Esztergom, 2019 (5. évfolyam, 1-5. szám)

2019-04-01 / 4. szám

RÓLUNK NAPIRENDEN ESZTERGOM KÖLTSÉGVETÉS. TOUR DE HONGRIE. KÖZFOGLALKOZTATOTTAK, HÚSVÉTI AIÁNDÉKUTALVÁNYOK. ZENEISKOLA, PILISSZENTLÉLEKI TEMPLOM - EGYEBEK KÖZÖTT EZEKBEN A TÉMÁKBAN DÖNTÖTTEK A KÉPVISELŐK MÁRCIUSBAN. Képviselő-testületi ülés beszámoló 2019. március 11. » Elfogadták az idei évi költségvetésről szóló rendeletet, módosították a zöldfelületen történő parkolás szabályait, Esztergomot is érinti a Tour de Hongrie kerékpáros körver­seny, idén 40 közfoglalkoztatott számára biztosít munkát az önkormányzat - egyebek között erről döntött a képviselő- testület a március 11-i, rendkívüli testületi ülésén, Az ülésen Juhász István, Sasvári Viktor, Stámusz Andrea, Tóth Tamás nem tudott részt venni egyéb elfoglaltság miatt. A képviselő-testület számos egyeztetést követően elfo­gadta a 2019-es évi költségvetési rendeletet. A több ülésen és öt munkaértekezleten tárgyalt és 3 ülésen beterjesztett költségvetés-tervezet az előző évek teljesítési adataira épít, az előterjesztés alapján megalapozott, dokumentált bevé­telekre támaszkodó, biztonságos, a könyvvizsgáló szerint elfogadásra alkalmas. A képviselő-testület rövid vita után minősített többséggel elfogadta a tervezetet. Napirenden a zöldfelületen parkolás » A képviselők napirendre vették az elmúlt hetekben számos lakossági tiltakozást kiváltó zöldfelületen parkolás kérdését. Egy korábban elfogadott módosítás alapján a város területén betiltották a zöldfelületen parkolást, a közterület-felügyelet pedig több esetben is figyelmeztette a gépjármű-tulajdono­sokat. A lakossági tiltakozás kiváltó oka az volt, hogy sokan a saját házuk előtti murvás felületen parkoltak, ahogy koráb­ban is - a közterületi zöldfelület jogszabályi meghatározása alapján ez is tiltott közösségellenes magatartásnak minősült. A képviselő-testület most úgy módosította a vonatkozó rendeletét, hogy a zöldterület fogalom került a rendeletbe, azaz azok a területek, amelyek valóban növényzettel borí­tottak és közpark, közkert funkciót látnak el. Azokon a zöld­felületeken, amelyek a jellemzően keskenyebb utcákban, murvával felszórva az ott élők parkolását szolgálják, nem figyelmeztetnek a közterület-felügyelők. Ugyanakkor a ren­delet módosítás elfogadását megelőzően elhangzott, hogy a parkolófelületek, parkolóhelyek pontos kijelölésére, megha­tározására lenne szükség, ezért utcaszintű lebontásban kell meghatározni a parkolásra alkalmas felületeket. Ez utóbbiról várhatóan áprilisban tárgyal majd a képviselő-testület. Tour de Hongrie Esztergomban is » A Vuelta Kft. a Magyar Kerékpáros Szövetséggel kötött megállapodás alapján kizárólagos joggal szervezi meg aTour de Hongrie — Magyar Kerékpáros Körverseny nemzetközi kerékpárversenyt 2019. június 11-16. között. A verseny első szakaszának befutóját Esztergomban rendezik. A versenyhez és az ahhoz kapcsolódó kísérő rendezvények lebonyolításá­ra 5 millió forint támogatást biztosít a Képviselő-testület döntése alapján Esztergom Város Önkormányzata, további 5 millió forinttal pedig az Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület (TDM) járul hozzá a szervezéshez. Az eredeti, pol­gármesteri előterjesztés egy háromoldalú megállapodásban rögzítette volna a támogatást. Képviselői indítványra azon­ban az önkormányzat és TDM külön-külön köt szerződést a szervezőkkel. Folytatódik a közfoglalkoztatási program a városban » A képviselő-testület döntése alapján az önkormányzat 40 fő foglalkoztatását szeretné lehetővé tenni 2019. március 1-től 2019. augusztus 31 -ig. Az elvégzendő feladatok Esz­tergom közigazgatási területén közterületek és intézmények környezetének tisztántartása, parkgondozás. A képviselők befogadták a Dobó Katalin Gimnázium és a Petőfi Sándor Általános iskola kérését, előbbi intézményben közfoglal­koztatás keretén belül takarító és udvaros, utóbbi esetében pedig portás munkakörben alkalmaznak közfoglalkozta­tottakat. Az új jogszabályok szerint a foglalkoztatás során a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatala 50% erejéig, bér és járulék támogatást nyújt, az Önkormányzat afennmaradó 50%-os (bér és járulék) részt fizeti meg. Ennek összege a 40 fő közfoglalkoztatott esté­ben bruttó 10.873.709 forint, az oktatási intézmények által igénybe vett három fő közfoglalkoztatott esetében pedig további 1.940.202 forint. Képviselő-testületi ülés beszámoló (2019. 03. 21.) » Egyházi fenntartásba kerülhet az állami zeneiskola, Húsvétra 5000 forintos vásárlási utalványt kapnak a 70 év feletti nyugdíjasok és a nagycsaládosok, az önkormányzat is támogatja a pilisszentléleki templom felújítását, Dunamente- turisztikai kártyával lehet utazni a helyi buszjáratokon és idén is lesznek járműalkatrész-börzék a Tesco melletti parkoló­ban - egyebek között ezekről döntött a képviselő-testület március 21-én. Juhász István, Stámusz Andrea, Tordainé Vida Katalin, Vigh László és Romanek Etelka nem tudtak részt venni egyéb elfoglaltságaik miatt az ülésen, melyet Bánhídy László alpol­gármester vezetett. Egyházi fenntartásba kerül a zeneiskola » A képviselők megtárgyalták az Esztergomi Zsolt Nándor Alapfokú Zene és Művészeti Iskola fenntartóváltási kez­deményezését. A zeneiskola növendékeinek, szüleinek és 12 ESZTERGOM 5. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom