Esztergom, 2017 (3. évfolyam, 1-12. szám)

2017-05-16 / 5. szám

Adományok mellett rengeteg program a Montágh jótékonysági futásán Akadálymentesítésre gyűjtött a Montágh iskola idei Fuss, hogy ne legyen akadály! elnevezésű jótékonysági futását április 22-én a sportcsarnokban. Rengeteg program színesítette az adománygyűjtést. Idén mar második alkalommal rendezte meg a j ótékonysági futását a Montágh Imre iskola, A rendezvénynek szombaton a sportcsarnok adott otthont. A futás célja volt, hogy az intézmény épülete és környéke akadálymentes legyen. Nagyon sokan támogatták ebben az iskolát és rengeteg felajánlás érkezett a tombolára is. A főnyeremény egy bicikli volt a Neuzer Kft. felajánlásaként. Bánhidy László alpolgármester nyitotta meg a programot, majd Tamási Rékával melegítettek be a gyerekek. A futás után pedig az első száz befutó Novák Szilvia kerámia csigás medáljával egy láncot kapott. Kísérő programként Kommeiner Ildikó bábos Kacor király meséjét adta elő. A Bóbita együttes fergeteges műsort adott, majd a tűzoltók is bemutatót tartottak az eseményen, melyen a gyerek birtokba vehették a lánglovagok autóit is. Mindemellett a Játékkunyhóval társasozhattak, de volt ugrálóvár, kézműves foglalkozások és fellépett a Carmen együttes is. A program végen pedig a résztvevők salsázhattak Szilágyi Diánával. Esztergomi fiú a Bozsik Bajnokok között Pályára lép a Magyar Kupa gálameccsén Léb Krisztián A Gyakorló Iskola tanulója, Léb Krisztián bekerült az OTP Bozsik Bajnokok válogatottjába, mellyel pályára lép a felnőtt Magyar Kupa-döntő előtti gálameccsen május 31-én a Groupama Arénában. Az OTP Bozsik Bajnokok program tavaly indult el, célja pedig, hogy felkutassa a kivételes futballtehetségeket. A kezdeményezésben mentorként részt vesz többek között Király Gábor, Gera Zoltán és Haj du B. István is. Ők segítenek kiválasztani a több mint 100 ezer Bozsik-programos fiatal közül 36 tehetséget, akik tavasszal - a csapatkapitányokkal kiegészülve - a Groupama Arénában mérkőznek majd meg egymással. A Bozsik Bajnokok válogatottjának keretében pedig Léb Krisztián április 18-án Telkiben, edzőtáborban vehetett részt, ahol hazai sztárokkal futballozhatott együtt és készülhetett fel a Magyar Kupa-döntő előtti gálamérkőzésre. A Nyugati csapatot Király Gábor, Juhász Roland, Fenyvesi Evelin, Hajdú B. István, míg a Keleti csapatot Gera Zoltán, Torghelle Sándor és Nyilasi Tibor edzette és osztott meg szakmai titkokat az ifjú focistapalántákkal. Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkezett meg a Telki labdarúgó-edzőközpontba az a 12 lány és 24 fiú, akiket a Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank közösen választott ki az OTP Bozsik Bajnokok programba. Az edzőtábort követően a gyerekek keleti és nyugati válogatottja május 31-én találkozik újra a Groupama Arénában, ahol a Magyar Kupa fináléja előtt kerül sor a végső megmérettetésre. A gálameccsen - amit Tihany Viktor kommentálásával az m4Sport közvetít - a felnőtt csapatkapitányok újra beállnak a gyerekek közé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom