Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2018-12-01 / 12. szám
KULTÚRA Aki megalkotta a Bazilika végleges formáját Hild Józsefet, az Egri Székesegyház tervezőjét bízta meg Kopácsy József érsek a Bazilika építésének folytatásával, mivel Packh-ot (a korábbi építészt) 1839-ben meggyilkolták. Kopácsy Pyrker érsek javaslatára választotta Hildet, aki akkora már - közmegelégedésre - befejezte az egri székes- egyház építését. Hild gondosan áttanulmányozta Kühnel és Packh terveit, valamint Pietro Nobile és Hüppmann Ferenc (Packh János korábbi két vetélytársa) ellenterveit is, de ezenkívül az érsekség levéltárából kikért még hét tervmásolatot, amelyek kupolás templomokra vonatkoztak. Ezek közül a legfontosabbak: a Római Panteon, a Firenzei dóm, a római Szent Péter bazilika, a londoni Szent Pál székesegyház és a párizsi Szent Geneviéve Panteon. Hild akkora már jelentős gyakorlatot szerzett a kupolás templomok és kupolák elméletében, tervezésében és építésében. Elvetette a kupolára kidolgozott összes addigi tervet és teljesen új szellemes és műszaki szempontból is újdonságnak számító tervet dolgozott ki. A kupola szerkezeti megoldásában analógia fedezhető fel a Sir Christopher Wren által tervezett londoni Szent Pál katedrálisra tervezett kupolával. A kupolaépítés legnagyobb nehézségét a váll-gyűrűnél jelentkező, kifele ható vízszintes feszítőerők kérdése jelenti. A vállnál működő ferde erők vízszintes összetevőit vagy terheléssel teszik meredekebbé, hogy eredőjük ne lépjen ki a falból, vagy a vállnál, illetve magában a kupolába beépített acél abroncsokkal egyensúlyozzák. Wren a Szent Pál székesegyház kupolája oldalerőinek egyensúlyozására mind a két módszert alkalmazta. Hild nemcsak felismerte Wren kupolája szerkezeti megoldásának zsenialitását, hanem még tovább is fejlesztette azt. A kupola terheit Hild is megosztotta a dob és az azt övező oszlopgyűrű közt, akárcsak Wren. Ez tette lehetővé számára a 12 óriásablak megnyitását a dobon, ami nem csupán a központi, de az egész belső templomteret bevilágítja a kupola alatt. További újdonságot jelentett a külső kupolahéj szerkezeti kialakítása. Hild szakított a szakmai hagyománnyal és az úgynevezett héjkupolát tartó szerkezetet acélszerkezettel építtette meg. A korai térbeli acélszerkezet alkalmazását számosán ellenezték és nagy ellenállást kellett leküzdenie. Hild alaposságára jellemző az is, hogy a 30 méter átmérőjű kupolaszerkezetet a bécsi üzem összeszereltette és miután azt ott bemutatta és megvizsgálta, csak azután szerelték fel a falazott kupola fölé, végleges helyére. A lefedés anyagát előbb ólomból kívánta megvalósítani, majd a rézfedés mellett döntött, azonban a rézlemezek felerősítésének módjában is szakított a hagyományokkal, a lemezeket nem deszkázatra erősítette, hanem pikkelyfedés-szerűen közvetlenül az acél- szerkezetre. A külső acélkupola állékonyságát a 20. század elején, atemplom renoválása során ellenőrizték. Csupán egy belső merevítő gyűrűvel kellett a szerkezetet kiegészíteni ahhoz, hogy megfeleljen az akkori, de már ez időben tudományosan megalapozott méretezési előírásoknak. JÁTSZIK AZ OLVASÓ! KÉPRÉBUSZ A játékban olvasóinknak meg kell adni, hogy mely ismert esztergomi helyszínen készült az adott fotó. A sorsoláson kihúzott szerencsés nyertes a Napraforgó Szépségszalon (Esztergom, Malom utca 2.) 5000 forint értékű kuponját kapja. A válaszokat december 25-ig kell eljuttatni a megfejtes@ esztergom.hu e-mail címre vagy a szerkesztőség postacímére. ELŐZŐ SZÁMUNK HELYES MEGFEJTÉSEI: Azért a kvíz az úr BABITS MIHÁLY/tS\ 1. Harcsaetel KÖNYVESBOLT ( ' 2. 35 éves idén a helyi rögbicsapat «»/». um, cd, m»v, dvd x_/ 3. Horváth Béla címzetes igazgató Képrébusz 1. Nagy-Duna sétány, 351 -es állóhajó AZÉRT A KVÍZ AZ ÚR Ebben a játékunkban, az Esztergom Magazin előző számában megjelent cikkek részleteiről szólnak a kérdések: 1. Milyen leletre bukkant egy esztergomi gátőr? 2. Hány éve volt idén, hogy felszabadult Esztergom a török iga alól? 3. Melyik Suzuki modell áll az almafa alatt? A nyertes sorsolással azon játékosok közül kerül ki, akik a fenti három kérdésre helyesen válaszoltak. A nyertes az esztergomi Babits Mihály Könyvesbolt 1500 forintos könyvutalványát kapja. Az „Azért a kvíz az úr" játékban a szerencse Tőke László megfejtőnek kedvezett. A „Képrébusz" játékban Karkos Zoltán olvasónk számára volt kegyes Fortuna. A nyerteseknek gratulálunk! Nyereményüket munkaidőben a Széchenyi téren lévő idegenforgalmi irodában (Posta mellett) vehetik át. 2018. DECEMBER www.esztergom.hu 21