Északkeleti Ujság, 1919 (11. évfolyam, 1-13. szám)

1919-03-22 / 12. szám

Xi. évfolyam. Nagykároly, 19i£. március 22. 12-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLY! KERESKEDŐ-TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre — — — — — 20 K Féléwre — — — — — 10 K Negyedévre — — — — — 5 K Tanítóknak egész évre — — — 14 K Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. MEGJELENIK MINDEN HÉTEN, SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T.) ••• Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ••• Nyilttér sora 1 K 20 fillér. á munka hatalom az uj világ rendjében. A leghatalmasabb emberi képesség, mely hegyeket tud fel­forgatni, folyókat, tengereket szabályozni, hajókat hajtatni gőzzel a vizen, benzin­nel repülőgépeket zugatni a végtelen levegőben, a feltaláló, a produkáló, az életet termő munka hatalma az uj vi­lágrend oszlopa. Címerek, rangok varázsa, , a soha­sem szagos pény mindent megvásárló hatalma nem varázs és nem hatalom többé. A születési kiváltság és a tőke el­vesztette a csatát. A munka és a pénz harca utolsó jeleneteit éli. A pénz eddig hatalom volt, de ezt a hatalmat a szek­rények páncélja meg nem védi. Hatalom és pénz eddig egyet jelentett. Ma a pénz hatalma megszűnik. A hatalmat! ezentúl a munka fogja képviselni. Tró­nok romjainál ma a munkások milliói j állnak. Az összedülő trónok guruló arany gömbjei csákányok kemény acéljához; koccannak, melyeket erős munkáskezek; forgatnak és építik, bontják az uj világ: épületét. Ebben az épületben hajlékot, talál mindenki, aki dolgozni akar, de uem teheti be a lábát a naplopó, az; embertársai véréből élni akaró here. Az: örök emberi munka temploma épül most,, hol tiszta imádatban dicsőíti az ember: a leghatalmasabbat, a világot alkotó teremtőt. Minden ember része lesz az uj vi-! lágrendben a nagy természetnek, mely sohasem pihen, mely örökké munkás. Csak ez a világrend képes megszerezni az élet minden feltételét minden ember számára. Ha eddig nem volt mindenki­nek szórakozása, ha eddig nem volt mindenkinek pénze orvosra, patikára, fehér kalácsra, az csak azért nem volt, mért nem dolgozott mindenki. Aki nem dolgozott, ahelyett dolgoztak nagyon so­kan és kiverejtékezték neki a pihenést, a fehér kalácsot. Ha mindenki dolgozni fog, nem kell még nyolc órát sem dol­goznunk naponta és meg lesz minde­nünk. A természet jó és bőkezű, csak rajtunk múlt eddig is, hogy nem egyen­lően osztottuk el adományait, miket bő­ven és fenntartás nélkül termett annak, aki dolgozott érte. A régi világ, mikor nem az szedte le a termést, aki szántott és vetett, el­múlt. A majdnem négy és fél évig tartó világháború irtózatos vértengerében, fü­zében és fájdalmában elpusztultak a régi bűnök. Áz uj világ születésénél hol vannak a Weisz Manfrédok, a Skodák és a Kruppok? Éhez nem kell ágyú, csak eke és csákány. A keserűségtől agyongyötört embe­riségnek, a megrokkant millióknak földet több munkabért, kedvezőbb megélhetést, iskolát, orvost, műveltséget, boldogságot kínál az uj rend. Az ehhez szükséges eszközöket onnan fogja elővenni, ahon­nan tudja. Az emberek izmából, véréből. A háborúhoz három dolog kellett. Pénz, pénz és pénz. Az uj világ megépítésé­hez is három dolog fog kelleni: munka, munka és munka! Március 15-ének megünneplése. Istentiszteletek. A i Uiti. Lalii, jjiv-bcílliai .Cin, .' ’.ill',:ti lilái \-iüd 15-én d. e. 9 órakor ünnepi szent mise volt fényes segédlettel, amelyen a hatóság is részt vett a hivatalfőnökök vezetésével. A ref. templomban a Hymnusnak elének- lése után Gönczy Sándor lelkész tartott tartal­mas, hazafias, lelkesen előadott szép beszédet az igazi hazaszeretetről. Iskolák ünnepe. Az állami elemi iskola miként a múltban, most is igen kedves iskolai ünnepélyt rendezett d. e. 8 órai kezdettel. A gazdag műsort a Hymnus éneklése nyitotta meg. Az ünnep jelentőségét az intézet igazgatója: Lukovits Endre méltatta a gyermekek értelmi fokához és a mai idők szelleméhez megfelelően, ráter­mett padagógiai érzékkel. A gyermekek ügyesen előadott szavalatait és a gyermek-énekkar élvezetes szereplését a Szózat zárta be. A kegyesrendi főgimnázium d. u. 5 órai kezdettel ünnepelt a Katii. Legényegyesület dísztermében. A Schrádi Pál által vezetett főgimn. énekkar a Hymnus eléneklésével nyi­totta meg az ünnepélyt. Birócsák István Vili. oszt. tanuló, a főgimn. önképzőkör elnöke általános tetszés mellett tartalmas, szép, meg­kapó beszédet tartott az igazi demokratikus eszmékről s azok diadaláról. Koncz József a többszöri szerepléséről ismert kiváló zongorista néni mindennapi művészettel és ügyességgel játszotta el Beethoven : „Mondscheip Sonatáját*. Orosz István szépen szavalta el Ábrányi: „Él a magyar“ c. hatalmas költeményét. Az ének­kar lelkes éneke után Grigássy Pál II. o. t. kedvesen szavalta Pósa : „Magyar vagyok“ c. kedyes költeményét. Megható volt a „Kik voltak a honvédek?“ c. melodráma. Vaday Árpád férfias, mély hangjával pompás, megrázó, majd lelkes előadásával s Vetzák Ede II. oszt. tan. kedvesen kiváncsi kérdezősködésével érvényre juttatták a költemény szépségét. Zongorán Ákos Gyula VII. o. t., hegedűn pedig Csaba László VI. o. t. kísérték ügyesen. Rédei Béla VI!. o. t. Várady: „Menyország“ c. Petőfit magasztaló gyönyörű költeményét szavalta el általános tetszést váltva ki. A „Március 15.“ c. egyfeivonásos színmű össze? ‘zereplői jól alakítottak, ügyesen adták e < a hazafias darabot. Á főgimnáziumi zenekar pompásan előadott indulója zárta be a kedves sikerült ünnepélyt, amelynek rendezéséért Vincze László tanárt teljes elismerés illeti. A polgári iskolákban osztályonként tar­tottak ünnepélyt Körök ünnepélyei. A Protestáns Társaskör március 15-én este 7 órai kezdettel ünnepelte meg a nagy nap évfordulóját. A közönség a Himnuszt éne­kelte el Bakó István kántor vezetésével, mely után Gönczy Sándor ref. lelkész, köri elnök lelkes, megnyitó beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt. Botos György joghallgató mély át- érzéssel, ügyesen, szónoki hévvel szavalta el a „Talpra magyar !“-t. Majd dr. SutáK István ügyvéd eszmékben gazdag, nívós és tartalmas ünnepi beszédet mondott. Az élvezetes előadást mindvégig nagy figyelemmel hallgatta a nagy- ••’ámu közönség Oulga I aj^s máv. hivatalnok i precízül előadott tárogató-szólói egészítették még I ki a műsort, mely után a Szózat eléneklésével véget ért az ünnepély. A bevétel felét s az összes felülfizetéseket a zilahi menekültek fel­segélyezésére juttatta a Kör vezetősége. A helybeli Katii. Legényegyesület március 16-án rendezett ünnepülyt. A dalárda Vitek Károly ének- és zenetanár művészi vezetésével adta elő a Hymnuszt, Talpra magyart, a Szózatot; különösen nagy hatást ért el Erkeí— Vörösmarthynak: „Koserii pohár“ c. bordala, amelyben a baritonszólót Csepreghy Ernő énekelte mély átérzéssel. P. Tóth Lajos ünnepi beszéde a nap jelentőségét méltatta. Várady— Kun: „Petőfi a Hortobágyon“ melodrámát Hriher Zsóka adta elő finoman, mig a zongora- kiséretet Vitek Károly zenetanár látta el. Ábrányi : „Mi a haza ?* költeményét Félegyházi Jenő szavalta igazi átérzéssel. Több — alkalmi dalt adott elő Szathmáry ilonka kedvesen csengő, színező előadásban; dalait Koncz- József kisérte figyelmes zongorajátékával. „A hazaáruló“ egy felvonásos alkalmi színjátékban ügyesen játszottak Fábián Sándor, Visky László, Marián Janka, majd Drágus István, Pintye János, Kínál József és Akkermann János. Az ünnepély jövedelmének 50 %-át a zilahi mene­kültek felsegélyezésére juttatja a Legényegyesület. A szociáldenioktata párt ünnepe. Városunk s a vidék szociáldemokrata pártja 16-án — vásárnap — délután ünnepelte a szabadság napjának évferdulóját. A hatalmas nagy piactéren nyüzsgött az emberáradat. Az egyes csoportok az előre kijelölt helyeken állottak fel. Két óra tájban jött a nagykárolyl párt szervezetek szerint ceoportositva a párt hatalmas, vörös zászlójával. A menet élén az összes nagykárolyi zenészek játszottak. Amint a téren elhelyezkedtek s együtt volt a hatalmas néptömeg a megállapított sorrendben megkez­POLENAI GYÓGYVÍZ Természetes égvényes savanyuviz-forrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üdítő ásványvíz. Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs intettel a járványos időre, ezen viznek ffanhatÁ miüdoniüf f asztalnál sen szabad Mányoznia. : *ém Mpilóio iilluUUllUll I Tekintettel •gy

Next

/
Oldalképek
Tartalom