Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2018-05-15 / 5. szám
HÍREK Hamarosan visszatérnek A mi kis falunk sztárjai Április közepén voltak egyeztetni az önkormányzatnál és helyszínt bejárni A mi kis falunk sorozat alkotói. A megbeszélésen egyebek közt kiderült, hogy várhatóan május végén kezdődik I az új epizódok forgatása a megszokott helyszíneken, Piliszentléleken és egyes részek Búbánatvölgyben, a Dédai-tónál. *<!l hangosan kiabált, velük szitkozódott. Bár a rokona próbálta őt visszatartani, a fiatalkorú mégis a kocsihoz lépett, majd annak bal hátsó ablakát a könyökével, nagy erővel megütötte. Az időközben a házból kilépő másik rokon is próbálta a vádlottat visszaküldeni, ami nem vezetett eredményre. Az intézkedést követően a rendőrök elindultak, majd ekkor a fiatalkorú a haladó kocsi után futott, és annak hátsó részére kétszer ráütött. A rongálás következtében a kocsi csomagterének ajtaja behorpadt, valamint a hátsó lámpatest konzoljai eltörtek, így az autóban 117.986 forint kár keletkezett. A beismerő vallomást tett vádlottal szemben a járási ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta. Szemfüles szomszédok buktatták le A kerítést átmászva jutott be a ház udvarára a 24 éves R. Csaba. A férfi körülnézett az udvaron és megpróbált bemenni a házba is, aminek az ajtaját zárva találta. R. Csaba értékek után kutatott, ám mire körülnézett az udvaron, már hallotta a járőrautó érkezését. A szomszédok ugyanis meglátták a férfit, miközben átmászott a kerítésen és értesítették a rendőrséget. A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták a férfit és előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy korábban albérlőként lakott a házban, ahonnan lopni akart. Az esztergomi R. Csaba ellen lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben tervezi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását. Hétéves kislány ébresztette szüleit, hogy tolvaj jár a házukban Kifosztás bűntette miatt emelt vádat a sértetteket álmukban meglopó elkövetővel szemben az Esztergomi Járási Ügyészség. A vád szerint az elkövető Esztergom-Kertvárosban január 7-én 23 óra 40 perc körül, ittasan megjelent az ismerőse lakásánál. A férfi besurrant a kulccsal be nem zárt bejárati ajtón keresztül a lakásba, majd annak a hálószobájába. Az elkövető az ágy melletti dohányzóasztalra tett két mobiltelefont az alvó sértettek mellől magához vette és a lakást elhagyta. A lopást észlelte a sértettek hétéves kislánya, aki a szüleit felébresztette. A szülők a rendőrséget nyomban értesítették, az intézkedő rendőrök a tolvajt a sértettek háza közelében elfogták, a telefonokat tőle visszavették. A büntetett előéletű vádlott a bűncselekmények elkövetését beismerte, az ügyészség vele szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Kitüntetést kapott két polgárőr Kitüntetésben részesült az Esztergom Város Polgárőr Egyesület két tagja a közelmúltban. A polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként Szalai Emesének és Baán Szabolcsnak is a Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozata kitüntetést adományozott az Országos Polgárőr Szövetség. Kinyitott az Öböl Beach Május elsején nyitott a Pala Öböl Beach része, ahol a közelmúltban megújult a partszakasz, sőt a gyerekrész még ki is bővült. Lángra lobbant egy fatároló A Szent János-kúti úthoz riasztották április 16-án este a tűzoltókat. A tűzeset helyszínén egy 20 négyzetméteres favázas tároló égett. A tárolóban kertészeti kisgépek és egyéb eszközök voltak. Mivel az épület nagy távolságra volt a közúttól, a kiérkező esztergomi és nyergesújfalui tűzoltóknak a vízzel oltáshoz hosszúvezetéket kellett kiépíteniük a járműfecskendőtől. Ezt követően az oltást sikerült két vízsugárral elvégezniük. Személyi sérülés nem történt, azonban az anyagi kár jelentős. Elhunyt Schneider Ferenc Életének 83. évében elhunyt Schneider Ferenc oki. építészmérnök A csaknem 40 évig az Esztergomi Tervező Iroda (KOMTERV) vezető építészeként munkálkodó szakember nevéhez fűződik többek között a kórház három épülete (röntgen, régi urológia, ideggyógyászat), a tanítóképző kollégiuma, a dorogi rendelőintézet, Szombathelyen lakóházak, a balassagyarmati börtön és számos környékbeli családi ház épülete. Több évi gyötrődés és megalkuvás után csapatával közös munkája az esztergomi városközpont, amit az ifjú nemzedék erős kritikával illetett, nem ismerve azonban azokat az időket, amikor a tervező nem „megálmodta”, hanem politikai szervek határozták meg hogy hány négyzetméteren hány lakásnak kell épülnie. Schneider Ferenc 83 évet élt 7.