Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-15 / 11. szám
Idén is sztárvendégek és programok sora adventkor November 25. és január 1. között számtalan program várja majd a • j közönséget Esztergomban. Az Adventi , Vásár Esztergom Főterén című Jc/ rendezvénysorozat során minden J»Sjr nap programok, hétvégén ráadásul F'I sztárvendégek is várják a közönséget. November 13. (vasárnap) HIT ÉS HŰSÉG A Szent Adalbert Központban 17 órától „Csáky Pál: Hit és hűség” című ingyen látogatható színpadi játéka várja a közönséget. Szereposztás: Boráros Imre, Petrécs Anna, és Tóth László. Bevezető beszédet mond Csáky Pál EP-képviselő. November 15. (kedd) 41. ELŐADÁS A Szent Adalbert Központban 18 órától folytatódik az „Esztergom és környéke kincsei” című helytörténeti előadássorozat, a Laskai Osvát Antikvárium szervezésében. A 4L ingyenesen látogatható előadáson Horváth István (történész, muzeológus) tart előadást „Fauszodák, úszó házak a Dunán. Fürdő- és úszókultúra Esztergomban a dualizmus korában” címmel. November 18. (péntek) TUNYOGI PÉTER EMLÉKÉRE Tunyogi Péter emlékkoncertet szervez a Sportalsó 20 órától. Fellépnek ZefFer András és barátai. November 23. (szerda) A TÖRTÉNELMI REGÉNY A Könyvtárban 17 óra 30 perctől „A magyar tragédia - a történelmi sorsfordulók ábrázolása a magyar történelmi regényekben” című előadás látogatható. Előadók: Botos Máté (PPKE BTK) és Kőszeghy Miklós (PPKE BTK). Az előadás a PPKE BTK és a Helischer József Városi Könyvtár közös szervezésében valósul meg. November 24. (csütörtök) ITÁLIAI MAGYAR EMLÉKEK - KÖNYVBEMUTATÓ A Laskai Osvát Antikváriumban 18 órától az „Itáliai magyar emlékek” című könyvet mutatja be Prokopp Mária művészettörténész és Horváth Zoltán a Romanika Kiadó vezetője. November 25. (péntek) B OLDAL MŰSORA A „B oldal” nevű irodalmi rendezvénysorozat következő alkalommal 18 órától várja a közönséget a Kaleidoszkóp Házban. Vendég ezúttal Veronika Sikulová: Hiányos hasítás című kötetével. November 27. (vasárnap) TÁRLATVEZETÉS A Kincstárban 15 órái kezdettel ingyenes tárlatvezetést tart Hinora Edit. November 28. (hétfő) KÖZTÜNK ÉLNEK Folytatódik a Köztünk élnek című sorozat 17 órától. A könyvtár vendége ezúttal Szabó Judit. November 29. (kedd) 42. ELŐADÁS A Szent Adalbert Központban 18 órától folytatódik az „Esztergom és környéke kincsei” című helytörténeti előadássorozat, a Laskai Osvát Antikvárium szervezésében. A 42. ingyenesen látogatható előadáson Kátai Ferenc (Tát nyugalmazott polgármestere) tart előadást „Adalékok Tát község történetéhez” címmel. Közreműködik a Táti Német Nemzetiségi Asszonykórus és a Táti Német Nemzetiségi Férfikórus. November 30. (szerda) DIÁKKÖRI NAPLÓM KÖNYVBEMUTATÓ A Szent Adalbert Központban 18 órától „Dr. Kőrösy László: Diákköri naplóm (Esztergom, 1861-1875)” című könyvét ismerteti: Szalai Béla (a Mária Valéria híd újjáépítésének nyugalmazott miniszteri biztosa). A rendezvényt megnyitja: Romanek Etelka polgármester. Köszöntőt mond: Várszegi Asztrik (pannonhalmi főapát, püspök). A bemutatón a könyv megvásárolható. December 3. (szombat) KONCERT A Bazilikában 11 óra 30 perctől Blackburn Peoples Choir (Anglia) koncertje hallgatható. December 5. (hétfő) CSILLANGÓ Csillangó című programjával várja 10 óra 15 perctől a kisgyereket és szüleiket a könyvtár. Majd 17 órától Rainer Péter: Gadányi Jenő könyvének bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők. December 6. (kedd) MINDENKI MIKULÁSA Esztergom önkormányzatának ajándékaként fényszánkón érkezik a Mikulás a Széchenyi térre. 17 órakor Vereckei Attila Mikulásváró műsora, majd 17 óra 30 perctől maga a Mikulás, 18 órától pedig a Bóbita Zenekar koncertje szórakoztatja a gyerekeket. December 7. (szerda) TRIANONI SZEMLE 2016 A Szent Adalbert Központban 18 órától a „Trianoni Szemle Évkönyv 2016” című könyvet bemutatja: Bethlen Farkas, a Julianus Barát Alapítvány elnöke és Szidiropulosz Archimedesz főszerkesztő. Köszöntőt mond: Romanek Etelka polgármester. Az est házigazdája: Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke.