Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2018-09-01 / 9. szám
VISSZATÉRÍTIK A KÜLÖNBÖZEIÉT Esztergomi, vagy Esztergomban iskolába járó tanulóknak az önkormányzat döntésének köszönhetően ingyen lesz a buszbérlet szeptembertől. A nyugdíjasoké pedig 500 forintra csökken - írtuk korábbi számunkban. A közlekedési központnál azonban nem ment zökkenőmentesen az átállás. Akik augusztusban így a rendszerhiba miatt még a korábban áron vásárolták meg a bérleteket, azoknak az esztergomi buszvégállomáson visszatéríti a társaság az árkülönbözetet. Elbontották a Széchenyi téri sátrat » A képviselő-testület döntése értelmében elbontották augusztus 8-án a Széchenyi térről a sátrat. A két részből álló építmény kisebbik eleme a Sport- csarnok mögött lesz felállítva, ahol kisebb rendezvények lebonyolítására használják majd, míg a másik része a Palatinus tavi strandra kerül. Új padok és kukák Búbánatvölgyben is » A korábbi képviselő-testületi döntés értelmében városszerte cserélik a régi szemeteseket és újítják fel a megrongált, elöregedett padokat, illetve helyeznek ki újakat. Augusztus 7-én reggel Búbánatvölgyben kerültek ki új köztéri bútorok. Búbánatvölgyben az elmúlt hetekben egyébként is központi kérdéssé váltak a kukák, amelyeket rendszeresen háztartási hulladékokkal tömtek tele. A jelenség városszerte ismert, a búbá- natvölgyiek viszont látványos akciókkal igyekeztek tenni ellene. Díjkiosztóval nyitott Fotográfiai Biennálé » A művelődés ház, a Vármúzeum és a Dzsámi Múzeum szeptember 7-én, pénteken 17 órakor nyitotta meg a Rondella Galériában a 21. Esztergomi Fotográfiai Biennálé Elbeszélés - narratíva című pályázat kiállítását. A tárlat megtekinthető: a Rondella Galériában október 7-ig, 12 és 18 óra között. (Hétfő szünnap. Esztergom, Szent István tér 1.) és a Dzsámi Múzeum Galériájában szeptember 7-től október 31-ig, 10 és 17 óra között. (Hétfő szünnap. Esztergom, Berényi Zsigmond u.18.) A mi kis falunk a belvárosban Augusztus 22-én, szerdán több - néhány négyzetméteres - helyszínen is forgatott A mi kis falunk Harc a Bányavárosokért Egynapos kegyeleti emléktúra az önkormányzat támogatásával, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc felvidéki csatáinak 170. évfordulója emlékezetére, az Esztergom Barátainak Egyesülete szervezésében. Utazás különjárati busszal Esztergomból. Programok: Október 27. Indulás: Bástya parkolóból 7 órakor - találkozó 6:5o-kor.Fel- szállási lehetőség az Árok utca, Mikszáth Kálmán sarkán 7:05. Utazás: Párkány-Bény-Zselíz érintésével Nagysallóra (koszorúzás az 1849. április 19-i győztes ütközet emlékét őrző gránit obeliszknél). Utazás Selmecbányára. Hegybányán (Szélakna) megemlékezés és koszorúzás a téli hadjárat Görgey Artúr és Guyon Richárd vezette honvédsereg 1849. január 19-21-i Selmecbánya környéki csatáról. Koszorúzás. Városnézés Selmecbányán. Múzeumlátogatás az Óvárban. (Belépő egyénileg). Megemlékezés. Fakultatív program: szabadprogram (kb. 2 óra), látogatás a hontszentantali Koháry-Coburg kastélyban vezetéssel. Hazaúton látogatás a lévai temetőbe, koszorúzás. Hazautazás. Érkezés Esztergomba kb. 19 óra körül. Utaslétszám: max 45 fő. Részvételi díj 6150 Ft/fő. (Az utazás min. 30 fő esetén indul) November xo. Indulás: Bástya Áruház mögötti parkolóból 7 órakor. Múzeumlátogatás az Óvárban programpontig az emléktúra egyezik az október 27-ivel. Szabadprogram Selmecbányán kb. 1 óra. Utazás a Hodrusi-völgyön keresztül a Garam völgyéig. Megálló és emlékezés az 1849. január 22-i hodrusi csatáról, ahol a Görgey vezette honvéd dandár megütközött Wyss tábornok hadosztályával, majd Körmöcbányára vonult. Koszorúzás az 1884-ben állított, de azóta lebontott honvédemlék helyszínén. A Garam völgyében délnek haladva érkezés Garamszentbenedekre. Rövid látogatás az 1075-ben I. Géza által alapított bencés apátság udvarán. A román-gótikus templom megtekintése kívülről. Programzárás, hazautazás. Érkezés Esztergomba kb. 19 óra körül. Utaslétszám: max 25 fő. Részvételi díj 9500 Ft/fő. (Az utazás min. 20 fő esetén indul) Információ és jelentkezés: Esztergom Barátainak Egyesülete - Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 26. Tel.: 70/391-9992, email: koditek.pal @gmail.com ESZTERGOM 4. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM