Esztergom, 2017 (3. évfolyam, 1-12. szám)

2017-09-12 / 9. szám

Minden korábbinál gazdagabb programsorral ünnepelt Esztergom Az államalapítás helyszínéhez méltó, szép ünnepet tartott Esztergom augusztus 20 alkalmából. A Szent Istvánról, a keresztény állam megalapításáról és az új magyar kenyérről szóló rendezvények a város több pontján várták a közönséget. Az események központi helyszínén, a Rugby Club Hotelnél már 18-án megkezdődtek a programok, amikor is koncertek, kirakodóvásár, játékpark, kézműves kiállítás és foglalkozások várták az érdeklődőket. 19-én ugyancsak a Duna-parti helyszínen, illetve emellett az esztergomi várban folytatódott az ünnep. Ez utóbbi helyen az elmúlt években tapasztaltakat még inkább felülmúlva tartották meg az Ünnepi Históriás Játékokat, melyen a vár berkein belül szintén kirakodó vásár és főként reneszánsz kort idéző koncert volt, több kiegészítő rendezvénnyel, így például kiállítással, előadásokkal, gyerekeknek, családoknak szóló foglalkozásokkal. Emellett ugyancsak augusztus 19-én és 20-án tartották a Szent Tamás­hegyen az úgynevezett Kaleidoszkóp Hegy elnevezésű alternatív kulturális fesztivált is. A hagyományoknak megfelelően 19-én volt Esztergomban a tűzijáték, melyet ezúttal zene is kísért, és amelyet az Erzsébet parknál lévő uszályról lőttek fel az ünneplő városi közönség legnagyobb örömére. Augusztus 20-án, a helyi hagyományoknak megfelelően a Szentgyörgymezői Olvasókörben tartották az új kenyér megáldásának ünnepét, melyen a város vezetése és az egyházak képviselői mellett több helyi civil szervezet is részt vett. E napon is folytatódott a várban zajló Ünnepi Históriás Játék, illetve a Rugby Club Hotelnél a már idézett programok mellett a Mesterségek Udvara hatalmas sátránál ünnepélyes keretek között díjazták a különböző kézműves mesterek teljesítményét. Szintén itt, a Nagy- Duna parti helyen folytatódtak már délutántól a koncertek, miként a Vízivárosban is második napjához érkezett a Kaleidoszkóp Hegy programsorozat, sok-sok koncerttel, előadással, performansszal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom