Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2018-05-15 / 5. szám
90 millió forintos fejlesztéssel bővült a Dobó gimnázium Átadták a Dobó Katalin Gimnázium új, 200 méteres rekortánfutó pályáját, műfüves focipályáját és aszfaltburkolatú kosárlabdapályáját március végén. Az ünnepségen, a közelgő húsvétra való tekintettel egy nyolckilós óriási csokitojással ajándékozta meg az intézmény diákjait a körzet országgyűlési képviselője. Az ünnepélyes átadón az iskola vezetése és a tanulók mellett részt vett Völner Pál országgyűlési képviselő, Bánhidy László alpolgármester, Erős Gábor önkormányzati képviselő, az Iíjúsági-, Sport és Idegenforgalmi Bizottság elnöke, Kancz Csaba megyei kormánymegbízott, valamint Kéner László, az MLSZ megyei igazgatója. A köszöntőkben elsősorban arról beszéltek, hogy a tanulás, az oktatás ma már nemcsak az iskolapadban elsajátítható tudás megszerzését, hanem a szerteágazó, rendszeres testnevelést is jelenti, melyet Esztergomban az elmúlt években számos felújított, illetve újonnan épült sportpálya, tornaterem, létesítmény segít a kormányzati és önkormányzati támogatásnak köszönhetően. Völner Pál, Esztergom országgyűlési képviselője mindehhez hozzátette: „a Dobó gimnázium új sportpályáit összességében mintegy 90 millió forintból sikerült megvalósítani, aminek a 70 százaléka a sokat emlegetett TAO-ból származik”. Kiemelte: miután az állam a mostani ciklus elején átvállalta Esztergom több mint 24 milliárdos adósságát, a város megtáltosodott és sorra fejleszti a kormányzat segítségével az itt működő iskolákat, sportlétesítményeket. Az ünnepségen, az éppen akkor érkező húsvétnak köszönhetően pedig egy nyolckilós, óriási csokitojást ajándékozott a dobós diákoknak. 60 millióból újul meg a kertvárosi Arany János iskola 60 milliós infrastrukturális fejlesztését ünnepelte március 30-án az Arany János iskola Esztergom-Kertvárosban. Az ünnepségen a résztvevők felidézték az iskola korábbi időszakait, költözését, majd jelenét és fejlesztéseit. Pályázatnak köszönhetően az iskola 60,6 millió forintos támogatást kap a mindennapos testedzés, testnevelés infrastrukturális feltételeinek megteremtésére, egy sportudvar létesítésével, illetve olyan közösségerősítő intézményi környezet kialakítására, mely modern és biztosítja az esélyegyenlőséget. A beruházás része egy 448 négyzetméteres tornaterem, valamint az ehhez tartozó vizesblokk megépítése, új nyílászárók és a villamos hálózat felújítása. Az eseményen részt vett többek között Völner Pál országgyűlési képviselő, Bánhidy László alpolgármester, Erős Gábor, a Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsági elnöke és Góman János részönkormányzati tag is. A ünnepséget színesítették az iskola diákjainak énekes, táncos műsorai.