Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2018-09-01 / 9. szám

RÓLUNK mozgatását, mely korosabb gyermekek, fiatalok esetében nagy nehézséget és fizikai megterhelést okoz a nevelőknek, A költségek ajövő évi önkormányzati költségvetést terhelik, Magvető tér lehet az új közterület » Esztergom önkormányzatának képviselő-testülete elvi támogatását adta, hogy a Magvető-szobor helyén kialakított közterületen támogatja egy emléktábla elhelyezését a közte­rületen, amely röviden bemutatja a Magvető-szobor történe­tét. A képviselők döntöttek arról is, hogy vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben van-e lehetőség a Mag­vető-szobor másolatának elkészíttetésére. Mindemellett döntöttek arról, hogy megvizsgálják, milyen lehetőség van arra, hogy az új terület a Magvető tér elnevezést kapja úgy, hogy a Baross Gábor utcai házszámozás sem az ott lakók, sem az ott működő cégek számára ne okozzon problémát. Ingyenes belépők a gyermek KRESZ-parkba, műfüves pályák pályázati forrásból » A képviselők döntöttek arról, hogy a város ismét pályázatot nyújt be „Nemzeti Ovi-Sport Program" keretén belül, intézmé­nyek számára kisméretű műfüves pálya kialakítására, vala­mint döntöttek arról, hogy az önkormányzat évi egyszeri belé­pőt biztosít az Esztergomi Gyermek Autós Közlekedési Parkba a mindenkori leendő első osztályosoknak, valamint — ezen felül fennmaradó — az alsó tagozatos hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára. Újabb 25 millió forint támogatás a kórháznak A Vaszary Kolos Kórház 36 millió forintos támogatási kére­lemmel fordult az önkormányzathoz elavult eszközeinek fej­lesztése céljából. Eszközfejlesztésre, vásárlásra a testület végül Sasvári Viktor képviselői bizottsági ülésén tett módo­sítójavaslata alapján 25 millió forinttámogatásthagyottjóvá a kórház számára, míg a polgármester az eredeti támogatási összeg jóváhagyását támogatta. Esztergom Város önkormányzata az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított a térséget ellátó egészségügyi intézmény fejlesztésére: a most jóváhagyott támogatás mellett 2018-ban 160 millió forintot, 2017-ben 140 millió forintot, 2016-ban 107 millió forintot, 2015-ben pedig 131 millió forint támogatást biztosított a kórháznak. Változó étkeztetési díjak » A képviselők döntöttek a gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetés 2018. szeptember 1-jétól érvényes díjának jóváhagyásáról. A KSH által nyilvánosságra hozott 3,4 százalékos növekedést mutató árindexnél maga­sabb, 4,1 százalékos emelésről döntött a Képviselő-testület a Pénzügyi, Ellenőrzési és Tulajdonosi Bizottság módosító javaslatának megfelelően. Az étkeztetést a Hungast Eszter­gom Zrt. látja el Esztergom Város Önkormányzata közigaz­gatási területén az állami intézményfenntartó központ által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben (általános iskolák, középiskolák, kollégium és a Montágh Óvoda). Ingatlanokkal kapcsolatos döntések » A testület elfogadta az Esztergom és Nyergesújfalu Több­célú Kistérségi Társulás 2018.1. félévi tevékenységéről szó­ló beszámolót, döntött a pilisszentléleki iskola épületének bérbeadásáról a Pálos 70 zarándoklat számára, a kertvá­rosi Damjanich u. 53. szám alatti ingatlanrész térítésmentes használatba adásáról az Esztergom-Kertvárosi Polgárőr­ség, valamint az Esztergom Barátainak Egyesülete részére a Városháza Nagytermének vagy a Megyeháza Dísztermének térítésmentes biztosításáról rendezvény céljára. » Elvi döntést hoztak, döntöttek arról, hogy a Déli Kanonok sor épületének tulajdonjogát az épületre vonatkozó és rendelkezés­re álló tervekkel együtt — közcélú feladat ellátására, térítés- mentesen átruházza a Magyar Állam javára azzal a meghatá­rozott céllal, hogy az Alaptörvényben nevesített Közigazgatási Felsőbíróság székhelye Esztergom városa legyen. Amennyiben 2020. december 31 -ig a határozat I. pontjában elfogadott dön­tés nem valósul meg, a Magyar Állammal megkötött szerződés hatályát veszíti és 2021 .január 1 -tői az eredeti állapot visszaáll. MEGHÍVÓ Esztergom Város Önkormányzata a hagyományoknak megfelelően az idén is mél­tósággal emlékezik meg az Aradi vértanúkról. Ünnepi programok: 2018. október 5. (péntek) 12.40 órakor indul a XXXI. Kegyeleti Staféta a Hősök teréről a Bottyán hídnál lévő célig. 13 órakor kezdődik a Városi Ünnepség az Aradi tér belső területén felállított emlékműnél. Himnusz Ünnepi beszéd Az Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsora Koszorúzás A XXXI. Kegyeleti Staféta eredményhirdetése 2018. október 6. (szombat) 19 órakor Ünnepi hangverseny lesz a Bazilikában. Elhangzik: W. A. Mozart Requiem, az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar és a Balassa Bálint Vegyeskar előadásában (a belépés díjtalan) 2018. SZEPTEMBER www.esztergom.hu 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom