Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-09-24 / 17. szám
2003. szeptember 24., szerda _________________SPORT bí dtap Világsport St. Louis Blues: Szuper Levente a tartalékoknál A világhírű Chris Osgood és a szintén NHL sztár Brent Johnson helye a kapuban el- mozdíthatatlan St. Louis-ban. így, ahogyan az előre is várható volt, Szuper Levente a felkészülést nem az NHL-ben induló Blues gárdájánál fejezi be, hanem az American Hockey League-ben vitézkedő fiókcsapat, a Worchester IceCats halóját őrzi a továbbiakban. Persze a magyar kapust ez a törvényszerűség cseppet sem vigasztalja, különösen azután nem, hogy a csapat edzőtáborában a második legjobb mutatóval rendelkezett a féltucat hálóőr közül. Szuper a hétvégén még reménykedhetett abban, hogy lelkesedéséért és jó formájáért cserébe szóhoz juthat egy-egy előkészületi mérkőzésen, például a keddi Dallas elleni meccsen, ez azonban egyelőre hiú ábránd marad. A remény persze nem hal meg. Az AHL ugródeszka az NHL előtt, a sérülések pedig mindig átírhatják a történetet az októberben kezdődő maratoni bajnokságban. Dariusz Mihalchewski: még kétszer bokszol Hamarosan visszavonul a Tigris becenévre hallgató lengyel származású Dariusz Mihalchewski. A félnehézsúly jelenlegi világbajnoka még két mérkőzésen kíván pályára lépni, hogy aztán ötvenedik profi összecsapása után végleg a szögre akassza a kesztyűket. A német Universum csapatának kiválósága Kovács István csapattársaként lopta be magát a magyar szurkolók szívébe annak idején. Az ötvenedik bokszmeccs után Mihalchewski egy lengyel talkshow vezetőjeként kíván „ringbe szállni" a média világában. Valószínűleg a vendégekkel nem fog kesztyűs kézzel bánni. Rivaldo megsértődött, Del Piero megsérült A brazil válogatott állandó tagja, egyben világbajnok Rivaldo megalázónak érzi a Milan-nál körülötte kialakult légkört. A Serie A legutóbbi fordulójában is rejtélyes okokból mellőzött világsztár nem rejti véka alá elégedetlenségét: a minap egy lapinterjúban kijelentette, hogy kitűnő formában van, ám Ancelotti edző levegőnek nézi. Rivaldo kijelentette, hogy valószínűleg hamarosan kénytelen lesz kitálalni a nyilvánosságnak mellőzésének hátteréről. Nincs jó színben a Juventus olasz támadója, Alessandro Del Piero sem, ám ennek egészségügyi okai vannak. Az AS Roma elleni hétvégi bajnokin megsérült játékos izomsérülés miatt egyhónapos kényszerpihenőre szorul, így nem lehet ott csapata soron következő BL meccsein, valamint az október 12-i Azerbajdzsán elleni válogatott találkozón sem. Újabb megmérettetés előtt a magyar klubcsapatok UEFA - kupa mérkőzések Ma este három magyar csapat lép pályára az UEFA - kupában. Az MTK és a Debrecen idegenbe látogat, míg a Ferencváros hazai pályán fogadja soros ellenfelét. Dinamo Zagreb - MTK Hungária A fővárosi csapat Horvátországban teszi tiszteletét, hogy az ottani bajnokság listavezetőjével "újra" megmérettessen. Hat éven belül harmadszor találkozik a két csapat, sajnos eddig mindig a kék-fehérek húzták a rövidebbet. A magyar bajnokság első helyezettje a hétvégén nehézkes győzelmet aratott a Balaton FC csapata ellen, de a siker jó előjel lehet. A Dinamo nem éppen egy Bala- ton-parti Csapat, előzetes esély- latolgatásba nem kell bocsátkozni. Egervári Sándor tanítványai a tisztes helytállás érdekében utaznak az ellenfélhez, már egy döntetlen is biztató lehet a két hét múlva esedékes visszavágóra. A horvátok az előző szezonban is-tiszteletüket tették Magyarországon, akkor a Manchestert verő ZJE-t búcsúztatták - méretes zakóval. Nem lesz könnyű mérkőzés, a Dinamo hazai pályán nagyon komolyan veszi ellenfeleit, mindig győzelemre játszik. Ezt bizonyítja, hogy a csapat az első nyolc mérkőzésén mindössze két pontot veszített. A Zagreb is a Bajnokok Ligájában kezdte idei szereplését, a Maribor Pivovarna Laskót könnyen kiverték, de a Dinamo Kijev ellen tehetetlenek voltak. Az MTK is hasonló cipőben jár, az első ellenfelükön - bár a visszavágón kikaptak, de a hazai pályán megszerzett előny elégnek bizonyult - túljutottak, de a Celtic már túl nagy falatnak bizonyult. 5-0-s összesített eredménnyel intettek búcsút a Bajnokok Ligájának. A mai mérkőzésen Zabos Attila, Goran Jezdimirovics és Zavadszky Gábor játéka még kérdéses, de lehet a kezdésre felépülnek kisebb sérülésükből. Az MTK tegnap autóbusszal érkezett meg Horvátországba, ma este fél hatkor pedig a Makszimir-stadionban gyakorolnak. Varteks - DVSC - Megaforce Ha lúd, legyen kövér. Az MTK- Dinamo összecsapásra már harmadszor kerül sor, tavaly a ZTE is bizonyíthatott volna, most pedig a hajdúságiak kaptak egy horvát csapatot, név szerint a Varteks Varazdint. A horvát gárda legnagyobb eredményének az 1996-os bajnokság - Dinamo Zagreb és a Hajdúk Split mögött - harmadik helye számít. Ugyanúgy, mint a Debrecent Magyarországon, úgy a Vartekset is odahaza kupacsapatnak titulálják. 1998- ban például kupadöntőt játszott, s bár vereséget szenvedett, elindulhattak a KEK-ben. Két évvel később újra bronzérmes lett a csapat, de a nagy kiugrás hiányzik. Reményeink szerint nem a Debrecen ellen fog megtörni a jég. A csapat nem erősített nagyon, az utánpótlásnak köszönhetően sok fiatal kap lehetőséget Drazen Besektől. A Debrecennek az idei szezon nem annyira zökkenőmentes, mint ahogy azt a vezetés elképzelte. A pénteki mérkőzésen sikerült legyőzni a Pécs gárdáját, de a hosszútávú eredményesség eléréséhez még sokat kell dolgozni. Külön öröm lehet a DVSC számra, hogy pályára léphet a két bajnoki meccsről eltiltott Sándor Tamás. Sandro Törnie a debreceniek horvát kapusa már többször védett a Varteks ellen, de ő se nagyon tudja, mire számíthat a magyar bronzérmes. Ferencváros - Köbenhavn A három csapat közül a Fradi az egyetlen, aki a UEFA-selej- tezőt hazai pályán kezdi, az Üllői úton kell megnyugtató előnyt szereznie. A Birkirkarán továbblépő zöld fehérek, a hétvégén, idegenben 2-1-es győzelmet arattak a sereghajtó Zalaegerszeg ellen. A győzelem újabb három pontot hozott a konyhára, ami a felzárkózás és a kellő önbizalom megszerzésének érdekében nagyon fontos. Nem mellékes, hogy az "önkéntes száműzetését" letudó Tököli Attila újra betalált. Ha pályára lép és bírni fogja, nem lehet gond a góllövéssel, már ha a dán csapat engedi. Pölöskei Gábor, a csapat másodedzője a hétvégén megtekintette a Köbenhavn-Herfolge összecsapást, melyen megsérült a csapat egyik legjobbja, a dél-afrikai Zuma. Nem lesz könnyű dolga a Fradinak, már csak azért sem mert a Köbenhavn csapatát egy magyar kapus őrzi - Rabóczki Balázs. A hagy múltú klub a Bajnokok Ligájától való búcsú után az UEFA-kupában szeretne bizonyítani, s a menetelést a Fradi ellen kezdené meg. A program: Dinamo Zagreb - MTK Hungária 17.30 Varteks - DVSC-Megaforce 18.00 Ferenváros - Köbenhavn 20.15 -nbEsztergomi siker a 24 órás kerékpárversenyen A hétvégén rendezték meg Budapesten, a Hármas-határ-hegyen azt a mountain-bike versenyt, ahol a maximum hatfős csapatok 24 órán keresztül versenyeztek egymással. A verseny idén is a kerékpáros világnap alkalmából került megrendezésre. Szombat délben kezdődött és vasárnap ugyanebben az időpontban ért véget a megmérettetés. A nyertes csapat tagja volt Kajtár Tamás esztergomi versenyző. A tagok egymást váltották, minden csapatból mindig csak egy versenyző lehetett a tereppályán, ők döntötték el azt is, milyen taktikát választanak, s ki mennyi időt tölt a pályán (minimum két óra). A szervezők a váltásra kialakítottak egy "boxutcát", ahol a beérkező versenyzők a számozott csapattrikót átadták a következő embernek, és ő ezután haladhatott tovább. A versenyen saját kerékpárral kellet részt venni, az a csapat vihette haza a trófeát, aki a legtöbb kört tette meg. Veszélyben a továbbjutás A 29. női kosárlabda Euró- pa-bajnokságon szereplő magyar válogatott egyre nehezebb helyzetben van, egy győzelemmel és két vereséggel áll csoportjában. Tegnap este az orosz válogatott volt az ellenfél (a mérkőzés lapzárta után ért véget). Az edzőmérkőzések során meglepő és bíztató eredményeket elért Rátgéber tanítványoknak nem nagyon megy Görögországban. Az előzetes latolgatások alapján dobogósként kéne végezni, de a minimális elvárás a legjobb nyolc közé kerülés. Sajnos nem úgy indultak a dolgok, ahogy azt a magyar lányok elképzelték. Az első ellenfélnél - Ukrajna - csak egy hárompontos mentette meg a becsületet, majd a másik verhető ellenfél - Belgium - legyőzése már nem jött össze. A belgák irányítottak, nehézkesen ment a pontszerzés, a védekezés, nem volt mit tenni, el kellett ismerni nem a mi napunk volt. Elkezdtek tornyosulni a fekete felhők, majd jöhettek a spanyolok. Az előjelek nem sok jót ígértek, az első kettő, kínkeserves összecsapás után csak a győzelem lett volna elfogadható. Nem lett, kikaptak. A magyar válogatott elszenvedte második vereségét és nagyon messze került a továbblépés. Két "verhetetlen" ellenfél maradt. Tegnap Oroszország ellen, majd jön Szlovákia. A torna legnagyobb esélyeseként emlegetett szbornaja elleni mérkőzés esélyesei nem a magyarok. Nem marad más hátra, a csoportmérkőzések utolsó mentsvára Szlovákia. Ha nem győznek Iványiék, az teljes kudarc lesz. Bármennyire is fiatal a csapat, bármennyire is rutin- talanok, a 29 nem fog a kedvenc számok közé tartozni. Sem Rátgéber Lászlónak, sem a lányoknak. Az eddigi szereplés gyenge, felettébb gyenge. Nemhogy a továbblépés, de a u ______________i Rá tgéber László dobogós hely is nagy álom, ennek következményeként az olimpia kvóta megszerzése is messze került. -nbRegionális sport Magyar Judo Bajnokság - leányvári siker A leányvári judosok szép eredményeket értek el a hétvégén megrendezett Magyar Judo Bajnokság másodosztályában. Mind a női, mind a férfi kategóriában éremmel térhettek haza a versenyzők. Ezüstöt hozott Baumstark Beáta, bronzérmes lett Köles Mónika. Horváth Krisztián, Oláh Szilárd és Péntek Zoltán. Ötödik helyet végzett Szikszai György. Dorogi utánpótlás A Dorog FC labdarúgó utánpótlás a hétvégén egy döntetlenre és egy győzelemre , volt képes hazai pályán. Az eredmények: U16 korosztály: Dorog - Nagyigmánd 1-1, Gólszerző: Kontics Adám U19 korosztály: Dorog - Nagyigmánd 7-0, Gólszerzők: Jurasek Károly (3), Bedő Béla (2), Nász Szilárd (1), Horváth Tibor (1) Eredmények a megye Ií-ből 5. forduló: Csém - Tokod- Üveggyár 0-3 (0-2), Tárkány - Naszály 2-2 (1-1). Baj - Dömös 6-1 (4-0), Ászár - Bajót 1-2 (00), Tokod - Bököd 4-0 (1-0), Piliscsév - Tokodaltáró 2-0 (1- 0) Nem sikerült a bemutatkozás A dorogi férfi röplabdacsapat első NB Les mérkőzésén 30-s vereséget szenvedett a Veszprém csapatától. Nemcsak a hazai pálya hiánya, de a rutintalanság is okozhatta a vereséget. A veszprémiek profi módjára játszottak, de a dorogiaknak sem kell szégyenkezniük, a harmadik felvonásban megmutatták, hogy nem érdemtelenül kerültek fel a legmagasabb osztályba. • Az eredmény: Veszprém - Dorog 3-0 Eredmények a megye líl-ból 5. forduló, kisbér körzet: Ete SE - Bakony-Szombat- hely 4-1 (3-1), Súr - Hánta 2-0 (0-0), Császár - Szák 2-2 (2-1). Réde - Kerékteleki 1-1 (1-1), 3ana - Bakonysárkány 6-2 (3-0) T otónyeremények A totó 38. foagadási hetének nyereményei: 13+1 találatos nem volt 13 találatos nem volt 12 találatos 4 darab, nyeremény: 675 747 forint 11 találatos 86 darab, nyeremény: 31 430 forint 10 találatos 919 db, nyeremény: 4902 forint Góltotó: 6 találatos nem volt, 5 találatos nem volt, 4 találatos 13 db. nyeremény: 7343 forint Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csolnok • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Esztergom • Für • Garamkövesd • Garampáld * Helemba • Ipolydamásd • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kemence • Kéménd • Kesztölc • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros • Kisújfalu • Köbölkút • Kőhídgyarmat Kürt Lábatlan 1 Leányfalu • Leányvár • Leled • Letkés • Libád • Máriahalom • Máriahalom • Márianosztra, Márianosztra • Mogyorósbánya, Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagysáp • Nána • Nyergesújfalu • Párkány • Perőcsény • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tinnye • Tokodaltáró • Tokod-Ebszőnybánya • Úny • Vámosmikola • Verőce • Visegrád • Zebegény