Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-13 / 15. szám

15-ik szám 3-ik ©Idái. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, valamint a Pesti Hazai Első Takarékpénztár és a Magyar Jelzálog Hitelbank a városi függő kölcsönök konvertálása céljából 500,000 K-ás töriesztéses kölcsön folyósítására vonatkozó ajánlatát a képviselőtestület nem fogadta el, mivel a kamatlábat ezúttal is magasnak tartja. A Huszthy Zoltán fényképésszel a néh. Kaufmann Izidor örököseitől megvásárolt ház­ban birt tulajdonát képező telepitményének 5000 K vételárban való megváltására vonat­kozó szerződést a képviselőtestület jóváhagyta. A képviselőtestület Hiszár József közig, tanácsnokot, dr. Kovács József városi főorvost, dr. Falussy Alajos rendőralkapitányt és Sza­káll Endre városi állatorvost 1917 julius 1-től, Diczig Jenő végrehajtót pedig 1918 évi január 1-től kezdve ugyanazonegy fizetési osztályba magasabb fizetési fokozatba előléptette és a háborús segélyek megfelelő megállapítása te­kintetében is a szükséges intézkedéseket megtette. A városi utcaseprők és utkaparók hábo­rús segélye elnézésből kisebb“összegben álla­píttatott, mint az megállapítandó lett volna, azért ez a tévedés helyreigazittatott. Az adóhivatali összeirók kérelme folytán azokpak az összeírásért járó dijjai egyenként 100 K-ban állapíttatott meg. Nagyecsed község kérelmére a képviselő- testület hozzájárult ahhoz, hogy Nagyecsed vásártartási engedélyt kapjon. Lukácsovits János és társainak a hivata­los órán túl is nagy szorgalmat kifejtő tisztvi­selők megjutalmazására vonatkozó indítványa megfelelő javaslat céljából polgármesternek kiadatott. A közgyűlésnek egyéb tárgya nem lévén, elnöklő polgármester a jegyzőkönyv hitelesíté­sére Brichta Miksa, Juhász Imre, László József, Lukácsovits János, Papp János képviselőtestü­leti tagokat felkérvén, a közgyűlést befejezett­nek nyilvánította és berekesztette. iz „ötösök“ kabaréja. Három és fél évi vándorlás : Rimaszombat, Munkács és Mezőkövesd után a vármegye közös háziezrede: „a büszke ötösök“ 1918. év januárjában visszatértek Szatmár városába. A vármegye közönsége igaz szeretettel üdvözli megtért fiait, akik Galicia, az Isonzó s a román fronton egyaránt dicsőséggel hullatták mind­annyiunk megoltalmazásáért vérüket. De amikor büszkeséggel emlékszünk meg az ezred hősei­ről, nem feledkezhetünk meg a haza védel­mében hősi halált halt ötös katonák özvegyei és árváiról sem s igyekezzünk filléreinkkel gyarapítani az ezred özvegyi és árva alapját. (Az adományok a pótzászlóaljparancsnoksághoz Szatmárra küldendők.) Ezt a nemes célt szolgálta a városunkban f. hó 8-án, szerda este az ezred tisztikara által rendezett kedves müsoru kabaré estély is. Nagykároly város crémje már 8 órakor isuffolásig megtöltötte a színházat s kíváncsian várta a műsoron első számként jelzett zongora- játékot. Gábor Inka jelent meg elsőnek, hogy oljátsza Chopin: „G. moll balladá“-ját. Gábor ínkát már egy-két alkalommal láttuk a zongora mellett, meg kell azonban állapítanunk, hogy azóta tehetsége jelentősen izmosodott, úgyhogy szerda este személyében már egy igazi virtuóz zongoraművésznőt üdvözölhettünk. Bámulatos az a könnyedség s nyugodtág, amellyel minden felesleges póz nélkül, nemes egyszerűséggel játszik. A megértő közönség néíria csendben figyelte játékának minden egyes mozzanatát s •annak befejeztével az orkánszerüen felhangzó taps és az ötszöri kihívás volt legeklatánsabb bizonyitéka Gábor Inka igaz művészetének. Vojnár János ötös főhadnagy szívből jövő páthosszal szavalta Szász Menyhért poétánk megkapó költeményét: „Ballada a néma man­kókról“ cimü szomorúan igaz feljajdulást. Harmadik számként egy bájos szőke jelenség következett: Keresztessy Ducy, aki .Ketting Ferenc zongorakisérete mellett előbb a „Zsuzsi kisasszonyából énekelt egy részletet, majd a közönség meg-megujuló tapsaira „A rapport“ cimü kupiéi. A kis művésznő már otthonos a színpadon, élénk temperamentum­mal énekelt s behizelgő szopránja nem tévesz­tette cl hatását. Tisztelői a mai viráginséges időben négy szebbnél-szebb csokorral lepték meg. Az első rész legszebb száma kétségtelenül Gréger Györgyné úrnő hegedüjátéka volt. A művésznő Wieniawszky világhírű lengyel mester „Faust“ ábrándját, majd pedig a közönség szűnni nem akaró ovációjára „Csak egy kis lány van ezen a világon“ cimü bájos magyar ábrándot játszotta «1 Gábor Inka diskrét zon­gorakisérete mellett. Gréger Györgynét már jól ismeri a nagykárolyi közönség s ezen az estélyen is csak újabb bizonyságot tett arról, hogy a hegedűnek is igazi művészi mestere. A műsor második részében a paritás kedvéért már szatmári műkedvelők szerepeltek. Domsitz Emmuska „Reviere“ cimü klasszikus táncjelenetet adta elő, Losonczy Dezső a szat­mári szinhá' karmesterének zongorakiséreíével. A fiatal leány már kifejlődött tehetségű balet- táncosnő, mesés könnyedséggel táncol s brilli- ánsul spiccel. Szentiványi Czakó Béla főhadnagy kelle­mes baritonján két megkapó szépszégü szeriöz dalt énekelt: „Szép volt, mint egy ál«ríí“ s „Tecsak szeress“ cimüeket. Erőteljes, tiszta hangja van a fiatal művésznek, aki a háború előtt a Népopera baritonistája volt. Villányi Andor: „Attak“ cimü jelenetében Vojnár Mariska s Runyay Sándor tűnt ki, az előbbi mint szépasszony úgy megjelenésével, mint kellemes orgánumával nyerte meg tet­szésünket, az utóbbi pedig a szeles kis huszár önkéntest ábrázolta helyes felfogással. A műsor utolsó számaként ismét Domsitz Emmuska következett, aki Kormos Ferenccel, a szatmári szinház komikusával egy bájos Feró és Pierett táncjelenetet adott elő „Delibes Copélia“ balettjéből. A közönség lélekzetfojtva leste a kis tánemüvésznő minden egyes moz­dulatát, könnyed megkapó szépségű táncát. Végül meg kell még emlékeznünk á kon- ferálásra hivatott Brammer Pálról is. Kár, hogy a szimphatikus tüzérhadnagy konferálás helyett csak a nyomtatott műsor egyszerű recitálására szorítkozott. Annál inkább meg kell dicsérnünk a rendezés körül tevékenykedő Lux Béla ötös főhadnagyét. Az ő érdeme a többek között, hogy a programmszámok műkedvelői előadá­soknál szokatlan gyorsasággal következtek egymásután. A közönség előadás után a Magyar Királyban társas vacsorára gyűlt egybe s az est krónikása még csak annyit jegyezhet fel, hogy folyt a pezsgő s a szebbnél-szebb leányok vígan táncoltak kivilágos-virradatig. Dr. Kálmán Miklós. Kerestetik egy 2—3 szoba és :: :: konyhából ájló :: :: bútorozott lakás május 15-ére. Értekezni lehet: Janitzky Albert cégnél. HÍREK. Közigazgatási bizottsági közgyűlés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága f. hó 12-én gyűlést tartott Jékey Sándor főispán elnöklete alatt. Az ülésen résztvettek: Báró Kende Zsigmond Dr. Falussy Árpád N. Szabó Antal Jármy Andor Tóth Mór és Dr. Vetzák Ede bizottsági tagok. Az alispáni jelentés el­hangzása után báró Kende Zsigmond méltatta néh. Nagy Bélának, a közigazgatási bizottság volt tagjának érdemeit, llosvay Aladár alispán indítványára a bizottság elhatározza hogy az elhunyt emlékét jegyzőkönyvileg megörökiti s hogy a bizottság mély részvétét a gyászoló családnak jkvi kivonat kapcsán tudtára adja. Dr. Falussy Árpád szolalt fel ezután az újabb regvirálások tárgyalásában. Megemlíti, hogy a közönség teljesen tájékozatlan a regvirálásak- kal szemben s hogy a város közönsége meg­károsítódnak érzi magát általa, báró kende Jármi és Tóth Mór bizottsági tagok is felszólal­tak e tárgyban. Ennek eredményeként a köz- élelmezési minisztert táviratilag kérték fel a regvirálások beszüntetésére azzal, hogy az eszközlő katonaságot rendelje visza s fogadja el a város által felajánlott 60 vaggon terményt a követelésbe helyezett 100 vagyon helyett. Felgyógyult a főjegyző. Örömmel tu­datjuk olvasóinkkal, hogy Néma Gusztáv Nagykároly város közszeretetben álló kitűnő főjegyzője vasúti baleset folytán szenvedett sérüléséből már tejesen felgyógyulván,- ismét átvette hivatala vezetését. Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter dr. Gönczi Mór városunk fiát, az országos ipar és kereskedelmi oktatási tanács tagjává az ipari és kereskedelmi szak­osztályba a most folyó cyklus hátralevő tartal­mára kinevezte. Eljegyzés. Stuhler Ferencz t. honv. hadnagy eljegyezte Kasza Babikát. Gratu­lálunk. Kirendelés. A szatmári kir. törvényszék teljes ülése Szabó István kir. törvényszéki birót a halmi-i kir. járásbírósághoz kisegítő bíróul ideiglenesen kirendelte. Ugyancsak oda rendelte ki segítővé járásbíróságunktól Nágele Ignátz irodatisztet is. Elismerő oklevelek a hadikölcsönért. A m. kir. pénzügyminiszter az 1914. évben ki­töri világháború dicsőséges megvivliaiása érde­kében kibocsátott magyar állami hadikölcsönök sikerénea előmozdítása körül szerzett érdemek elismeréséül Ő császári és apostoli királyi Fel­ségének Laxenburgban 1917. évi március hó 19-én kelt legfelsőbb elhatározásával nyert felhatalmazás alapján Asztalos Kálmán ref. lelkész, a Fábiánházai Hitelszövetkezet elnöke Gönczy József ref. lelkész, a Kántorjánosi Hitelszövetkezet elnöke, dr. Láng György kör­orvos, a Szaniszlói Hitelszövetkezet elnöke Rector Pál gór kath. lelkész, a Penészleki Hitelszövetkezet elnöke, Schwartz Dávid, kör­jegyző, a Géresi Hitelszöv. igazgatója, Szaictzky Miklós igazgató-tanitó, az Erendrédi Hitelszö­vetkezet igazgatója, Szűcs Bálint, a Nagyecsedi Hitelszövetkezet könyvelője, Tonlay Albert kör­jegyző, a Hirigi Hitelszövetkezet igazgatója Varga József, ref, tanító, a Jánki Hitelszövetkezet könyvelője és Vágó Elek községi jegyző, az Érkörtvélyesi Hitelszövetkezet részére elismerő okleveleket állított ki. Gyászeset. Pótolhatatlan veszteség érte Irsik Ferencz, városunk köztiszteletben álló polgárát és kedves családját. Egyetlen fia: irsik Píl 24 éves korában hosszú és igen kínos szenvedés után f. hó 9-én d. u. 4 óra­kor örök álomra szenderüit. A szép reményekre jogosított, megnyerő kedves fiatalember már egy év óta fekszik súlyos betegen s szillei és testvérei mély bánatára az orvosi tudomány tehetlenül állott a súlyos kórral szemben. A mérhetlen csapás az egész város őszinte részvétét váltotta ki, annál is inkább mert.még- mindenkinek élénk emlékezetében van az a tragikus gyászeset, mely egy viruló szép leányt ki/ánt el a bánatos családtól. A tüzérnapról. A múlt vasárnapon nagy szenzációra ébredt a város. Éles kürtök jelezték, hogy a tüzérnap megkezdődött. A Széchenyi téren egyszerre nagy lett a sürgés-forgás. A társasjátékok kezdetüket vették és a sátrak

Next

/
Oldalképek
Tartalom