Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2016-03-08 / 3. szám

HELYI HISTORIA v Postahivatal romantikus stílusban Esztergom felfedezése, avagy a hely története A Bottyán-palotát leszámítva talán nincs még egy olyan épület az esztergomi főtéren, mellyel ilyen szoros napi, heti kapcsolatban vannak a helyiek. A Széchenyi téren lévő Posta épülete a maga patinás külső és funkcionálisan nagyszerű belső kialakításával egy letűnt kor szépségét, méltóságát és a 21. századot is képviseli egyszerre. A nagy, romantikus saroképület - a mai posta - Prokopp János tervei szerint épült 1863-ban. Az L alaprajzú, egyemeletes házat Bischitzky János vaskereskedő építtette, tette mindezt úgy, hogy a 310 négyszögöl nagyságú sarokteleknek ekkor már tulajdonosa volt. Bischitzky és Prokopp már korábban is ismerte egymást, a Takarékpénztár építése kapcsán már találkoztak. Látva a mérnök munkájának magas minőségét a vaskereskedő azzal bízta meg Prokopp Jánost, hogy a városházával szemben, gazdagságához és tekintélyéhez méltó házat tervezzen és építsen. Az úgynevezett Gróh-házban 1861-ben szűnt meg a vaskereskedés, ezért volt szükség az új helyre. Az ingatlan elkészült, de már hét év múltán (érdekes módon egy újabb hét évig) új gazdára talált. Müller Gyula személyében, aki tán nem véletlenül volt szintén vaskereskedő. Ez időből két apró hír is található az Esztergomi Közlönyben. 1897. november 21-én arról tájékoztatja olvasóit a lap, hogy „a postahivatal, úgy látszik végre mégis saját épületbe megy át. A Müller-féle épületre az alku komoly, s amint értesültünk, már célra is vezetett. A hivatal tavaszra költözködik át. A királyi adóhivatal részére is nagyon idején lenne egy megfelelő helyiségről gondoskodni.” A másik, ugyancsak az Esztergomi Közlönyben talált, 1897. december 5-ei cikke szerint „Porgesz vendéglőjét, a Müller-féle házból, melyet posta igazgatóság vett bérbe, a Gábris, illetve Liszkai helyiségbe teszik át.” Müller Gyula vaskereskedő tehát 1897- ben adta el a városnak a hatalmas házat. Esztergom ekkor döntött úgy, hogy ezt az épületet szerzi meg a postahivatal számára. A korábbi tulajdonosok nevét megőrizve az ingatlant esetenként Bischitzky-Müller-háznak is szokták nevezni. Az eredeti kialakítást és ornamentikát az 1997- ben végzett teljesen megtartó felújítás az építmény külső részein megtartotta. A homlokzatán gazdagon díszített ház tán tényleg csak tartalmát tekintve nem engedi a szemlélő számára, hogy valójában egy szemet gyönyörködtető, kisebbfajta palotával áll szemben. A kétszintes építmény a szakértő szerint „romantikus várszerűség uralkodik”, erre erősít rá a homlokzatot ékesítő középkori bástyatornyokra emlékeztető két félpillér, valamint az oromzat középrészén lévő klasszicista timpanon alakzat. A díszek között az európai és magyar középkor kincsestárából származó rozetták, szalagfonatos motívumok találhatók. A rendkívül míves kialakítással Prokopp János tervező, vélhetően pályafutása további alakulását alapozta meg, hiszen ez az épület volt az első, mellyel az alkotó bemutatkozott Esztergomban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom