiskola diák­jainak közreműködésével a Ma­gyar Máltai Szeretetszolgálat Esztergomi Csoportja. December 13-án, 15 órakor a Bazilikában Baróti István or­gonaművész ad ingyenes hang­versenyt „Karácsonyi gála” címmel nyugdíjasok részére. Esztergomi Szabadidőközpont A Bajor Ágost Képzőművész kör felvételt hirdet tagjai sorá­ba. Várják azokat a jelentkező­ket, akik hivatásként vagy hob­biszinten kívánnak foglalkozni a képzőművészet valamely ágával. A szakkörben lehetőség nyílik a folyamatos alkotómun­kára ( külön szakköri helyiség rajzbakokkal, állvánnyal, szem­léltető eszközökkel), lehetőség van önálló vagy csoportos be­mutatkozásra, kiállításra. A Belvárosi Plébánia heti programja December 3-án Xavéri Szt. Ferenc áldozópap emléknapja, 7-én a főpásztor kinevezésének évfordulója lesz. December 1-én, az esti mise után egyházközségi képviselőtes­tületi ülés lesz a hittanteremben. December 4-én, 16 órakor az óvodás hittancsoportot megláto­gatja a Mikulás! Erre az alkalomra szívesen látjuk az óvodába még nem járó, kisebb gyermekeket is! December 5-én elsőpénteken a szokott módon meglátogatja a plébános atya beteg testvéreinket. December 5-én, 15 órakor bűnbánati liturgia és gyónási lehetőség! December 6-án, 19 órakor szentmise Mindszenty bíboros atya sírjánál. December 7-én a 10-es mise után Levente Péter és Döbrentey Ildikó Égbőlpottyant Mikulás című műsorát adják elő a templomban. Adventi triduum, lelkigyakor­lat, december 7-8-9-én 18 óra­kor mise, melyet Dr. Korzenszky Richárd bencés atya tart. Tát December 4-én „Jön a Miku­lás” címmel a nyergesújfalui Pinokkió bábcsoport tart elő­adást. Nyergesújfalu December 2-án, kedden 17 órakor rézfúvós és furulya tan­szaki hangverseny lesz a Sza­bolcsi Bence Zeneiskolában. Tatabánya December 15-én, 19 órakor kezdődik a Tatabányai Szimfo­nikus Zenekar bérlet sorozatá­nak következő műsora. W.A Mozart: Figaro házassága-nyi- tány, Mendessohn: e-moll he­gedűverseny Op.64., szólista: Lendvay József (Liszt díjas), Schubert: V szimfónia, vezé­nyel Szabó Ferenc Bény December 12. és 14. között a bényi Csemadok a helyi nyugdí­jas-szervezettel közösen „ügyes- kezűek” kézimunka-kiállítást szer­veznek. Jelentkezni a kiállításra, és érdeklődni Kocka Katalinnál lehet (tel.: 00367599236). A kiál­lított darabokért a rendezőség fe­lelőséget vállal. Nevezési határ­idő: december 1. ZSELÍZ November 27-én foltvarró tanfolyam indult a Művelődési Házban. Jelentkezni a (00)421367711099 telefonszá­mon lehet. December 16-án, 16.30-tól fotótanfolyam indul kezdőknek és haladóknak a Művelődési Házban. Részvételi díj 100 Sk/hónap. Érdeklődni a (00)421 367711099 telefonszá­mon lehet. Nána December 6-án Mikulás-ün­nepség lesz a Művelődési Házban. Csata November 29-én, 15 órakor á csatai Művelődési Házban a csatai MKP alapszervezete mel­lett működő Rozmaring hagyo­mányőrző csoport emlékműsort rendez a Rákóczi szabadságharc kitörésének emlékére. REGIONÁLIS TV- ÉS RÁDIÓMŰSOROK 10.00 VISSZAPILLANTÓ (hétfői ism.) 10.10 KAFE (pénteki ism.) 16.00 Sportdélután, benne EKSE II - Solymár NB Il-es női kézilabda mérkőzés 18.00 VISSZAPILLANTÓ -ű hírek a múltból, 18.05 MESSZELÁTÓ ­hírek a jövőből 18.10 KUPAK ­kulturális programajánló (ism.) A tartalomból: rendezvényaján­latok, filmajánlatok Kárpáti Györgytől, képes kiállítás-ajánla­tok, tárlat: Wágner Mária fotóki­állítása a Szentgyörgymezői Ol­vasókörben, horoszkóp. Műsor­vezető: Széplaki Judit A házasság tizedik éve kör­nyékén érdemes felülvizsgálni az addig jól működő általános szabályokat. Minthogy a sza­bályok nem örökérvényűek. A tizedik év környékén elhang­zik az első brutális kérdés: „Miért rúgod a fotel alá a ko­szos zoknit?” - és a második: „Nem raknád le az újságot, ha hozzád beszélek?!” álljunk ne­ki az elemezésnek és kezdjük el a felkészülést. Hét lehető vádpontot sorolunk fel. Ezeket bármelyik asszony, bárhol a világon a férfira zúdíthatja. 1. Úgy prédikálsz, mint aki min­denhez ért! (Akkor miért nem ja­vítod meg a fürdőszobacsapot?!) 2. Állandóan elnyomod a té­vét! (A meccseken kívül egyetlen műsort nem nézel végig, csak morogsz, hogy mekkora marha­ság megy már megint?!) 3. Szentségelsz, ha a barátnőm felébreszt a telefonnal! (Miért kel délután aludni, azután éjfélig nem kerülsz ágyba?!) 4. Arra is lusta vagy, hogy ki­menj, ha a postás csönget! (Miért nem tudod legalább kéthavonta fizetni a havi újságokat?!) 5. Ha vásárolni megyünk, vé- gigmorgod, végigidegeskeded! (Ne merd állítani, ha együtt vá­sárolunk, háromszor annyit költők! Csak a legszükségeseb­bet veszem meg!) ,6. Egyre durvábban vitázol (a KÉK DUNA^V rádió mr** A legjobb zenék reggel 5.00-ig 5:00-10:00 Csobogó 9:20 Sporthírek 9:40 Tőzsdehírek 10:00-17:00 Zenés magazin 16:20 Sporthírek 17:00-19:00 Kívánságműsor 19:00 Társkereső Mozivilág-Szerda 19-22 Újhullám-Péntek 19-22 Kék Duna Top 25- Szombat 18-20 Bulizóna- Szombat 20-22 Kék Duna Weekend- Péntek déltől vasárnap estig Élő telefonos kívánságműsor Hétfőtől csütörtökig 17-19 Péntek 16-19 Szombat 15-18 vasárnap 10-13 tévében) beszélő politikusokkal! (Évek óta nem hallottam olyan hosszú mondatot tőled, mint amit most előadtál a hadügyminiszter­nek, pedig ő nem is hallja!) 7. Komolyan hiszed, hogy az Unicum használ a hátfájásra? (Nekem ne nyögj, menj orvoshoz, vizsgáltasd meg a hátad, két éve képtelen vagy rá...) Szóval ezek olyan kérdések, amelyek előkerülnek azonnal, ha valami nem megy rendben a házasságban. Ha minden rendben megy, akkor is előke­rülnek, mert idővel nem megy minden rendben. Garantálha­tó. Érdemes felkészülni rájuk, ne akkor csodálkozunk, mint a borjú, ha új átjárót talál. Esztergom - a teraszról Szerémy fia Megint öl a Hegy. Minden nap egyet. Érthetetlen, minek meg­mászni egy hegyet a szélben, a hidegben, meg egyáltalán. Mi van ott? Hillary szerint - a Mount Everest megmászását firtató kér­désre: Miért, miért? Hát azért, mert ott van. Mekkora marha­ság. Már miért kellene megmász­ni, csak mert ott van? A villany- oszlop is itt van előttem, mégse mászom meg, eszembe se jut. A tetőre se küzdőm föl magam, pe­dig az is itt van. Küzdelemre persze szüksége van néha az embernek. Erőpróbá­ra, hogy tesztelje a szerkezetet, az akaraterőt, a teherbírást. De mi­lyen küzdelmet választ a verseny­ző, mekkora árat fizet, ha veszít. Ez sok. Nincs hegy, nincs látvány a hegyről, ami megérne egy életet. Ez az. Ez jut eszembe mosta­nában az alpinista balesetek­ről. És az, hogy Szerémy Gyu­ri tehetséges, okos, bármiben jól teljesítő fia hasonló baleset­ben, hasonló körülmények közt halt meg a Hegyen három éve. Akkor arra gondoltam, Is­ten, milyen szerencse, hogy a fiaim kevésbé veszélyes adren­alinbombát választottak. Napikult Vörösmarty -1800. „Miért e lom?” - „De hát hol a könyv, mely célhoz vezet?” - „Ment-e a könyvek által a világ elébb?" A művelt deáklegény ezzel a Vörösmarty-idézettel válaszolt a tanári kérdésre, ugyan miért nem olvasta el ezt vagy azt a kötelező olvasmányt. Ami jó viccnek látszott akkori­ban. Pedig nem volt az. Vörösmartynak nem volt sze­rencséje a szocialista szellemben nevelt tanulóifjúsággal. A ma­gyartanár kíméletlenségtől füg­gően bemagoltatott és felmon­datott a Szózatból két, de akár négy strófát is. Ismert olyan ir­galmatlan magyartanár, aki az egész verset feladta. A dolog persze nem ilyen egyfenekű és diákellenes, hiszen gyakran ma­guk a tanarak se voltak képesek a valóságnak megfelelően elő­vezetni ezt a veszélyes kort. Az 1848-as forradalom és az azt megelőző évek esetleg olyan kó­bor és rosszindulatú kérdéseket is megfogalmaztat a diákokkal, amelyre a tanár nem, vagy ne­hezen válaszolhatott volna anél­kül, hogy ne hazudjon, vagy ne hozza magát kínos helyzetbe. A túlhangsúlyozott negyvennyolc folyamatosan ötvenhat-analógi­aként bukkant elő az iszapból. Egyszerűbbnek tűnt - mint ahogy egyszerűbb is volt - ma­golással, feleltetéssel, versfel- mondatással áthidalni a Kisfa­ludy, Vörösmarty, Petőfi és Arany neveivel, életművével fémjelzett reformkort. Ettől az­tán szegény Vörösmarty a ma­ga nehéz, veretes, gyermeki lo­gikával alig követhető modorá­val és stílusával kiesett a pik- szisből. Arany és Petőfi a köny- nyebben megjegyezhető, dal- szerűbb, erkölcsiség és morál dolgában kevésbé katartikus versei mégis kevesebb időráfor­dítást igényeltek. Akit a középiskola sikeresen elriasztott a költőtől, a romanti­ka korától, de ugyanakkor a re­formkortól is, nem lapozott vis­sza. Ebből következően azt se tudta meg, hogy Vörösmarty az egyik szerelemtől a másikig tán­torgott, hogy a szív szüntelen lángolt. Pedig egy-egy korban maga a tény, hogy lángoló szív írását olvassa egy másik lángo­ló szív, felkelthette volna a az ér­deklődést (bár Petőfi is, József Attila is megfogalmazta a maga lángjait, igaz). De például azt sem tudhatta meg, aki nem érdeklődött, hogy a beteljesült szerelem Csajághy Laurával r a Laura versek mú­zsája - lehalkította, lelassította Vörösmartyt. Mint a beteljesült szerelmek rendszerint. A nő rá­telepszik az ihletre. Mint rend­szerint. De azt sem tudhatta meg, hogy Petőfi üstökösszerű népszerűsége elhalványította si­kereit, amit Vörösmarty igen nehezen viselt. Ami érthető. És hát azt sem tudhatta, aki nem lapozott vissza, hogy az elbukott szabadságharc után egy évig bujdosott, hogy testileg-lelkileg belebetegedett a világosi fegy­verletételbe, hogy feljelentette és feladta magát Haynaunál, aki kegyelemben részesítette. Ebbe még inkább belebetege­dett. Hát én egy senki vagyok? Aki meg se büntetnek? 1800. december elsején szü­letett. Onagy Zoltán Napi bulvár Férji főbűnök Dunakanyar Rádió Esztergom 6.00 Hírek 6.15 Lapszemle 6.30 Regionális hírek 8.00 Programajánló 8.30 Regionális hírek 9.00 Időjárás, névnapi köszöntő 10.30 Regionális hírek 11.00 Hungaroton 12.00-13.00 Kívánságműsor 12.30 Regionális hírek 13.00 Programajánló 16.00 Paletta kulturális magazin 16.30 Regionális hírek 17.00 Programajánló 18.00 Kívánságműsor 18.30 Regionális hírek 22.00 Slágerkoktél

Next

/
Oldalképek
Tartalom