Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2018-12-01 / 12. szám

RÓLUNK ÚJ CSARNOKOT ADTAK ÁT AZ IPARI PARKBAN ÚJ TELEPHELYE ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJÁT TARTOTTA AZ SPH PLUSZ KFT. NOVEMBER 23-ÁN. AZ ESZTER­GOMI IPARI PARKBAN RENDEZETT ESEMÉNYEN TÖBBEK KÖZÖTT RÉSZT VETT VÖLNER PÁL, AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ÁLLAMTITKÁRA ÉS BÁNHIDY LÁSZLÓ, ESZTERGOM ALPOLGÁRMESTERE IS. » Az új csarnok avatóünnepségén Völner Pál és Bánhidy László is arról beszélt, hogy az SPH Plusz Kft. kiemelt pél­dája annak, hogy a magyar gépipar világszínvonalú minősé­get jelent, melynek köszönhetően a nemzetközi színtéren is helytállnak a hazai kis- és középvállalkozások. Az 1997-ben alapított vállalkozás történetét, a cég fejlődé­sének leglényegesebb állomásait az alapító, Schmidt Ödön mesélte el a rendezvény résztvevőinek, kiemelve afőbb part­nerekkel, az Audival, Bosch-sal, a Zoltekkel, az Adient-tel és aToyo Seat-tel való gyümölcsöző együttműködést, A ma már több mint ötven főt foglalkoztató cég mérnö­köket, lakatosokat és CNC-forgácsolókat tervez felvenni. A november 23-án felavatott új csarnok építése 2017. augusztusában kezdődött és 2018. novemberében fejező­dött be. Az 1320 négyzetméteres új csarnokban egyedi gépterve­zés, gépgyártás folyik majd. A most átadott telephely újabb bővítése, a 2-es ütem, januárban indul és újabb 2600 négy­zetméterrel növeli majd a csarnok területét. A tervezett átadás 2019. novemberére várható. KÉT ÉV HALADÉKOT KAPHATNAK A KÚTTULAJDONOSOK VÁRHATÓAN LAPZÁRTÁNKKAL EGY IDŐBEN FOGADJÁK EL A FÚRT KUTAK BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉT ÉRINTŐ VÁLTOZÁST: A TERVEZET SZERINT 2020. DECEMBERÉIG TOLJÁK KI A BEJELENTÉSI HATÁRIDŐT ÉS A LEHETŐ LEGKEVESEBB TERHET RÓNÁK A TULAJDONOSOKRA. » Előző számunkban részletesen foglalkoztunk a kutak bejelentési kötelezettségével, amely egy korábbi rendelet alapján 2018. december 31 -ét jelölte ki határidőnek. Nem sokkal lapzártánkat követően derült ki: a szaktárca módo­sítaná a határidőt 2020. december 31-re. Minderről Font Sándor országgyűlési képviselő tartott saj­tótájékoztatót, amin elmondta: a határidő két évvel, 2020. december 31-ig történő meghosszabbítását a Fidesz és a kormány is támogatja. Hozzátette: a módosítás két év toleranciát jelent az érintettek számára. Kitért arra is, hogy ajogalkotó feladata még az eljárási rend tisztázása, azaz, hogy mit kell pontosan tenniük 2020. dec­ember 31-igaz ilyen kutak tulajdonosainak. Jelezte, a vonat­kozó egyeztetéseket megkezdték. Font Sándor megjegyezte: tudomásul veszik és értik Áder János, köztársasági elnök felvetéseit, és az Alkotmánybíró­ság döntését sem hagyhatják figyelmen kívül, ugyanakkor leginkább a gazdák, a fúrt kutak tulajdonosainak érdekeit szeretnék szem előtt tartani. Az az álláspontjuk, ha bármilyen díjkötelezettséget rónak ki a bejelentéshez kapcsolódva, akkor ezeket a kutakat nem fogják a tulajdonosok bejelenteni, és nem érik el az eredeti cél, hogy megtudják, hány ilyen kút létezik Magyarorszá­gon. A legérzékenyebb vízbázisok védelme érdekében erre az információra ugyanakkor a további jogalkotáshoz szükség van - rögzítette a kormánypárti képviselő. Hangsúlyozta: amíg az eljárásrendet tisztázó jogszabály nem jelenik meg, addig a tulajdonosoknak semmilyen köte­lezettsége nincs. Az eljárási rendet várhatóan a jövő tavaszi jogalkotási időszakban határozzák meg-jelezte Font Sándor. Az agrártárca október 20-án közölte az MTI-vel, hogy meghosszabbítaná a fúrt kutak bejelentésének december 31-ig tartó türelmi idejét az Országgyűlésnek benyújtott kormányjavaslat. A javaslat értelmében mentesül a vízgaz­dálkodási bírság alól, aki 2020. december 31-ig kérelmezi az engedély nélkül, vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízi létesítményt. A türelmi idő meghosszabbítása a házi vízigényt kielé­gítő és a mezőgazdasági öntözési célú fúrt kutakra egy­aránt vonatkozik. A legalizált mezőgazdasági hasznosítású kutak tulajdonosai uniós vidékfejlesztési pályázatokon is indulhatnak - írták. Az országgyűlés a bejelentési kötelezettség időpont­jának módosításáról lapzártánkig nem döntött, kérünk minden érintetett, hogy bejelentési kötelezettségé­ről tájékozódjon Esztergom Város Önkormányzatánál. Fontos: mindaddig, amíg az országgyűlés nem fogadja el a cikkben ismertetett tervezetet, addig az eredeti, 2018. december 31-i bejelentési kötelezettség vonatkozik akúttulajdonosokra! 8 ESZTERGOM 4. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom