Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-10-11 / 30. szám
RÉGIÓ 2003. október 11., szombat 5 Elkezdődött a Simon-Júda vásár. Aki már járt a rendezvény területén, az ízelítőt kaphatott abból a jó hangulatú, vásáros eszem-iszom- ból, amely sajátos jellegzetessége a helyiek által egyszerűen csak Simon- Júdának nevezett össznépi mulatságnak. A Hídlap szerkesztősége, azaz mi is ott vagyunk a polgármesteri hivatallal szemben, és a képen látható zöld sátorban továbbra is várjuk a lapunk után érdeklődőket. Ahogy ígértük, azok között, akik ebben a három napban fizetnek elő lapunkra, a képen látható ajándékcsomagot, és „Hídlapos” pólókat fogunk kisorsolni. A szerkesztőség munkatársai szombaton és vasárnap is nagy szeretettel várnak mindenkit. Itt belenézhetnek régebbi lapszámainkba, illetve megvehetik az aznapi friss újságot is. Az ajándéksorsolás vasárnap délben lesz a sátor mellett. Itthon vagyunk Kép és szöveg: Váczy Oktatási intézményeket javítottak- Nána A tanulólétszám csökkenés miatt országszerte veszélyben vannak S falusi kisiskolák. A probléma alól a nánai alapiskola sem kivétel. Jelenleg a tanítás összevont osztályokkal működik, összesen 12 kisdiák számára. Az iskola vezetése és a helyi önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az intézmény fennmaradjon. Az iskolakezdéshez megjavították a tetőszerkezetet, újrafestették a falakat. A község óvodája is javításra szorult. Erre a célra az önkormányzat 163 ezer koronát különített el, amelyből a tetőszerkezet szigetelését, a hálószobák falainak újrafestették, s egyéb apróbb javításokat tudtak megoldani. A nánai óvoda épülete 20 éves, és a környék legszebb ovijának tartják. -bajMódosítják az alapszabályt- Esztergom Idén tavasszal, március 1-én alakult meg az Ister-Granum Civil Parlament Közhasznú Egyesület. Az egyesület cégbírósági bejegyzése a mai napig is folyamatban van. A közhasznú egyesület bejegyzéséhez a megyei bíróság alapszabály-módosítást kért. A civil szervezet az esztergomi Vármegyeházán ma délelőtt 10 órakor kezdődő ülésen tesz eleget ezeknek a kéréseknek. A megyei bíróság többek között azt kifogásolta, hogy a nemzetközi szervezetnek nem lehetnek azonos jogkörrel felruházott társelnökei, illetve, hogy milyen módon lehet szlovákiai bankszámláról is pénzt felvennie az egyesület elnökségének. A szervezetnek a bírósági határozat szerint 45 napon belül kell módosítania az alapszabályt. ák S Értékes könyvadományok Bosszantó érdektelenség Esztergomban október 16-án délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében kerül sor azoknak az értékes könyvcsomagoknak az átadására, amelyet a kisújszállási Szalay Könyvkiadó ajánlott fel a város intézményeinek. Deme István kereskedelmi referens elmondta, hogy a Szalay Könyvkiadó közel tíz éve áll kapcsolatban a királyváros intézményeivel. Évente általában négy alkalommal árusítják legfrissebb kiadványaikat ezeken a helyeken, illetve a közterületeken is meg szoktak jelenni. A cégnél kialakult szokás, hogy időnként megköszönik az őket vendégül látó városok türelmét. E gondolat jegyében keresték meg az esztergomi ön- kormányzat szociális osztályát, és kérték ki véleményüket arról, hogy melyek azok az intézmények, amelyek leginkább rászorulnának a felajánlott könyvcsomagoknak. A megszületett döntés alapján a Kertvárosi Általános Iskola, a Kertvárosi Óvoda és Esztergom Város Bölcsődéje osztoznak az ajándékokon. A könyvek ünnepélyes átadására, amelyen az említett intézmények és a Szalay Könyvkiadó képviselőin kívül - előreláthatólag - Meggyes Tamás polgármester is részt vesz, a polgármesteri hivatalban kerül sor jövő héten csütörtökön. -bkA szőgyéni képviselő-testület erre az évre két falugyűlést tervezett. Az október 6-ára összehívott gyűlésen néhány községi alkalmazotton kívül csak két személy jelent meg, de még a képviselők sem vettek rész teljes létszámban. Eredetileg a 350 férőhelyes színházteremben tervezték megtartani az összejövetelt, de a minimális érdeklődés miatt az esemény elmaradt. Vígh Gábor alpolgármester szerint más rendezvények iránt is csekély az érdeklődés. A napokban az MKP helyi alapszervezetének ülését is kétszer kellett összehívni, mert első alkalommal nem volt határozatképes. Az alpolgármester úr a lehetséges okok közt a munka- nélküliséget említette. Az üzletekben dolgozók véleménye szerint hétköznap nem szerencsés 17 órára tenni a gyűlés kezdetét, mivel sokan ilyenkor indulnak csak haza a munkahelyeikről. Az utca emberét kérdezve egyöntetű volt a vélemény: Minek mennék, úgyse változik itt semmi! Mit tehet a kisember? A legtöbben attól tartottak, ha hangot adnak véleményüknek, az nem marad következmények nélkül. Sajnos az emberek nem élnek szólásszabadságukkal. Egymás között beszélik meg gondjaikat, a falu dolgait. Azt mondják, félnek. Teszik mindezt 14 évvel a rendszerváltás Után... -bokorMegújul a tornaterein- Csata A csatai kilencéves alapiskola tornaterme már évekkel ezelőtt is felújításra szorult volna, csupán a munkához szükséges anyagi fedezet hiányzott. Az idén sikerült pályázati úton 1 millió koronát szerezni. Az összeg célirányosan, kizárólag a tornateremre költhető. „Szükséges az ablakok teljes cseréje, a parketta felújítása, ventilátorok, zuhanyozók létesítése, a lambéria és világítótestek cseréje és a falak újrafestése. Továbbá a tornaszertárt is újítjuk. Itt szintén a parkettát kell javítani, új polcokat beszerelni. A munkálatok körülbelül október végére befejeződnek, s ha ez megtörténik, akkor kerül sor az ünnepélyes átadásra” - számolt be Kulcsár Erzsébet, az iskola igazgatónője. Iskolakeresztelő- Udvard Az udvardi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola a szülői munkaközösséggel karöltve pénteken névadó ünnepséget rendezett. Az iskola tegnaptól az egykori udvardi esperes és tanító, Majthényi Adolf nevét viseli. Az ünnepi összejövetel a helyi művelődési házban zajlott, amelyet követően a névadó emléktábláját avatták fel. -bajNemzetközi iskolaprogram - Zselíz A zselízi magyar óvoda 2002. augusztusától tagja a Socrates/Co- menius 1 nemzetközi iskolaprogramnak. A program célja a közös munka, foglalkozások terén szerzett nemzetközi tapasztalatcsere. Szlovákiában a pozsonyi székhelyű Socrates National Agency képviseli a -nemzetközi iskolaprogramot. Az országból Poprad és Eperjes mellett a zselízi óvoda az egyetlen, amely a szlovákiai magyar óvodákat képviseli. Magyarországon a program keretein belül a szepetneki Királyi Pál Általános Művelődési Központtal működik együtt az óvoda. Csókás Gabriella, a zselízi intézmény igazgatónője elmondta, hogy a fő cél az, hogy megismerjék más nemzetek kultúráját, szokásait. „A hároméves projektum első évében az étkezési szokásokkal, a második évben a kedvenc játékokkal foglalkoztunk, jövőre pedig a szokásaink lesz a téma." - tájékoztatott az igazgatónő. A program az Európai Bizottság támogatásával zajlik. A programnak köszönhetően segédeszközökhöz, ragasztókhoz, ceruzákhoz, rajzlapokhoz jutnak a gyerekek. Az óvodába idén 47 gyerek jár. Ok mindannyian bekapcsolódnak az iskolaprogram menetébe. czm Többet kerekeznénk Az Esztergomi Környezetkultúra egyesület szeptember 22-i autómentes világnap alkalmából végzett szokásos éves felméréséből kiderült, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége szívesen közlekedne többet biciklivel, és támogatná az új kerékpárutak építését. A felmérés igyekezett minden korcsoportot bevonni a több helyszínen végzett vizsgálatba annak érdekében, hogy az elemzés minél jobban tükrözze a lakosság véleményét és iránytűként szolgálhasson a jövőben a döntéshozók számára. A száz- egy megkérdezett válasza alapján a következőképpen vázolható a lakosság véleménye: A tömegközlekedést a válaszadók 2/3 veszi igénybe. A megkérdezettek szintén tcjbb mint 2/3-a használ kerékpárt, és 85 százalékuk használna még gyakrabban kétkerekűt, amennyiben új kerékpárút épülne a városban. Legtöbben Esztergom Esztergom-Kertváros - Dorog között, illetve a Belvárosban szeretnének biciklis utat. A város legsúlyosabb közlekedési-környezeti problémájának a megnövekedett forgalmat, a zsúfolt belvárost és ennek okán a növekvő lég- és zajszennyezettséget, illetve a tömegközlekedés alacsony színvonalát tartják a megkérdezettek. A válaszok szerint a városi döntéshozók a személygépkocsi-közlekedést helyezik előtérbe a városi közlekedéspolitikában. A megkérdezettek többsége azt nyilatkozta, hogy hajlandó lenne még fizetni is azért, ha a biciklijét biztonságos kerékpártárolókban tarthatná. Sokan szívesen túráznának olyan útvonalakon, amelyek lehetővé tennék azt, hogy a bringás kirándulást esetleg vasúti közlekedéssel is kombinálhatnák. A felmérés tanulsága szerint a polgárok többsége szívesen és a mostaninál gyakrabban közlekedne kerékpárral, ha megteremtenék hozzá a megfelelő körülményeket. Ezáltal csökkenthető lenne az Esztergom belvárosában tapasztalható zsúfoltság is, és csökkenne a város országos mértékben is magas légszennyezettsége. -bkAlmok a rózsakertben Tegnap délután az esztergomi Kortárs Galéria és Kiállítóteremben került sor Csáky Lajos festőművész „Álmok a rózsakertben” című kiállításának megnyitójára. A kiállítást megelőzően Dr. Sasváryné Jahoda Erzsébet, a galéria tulajdonosa mondott beszédet. Különleges alkalomként jellemezte a megnyitót, hiszen az idén áprilistól működő galéria első komolyabb kiállítását konferálhatta fel. A 35 éves pedagógiai múlttal büszkélkedő házigazda elmondta, hogy a továbbiakban szeretnének minél gyakrabban ehhez hasonló színvonalú kiállításokat rendezni. A szép számban összegyűlt vendégeknek - akik között jelen voltak Esztergom és környékének elismert művészei - Mészáros István újságíró vázolta fel Csáky Lajos formavilágát. A művészt, mint vágyálmaink megjelenítőjét jellemezte, aki műveiben az álmok világát tárja elénk sajátos megjelenítési formában. Az eleinte inkább csak grafikákkal foglalkozó Csáky Lajos az utóbbi években számos kiállításon mutatta meg képeit nem csak a magyarországi, hanem a francia és német közönségnek is. Festészetének jellemzője a figurális ábrázolási hagyományokhoz való kötődés, amelyben a feledés, az emlékek, a szomorúság és a magány az emberi érintés vágyát fogalmazza képi metaforákká. A művész kiállítása a Kortárs Galériában november 10-ig tekinthető meg.-bkFolyamatos fejlesztések- Zebegény Már csak 220 méter hiányzik a már létező zebegényi kerékpárúiból. Az építést részben pályázati pénzből, részben pedig önerőből fogják megoldani. Krebsz Ferenc polgármester elmondta, hogy a Pest megyei Területfejlesztési Tanács által kiírt pályázaton nyertek több mint 3 millió forintot, amit kiegészítenek másfél millió forint önkormányzati pénzzel. A jövő héten fogják megkezdeni a munkálatokat. Terveik szerint Zebegény lakossága már az év végén használhatja a teljes utat. A kerékpárút része a Budapest-Szob-Szlovákia regionális nemzetközi kerékpárúinak, amelynek legösszefüggőbb része Gödtől Zebegény Szob felöli határáig tart. Ami az önkormányzat további rövid távú terveit illeti, jelenleg is folyik az ivóvízhálózat rekonstrukciója. A felújítás 3 millió forintba kerül, amelynek 70 százaléka támogatás, 30 százaléka pedig saját forrás. Várhatóan november 10- ig fogják befejezni a munkálatokat. Szintén pályázati pénzből - 5 millió forintból - fogják felújítani Zebegény három kisebb útját. Részt vettek abban a kísérleti európai uniós pályázatban is, amelyre az Ipoly-menti kistérség önkormányzatai és vállalkozók pályázhattak falusi turizmussal és ökoturizmussal kapcsolatos tervek megvalósítására. Ennek eredményeként az Erzsébet forrás környezetének rendbetételére nyertek másfél millió forint támogatást. A település minden lehetőséggel él, amiből akármilyen mértékben is, de javíthatnak Zebegény infrastrukturális fejlettségén, a lakosság életszínvonalán.-OV-