Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2018-02-14 / 2. szám
CIVIL Babits Mihállyal ünnepelte Esztergom a magyar kultúra napját Babits Mihály esztergomi vonatkozású alkotásaiból összegyűjtött könyv immár második kiadásával ünnepelte Esztergom a magyar kultúra napját január 22-én. Színházi- és könyvbemutatóval ünnepelte január 22- én a vár nagytermében Esztergom azt, hogy Kölcsey Ferenc 195 éve e napon fejezte be a Himnuszt. A magyar kultúra napját Esztergom Babits Mihály esztergomi vonatkozású alkotásaiból összegyűjtött könyv második kiadásával ünnepelte. Romanek Etelka polgármester ünnepi beszédében Babits művészetére, életére emlékezve egyebek között arról szólt, hogy a költő olyan szellemóriás volt, aki Esztergom sorsát átérezve a következő ezredév alapjait rakta le itt munkásságával. Majd Babitsot idézte „író vagyok, a szellem embere. Az én szolgálatom: megőrizni nemzetem legtisztább erkölcsi hagyományait, s nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon.” A köszöntő után láthatta a publikum Babits Mihály Jónás könyve című verses művének új, színpadi változatát. A próféta magányossága című monodrámában Ács Tamás, a Soproni Petőfi Színház színésze adta elő az Ószövetség legkülöncebb prófétájának és a bűnből megtérő Ninive város történetét. Az emlékezetes előadást követően Sipos Lajos professzor, a Babits Kutatócsoport vezetője, és Téglás János tanár, Babits-kutató tudományos elemzéssel és szakmai magyarázattal méltatta a „...kinyúlhat égig a lélek...” című Babits Mihály antológia második kiadását. G. Tóth Franciska, a kötet szerkesztője betegsége miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, de a könyvről szóló összefoglalóját Horányi László, az est műsorvezetője, házigazdája tolmácsolta a jelenlévőknek. A könyv második kiadása megvásárolható a Babits Könyvesboltban. 4.