Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2016-04-12 / 4. szám
HELYI HISTÓRIA A műemléki helyreállítás nemzetközileg is elismert iskolapéldája Az Esztergomi Vár 1934-ben kezdődő nagy rekonstrukciója volt az épületegyüttes első nagy régészeti feltárása és helyreállítása. Akkor Szent István halálának 900. évfordulójára készülődtek a királyvárosban, az óriási munkálat elvégzésére az ország számos tudósa, építésze érkezett a helyszínre. Cikkünk közlésével az a nem titkolt célunk, hogy segítsünk párhuzamot vonni a Várhegyet érintő, több mint 80 évvel ezelőtti és mostani fejlemények között. A vár több évszázaddal ezelőtti története alapján érthető meg a közel 80 évvel ezelőtti és a többi feltárás szükségessége. A XVII. században a török ostromoknak köszönhetően óriási károkat szenvedett a vár, gyakorlatilag szinte minden részét szétlőtték. Ezt a romot temették be aztán földdel és erre építettek egy ágyúállást. Mindez azonban épp szerencséje is volt az Árpád-kori palota együttesnek, hiszen így tudott évszázadokon át viszonylag épen megmaradni, konzerválódni. A királyi központ, az Árpád-kori palotarész közel kétszáz évig volt ebben az állapotában, némileg elfeledve, a föld alatt várva a majdani újabb életre hívást. Az 1820-as években indult Bazilika építése kezdetekor még felmerült az a gondolat, hogy az egész várhegyre kiterjesszék az építkezést. Ebben az esetben a ma látható vár és palota maradványai elpusztultak volna. Szerencsére ez a terv nem realizálódott. A várat betemető domb teteje a mostani országzászlót tartó torony csúcsának magasságánál volt. Ebből a hatalmas földmennyiségből kellett 1934-ben kiásni az óriási leletegyüttest. A kutatás során kiderült, hogy eltemetett, komoly romegyüttes található a föld alatt. A ’38-as, Szent István halálának 900. évfordulója nagy ünnepi események előkészítésére erőteljes országos összefogással kutatás és helyreállítás megindítására tettek lépéseket az akkoriak. A feltárás négy évében nemcsak az Árpád-kori palota romjait hozták ki a felszínre, de helyre is állították bizonyos részeit. Ebben az időben kapták azt a formájukat a vár egyes részei, melyek többek között a kápolna, a lakótorony, a kapuszoros környéke, a rondella. A korabeli fotókon látható, hogy iszonyatos földmennyiség elhordásáról volt itt szó, rengeteg ember dolgozott egyszerre a területen. Szekereken hordták-vitték a hatalmas adag földet és követ a helyszínről. A teljes nagy feltáró munkában kiemelkedő szerepe volt Lépőid Antal kanonoknak. A terület tulajdonosa jogán az egyház vezette a feltárást, de mellettük a 30-as évek magyar társadalmának tudományos, kulturális vezetése, a kor legkiválóbb magyar régészei, művészettörténészei, építészei csatlakoztak a munkához. A helyreállítás fontos jellemzője volt, hogy kivételes összefogással, gyorsasággal és precizitással dolgoztak rajta. A munka folyamán a szakemberek rájöttek, hogy az idő és a pénz adta korlátokon belül egy bizonyos szintű visszaépítést meg kell tenni. A rekonstrukció a kor műemléki szempontjainak tökéletesen megfelelt, sőt bizonyos szempontból mind a mai napig a műemléki helyreállítás iskolapéldájának is tekintik itthon és külföldön egyaránt. A ’34-’38-as helyreállítás során az lett az egyik fő szempont, hogy az eredeti és a hozzáépített részek színben, tónusban, anyagban jól elkülöníthető legyen az avatatlan látogatók számára is. Ezt úgy lehetett elérni, hogy direkt erre a célra legyártatott, úgynevezett műemléki téglából pótolták ki a megfelelő építményrészeket. A bemutatásra kerülő egységek közül ez különösen jól látszik a kápolnánál, a toronynál és egyéb részeknél is. A második világháború előtti feltárás és a helyreállítás 1938. augusztus 15-ére befejeződött, illetve az átadás megtörtént. Az ünnepség jelentőségét húzza alá, hogy azon számos külföldi magas rangú vezető és a teljes magyar kormány, élén Horthy Miklóssal részt vett az átadón. Ettől a naptól kezdve Esztergom ismét Európa egyik kulturális centrumává vált. Az elkészült munka egyetlen hátrányt szenvedett, nem volt ugyanis idő a kellő mélységű dokumentáció elkészítésére. Ennek a momentumnak a hátránya mind a mai napig érzékelhető a régészek, művészettörténészek szempontjából, az egyes rétegek elhelyezkedéséről nincs minden esetben adat, így azokból előkerült leletekről is hiányoznak még információk. Mindebbe valószínűleg az is belejátszott, hogy a ’38-ban átadott feltárás és helyreállítás állaga az azt követő évtizedekben romlott. Ezzel együtt az épületegyüttes iránti közérdeklődés az évtizedek során, az 50-es években is csökkenő tendenciát mutatott. Amikor a 60-as években a Vármúzeum ebben az épületben kapott helyet, akkor kiderült, hogy a komplexum nemcsak a múzeumi feltételeknek nem tud teljes mértékben megfelelni, de az akkor már újra emelkedő érdeklődést sem tudja maradéktalanul kiszolgálni. Az épület falain belül ez idő tájt nem volt vízvezeték rendszer kiépítve, a 70-es években felmerült, hogy egy országos pályázat kiírásával bele kellene fogni egy újabb helyreállításba. Ez az elképzelés nem jutott sikerre, aztán a 80-as évek második felében elkészült a vármúzeumban ma is látható boltíves fogadó rész, mely lényeges színvonal emelkedést hozott a hely komfortjában. Ugyanekkor készült el a rondellánál található fahíd. A 90-es években pedig megkezdődött a kapuszoros helyreállítása is. Ezek a munkálatok szükségesek voltak és bizonyos mértékben segítettek kielégíteni a megnövekedett turistaforgalom miatti igényeket, ugyanakkor láthatóan újra szükségessé vált ekkor egy újbóli nagyobb rekonstrukció. 1995-ben - hasonlóan a ’34-’38-as feltáráshoz, helyreállításhoz - egy történelmi évfordulóra, a magyar
