Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-10-04 / 25. szám

2 2003. október 4., szombat BAL PART FjMlap SZLOVÁKIA Mojzisnak ütött az órája Slota elvei a régiek Horvátországban volt az államfő Rudolf Schuster államfő tegnap befejezte kétnapos Horvátországi lá­togatását. A látogatás céljaként a két ország közötti kereskedelmi kap­csolatok javítását jelölték meg. Schuster delegációjában számos vállal­kozó kapott helyet, akik horvátországi partnereikkel találkoztak. A két ország eddig nem aknázta ki a kereskedelmi kapcsolatokban rejlő lehe­tőségeket. A kereskedelmi mérleg Szlovákiára nézve kedvező, mert a Horvátországba exportált áruk értéke messze túlhaladja a Horvátor­szágból importált termékek értékét. Horvátország viszont kedvezőtlen kereskedelmi mérlegét bizonyos fokig a turizmussal kompenzálja. A horvát tengerpart a szlovák turisták közkedvelt kiránduló helye. Rudolf Schuster horvátországi kollégájával Stephan Mesic-csel az EU csatlakozással kapcsolatos szlovák tapasztalatokról és a csatlakozással összefüggő problémákról is eszmét cserélt. Horvátország 2006-ig sze­retné lezárni az Európai Unióval kapcsolatos tárgyalásait. A balkáni há­ború miatt elmaradt a csatlakozásból eredő feltételek teljesítésében. Vizsgálatot akar a Greenpeace A Greenpeace Mozgalom követeli, hogy következetesen vizsgál­ják meg a Mohi Atomerőmű (JE) finanszírozását. Meg vannak ró­la győződve, hogy az állami pénzek felhasználásának ellenőrzésé­vel súlyos hiányosságokra derülne fény. Juraj Rizman a mozgalom szóvivője állítja, hogy az erőmű építkezése során az állami pénze­ket nem használták fel gazdaságosan. Ráadásul pénzügyi szem­pontból a beruházás kezdettől fogva átláthatatlan volt. Ezekre a té­nyekre 1993 óta folyamatosan figyelmeztettük az illetékeseket. Ész­revételeinket közöltük a gazdasági miniszterrel és a kormányfővel is. A jelzéseinket azonban senki sem vette komolyan, nyilatkozta csütörtökön Rizman a TASR hírügynökségnek. Igazunk volt, ami­kor atomlobbiról, vagy atommaffiáról beszéltünk. Éveken át az erőmű építkezésén élősködtek, és különböző átláthatatlan cégek segítségével millió koronás összegekkel meglopták az államot, zár­ta nyilatkozatát Juraj Rizman. Ismét öreg cukor a boltokban A közelmúltban betiltott rossz minőségű, Surányban csomagolt cukor ismét felbukkant az üzletekben. A Szlovák Cukoregylet (SCS) munkatársai megállapították, hogy a Jednota Coop üzlethá­lózat forgalmazta a dunaszerdahelyi és trencséni járás üzleteiben. Más szlovákiai járásokat viszont a SCS nem térképezett fel. Az ál­lami szerv ismét csütörtököt mondott, és nem védte meg a fo­gyasztó érdekeit. Az illetékes szlovák intézmény annakidején ugyan betiltotta a rossz minőségű cukor forgalmazását, de tovább már nem törődött azzal, hogy az utasítását be is tartsák. Ennek kö­vetkeztében a termék egy másik üzlethálózat révén, sajnálatos mó­don ismét a boltokba került, nyilatkozta a CSC elnöke Ivan Kardos. EU bírálat A diszkrimináció-ellenes törvény ismét borzolja a kedélyeket. Az EU ugyanis bírálja Szlovákiát, mert á kormánynak ez ügyben már­cius óta nem sikerült komolyabb eredményt felmutatnia. Csáky Pál a törvénytervezetet még februárban terjesztette be véleményezés­re. Márciusban a koalíciós partnerek egy bizottságot hoztak létre, amelynek feladatául adták, hogy ítélje meg a törvénytervezetet. Máig nem ismeretes a bizottság által végzett munka eredménye. A Csáky által előterjesztett javaslat tilt bárminemű megkülönbözte­tést nem, bőrszín, nyelv, korosztály, szexuális irányultság, hit vagy felekezet szerint. Hasonlóan tiltja az egészségkárosultak, a nemze­tiségek diszkriminációját, de tilos az emberek etnikai vagy szociá­lis alapon történő megkülönböztetése is. A törvénytervezet elfoga­dása elsősorban a KDH ellenállásán bukott meg. Kedvezőbb EU-s megítélés Eric van der Linden, az Európai Unió szlovákiai nagykövete megerősítette, hogy Szlovákia az európai uniós tagságra történő felkészülésben, az utóbbi hónapban figyelemreméltó haladást ért. Kézzelfogható javulás történt az eddig leginkább bírált regionális politikában is. A dicséret ellenére felhívta a figyelmet, hogy az EU novemberi értékeléséig még sok a tennivaló. Bár a strukturális ala­pok merítése szempontjából Szlovákia jóval felkészültebb, mint az első félévben, az előcsatlakozási Phare program terén még van mit kiküszöbölni. (TASR) Privatizálják a Szlovák Villamos Műveket A Szlovák Villamos Művek pályázatának meghirdetése a jövő héten esedékes - közölte a PricewaterhouseCoopers privatizációs tanácsadója. A stratégiai fontosságú, hazai piacon monopolhely­zetben lévő vállalat magánosításával a cég 49 százalékát szeretnék jelenleg értékesíteni. A későbbiek folyamán azonban a már jóvá­hagyott törvénymódosításnak köszönhetően a társaság 100 száza­lékát is magánkézbe adhatják. A Szlovák Villamos Művek részvé­nyeinek megvétele iránt nyolc külföldi vállalat tanúsít érdeklődést, többek között a Cseh Villamos Művek. A cseh cég egyelőre nem hivatalos ajánlata aránylag kedvezőnek tűnik, mert a több külföldi vevőtől eltérően „szőröstül-bőröstül”, az atomerőművekkel együtt venné meg a szlovák energetikai vállalatot. (folytatás az 1. oldalról) Pavol Hrusovsky meglepetésé­nek adott hangot Ján Mojzis visz- szahívásának módjával kapcso­latban. Az NBU igazgatójának ANO segédlettel történt félreállí- tását rendhagyónak nevezte. Sze­rinte a személycseréket nem ilyen formában szokás megoldani. Hrusovsky újfent hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokratáknak nem állt rendelkezésére egyértel­mű bizonyíték, amelynek alapján Mojzist le kellett volna váltani. Re­ményét fejezte ki, hogy a menesz­tést támogató miniszterek nem pártutasításra, hanem szabad akaratukból voksoltak. Szerinte az ügy még nem zárult le. A KDH figyelemmel fogja kísérni az ezzel kapcsolatos fejleményeket és sze­retné, ha az NBU igazgatói poszt­jára a koalíciós partnerek közö­sen keresnék a megfelelő jelöltet. Nem lenne szerencsés, sőt fel­bolydulást keltene, ha Mojzis utódjának kinevezésekor hasonló módszereket alkalmaznának, mint az igazgató leváltásakor. A Dzurinda által támogatott Milan Jezovica esetleges jelölését nem volt hajlandó kommentálni. Fon­tosnak tartja, hogy az NBU új igazgatója politikailag független személy legyen, és a jövőben senki ne szóljon bele e hivatal munkájába. Egyébként a KDH és az MKP vezetése közös nyilatko­zatban megerősítette, hogy tiszte­letben tartják a Ján Mojzis levál­tására hozott kormánydöntést. A kedélyek lecsillapodhatnak, ha a koalíciós partnereknek sikerül megegyezniük az NBU igazgató­jának személyét illetően, nyilat­kozta Vladimír Palkó belügymi­niszter (KDH). Most az a kérdés, hogy az SDKÚ és az ANO között történt nagy összeborulás hosszú távon hogyan fog működni. A megfi­gyelők szerint Dzurindának nem kóser, sőt inkább kényel­metlen az ANO-val létrejött ide­iglenes szövetség. A történtek után a KDH-val és az MKP-val sem lesz olyan felhőtlen a viszo­nya, mint amilyen a Mojzis bot­rány előtt volt. Dzurindának azonban egyszerűen nincs más választása, mint, hogy megpró­bál együttműködni koalíciós partnereivel. Ilyen formában a kormány szekere döcögve bár, de tovább haladhat a rögökkel tarkított hepehupás úton. o.F. (folytatás az 1. oldalról) Eléggé udvariatlan, de rá jellemző módon hájas disznók­nak nevezte a koalíció oszlo­pos tagjait, miközben a köz­népnek nincs mit ennie. Elis­merte, hogy a kormányon lévő pártok közül az MKP a legsta­bilabb. Bár a magyarok nem a szívem csücskei, a csípős ma­gyar gulyást szeretem, ékelő­dött a pártvezér. A SITA hírügynökségnek adott nyilatkozatából kitűnik, hogy a SZNP támogatja a Smer és a Szlovák Kommunis­ta Párt (KSS) idő előtti válasz­tásokra tett felhívását. A vá­lasztások után Slota szerint a SZNP-t egyszerűen nem lehet kihagyni a kormányalakításból. „Távozzatok minél hamarább! Ezzel még bizonyíthatjátok, hogy valamirevaló szlovákok vagytok!”, felkiáltó mondattal szólította távozásra a koalíciós partnereket. Közben említést tett róla, hogy a SZNP-n belül is van egy szakadár csoport, amely megpróbálja szétzüllesz­teni a nemzetieket, és mindent elkövet annak érdekében, hogy hivatalosan ne jegyezzék be a SZNP-t. Jelentéktelen szemé­lyekről van szó, akiket azért fi­zetnek, hogy szétverjék a pár­tot. Megjegyezte: Ric Todd brit nagykövet tisztában van vele, hogy ki a SZNP elnöke. Slota csütörtökön találkozott vele, és a pártjuk EU-hoz viszo­nyulásáról tárgyaltak. Felhívta Eric Todd figyelmét arra a kö­Jan Slota rülményre, hogy a külföld nem avatkozhat be szlovák bel- ügyekbe. Találkozásukon szóba került a romakérdés is. Ezzel kapcsolatban úgy fest, hogy anekdotáztak is, mert Slota egy történettel lepte meg a nagykö­vetet. Eric Toddnak egy spa­nyol hölgy esetét említette, aki szlovákiai látogatása során missziós ötlettől vezérelve a helyszínen, egy kelet-szlovákiai romatelepen szerette volna megoldani a romakérdést. Hu­mánus küldetése viszont félre­sikeredett, mert kifosztották, és, képletesen szólva, csaknem pucéran, dolgavégezetlenül hagyta el a romatelepet. Azóta állítólag nem foglalkozik a ro­makérdéssel. (Forrás: SITA) Rendszerhiba A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) körül kialakult ellentétet rendszerhiba következményének tekinti a Szociáldemokrata Alter­natíva (SDA), baloldali szerveződés. A személycsere nem oldja meg a rendszerhibát, ezen csupán a NBU-ról alkotandó új törvény segítene, állította Peter Weis az SDA elnökségének tagja. Annak ér­dekében, hogy az NBU ne viselkedhessen, mint állam az államban az NBU feletti ellenőrzés szigorítását javasolja az SDA. Még mindig elégedetlen a szakszervezet Héten a kormány 5570- ről 6080 koronára emelte a minimálbér összegét. Ez a kilencszázalékos növekedés a havi átlagkereset 45 szá­zalékának felel meg. A kabinet gazdasági szakembe­rei szerint a 6080 korona súrolja a gazdaságban rejlő lehetőségek határát. A szakszervezet makacs követelésének ellenére többek között ezért is zárkóztak el mere­ven egy magasabb minimálbér összegétől. A kormány képviselői elsősorban azzal érveltek, hogy a magasabb bérkiáramlás a gazda­ságban egyensúlyzavarhoz vezet­het. Az érvelés szépséghibája, hogy a minimálbér kilenc százalé­kos emelése az állami foglalkozta­tottak nem egész egy százalékát érinti. Ennél fogva a mintegy 500 koronás növekmény az állam- kincstárat alig terheli. A kormány-szakemberek úgy vélik, hogy a béremelés nagy általánosságban elbocsátásokat gerjesztene és a magyarországi példa szerint, elriaszthatná a nyugati befektetőket. A francia Peugeot-Citroen autógyár dön­tését is ezzel hozzák összefüg­gésbe és állítják, hogy a franci­ák az alacsonyabb szlovákiai bérek miatt is választották a nagyszombati telephelyet. A kilenc százalékos minimál­bér-fejlesztést a szakszervezetek keveslik, mert az átlagbér 50 szá­zalékának megfelelő 6760 koro­nát tartják elfogadhatónak. A há­romoldalú tárgyalások szakszer­vezeti képviselője Peter Gajdos állítja, hogy a szakszervezetek irá­nyában a kabinet semmiféle en­gedményt nem tett. A TASR hír- ügynökségnek csütörtökön jelez­te: a 6080 koronás minimálbér számukra elfogadhatatlan és to­vábbi erőfeszítéseket tesznek an­nak érdekében, hogy kiharcolják a 6760 koronás összeget. Az EU tagállamok gyakorlatának mintá­jára 2004-ben a minimálbérnek el kell érnie az átlagkereset 55, 2005-ben 60 százalékát. A szak- szervezetek arra hivatkoznak, hogy a csatlakozásra váró orszá­gok között messzemenően Szlo­vákiában legalacsonyabb a mini­málbér. Egyébként az egyik sar­kalatos követelésük éppen a mi­nimálbér összege. Múlt héten a Szakszervezetek Szövetségének Konfederációja (KOZ) ezért is szervezte az egyórás figyelmezte­tő sztrájkot. (Forrás: TASR) Lapszemle A német egység 13. évfordulója Tizenhárom éve október 3-án ünnepük Németországban a „német egység napját”, mint nemzeti emléknapot és állami ünnepet. 1990-ben ezen a na­pon csatlakozott hivatalosan az NDK öt tartománya a Német Szövetségi Köztársasághoz. A dátumot a két német állam alá­írt egyesítési szerződésben 1990. augusztus 31-én rögzítették. Magdeburgban és a német megosztottság emlékhelyén, Marienbornban csütörtökön kezdődött a Németország újra­egyesítésére emlékező ünnep­ségsorozat. Az emlékhelyre minden tartományból érkeztek delegációk, és arról kaphattak információt, hogy hogyan tör­tént akkoriban a Németországot kettéválasztó határ átlépése. Magdeburgba körülbelül 250 ezer érdeklődőt várnak az ünnepségre, amelyen többek között részt vesz a német kan­cellár, Gerhard Schröder, a né­met parlament elnöke, Johannes Rau és Sachsen- Anhalt tartomány kormányzó­ja, Wolfgang Böhmer. Ezt a központi ünnepséget minden évben az egyesítés napján ren­dezik meg a tartományban, amelyre idén ünnepi szónok­ként, a magyar irodalmi No- bel-díjas Kertész Imrét várják. Mihail Gorbatschow, az akko­ri szovjet államfő, aki a tizenhá­rom éves évforduló kapcsán a Bild Zeitung-nak nyilatkozott, felháborodását fejezte ki, és azt üzente a németeknek: „Hagyjá­tok végre abba a siránkozást!” Véleménye szerint a németek­nek a krízishelyzet ellenére meglehetősen jól megy. Keiet- Németország minden téren megújul, és talán a legnagyobb problémája a munkanélküliség, de ugyanakkor rendelkezik egy világméretű szociális hálózattal, amely a munkanélküliek szá­mára szinte több pénzt biztosít, mint a dolgozóknak. Gorbatschow egy-egy ilyen si­ránkozás hallatán rendszerint megkérdezi: „Akartok esetleg cserélni velünk? Kellenek az orosz problémák?” - olvasható a Frankfurter Allgemeine Zei­tungban. Schwarzeneggi példaképe Hití< er er? A Die Presse legfrissebb szá­ma az osztrák származású Ar­nold Schwarzenegger, kaliforni­ai kormányzójelöltei kapcsola­tos eseményekről tudósít. Né­hány nappal a kormányzó vá­lasztás előtt ugyanis egyre erő­sebb támadások érik a híres ho­llywoodi filmsztárt. Alighogy nyilvánosan bocsánatot kért vi­selkedése miatt a hölgyektől, akik a Los Angeles Times ha­sábjain szexuális zaklatással vá­dolták a színészt, újabb problé­mák merültek fel. Egy amerikai tévéadás (ABC News) ugyanis arról tudósított, hogy egy feltehe­tőleg Schwarzeneggerrel készített interjúban a színész szájából el­hangzott: „Csodálom Hitlert". Az ügy hátterében barátjá­nak, George Butler-nek a be­számolója áll, akinek a filmsztár 25 évvel ezelőtt kifejtette, hogy ő is képes lenne emberek ezreit elbűvölni, mint ahogy Hitler tette a birodalmi pártnapokon Nürnbergben. A tévéadás sze­rint azonban a kijelentés bizo­nyítására megtalálható a meg­felelő rész egy Butler könyvé­hez írt, de nyilvánosságra nem hozott ismertetőben. Az idézet így hangzik: „Csodálom Hitlert, mert kis emberként szinte kép­zettség nélkül jutott hatalom­hoz. Csodálom azért is, mert olyan kiváló szónok volt, és az­zal mindent elért.” Schwarzenegger azonban ta­gadja a vádakat, és kijelentette: semmi ehhez hasonló megnyil­vánulásra nem emlékszik, ő megvet mindent, ami Hitlerrel, a nácikkal és a Harmadik Biro­dalommal kapcsolatos. k. h.

Next

/
Oldalképek
Tartalom