Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-11-19 / 55. szám

2 2003. november 19., szerda BAL PART F?í6flaF SZLOVÁKIA Három jelölt a legfőbb ügyész posztjára A koalíciós pártoknak nincs közös jelöltjük a legfőbb ügyész posztjára. A jelöltek között Dobroslav Trnka, jelenleg katonai ügyész, Ján Bernát különleges ügyész és Vojtech Ernest büntető­ügyész szerepel. Kiszivárgott hírek szerint a poszt elnyerésére legnagyobb eséllyel Dobroslav Trnka pályázhat, mert élvezi az MKR KDH és részben az SDKÚ, Smer és a Kommunista Párt képviselőinek támogatását. Ivan Simko jelöltként azért javasolta Dobroslav Tmkát, mert volt védel­mi miniszterként kapcsolatba került vele és az együttműködés kapcsán nagyon jó véleményt alkotott róla. „Meg vagyok róla győződve, hogy Trnka egyik politikai párttal sem kötelezte el magát. Ez a körülmény na­gyon fontos a legfelső ügyészi tisztség betöltése szempontjából.” Ján Bernátot Tibor Cabaj (HZDS), Vojtech Ernestet pedig Jirko Malchárek (ANO) javasolta a legfőbb ügyész bársonyszékébe. Ivan Simko úgy véli, hogy nem egészséges, ha a jelölt valamilyen mó­don politikai párthoz kötődik. A parlamenti pártok köreiben tegnap már javában beindultak az egyeztetések arról, hogy a három személy közül melyiket támogas­sák. A koalíciós pártok tegnapi tanácskozásán nem született közös megegyezés sem a legfőbb ügyész, sem pedig a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatójának személyét illetően. Új gyógyszerárak, drágult az antibiotikumok ára Szombat óta az antibiotikumok drágultak a legnagyobb mértékben. Esetenként száz koronával is többet kell fizetni a készítményekért. „Míg az utóbbi időben gyakran előírt Augmentin nevű gyógyszerért eddig nem kellett fizetni, ez után a betegeknek 120 koronát kell megtéríte­nie” - mondta Iveta Slobodová kassai gyógyszerész. A magas vérnyo­másban szenvedőknek havonta 109, a cukorbetegeknek hozzávetőleg húsz koronával kerül többe gyógyszereik beszerzése. Néhány esetben jelentősen módosult a beteg által térítendő összeg. Míg a Norsvac vérnyomáscsökkentőért a betegnek eddig 40 koronát kellett fizetnie, ezután megközelítőlegl75 koronát kell téríteni. A szívbe­tegeknek a Nitromack 1140-be került, ezután 30 korona lesz. A vitaminok ára hozzávetőleg harmadával emelkedett. A Cavinton 940 helyett 63,50-be kerül, a depresszió ellen szedett gyógyszerekhez 100-140 koronával drágábban juthatunk hozzá. Az Egészségügyi Minisztérium szerint a gyógyszerek új besorolá­sának az volt a célja, hogy megakadályozzák a túlzott fogyasztást és gyógyszerfecsérlést. Rendszerváltás utáni két mérlegvonás Ján Carnogursky, a ma ügyvédi irodát fenntartó volt szlovák minisz­terelnök - aki a rendszerváltás első napjaiban eltérő vélekedései miatt börtönben ült, és akit társaival együtt az utcára vonult tömegek köve­telésére 1989. november 25-én engedtek szabadon - úgy véli, hogy összességében kedvező a rendszerváltást követő időszak mérlege. „Az előnyös mérleg mellett viszont a rendszerváltás olyan negatí­vumokat is hozott, mint a munkanélküliség vagy a csőd intézmé­nye, de 1989 óta az ország városképei összehasonlíthatatlanul meg­változtak. Az emberek szabadon utazhatnak, a fiatalok tanulhatnak, és külföldön vállalhatnak munkát” - tette hozzá Carnogursky. Rudolf Schuster államfő szerint a rendszerváltásnak szükségszerű­en be kellett következnie, és bár sokan vágytak rá, az embereknek nagy csalódásokat is hozott. „Az, hogy ennyi esztendő elteltével ott tartunk, ahol tartunk, csak önmagunk lelkiismeretén kérhetjük szá­mon. Azokén, akik az országot 1989 óta vezették. Mivel a bársonyos forradalom előtti életszínvonalat mindmáig nem sikerült elérni, sokan visszasírják a rendszerváltás előtti időket” - fogalmazott az államfő. 16,261 millió korona büntetést róttak ki múlt héten A közlekedésrendészet egy hetes átfogó ellenőrzése 16,261 millió korona bevétellel zárult. Az ellenőrzéssel fel akarták hívni a gépjár­művezetők figyelmét a szabályok betartásának fontosságára. Egy hét alatt összességében 33 992 szabálysértést jegyeztek fel, és 23632 sofőrt büntettek meg. A 33992 szabálysértésből 7148 gyorshajtást követtek el, 2928 gépjárművezető nem használta a biztonsági övét, 319-en vezetés közben telefonáltak és 4809 eseten a gépjármű műszaki állapota nem felelt meg a követelményeknek. Ezen kívül 146 nem adott előnyt, 3040 sofőr kivilágítatlan járművel közlekedett, 824 egyén szabálytalanul előzött. 562 esetben gyalogost, illetve kerékpárost büntettek, összesen ne­gyedmillió koronára. Az egyhetes akcióban 7543 rendőr vett részt. Leszámolás Fezinokban Pezinok Nagyszombati utcájában tegnap a kora reggeli órákban géppisztolyropogásra ébredtek a környéken lakók. Eddig ismeret­len tettesek egy fekete Volvóban ülő harminc éves férfit lőttek le. Az anyósülésen ülő másik férfit is lövések érték, de ő életben ma­radt és jelenleg kórházban ápolják. A brutális gyilkosság elkövetői ellen a rendőrség megkezdte a nyomozást. A kiszivárgott hírek szerint alvilági csoportok közötti leszámolás­ról van szó. A találatot ért fekete Volvo mellett az ismeretlen tette­sek egy Skoda Felicia és egy VW Golf személykocsit is szétlőttek. A rendőrség a helyszínen számos töltényhüvelyt talált. Összeállította: Oravetz Ferenc Parlamenti vélemények a szlovák rendszerváltás ünnepén illusztráció Prágában a rendőrség di­ákok elleni brutális fellépése váltotta ki a rendszerváltást elindító bársonyos forradal­mat, amely újkori történel­münk egyik jelentős esemé­nye. Hétfőn először volt Szlovákiában államünnep ez a nap. A kommunistákon kívül a parlamenti pártok összességében pozitívan ér­tékelték a 14. évfordulót. Zuzana Martináková úgy véli, hogy a rendszerváltást kiváltó bársonyos forradalom az ország számára elsősorban a demokrá­ciát jelentette. Egyesek már 1989-ben felhívták rá a figyel­met, hogy a rendszerváltás nem lesz egyszerű. November 17- ének fontos üzenete: minden egyes társadalmi vagy politikai problémát kulturált módon is meg lehet oldani. Ján Fígel (KDH) szerint no­vember 17-e a szabadságot je­lentette, de egyben kihívás is. „Olyan politikai, gazdasági és szociális légkört kell kialakíta­nunk, hogy élni tudjunk szabad­ságjogainkkal. Nem volt forra­dalom, csupán az alapvető tár­sadalmi változások kezdete.” Fígel szerint a forradalom állan­dó jellegű erkölcsi változásba torkollik. „Választásokkal a rendszer politika jellegét köny- nyen meg lehet változtatni, a gazdasági változásokhoz évtize­dekre van szükség, az erkölcs és a beidegződött kulturális érté­kek átalakítására viszont na­gyon lassan, egy emberöltő alatt megy végbe.” Duka Zólyomi Árpád (MKP) történelmi mérföldkőnek, a kommunizmus végének nevezte a bársonyos forradalmat. „Az ország előtt felcsillant a lehető­ség, hogy a demokratikus Euró­pához csatlakozhasson. Sokan a rendszer gyors demokratizá­lódására számítottak. A későb­biek folyamán azonban kide­rült, hogy ez nem is olyan egy­szerű. Az emberek türelmetle­nek, de amit 40 év alatt elmu­lasztottunk, tíz év alatt nem le­het helyrehozni”- hangsúlyozta Duka Zólyomi. „Sikerült kijutni a zsákutcából és újra a civilizált Európához tartozunk. Ahhoz az Európához, ahol piacgazdaság, szabad véle­ménynyilvánítás van, és bárhol tanulhatunk a világon. Az em­berek gyorsabb változást szeret­tek volna, de türelmeseknek kell lennünk és nem szabad elru­gaszkodni a valóságtól. A 40 év túl hosszú idő ahhoz, hogy egy csapásra megváltoztassunk mindent” - nyilatkozta Jirko Malchárek, az ANO alelnöke. Dusán Jarjabek (HZDS) nem vonja kétségbe november 17-e jelentőségét, de jelenleg Szlová­kiában az emberek zöme csaló­dott. O személy szerint az utolsó tíz évvel nincs megelégedve. Fő­ként az egészségügyben, a kul­túra terén és az oktatásban vég­bemenő folyamatok és állapo­tok nyugtalanítják. „Van egy kaszkadőrcsoport, amelyet nem érdekel, hogy 20, 30 vagy 50 év múlva mi lesz Szlovákiában.”. Oravetz Ferenc Munkaértekezlet az SZKC alkalmazottai részére A kisebbségi nyelvhasználatért harcol az MKP Két régióban találkoztak a két éve létrejött Szövetség a Közös Célokért 11 területi irodájának alkalmazottai. Galántán és Rozs­nyón megbeszélték az irodák to­vábbi működéseinek teendőit. Nemcsak a státusztörvény adta lehetőségekről nyújtottak hasz­nos tájékoztatást az irodák al­kalmazottai, hanem egyéb anyaországi és hazai informáci­ókkal is segítették a hozzájuk forduló érdeklődőket. Ez a tevé­kenység a jövő évtől tovább bő­vül majd. Az alkalmazottak nagyrésze már most ismerkedik a pályázatírás alapjaival. A regionális találkozókon az egyik fő téma szintén ez volt. Az Európai Unió szlovákiai tá­mogatási rendszeréről és a pá­lyázatírásról tapasztalt szakem­berek tartottak előadást. Az egyes régiófejlesztési irodákból olyanok útmutatásait hallhat­ták, akik már nyertek Európai Uniós pályázatokat. A társadalmi környezetről Duray Miklós parlamenti képvi­selő adott tájékoztatást. A Szö­vetség alig fél éves új szolgálta­tása a jogsegélyszolgálat. E té­makörben Dr. Szabó Olga jo­gász áll az érdeklődők szolgála­tára. Főleg kárpótlási, földtulaj­donjogi ügyekben fordulnak hozzá sokan. A Magyar Igazolvány, diák-, és pedagógus-igazolványt ké­relmezők száma továbbra is fő­leg a párkányi régióban egyre nagyobb. A kárpát-medencei magyarság közül az utóbbi idő­szakban a szlovákiai magyarok igényeltek legtöbbet. Már több, mint 90 ezer itt élő magyar élt a két éve adott lehetőséggel. Dániel Erzsébet A koalíciós pártok tegnap foglalkoztak az ANO által keresztülhúzott új választá­si törvénnyel, és az MKP által megvétózott települé­sek listájával. A liberálisok négy helyett egy vagy nyolc választási kerületet javasoltak, és meg akarták vál­toztatni a választási rendszert is. A tegnapi koalíciós egyeztetés után valószínűleg marad a je­lenleg érvényben lévő egy vá­lasztási kerület A települések listáját tartalma­zó kormányjavaslat szerint 14 te­lepülésen szűnne meg a magyar nyelv hivatalos használata, mert a 2001-es népszámlálási adatok alapján ezeken húsz százalék alá csökkent a magyarok száma. Ki­esne például Kálna és a Nyitra járásbeli Tild. A három új tele­pülés, amelyekben viszont húsz százalék fölé emelkedett a ma­gyarok számaránya: Belény (Ri­maszombat járás), Ebed (miu­tán elvált Párkánytól) és Leszenye (Nagykürtös járás). Az MKP elsődleges célja, hogy a hatályos húsz százalékos kü­szöböt tíz százalékra módosítsák. A koalíciós tanács tegnap nem foglalt állást az MKP javas­latával kapcsolatban. A partne­rek (SDKÚ, ANO és a KDH) időt kértek, hogy áttanulmá­nyozhassák, és párton belül megvitathassák a kérdést. Való­színűleg január első felében, a jövő évi költségvetés elfogadása után fognak róla legközelebb tárgyalni. A tanács egyúttal megbízta Csáky Pált, hogy egy héten belül készítse el azoknak a településeknek a listáját, ame­lyekben a kisebbségek számará­nya húsz, illetve tíz százalék. Csáky Pál szerint a húsz száza­lékos küszöb megváltoztatásá­val a magyarok által lakott tele­pülések száma jelentéktelen mértékben változna. o.f. Lapszemle Siiddeutscne Zeitung Die Presse Arnold Schwarzenegger Kali­forniában letette a kormányzói esküt, majd fél órával hivatalba lépése után már hozzá is fogott a választási kampányában meghirdetett adócsökkentés­hez. Az ígéret betartása azon­ban nem bizonyul egyszerű fel­adatnak, mivel az üres állam­kasszából még vagy négy milli­árd dollár hiányzik. A 12 perces ünnepi beszédé­ben az egykori „Terminátor” megígérte választóinak, hogy kivezeti Kaliforniát a súlyos gazdasági válságból. Vélemé­nye szerint ez lehetséges, hi­szen testépítőként már megta­nulta, hogy az ember mindig erősebb, mint amilyennek tartja magát. Schwarzenegger egy „bevándorló optimizmusára” és arra a képességére hivatko­zott, amely a kitartó, szívós munkát biztosítja. Ezt a felada­tot kihívásnak tekinti, és J. F Kennedy szavait idézte: „Idea­lista vagyok, illúziók nélkül..." Tekintettel a gazdasági krí­zisre, takarékossági megfonto­lásból Schwarzenegger lemon­dott a hollywoodi csillogásról és nagy fogadásról. A beikta­tás napja azonban nem múlt el minden ünnepség nélkül. Hí­res hollywoodi színészek, mint például Jamie Lee Curtis, Danny De Vito és Tom Arnold megünnepelték egykori kollé­gájuk hivatalba lépését. Ellen­ben sokak szerit az ünnepi ebéddel az új kormányzó to­vább növelte az állami kiadá­sokat, ugyanis a menüben bé­csi szelet, császármorzsa és Sacher torta is szerepelt. Tegnap este érkezett meg Ge­orge Bush Londonba, aki há­rom napra látogatott a brit fő­városba. A látogatás idejére London valóságos erőddé ala­kul át. Több, mint 14 ezer rend­őrt mozgósítottak, akiknek fel­adatuk az amerikai elnököt nemcsak egy esetleges terrortá­madástól, hanem a brit nyilvá­nossággal való kapcsolatba lé­péstől is megvédeni. Az angol miniszterelnök, Tony Blair a megbeszéléseken minde­nek előtt a siettetett iraki hatalmi átcsoportosításról szólt. George Bush és felesége, Laura II. Er­zsébet királynő vendégei voltak a Buckingham Palotában. A látogatást beárnyékolta egy esetleges támadástól való féle­lem, amely a rendőrséget arra indította, hogy minden óvintéz­kedést megtegyenek az elnök biztonsága érdekében. Így szin­te minden úton rendőrök álldo­gálnak, bizonyos útszakaszokat lezártak, autósokat megállíta­nak és átvizsgálnak. Minden ki­kötőben és repülőtéren meg­erősítették az ellenőrzést. Ez a látogatás valójában a transzatlanti egységet hivatott demonstrálni, és mindenek előtt ezzel akarják kinyilvánítani, hogy az angol miniszterelnök mekkora árat fizetett már és fog még fizetni a továbbiakban az amerikai Irak-politika támogatá­sáért. Amióta Blair brit katoná­kat küldött az Eufrátesz és a Tig­ris folyók környékére, meglehe­tősen csökkent a népszerűsége. Saját pártjának képviselői úgy emlegetik, mint az amerikai el­nök alárendelt „uszkárét”. k.h.

Next

/
Oldalképek
Tartalom