Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2018-05-15 / 5. szám

Negyedórányira lesz a sztráda Esztergomtól A majdan megépülő gyorsforgalmi úton egy átlagos sebességgel mintegy 16-17 perc alatt el lehet majd Esztergom ipari parkjából érni az Ml-es autópályához - hangzott el május 7-én a művelődési házban tartott lakossági fórumon és tájékoztatón. Esztergom vezetése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel és az Rll-es út környezet-hatástanulmányi, engedélyezési és kivitelezési terve elkészítőjével, a Constreal Kft. és Uvaterv Zrt. képviselőivel tartott lakossági tervezői tájékoztatást és fórumot május 7-én a művelődési házban. Az eseményen alapvetően egy döntéselőkészítő műszaki tanulmányterv változatait mutatták be a résztvevők, illetve környezet- hatástanulmányi, engedélyezési és kivitelezési tervváltozatokat is megnézhettek az érdeklődők. A fórumon egyebek között elhangzott, hogy a 110 kilométeres sebességet biztosító kétszer kétsávos út „Esztergom kapujáig tartana”. A két változat, két különböző úthosszt ad, az egyik 33, a másik 37 kilométeres lenne. A tájékoztatón elhangzott, a tervek szerint a majdan megépülő gyorsforgalmi úton egy átlagos sebességgel mintegy 16-17 perc alatt el lehet érni majd Esztergom ipari parkjából az Ml-es autópályához. A fórum előadói továbbá beszéltek a környezet-hatástanulmányi, tervezési, engedélyezési, kivitelezési szakaszokról, illetve a környezetvédelmi szempontok szerinti kialakításról, a két változat szerint. Külön részben foglalkoztak a suzukis bekötő útnál építendő csomópontról, arról, hogy milyen nyomvonalon lehet majd a szlovákiai irányba eljutni. Ennek folytatása kell, hogy legyen egy új dunai híd megépítése az északi közlekedési folyosó biztosítására. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a gyorsforgalmi út szakaszain több helyen csomópont, bekötőút csatlakozások és átvezető hidak is épülnek majd. A természetvédelmi szempontból kedvezőbb nyomvonal az Uvaterv Zrt. képviselője szerint kedvezőbb, mivel az kevesebb természetvédelmi területen vezetne át. Az építkezés a tervek szerint 2019-ben kezdődik, a befejezésé pedig 2022-re várható. Az esztergomi gyorsforgalmi útról a közelmúltban egyeztetett a városvezetés a tervezőkkel és a kivitelezőkkel. Romanek Etelka polgármester és Philipp Frigyes főépítész akkor több megválaszolandó kérdésre is felhívta a szakemberek figyelmét. „Ezek között volt, hogy a korszerű gyorsforgalmi út nagy forgalmát milyen módon és sebességgel tudja Esztergomon átengedni a Dobogókői út, a Petőfi Sándor utca, és a Bánomi-áttörés irányában egészen a 11-es főútig. Az is a megbeszélés tárgyát képezte, hogy a megépítendő gyorsforgalmi út miként hangolható össze az észak-déli, illetve nyugat-keleti útpálya folyosókkal, és az ugyancsak ebben az időben megépülő kerékpárutakkal” - részletezte Romanek Etelka. Az idegenforgalmat erősítő és gazdaságélénkítő hatású, Esztergomot az Ml-es autópályával összekötő gyorsforgalmi út megépítését Orbán Viktor miniszterelnök még 2012-ben jelentette be a Suzuki vállalat és a kormány által kötött stratégiai megállapodás aláírásakor. alma gyógyszertárák 4? Kolos patika Detralex 500 mg filmtabletta. 60 db-Credoti bruttó urr590uTt Akciós bruttó ár: 4890 Ft A* akti6 2Ó1B05.8I-2Ö1SQU1 tart vagy az akció* készlet erejéig! 81,5 Ft / db ~j facebook.com/kolotpatlkar detralex 500 60 rtb Hmtabtetta i Servier Hungerte Kft Vértás eredetű fájdalom, nehézléb érzés, téfcfeszülés, éjszakai lábikragörcs, vaiamint heveny aranyere« tünetek kezelésére ÉrvédS gyógyszer, mely jótékonyan erósrtt a vénákat Vény nélkül kapható gyógyszer. Hatóanyag fiszfltott, mikronnál» Bevonok! frakció A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Next

/
Oldalképek
Tartalom