Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-10-10 / 29. szám

RÉGIÓ 2003. október 10,, péntek Pecsenye és burcsák A párkányi vásár elengedhe­tetlen kellékei a lacipecsenyés sátrakban vagy a szabadtéren, faszénen készülő finomságok, valamint az ezeket lekíséren­dő, „burcsák" (murci) névre keresztelt forrásban lévő új­bor. Az egész rendezvény alap­hangulatát megadó, a vásár összképét mintegy keretbe foglaló étkek és nedűk ellen­állhatatlanul kínálják magu­kat. Valószínűleg idén is a vá­rosra jótékony illatleplet borí­tó termékek számíthatnak a legkeresettebb árucikknek a Simon-Júdán. Az emberek többsége - vevők és eladók egyaránt - úgy vélik, hogy év- ről-évre kevesebb pénz jut a nagyobb vásárlásra, a legtöb­ben csak nézelődni, sétálgatni érkeznek. Mindenesetre a kol­bászsütők, valamint a murci- és sörárusok reménykedhet­nek abban, hogy amennyiben az időjárás kegyes lesz, akkor az ő bevételük azért nem ma­rad majd el a tavalyitól. Kép és szöveg: -bk­Európai támogatás a falusi önkormányzatoknak Községek és önkormány­zatok is pályázhatnak a földművelésügyi minisztéri­um által meghirdetett Euró­pai Unió SAPARD előcsat­lakozási alapjából. A SAPARD Ügynökség 2003. szeptember 2-án adta ki a Mód­szertani Útmutató hivatalos vál­tozatát, amely a kérvények ki­dolgozására, felvételére, feldol­gozásra, kiválasztásra, a terve­zetekre vonatkozó szerződések megkötésére és a pénzösszegek kifizetésének feltételeire vonat­kozó adatokat tartalmazza. A kérvényezők lehetnek tele­pülések, települések társulásai, nem kormányzati szervezetek, valamint a települések és a kor­mányon kívüli szervezetek tár­sulásai. A kérvényezők lehetnek még társulások, nem beruházá­si alapok, jogi személyek érdek- védelmi társulásai, közszolgálati tevékenységet folytató non pro­fit szervezetek. A kérvényezők nem lehet­nek a magasabb fokú területi önkormányzati egységek vagy városrészek. A kérvény elbírálásának egyik kritériuma, hogy a tervezetnek hozzá kell járulnia a község, illet­ve a mikrorégió fejlesztéséhez. A történelmi, kulturális vagy nem­zeti jelentőségű épületek, és azok környezetének felújítását vagy modernizálását célzó terve­zetek esetén az összes kérvénye­zőnek teljesítenie kell ezt az al­kalmassági kritériumot. Nem támogathatóak azok a beruházások, amelyek hozzá­építésként vagy ráépítésként ke­rülnének a felújított objektum­hoz, kivéve azokat a megoldá­sokat, amelyek a felújított épü­let műszaki funkcióinak fenntar­tásához nélkülözhetetlenek. Nem támogathatók továbbá az egészségügyi ellátásra, isko­lai oktatásra, szociális szolgálta­tásokra, lakásépítésre és a köz­ségi hivatalok tevékenységére irányuló szervezetek, továbbá a többfunkciós objektumok része­inek felújítása (hagyományőrző helyiségek, emlékszobák, ama­tőr művészek kiállítási helyisé­gei, kommunikációs központok, stb.), amelyekre nem lehetséges egyértelműen elkülönített költ­ségvetést előterjeszteni. A dokumentumokat a község, illetve az adott társulás dolgozza ki, amit a községi önkormányzat vagy a községek társulásának közgyűlése hagy jóvá. A SAPARD program főleg azokat a településeket érintheti, amelyek lakossága 5 ezernél ke­vesebb, vagy árvíz sújtotta terü­leteken fekszenek. A kérvények előterjesztéséről bővebb információt a www.mpsr.sk internetes honla­pon, 02/527-33-800-as és a 02/592-66-380-as telefonszá­mon lehet kapni. czm Bajor Ágost életmű-összeállítás Esztergom Barátainak Egyesülete felhívása Az Esztergom Barátainak Egyesülete (EBE), a hajdani Sétahelyszépítő Egylet esz­mei jogutódja, ez év őszén ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját. Az ünnepi alkalomból váro­sunk legnagyobb festője, Bajor Ágost életműve előtt kíván tisztelegni az EBE tag­sága azzal a kiállítással, amelyet 2003. november 6- 9. között rendez a volt Vár- megyeháza dísztermében. Egy különleges kiállítást tekint­hetnek meg az érdeklődők, hiszen ez alkalommal nem a múzeumok­ban őrzött alkotások kerülnek be­mutatásra, hanem az esztergomi polgárok lakásaiban őrzött Bajor Agost-festményekből, rézkarcok­ból, színezett tusrajzokból, különfé­le grafikai alkotásokból szeretné­nek a szervezők kiállítást rendezni. A kiállítás címe: Bajor Ágost Esztergoma. A tárlatot rendező egyesületnél feltételezik, hogy sok polgár őriz - immár generációk óta - Esztergom egyik leghíresebb fes­tőjétől olyan alkotást, amelyeket egy közös kiállítás keretében a vá­ros közönsége előtt érdemes volna bemutatni. Elképzelhető, hogy fel­bukkannak olyan, eddig ismeretlen művei is a művésznek, amelyek bővíthetik a szakemberek eddigi is­mereteit. Az Esztergom Barátainak Egyesülete címadó témája szerint kizárólag esztergomi utcát, háza­kat, embereket ábrázoló, különbö­ző technikával készült műveket szeretne bemutatni a kiállításon, méretkötöttség nélkül. Az alkotáso­kat abban a keretben (vagy kerete­zés nélkül) váiják, ahogy az jelen állapotában látható. A kiállításra több művet is fel lehet ajánlani, a zsűri javaslata alapján azonban nem biztos, hogy mindegyik felke­rül a kiállítandó képek listájára. A kiállításra felajánlott művekből a bemutatásra alkalmas alkotásokat szakértő zsűri bírálja. A zsűri tagjai: Dr. Prokopp Mária művészettörté­nész, egyetemi tanár, Cséfalvay Pál művészettörténész, a Ke­resztény Múzeum igazgatója, Dr. Horváth István, régész-mú- zeumigazgató, Bánhidy László művészettörténet szakos tanár és Koditek Pál, az Esztergom Barátainak Egyesülete elnöke. A kiállításra szánt művek átadá­sának helye, valamint időpontja a következő: a műveket a Balassa Bálint Múzeum irodaépületében - Esztergom, Mindszenty tér 5., tele­fon (06-33) 412-185 - lehet átadni október 20-tól 24-ig, naponta 9- 11.30 és 13-15.30 óra között, átvé­teli elismervény ellenében. A kiállítást szervezők kérik, hogy azonosítás végett a kép hátoldalára írják rá a tulajdonos nevét, lakcímét és telefonszá­mát. A kiállítás zárását követően a műveket szintén a Balassa Bá­lint Múzeumban lehet átvenni november 12-14 között, naponta 9-11.30 és 13-15.30 óra között. A Bajor Ágost Esztergoma cí­mű kiállításnak a Vármegyeháza díszterme ad otthont. A kiállítás megnyitója november 6-án 17 órakor kezdődik. A tárlat novem­ber 9-én 17 óráig tekinthető meg. A kiállítás pénteken, szombaton és vasárnap 10-17 óra között lesz látogatható. Az Esztergom Bará­tainak Egyesülete ünnepi köz­gyűlése november 7-én 17 órakor kezdődik a díszteremben, melyre az egyesület tagjain kívül minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak. A kiállítás megtekintése mindenki számára díjtalan lesz. Az EBE köszönettel fogadja az önkéntes adományokat, melyeket az egyesület által szervezett 2005. évi városvédő tábor megrendezé­sére fordít. Az egyesület vezetősé­ge bízik abban, hogy felhívása mindenkihez eljut, és meghallga­tásra talál a város lokálpatrióta polgárainak körében. váczy A jövő terve a csatornázás - Libád ­A község számára a legégetőbb feladat a csatornahálózat megépí­tése. „A beruházásra sajnos még nincs pénz, de mindenképpen sze­retnénk pályázati úton támogatást szerezni. Természetesen a környék falvaival közösen pályáznánk, így jóval több esélyünk lenne a siker­re” - számolt be nekünk Bohuslav Simurka, Libád polgármestere.-baj­Korszerűsítik a tornatermet - Csata ­A csatai kilencéves alapiskola tornaterme már évekkel ezelőtt is felújításra szorult volna, csupán az anyagi fedezet hiányzott. Idén sikerült pályázati úton 1 millió koronát szerezni, amit a létesítmény felújítására költenek. Szükséges az ablakok teljes cseréje, a parketta felújítása, ventilá­torok, zuhanyozók létesítése, a lambéria és világítótestek lecse­rélése, a falak újrafestése. ' A munkálatok körülbelül október végére fejeződnek be. s ha ez megtörténik, akkor kerül sor az ünnepélyes átadásra. -baj­Országos regösbál és táj nap- Visegrádi ­Hagyományosan Visegrá- don rendezik meg a néprajzzal, népi hagyományok őrzésével foglalkozó regöscserkészek az országos regösbált. Az október 11-én megrendezésre kerülő regösbál az idén kiegészül re­gös tájnappal is, amelyen vál­tozatos kulturális programot kí­nálnak minden korosztálynak. A cserkészfoglalkozások része a magyar népdal- és népzene­kincs elsajátítása, néphagyo­mányaink megismerése. A regöscserkész-mozgalom arra ad lehetőséget, hogy a ré­gi magyar paraszti kultúrát élővé varázsolva megújítsa a televízió és számítógépek vi­lágába elmerült életünket. Évente két nagy esemény gyűjti egybe a regös fiatalokat. A nyári tábor és az őszi regös­bál. Idén regösbál kiegészítője­ként szerepel az erdélyi Szék néphagyománya köré szerve­ződő tájnap Az Áprily Lajos Ál­talános iskolába és a Sport- csarnokba várják a szervezők az ide érkező résztvevőket. A legkisebbeket gyermek ját­szóház, mesemondás, bábozás és aprók tánca szórakoztatja. Az idő­sebbek pedig feleleveníthetik a Székre vonatkozó októberi nép­szokásokat, valamint széki tánco­kat és népdalokat tanulhatnak. A nap folyamán különböző témákban előadások is el­hangzanak. A regosbál este 8 órától veszi kezdetét, amelyen a Rojtos együttes húzza majd a talpalávalót. A bálon a széki táncrend mellett más erdélyi és magyarországi tájegységek táncai is helyet kapnak majd. A napi jegy 2000 forint. A dél­előtti program, illetve a bál be­lépti díja 1000 forint. A családi jegy 3000forint. muzsiai Csendes megemlékezés- Nána ­1996-ban (a legkeményebb Meciar korszakban), Szent ke­reszt felmagasztalása ünnepén avatták fel Nánán azt az emlék­keresztet, amelyet a Honfogla­lás 1100-adik évfordulója alkal­mából állíttatott a Csemadok nánai alapszervezete - nem kis nehézségek árán - a templom­kertben. A magyar történelem elesettéinek emlékére is áll ez a kereszt, mert itt emlékeznek a nánaiak minden év március 15­én és október 6-án is. Az Aradi vértanúk emléknapján most is csendes megemlékezést tartot­tak a nánaiak, gyertyát gyújtva, énekkel és imával áldoztak a ré­giek előtt, és bíztatták a min­dennapok hőseit. A kereszten lévő bibliai idézet is a bíztatást sugallja felénk: "Mondjátok meg a csüggedt szívű- eknek: Bátorság.Ne féljetek!' (Iz.3514) Dániel Erzsébet Tisztelt Olvasó! A jövőben szeretnénk feldolgozni olyan témákat is, amelyek Ont, az olvasót közvetlenül érintik. Amennyiben bármilyen problémája van, amelynek szeretné, ha utánajárnánk, s azt a Hídlap hasábjain is megjelentessük, kérjük, írjon nekünk! Egyúttal várjuk a Hídlappai kapcsolatos egyéb, építő jellegű észrevételeit is! velemeny@esztergom.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom