Esztergom, 2015 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2015-05-11 / 2. szám
1YI HISTÓRIA Hadifogolytábor Kenyérmezőn Esztergom felfedezése, avagy a hely története Az első világháború idejére kalauzoljuk vissza olvasóinkat, amikor is a mai Esztergom-Kertváros területén hadi- fogolytábor működött, melyben összességében 120 ezer ember fordult meg. A háború évei alatt a kenyérmezői hadifogolytábor egész várossá nőtte ki magát: utak, uszodák és fürdők, templomok is létesültek. A históriát Miklós Tamás történész révén ismerhetik meg olvasóink. Az első világháború folyamán a hadifogolykérdés addig még soha nem tapasztalt óriási dimenziókat öltött. A világháború során mintegy 60 millió katonát mozgósítottak, akik közül mintegy 8-9 millió esett hadifogságba. Különböző becslések szerint az Osztrák Magyar Monarchia területére mintegy 1,2 millió - 2,3 millió hadifogoly került. Közülük a legnagyobb csoportot a cári Oroszország alattvalói alkották, utánuk következtek nagyságrendben az olasz és szerb hadifoglyok. A háború elején a Monarchia csapatai szerb és orosz hadifoglyokat ejtett, akiknek elhelyezésénél fontos szempont volt az esetleges szökések megakadályozása, illetve a birodalom szláv lakóival való kapcsolattermetés minimalizálása. így kerültek először orosz, majd szerb hadifoglyok Esztergom mellé Kenyérmezőre. Később olasz, majd román hadifoglyokat is őriztek itt. A tábor 1914 augusztusától egészen 1918 novemberéig működött. A kezdeti időszakban a hadvezetés nem volt felkészülve a fogságba esett ellenséges katonák nagy számára. így Kenyérmezőn is elegendő szálláshely hiányában többnyire a puszta földön feküdtek a foglyok. Az Egyenlőség tudósítója, Szabolcsi Miksa az alábbiképpen számolt be a látottakról: „Szabad mezőn, nagy körben léceket ütöttek a földbe; a lécek fölületét összekötötték dróttal: ezen belül van a tábor. Az orosz foglyok tábora. Vannak kisebb és vannak nagyobb körök. Némelyikben több százan tartózkodnak, de olyan körök is vannak, melyekben több ezer fogságba esett orosz katona jár-kel, tesz-vesz, összebuvik, szétmegyen, lehever, fektéből felugrik, messzebbről azt a benyomást keltvén, - amit nagyban emel a foglyok szürkepiszkos ruházata - mintha összeterelt juhnyáj mozogna egy helyen, melyet elhagynia nem szabad.” A kedvezőtlen elhelyezési körülmények kedvező táptalajt nyújtottak a járványoknak is. 1914 szeptemberében előbb a szerb foglyok között tört ki kolera-járvány, amely hamarosan az orosz foglyokra is átterjedt. A tábor vezetősége a belügyminisztériumhoz és a hadvezetőséghez fordult segítségért. A megbetegedetteket Tokodra, a velük érintkezőket pedig Ebszőnybányára különítették el. 1915 tavaszán kiütéses tífusz járvány tört ki a táborban. A hadifogoly- tábor orvosparancsnoka, a Budapestről ide helyezett dr. Fonyó János nőgyógyász elévülhetetlen érdemeket szerzett a tífusz terjedésének megállításában. 1915-től a táborban lévő hadifoglyok nagy részét táboron kívüli munkára adták ki. 1916 január 1-jei adatok szerint kenyérmezői hadifoglyok mintegy 77,17 százalékát alkalmazták a táboron kívül. A hadifogoly munkások aránya az elkövetkező években tovább növekedett: 1917-ben 91,62 százalékuk, míg 1918-ban még mindig kicsivel több, mint 90 százalékuk volt kiadva táboron kívüli munkára. A hadifoglyokkal való bánásmódról az 1907-es hágai egyezmény rendelkezett azonban a világháború során már a kortársak is rávilágítottak arra, hogy „nem bizonyultak kielégítőnek és hatásosaknak, mert egyrészt nem a tapasztalatokon épülnek fel, másrészt keresztül vitelük biztosítva nincsen.” Ugyanígy a hágai egyezmény szabályozta a hadifoglyok munkába állítását is. A háború során azonban bebizonyosodott, hogy az egyes államok a hadifogolypolitikájukat igen erősen a kölcsönösségi elv alapján alakították. Például miután a Monarchia tudomására jutott, hogy Oroszországban az osztrák-magyar katonákat embertelen körülmények között dolgoztatják, már a Monarchiában sem helyeztek nagy súlyt a cári hadifoglyok jólétére. Ez a kölcsönösségi elv nemcsak a politika, hanem az átlagemberek gondolkodásának szintjén is megjelent. A hágai egyezmény kimondta, hogy a legénységi hadifoglyok munkára foghatóak, ez a fajta foglalkoztatás azonban nem lehetett a hadviseléssel közvetlen kapcsolatban. Ez persze több mint problémás, mivel valahol minden a háborúval függött össze. Különösen igaz ez, ha a háborút nem csupán harcesemények és katonai műveletek sorozataként, hanem egy olyan állapotként értelmezzük, amely a társadalom és a gazdaság minden szegletét áthatja. Azzal, hogy a hadifoglyok kikerültek a táborokból, könnyen kapcsolatba kerülhettek a civil lakossággal is. A katonai hatóságok igyekeztek gátolni ezeket a közeledéseket. Egy 1915 júniusi honvédelmi minisztériumi rendelet kimondta például, hogy a hadifoglyok kiadása szláv nemzetiségűek által lakott területre elvben nem engedélyezett. A munkahelyeknek forgalmas városokon kívül kellett esnie, és kerülni kellett a lakossággal való érintkezést. Idővel azonban mégis egyre szorosabb kapcsolat alakult ki a helyi lakosság és az „idegenek” között, mivel egyforma módon sújtották őket a gazdasági, szociális és politikai krízisek. A tiszti hadifoglyoknak a legénységi állományúakkal szemben nem kellett dolgozniuk. Á