Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-11-22 / 58. szám

Ftfálap RÉGIÓ 2003. november 22., szombat Szó nélkül A negyven évig fennálló kom­munista rendszer egykori épü­leteinek egy részét mára már sikerült „újrahasznosítani”, új funkciót találni nekik. Ugyanakkor jelentős azoknak az építményeknek a száma is, amiket ilyen-olyan okoknál fogva nem lehetett átalakíta­ni, hasznos feladatot találni nekik. Ez utóbbiak közé tarto­zik a képen látható, Garamkövesd és Bajta között található betonépítmény is. Az egykor a fegyveres testüle­tek számára lőtérként szolgá­ló területen felépített épület­rom csúnya hegként éktelen­kedik a tájban. Lepusztult ál­lapota azt valószínűsíti, hogy átépítése, polgári célokra tör­ténő felhasználása nehezen megvalósítható. Lebontása pedig nyilvánvalóan költsé­gesfeladat, úgyhogy két meg­oldás marad: bosszankodni rajta vagy csak egyszerűen -ahogyan a legtöbben teszik- nemtörődöm módon, szó nél­kül elmenni mellette. Fotó és szöveg: Bukovlcs Krisztián Elfogadás Gál Kata írása Élünk bele a nagyvilágba, rohanunk és panaszkodunk, hogy soha semmi jó nem történik velünk. Talán csak nem vesszük észre, ami pont felgyorsult és rohanó életstílusunkból adódik. Pedig vannak olyan pilla­natok, amelyek mellett nem szabad elmennünk, amelyeket teljesen át kell élnünk. Az ilyen pillanatok teljesen váratlanul, hívatlanul lepnek meg minket. Általában úgy élünk, hogy nem vagyunk hajlandóak kilép­ni a saját magunk által teremtett korlátokból. Csak a normális helyzete­ket és embereket látjuk meg, és foglalkozunk velük. Pedig vannak em­berek, akik mások, mint mi, akiket nem fogadunk el, de ők mégis élnek és léteznek. Azon gondolkodtam, hogy ők fogyatékosságuk ellenére is teljesebben élik világukat, mint mi. Részt vettem tegnap egy olyan műsoron, ahol fogyatékos gyerekek léptek fel, műsorral és verssel készültek. Elnéztem az arcukat, csillogó szemüket, láttam az örömöt az arcukon, hogy most ők sok ember előtt szerepelhetnek, és mindenki csak rájuk figyel. Elgondolkoztam, vajon én készültem-e valaha is ennyi izgalommal és örömmel egy versmondásra. A válasz: nem, soha. Pedig iskolás koromban gyakran szavaltam. Akkor nem éreztem, hogy ez egy apró öröm, hogy az a pár ember, csak engem hallgat és nekem tapsol. így nőttem fel, és ma már észre sem veszem az apróságokat. És mennyien vagyunk így ezzel? De láttam azt is, hogy épp gyermekek versenyeznek együtt sérültekkel, és nem tudják még, mi a másság. Talán ők már másképpen fognak tekinteni felnőttként a világ­ra. Ebben kell bíznunk, a jövő generációjában és az általuk teremtett vi­lágban, ami már más értékeket hordoz magában. Eszembe jut egy idé­zet Dorothy Law Holte-tól: „...ha a gyerekek elfogadásban élnek, meg tanulják megtalálni helyüket a világban. ” Jó lenne, ha így történne. Ad­dig pedig mi, felnőttek éljünk nyitott szemmel, elfogadva másokat, a másságot - magunk miatt is. Szórakozzunk Esztergom-Kertvárosban! Felkerestük Tóth Tamást, az esztergom-kertvárosi kö­zösségi ház igazgatóját, hogy a novemberben zajló kulturális programokról be­szélgessünk.- November 22-én, szomba­ton 18 órakor kerül megrende­zésre a Kabaréest. Mindez a Szabad Löketek Színháza jóvol­tából látható a Féja Géza Kö­zösségi Ház nagytermében. Ki­csit visszatekint a múltra, hiszen olyan nagy szerzők, mint Rejtő Jenő, Radnai László, Darvas Szilárd kabaréjeleneteit láthat­juk, hallhatjuk. A szívünkhöz nagyon közel áll a filmklub. Ebben a hónap­ban három film kerül bemuta­tásra. November 27-én, csütör­tökön délelőtt 9 órakor a Halá­los tavasz című filmet láthatják a nézők Kalmár László rendezé­sében, a nagy álompáros Karádi Katalin és Jávor Pál fő­szereplésével. 