Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2018-09-01 / 9. szám
MTI Fotó: Máthé Zoltán RÓLUNK MEGNYÍLT A SUGÁR ÚTI KÖRFORGALOM! MEGTÖRTÉNT AZ INTERMODÁLIS CSOMÓPONT ÉPÍTÉSÉVEL ÉRINTETT SUGÁR ÚTI SZAKASZ IDEIGLENES FORGALOMBA HELYEZÉSE, MELLYEL PÁRHUZAMOSAN MEGNYÍLTAK A BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÉS ADY ENDRE UTCÁK IS. » Minderről Szerencsés Gergely, a körzet képviselője tájékoztatott. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. további érdeklődésünkre elmondta: a NIFZrt. által megbízott vállalkozónak a szeptember BO-i időpontra kell elkészülnie, ennek megfelelően végzik a hátralévő feladatokat, a közműépítés befejezését, aszfaltozást, ezt követően pedig a forgalomtechnikai eszközök kihelyezését és területrendezést. Kérdésünkre válaszolva közölték: parkolóhelyeket is kialakítanak, „A Budapesti és a Bartók Béla utcák magasságában lesznek parkolók a Baross utcán, az új útszakasz pedig azÁchim András utca közelében és afelvéteti épület közelében kapcsolódik majd össze a készülő Intermodális csomóponttal. ÚJABB LÉPÉS ESZTERGOM ÉS PÁRKÁNY KÖZÖS KÖZBRINGA-RENDSZERÉBEN HAMAROSAN ZÁRUL A MÁRIA VALÉRIA BIKE KÖZBESZERZÉSI HATÁRIDEJE. » Indulhat a Mária Valéria Bike projektje - írtuk tavaly ősszel. Most pedig egy újabb lépéséhez érkezik a terv megvalósítása. Hamarosan, szeptember 17-én ugyanis lejár a nyílt közbeszerzésre beadható ajánlatok határideje. Esztergom önkormányzata Párkány várossal közösen írta ki a tendert az Esztergomban és árkány közötti közbringa rendszer létrehozására, melynek becsült költsége 880 ezer euró, mintegy BOO millió forint. ; A Mária Valéria Bike nevet viselő, határon átnyúló köz■ bringa rendszer a tervek szerint 14 állomásból és ezeken I 278 dokkolóból áll majd, melyeken 105 kerékpár „parkol" I majd. A kétkerekűek közt pedig 60 hagyományos, 45 elekt• romos hajtású lesz. i Bicikliút Esztergomtól a Velencei-tóig A Komárom-Esztergom megyei Önkormányzat jelen■ tette be, hogy bicikliúttal kötik össze Esztergomot ■ a Velencei-tóval. A kormány 226 millió forintot biztosít : a korábban felavatott tarjáni szakasz folytatására, ebből • aTarján-Héreg-Mogyorósbánya-Tát(Esztergom) kerékpárút : nyomvonalának tervezése, engedélyeztetése és a kapcsoló• dó ingatlanvásárlások valósulnak meg. A megépülő szakasz • Tátnál csatlakozik rá az EuroVelo útvonalára, amely Eszter- : gom irányába visz tovább. ■ Egyelőre tehát a tervezés, engedélyeztetés zajlik, • de reméljük, mihamarabb az építkezés is megkezdődik! Úl MAHART KIKÖTŐ ÉPÜL A RÉGI HELYÉN A FŐVÁROSI BATTHYÁNY TÉRIHEZ HASONLÓ VÍZI KIKÖTŐÉPÜLET FOGADJA MAJD A VÍZEN ÉRKEZŐKET. » A korábbi épület az áradások alkalmával rendszeresen víz alá került, 2013-ban az egyik fala beomlott. A MAHART PassNave Kft. vízre telepített, nemzetközi hajóállomást alakít ki Esztergomban. A társaság ügyvezetője elmondta, hogy a kikötő környezetének rekonstrukciója a régi állomásépület bontásával kezdődött el. Spányik Gábor tájékoztatása szerint a 250-300 millió forintos beruházással megvalósuló új kikötő könnyebben fogadhatja a szállodahajókat és a menetrend szerinti járatokat. Az elbontott épület helyén parkot alakítanak ki. A beruházást a tervek szerint a jövő évben adják át. Az állomás helyet biztosít majd ajegypénztárnak, a kiszolgáló személyzetnek, egy korszerű utastájékoztató rendszernek, illetve rendezvényközpontnak. A MAHART PassNave évente közel 400 ezer utast szállít. A társaság 2017-ben 3,2 milliárd forint árbevételt ért el, a legtöbb bevételt a hagyományos menetrendi járatok termelik. 8 ESZTERGOM u. évfolyam, 9. szám