Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-09-25 / 18. szám
2003. szeptember 25., csütörtök RÉGIÓ bídlap Ipolykeszi ,J\ki él szomjaznia kell, forrásra hajolnia kell, időkbe fonódnia kell, hogy az őst unokáival össze, hű élet indája kösse.” (Keresztúri Dezső) Az Ipoly-folyó jobb oldalán, Párkánytól mintegy 16 km-re a Börzsöny-hegység lábánál található Ipolykeszi. A krónika szerint első okleveles emléke 1248- ban íródott. 1439-től „Késén” az Esztergomi káptalan birtokában foglal helyet. Az 1828-ban megtartott nép- számlálás eredménye 56 ház, 339 lakossal, akik főleg a mezőgazdaság és az állattenyésztés területén dolgoztak. Közigazgatásilag ekkor Hont vármegye a vámosmikolai járásbíróságához tartozott. Jelenleg a községnek 416 lakosa van, amely egyre öregszik. Az 1989-es rendszerváltozást követően, a megváltozott társadalmi körülmények között az emberek életét a létfenntartásért folytatott küzdelem töltötte ki. Magánvállalkozó a községben egy van, néhányan az esztergomi Suzuki autógyárban dolgoznak, vagy alkalmi munkából élnek. A munkaképes lakosság 55 %-a munkanélküli segélyre szorul. A község polgármestere Molnár Anna, aki januártól vette át a község vezetését Farkas Gyula mérnöktől. Kiskeszin nincs iskola, óvoda viszont működik 17 kisgyermekkel. A falu lakossága zömében magyarnak és katolikusnak vallja magát. A község temploma az 1200-as évek elején épült román stílusban, majd 1700-ban megnagyobbították. A műemlék jellegű rotundát 1995-ben restaurálták, a falakat vaskonstrukciókkal fogták össze, hogy megóvják e felbecsülhetetlen értéket a következő nemzedékek számára. Szomorú tény ugyanakkor, hogy a 19. században épült szép káptalani kastélynak már csak a romjai vannak meg. Az épületet két éve még meg lehetett volna menteni a teljes pusztulástól. Erre voltak is kísérletek, de érdemben végül is nem történt semmi, csupán annyi, hogy az épületet az utolsó tégláig az erre és a hasonló „gazdátlan” épületekre szakosodott „elemek” szétrabol- ták. Az épület a főút mellett állt, csodaszép park övezte. Kár érte. Rekviemet a kápolnájának egykori kis harangja zeng érte, amelyet a templom tornyában helyeztek el. Kiskesziről származó híres emberek közt a falu lakói számon tartják Pásztor Jánost, aki nyitrai püspök volt, és Borsos Mihályt, akit 1938-ban szenteltek pappá. Örvendetes, hogy most már Ballal Péter neve is köztük szerepelhet. Őt 2003. tavaszán szentelte pappá Esztergomban Erdő Péter érsek. Kiskeszin élt sok ideig édesapjával, Dr. Turczel Lajos irodalom- történésszel. Az 50-es évek elején itt is dolgozott, mint könyvelő, majd Intéző az állami birtokon. Irodája éppen az imént említett káptalani kastélyban volt. A- lelkes lokálpatrióta író visszaemlékezéseiben sokszor beutazza e tájat, szülőfaluját, Szálkát és a szomszédos Kiskeszit, ahol ifjúságát élte. Az Alsó-Ipoly mentén, így Kiskeszi határában az 1950-es, 60-as években jelentős régészeti ásatások folytak, amely során 3000 éves sírokra bukkantak a régészek. A Börzsöny lábánál meghúzódó települések minden korban csábították a betelepedésre a századok különböző népeit. A hegység gazdag vadállománya biztos élelmet, míg az erdőség maga az ellenség előli menedéket jelentette. Az Ipoly termékeny árterülete pedig a földművelés lehetőségét kínálta. Mindezt a községben és környékén talált leletek igazolják. A mai ember a 21. század elején e röviden körbejárt térségben már nem képes megélni a mezőgazdaságból. Valami egészen mást akar, másképpen akar gazdálkodni. Új utakat, új kilátásokat keres, ám ezekhez az új utakhoz n^m mindegy, hogy hogyan jut el: kerülővel egy jól bejárt úton és mégis a tradicionálisnál maradva, vagy a radikális változás útján, amely ki tudja, milyen meglepetéssel szolgál majd a jövőre nézve. F. Zsuzsanna Nemzetközi fesztivál Nyitrán Szeptember 26-27-e között a nyitrai Andrej Bagar Színházban 12-ik alkalommal rendeznek nemzetközi színházi fesztivált, amelyre idén többek közt Franciaország, Magyarország, Lengyelország, Moszkva, Lettország és London is hivatalos. Ez a fesztivál a legnagyobb Szlovákiában, de Európa rendezvényei közt is jelentős helyet foglal el, mivel a keretein belül több ország kultúrájának képviselői cserélik ki tapasztalataikat. A rendezvényen rendszeresen jelen vannak neves közéleti személyiségek, politikusok, nem állami intézmények, kulturális intézmények, alapítványok képviselői, számos kritikus és teoretikus. Idén Magyarországot a Madách Kamara képviseli Budapestről, aki az Andrej Bagar Színház nagy előadótermében lép fel szeptember 27-én 15,00- kor és 19,00-kor Borisz Godunov drámájával. A rendezvényre sokan ellátogatnak nem csak Szlovákia egész területéről, hanem külföldről is. czm Tiltakozás a Sorstalanság ellen Táltosok akadályozhatják meg a regény filmrevitelét Piliscsabán továbbra is foglalkoztatja a lakókat Kertész Imre Sorstalanság című filmjének a Pilisben tervezett forgatása. A lakosok kijelentették, aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a piliscsabai lőtérre tervezett filmbéli fogolytábor felépítése ellen. Indoklásuk szerint pótolhatatlan kincsek vesznek el, ha azt a helyszínt használják Többen akár élőlánccal is meg kívánnák akadályozni, hogy Koltay Lajos stábja „a magyar ősök szellemeinek szakrális gyülekező- helyén” építse fel a koncentrációs tábor díszleteit. A tiltakozók szerint a Pilis hegység „az őskori, ókori és középkori műveltség nyomait hordozza. Az Árpád-korban magyar királyi, koronázási szertartások is voltak itt. A hagyomány és egyes történészek szerint a hun törzsek különleges sámánjai, a táltosok az itteni erdőkben találtak menedéket Attila halála után. Az ő utódaik találkozhattak a 13. század közepén a később boldoggá avatott Ozséb esztergomi kanonokkal, aki a pálosok rendjének létrehozása előtt itt töltötte remeteéveit. Más történészek a hiteles történelmi források hiányára hivatkozva kérdőjelezik meg a kapcsolatot Ozséb kanonok és a táltos-leszármazottak között. A legtöbb tiltakozó csupán a hely természeti értékeit félti, megint mások, a szerintük erősen érzékelhető földsugárzásokat. A hinduizmusból ismert, a test központi idegrendszeri energiaközpontját jelölő csakrák feltételezett jelenlétét és a helyhez kötődő misztikumot erősítheti meg a Dobogókő alatt nemrég felavatott shaolin falu is. Kézdy Pál, a Duna-lpoly Nemzeti Park tájegységvezetője szerint ugyanakkor az említett terület geológiai szempontból már nem is a Pilishez, hanem a Budai hegységhez, Dobogókő pedig a Visegrádi-hegységhez tartozik. Ennek értelmében a Pilishez kötött transzcendentális hiedelmek ezeken a területeken nem érvényesülhetnek. A tiltakozók közül többen racionális alapokra helyezik véleményüket, miszerint nem szabad zsidó befogadó díszlet barakkokat építeni oda, ahol valójában soha nem is voltak. A történészek feljegyzései alapján azonban ez az érv is meglehetősen sántít. Rétéi Ervin újságíró azt állítja, hogy Piliscsabán 1944 novemberében valódi barakkok álltak és „a tábori csendőrség ezekbe terelt be bennünket. Ha emlékezetem nem csal, akkor nem hangzott el tiltakozás, hogy a szakrális helyen magyar tábori csendőrök magyar állampolgárokat puskatussal vertek, és élőlánc sem akadályozta meg továbbvitelüket.” Egy 1944. november 4-i belügyminiszteri rendelet a munkaszolgálatra behívott emberek menetelő tömegei számára „éjjeliztetőhelyeket” jelölt ki, amelyek közül az első Piliscsaba volt. Az útvonal további jelentős stációi Dorog, Süttő, Szőny, Gönyű, Duna- szeg, Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom voltak. Pontos adatok híján azt nem lehet megállapítani. hogy Piliscsabán hová zsúfolták össze a naponta átvonuló több tízezer embert. A legvalószínűbb hely a mai Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara helyén álló katonai tábor volt, ahonnan a „halálmenetek” elindítása előtti napokban vonták ki az ott állomásozó vegyi alakulatot. A háború után egészen a rendszerváltásig katonai laktanyaként működő tábort - a rendőrség által használt lőtér kivételével - felszámolták. Kertész Imre, a HVG-nek korábban adott interjújában kijelentette, hogy nem hallott a pilisiek tiltakozó akciójáról. A film forgatása eldöntött tény, a kormány egy milliárd forint támogatást ajánlott fel a film elkészítésére, amelyet a költség- vetés általános tartalékából különített el. bukovícs Régiós együttműködés Komáromban Az Európai Információs Nap rendezvénysorozat keretén belül Határmenti Kapcsolatok elnevezéssel munkatalálkozóra került sor kedden Komáromban. A két Komárom közös jövőjének minél gazdaságosabb kihasználásáról szóló rendezvény fő pontjai a terület ideális térszerkezetének kialakítása, a fontosabb közlekedési vonalak elhelyezkedése, a révkomáromi nyilvános kereskedelmi kikötő, valamint a terület gazdasági fejlődése érdekében tervezett stratégiai és gazdasági célok voltak. A project tartalmazza a javasolt megoldások hatásait az életkörnyezetre és a két város menedzsmentjének szervezeti, intézményi alapelveit is. A politikai akadályok eltávolítása, a gazdasági kapcsolatok liberalizálása, illetve a transzkontinentális Rajna - Majna - Duna vízi forgalmi út létrehozása teremtették meg a Duna menti régiók fejlődéséhez szükséges feltételeket. A komáromi régió közlekedés-földrajzi fekvése nagyon előnyös, szárazföldi (közúti, vasúti egyaránt) és vízi.közlekedési folyosók haladnak keresztül e területen. Több tanulmányi fázist követően készült el 2000- ben a "Komárno - Komárom városokat példaként felhasználó "hanzaváros modell1' című dokumentum, amely alapjául szolgált a munkatalálkozón most ismertetett tervezeteknek. A projekt fő célja a komplex gazdasági, illetve területi fejlődésen keresztül bebiztosítani a két város, valamint a mikrorégiók összefogásának, kohéziójának növekedését. A két oldal terület- és térségfejlesztési törekvéseit közös vizsgálatnak vetették alá a több lehetséges megoldást is kidolgozó szakemberek. A mostani konferencia kiemelt témája volt az ipari parkok létesítése, amely szorosan kapcsolódna az új kikötő megvalósításához. A tanulmány a gyártási területek fejlődésének lehetőségeit vizsgálja, mivel ez előreláthatóan regionális szinten megállítaná a gazdasági depressziót, illetve a két területen jelentősen élénkítené a régiót, a már létező gyártási területek kihasználási lehetőségein, illetve a megőrzési és fejlesztési irányvonalakon keresztül. Az új, nyilvános kikötő megépítését indokolja, hogy a város jelenleg is az egyik legfontosabb vízi kereskedelmi gócpont. Szlovákia vízi úthálózatának fejlesztési terve 2005-ben feltételezi a révkomáromi öreg kikötő újonnani beiktatását, illetve 2010 - 2020 közé helyezi a Harcsás térségbeli dunai kikötővonal, illetve a kelet-komárnoi terminál építésének kezdetét. Ezt követően megvalósíthatóvá válik a Dunán és a határon átnyúló vasúti híd felépítése, amelyre a tanulmány szintén több változatot dolgozott ki. A rendezvényen előadás hangzott el a térség munkaerőpiaci helyzetéről, a munkanélküliség eltérő mértékéről Észak- és Dél-Komáromban. A tervezet szerint a jövőben nagy hangsúlyt kell helyezni a kis és közép- vállalkozások támogatására, a munkaerő képzés fejlesztésére és a felnőttoktatás minőségének javítására, amelyek elősegítenék a két oldalon különböző területeken mutatkozó, eltérő fejlettségek kiegyenlítését. A térség fejlődése érdekében az uniós támogatási formák kihasználása nagyon lényeges, ezért a régió szempontjából fontos az állami regionális politika alakulása. A Duna és a történelem által szétválasztott Komárom a projectek megvalósítása esetén a következő években egy fejlődésképes régió egységes központjává válhat.-bkIngyenes kisbuszjárat a betegeknek Augusztus 1-től ingyenes kisbusz járat közlekedik Lábatlanon a Zrínyi telep és az Egészségház között, egyelőre kihasználatlanul. A kezdeményezést a képviselő-testület akkor vetette fel, mikor elkészült Lábatlan Egészségháza. Mivel a rendelőkomplexum a piszkei részen épült, nyilvánvaló volt, hogy a lábatlani lakosoknak, különösen a betegek nagyobbik részét képező időseknek, nyugdíjasoknak, túl messze van. Ezért a testület, a könnyebb, gyorsabb és kényelmesebb megközelíthetőség céljából külön, ingyenesen igénybevehető buszjáratot indított erre az útvonalra. A szeptember 16-ai képviselő-testületi ülésen Török István polgármester megjegyezte, hogy ezt a lehetőséget igen kevesen veszik igénybe. Reméli, hogy a járat kihasználtsága növekedni fog. Magyar Kerékpárút épül Lábatlanon \ Kerékpárút építését tervezi a lábatlani önkormányzat. Pályázati úton szeretnének pénzbeli segítséget kapni, de csak abban az esetben nyújtható be pályázat, ha az építési engedélyt már megkapták. A Nyergesújfalu és a Cementgyár közötti, valamint a Süttő és a Piszkei Papírgyár közé eső szakaszra már folyamatban van az engedélyeztetés. A köztes területre természetesen szintén szeretnék kiterjeszteni az építkezést. A kerékpárút tulajdonképpen a nyergesújfalui út folytatása lenne. A pályázat beadási határideje november 7-e - reményeik szerint addig elkészül a tervezet. Jogerős engedély szükséges a munkálatok elindításához, amit minél hamarabb meg szeretne kezdeni a község. Sikeres pályázat esetén a kerékpárúinak - teljes hosszában - 2005. szeptember 30-ig el kell készülnie. Magyar Ülésezik a megyei közgyűlés Ma délelőtt 9 órakor tartja ülését Komárom-Esztergom megye közgyűlése. Az ülésen szóba kerül a Közép-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács megalakulásával kapcsolatos szándéknyilatkozat, a megyei önkormányzat előző félévi gazdálkodása, az APEH megyei igazgatóságának működése. Megtárgyalják a Komárom-Esztergom megyei Iparkamara vállalkozásokat segítő tevékenységét, és a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségével kötött megállapodást. akaree Rendkívüli testületi ülés lesz Visegrádon Visegrád önkormányzata szeptember 26-án rendkívüli testületi ülésen tárgyalja a városrendezési terv előkészületeinek lezárását és a felsőoktatásban tanulók támogatására szolgáló Bursa Hungarica pályázat kiírását.