18 órakor a múlt hónapban már bemutatott Me­seautó című film ismétlésére ke­rül sor Kabos Gyula, Perczel Zi­ta és Gombaszögi Ella főszerep­lésével. Este 8 órától David Lynch filmje a Dune kerül be­mutatásra Sting főszereplésével. Aki szereti a kemény művészfil­meket, látogasson el hozzánk és nézze meg az alkotást! A filmet kedvelők kétheti rendszerességgel jönnek össze nálunk, a belépés díjtalan, de természetesen lehet csatlakozni a már meglévő tagokhoz. Érde­kesség, hogy a filmeket DVD minőségű projektorról vetítjük.- Klubok, tanfolyamok és kü­lönböző kiscsoportos tevékeny­ségek is működnek a kertvárosi közösségi házban. Mit kell ezek­ről tudni?- Fontosnak tartom, hogy jó közösségek szerveződjenek, ahol igazán értékes, jó dolgokra irányítják a figyelmet, és ahol jól érzik magukat az emberek. Nemrégiben a Féja Géza Diák Színjátszókor névvel indult a klubszínpad, amelynek vezetője Szalai Almos Dávid, aki két lép­csőben jelölte meg a program­ját. Az elsőben össze szeretne toborozni egy csapatot, akikkel a színészet alapjait sajátítanák el, ezért várjuk a színház iránt érdeklődőket csütörtökön és szombaton délután 3 órától. Az álmunk az, ha összejön a csa­pat, Szalai Almos Dávid szeret­né színpadra állítani Geszti Pé­ter és Dés László: Valahol Euró­pában című musicaljét. Van egy roma tánccsopor­tunk, a Loli Jag - ami piros tü­zet jelent - ők egy évvel ezelőtt alakultak, azóta gyakorolnak nálunk. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen októberben Berhidán a „Ki mit tud”-on bebizonyították, hogy nagyon ügyesek. A tánc­csoport fő támogatója az eszter­gomi önkormányzat és az esztergom-kertvárosi részönkor­mányzat, hiszen komoly összeg­gel segítették a fiatalokat. En­nek köszönhetően nagyon szép korhű cigány népviseletet készí­tettek el maguknak. Kovács Ági Közös együttműködés a határátkelő ügyében- Letkés - Szalka ­(folytatás az 1. oldalról) Ezeknek a céloknak a megva­lósítása érdekében tartottak teg­nap megbeszélést Szálkán. A konzíliumon megjelentek mind a magyar, mind a szlovák oldal részéről az illetékes hivatalok képviselői. Képviseltette magát a két ország Vám- és Pénzügy- őrsége, a Határőrség, illetve a közútkezelő társaságok. A Vám- és Pénzügyőrség országos pa­rancsnoka elmondta, hogy mi­vel a vámellenőrzés megszűnik, így a VPOP nem tervez egyéb költségeket. A vámellenőrzés a határtól számított harminc kilo­méteren belül lesz az ún. mo­bilegységek segítségével. A magyar határőrség részéről, amennyiben bővül a határátkelés ideje, úgy azt el fogják tudni látni - mondta Ferencsik Pál, a szobi határőrség dandártábornoka. A Pest Megyei Állami Közút­kezelő Kht. ügyvezető igazgató­ja, Kenderesy János elmonda, hogy a hosszú távú fejlesztések között szerepel Ipolydamásd, Vámosmikola és Tésa települé­seken a határ megnyitása. A Letkés-Szalka közötti határon kettős probléma áll fenn. Egy­részt a tehermentesítést, más­részt a jelenleg forgalom alatt álló három híd kérdését kell megoldani. Véleménye szerint az esetleges új út megépítése során célszerű lenne az új hidat a települések területén kívül megoldani. A megoldások meg­valósítására 2004. május 1-jéig nem kerülhet sor. Utána a for­galom növekedésének függvé­nyében tesznek lépéseket az el­kerülő utak építésre. A Nyitrai Kerületi Hivatal Útigazgatósá- gának képviselője elmondta, hogy a szlovákiai másod és har­madrendű utak (ilyen a szálkái is) a kerületi önkormányzatok hatáskörébe fognak tartozni. Kenderesy János a probléma mihamarabbi megoldása érde­kében felajánlotta, hogy a két ország útkezelője között már jö­vő év januárjában kezdődjenek meg az egyeztetések. A két polgármester üdvözölte a két ország hivatalinak együtt­működési szándékát, és hangsú­lyozták, hogy a rövid távú célok között szeretnék bevezetni a 3,5 tonnás súlykorlátozást, illetve a 24 órás határforgalmat. 2006-ig pedig el kívánják érni, hogy meg­épüljenek az elkerülő utak és az új híd is készen legyen. árpási Folklórdélután- Letkés ­Véradókat köszöntének- Esztergom ­Letkés Ónkormányzata a Műve­lődési Házban vasárnap délután négy órától ingyenes folklórmű­sort szervez. A közel egyórás pro­dukción fellép a Százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes. A progra­mot a Pest Megyei Önkormányzat ajándékozza a településnek, ame­lyet a Pest Megyei Közművelődési Információs Központ juttat el Letkésre. Minden érdeklődőt sze­retettel várnak a szervezők. ák November 26-án, szerdán, délután 3 órakor ünnepélyesen köszöntik a véradókat az eszter­gomi volt Megyeháza díszter­mében. A Komárom-Esztergom Megyei Vöröskereszt, a Vaszary Kolos Kórház és Esztergom vá­ros Polgármesteri Hivatalának szervezésében ünnepi műsort és állófogadást tartanak, illetve okleveleket osztanak ki a vér­adók kÖZÖtt. ák Templomszentelés- Ipolybél ­Vasárnap délelőtt szentelik a felújított templomot Ipolybélen. A templomon külső és belső tata­rozást végeztek, amelyre anyagi támogatást is kaptak a szlovák kormánytól. Ez a támogatás nem fedte a munkálatok összes kiadá­sát, csak egyfajta „ugródeszkát” jelentett a munka elkezdéséhez - tájékoztatta lapunkat Szalay András. Az ünnepélyes szentmisét Mons. Tóth Domonkos pozsony-nagy- szombati püspök celebrálja. A szentmise díszvendége Csáky Pál miniszterelnök-helyettes lesz. czm Kötő-jel- Piliscsaba ­Ezen a hétvégén zajlik Piliscsabán a KÖTŐ-JEL Kár­pát-medencei Újságíró- és Ani- mátorképző Tanfolyam a Háló és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara szervezésében. A tanfo­lyam helyszíne az Ambro- sianum 111. és 127. termei. A program pénteken délután kez­dődött és vasárnap délután 13.00-kor zárul. czm Jövőre a városé lehet a Fürdő Szálló- Esztergom ­A legutóbbi képviselőtestü­leti ülésen a Fürdő Szálló ki­sajátításának lehetőségeiről is tárgyaltak a városatyák. A város centrumában álló épületnek jelenleg nincs tulajdo­nosa, mert a cégbíróság meg­szüntette azt a vállalkozást, amely eddig tulajdonosként volt bejegyezve. A vagyon ügygond­nokával, a Közigazgatási Hiva­tallal együttműködve az önkor­mányzat megindítja a kisajátítás államigazgatási eljárását. A 2004. évi költségvetésbe is be­tervezik azt az összeget, amit vár­hatóan a kisajátításra fordítanak majd. Mivel az épületre 125 mil­liós jelzálog van bejegyezve, en­nek a tehernek a levételéig a va­gyon ügygondnokának a hatás­körében marad az ingatlan, hogy a kisajátítási eljárás után tehermentesen kerüljön a Fürdő Szálló az önkormányzat tulajdo­nába. A tervek szerint kará­csonyra már elbontják az épület előtt lévő palánkot is az életve­szélyes állapot megszüntetése után. Előre láthatóan tavasszal már megkezdődhet az épület ki­sajátítási eljárása. Esztergomnak az újonnan kialakított arculatá­hoz illeszkedő lógója lesz. A vá­ros nevét alkotó betűk színe és formája a Dunát és a hidat szim­bolizálja, valamint a keresztény egyházat, a város zászlaját, a regionalitást, a magyar nemzetet és az unió jelképe is bekerült a lógóba, amely használatát ren­deletileg szabályozzák majd. Emelkednek a távhődíjak a Promtávhő Kft. fogyasztói ármó­dosítása alapján. Elfogadták a Majer István Pedagógiai Szakszol­gálat és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Működési Szabály­zatát és szakmai programját. A Rózsa Ferenc laktanya területén 40 ezer négyzetméter megvásárol egy dettingeni cég és barkács-, valamint élelmiszer-áruházakat és üzemanyagtöltő állomást épít. Az Ipari Park és a volt laktanya terü­letén közművesített, beépítetlen ingatlanokat hirdetnek meg érté­kesítésre. A Vaszary Kolos Kórház kormánytól kapott kamatmentes konszolidációs hitelállománya a vállalt strukturális átalakításoknak köszönhetően vissza nem téríten­dő támogatásra módosulhat, mi­vel a sebészeti pavilon tetőteré­ben alakítják ki a szemészeti, gé­gészeti mátrixot. Zárt ülésen tár­gyaltak a Tesco melletti buszpá­lyaudvar építéséről. Muzslai Ágnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom