Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-06-29 / 26. szám
26-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 3-ik ©laki. Maris, Récsei Sári — mint előkelő hölgyek — szerepüket jellemző előadásban juttatták érvényre. Csipkés Magdus és és Hetey Magdus meglepő módon, a gyermeki báj közvetlenségével beszélték el a tündérvilágba kívánkozó kis leányok gondolatait. Valamennyi apró és felnőtt szereplőt bőséges taps, virágerdő jutalmazott. A hétfői előadás alkalmával Récsei Ede házfőnök ur meleg szavakban köszönte meg az Irgalmas Nővérek lelkes munkáját, kik oly kedves ünnepélyben részesítették városunk közönségét. Egy cremonai hegedű, Magyar Regényírók diszkötésben és egy kis antik óra eladók. Cint a kiadóhivatalban. Ellenségeink íegyvertáborából. Ha vidéki embernek mostanában, de egész őszig valami útja akad a fővárosban s időt szakíthat, hogy megtekintse a Margitszigeti Hadikiállitást, olcsó pénzért valóban sok érdekes látnivalóban lesz része. Nemcsak a félelmetes ágyuszörnyetegék, miket József főherceg honvédjei vettek el az ellenségtől, meg páncél- kocsik (tankok), repülőktől ledobott bombák, vizalatti aknák s egyébb emberirtó szerszámok vannak ott kiállítva, hanem ellenségeink szellemi fegyvertáborából való olyan nyomtatványok is, melyekkel az éntenteállamok szintén harcoltak ellenünk. Lövészárkainkba szórt röpcédulák, magyar, német, horvát, — no meg -persze cseh nyelven — felhívások csapataink- ■hoz, hogy hagyják el állásaikat, adják meg magukat, szökjenek át hozzájuk. Ilyen fegyverekkel is dolgoztak ám az oroszok, Nikoia- jevics Nikoláj alatt (hol van már Nikolajevics), meg kiváltkép az áruló olaszok. Őket most tanítják ki éppen másodszor vitéz bakáink, hogy hiába minden csalogatás, a magyar nem lesz sohasem áruló. Ellenségeink arzenáljából való szintén az a plakátgyüjtenfény, mely náluk is hadikölcsön- jegyzésre serkenti a saját államaik lakosságát. Érdemes és’ tanulságos ezt a gyűjteményt végigszemlélni. És összehasonlítani a mienkkel. Végtére falragaszokban nem lehet sok müvé- szetet keresni. Csak a célt, amit a plakát szolgálni kíván. Hát meglehet állapítani, hogy ellenségeink hadikölcsönhirdetésén egyetlen egy plakát sem szolgálja a béke érdekét, csak a háborúét. Vi atoire, Gloire, Revanche, Győzelem, Dicsőség, Bosszú. Csak ezek a jelszavak vannak plakátjaikon írásban és képekben. Holott a mi plakátjainkon ott van az irás mellett az olajágat hozó békegalamb is. Ellenségeink hadikölcsönjegyzésre serkentő plakátjai csak a mi leveretésünket, a harcot hirdetik, a mieink pedig a védelmet és a békét. Ebből az összeharácsolt plakátgyüjteményből is tehát csak azt a meggyőződést szerezhetjük, hogy tömegesen jegyeznünk kell a nyolcadik hadi- kölcsönre. HÍREK. Stancák. Sok-sok leánynak most eleget teszek Ütegektől-tüzérektől itten búcsút veszek Főhadnagyot Illést és többit Áldja Isten és őrizze meg mindig. Suszteremnek nem veit, nem lesz párja Egyelőre szegény le van zárva Gondolkodik, van ideje bőven: Cipőjegytől mentsen meg az Isteni A harctéren sok rossz vizet ittam, De én attól meg nem undorodtam Élvezettel gondolok a vízre A tejünknek ép olyan az. ize. # Ruhajegy is lesz már kérem ásón Határozták el a tárgyaláson Gondolkodom ... ha ez igy megy egyre Szükségünk lesz . . . ugye még csókjegyre. Megindult az olasz offenziva Fut az olasz a saját honába „Gőrz“-öt akart és óh átkozott fáma Magyar földön görcsöt kap a lába. Fohászunk száll mindennap hiába Meddig sújt még a jó Isten átka Bűneinket bocsássa meg végre Jöjjön már e nagy világra béke. MsamBangagmasgaaMí VISZKETEG. Rüh, sömör és mindennemű bőrbaj biztos és gyorshatású szere a Boróka kenőcs. Nem piszkit és teljesen szagtalan Kis tégely ára 3 K, nagy tégely 5 K. Családi adag 9 korona. Hozzávaló Boróka szappan 5 korona. Készíti: Gerő Sándor gyógyszerész Nagykőrös. Nagykárolyban kapható : Hahn János, Kleiner Dezső, ifj. Nonn János és Reök Béla gyógyszertárában. lO>! Berkes József. Személyi hir. Dr. Falussy Árpád, választó kerületünk országgyűlési képviselője, folyó hó 20-án néhány napi tartózkodásra Érendrédre érkezett. Képviselőnk részt vesz a vármegyei függetlenségi és 48-as párt intéző bizottságának Szatmáron tartandó gyűlésén, aztán visszautazik Budapestre, hogy a választójogi törvéhyjávaslat tárgyalásán — nemcsak mint helyettes előadó részt vegyen, hanem a magyar írni olvasni tudáshoz kötött választójog elvi" alapján külön, véleményét alaposan megindokolja. Esküvő. Rimili Antal mezőpetrii körjegyző, örök hűséget esküdött özv. Rés Jakabné bájos és szép leányának. Uj hadnagy. A király Falussy Árpád dr. választókerületünk országgyűlési képviselője fiát. Andrást, f. évi február hó 1-ső napjáról szóló ranggal hadnaggyá nevezte ki. Uj honvédállomás parancsnok. A helybeli honvéd őrkiilönitmény volt parancsnokát Somogyi Bálint főhadnagyot Róth István Lajos századossal cserélte fel a kassai katonai parancsnokság. Az érettségi vizsgálatok f. hó 25-én fejeződtek be. Vizsgálatra állott 9 növendék, jól érett 3, érett 5, 1 tárgyból bukott 1. Orosz hadifogságból mind többen és többen érkeznek haza tisztjeink közül. Legutóbb a 12-esek közül Nagy Lajos alezredes, Sarvay János főhadnagy és Kovács Sándor tartalékos hadnagy érkeztek haza szerencsésen. Zenés mise. A Péter Pál napi 11 órás misén Gréger Györgyné úrasszony, városunk jeles művésznője, Ketting Ferenc polg. iskolai rajztanár, zeneszerző orgona kísérete mellett énekel. Előadásra kerül: 1. Ketting F.: »Hallgass meg minket." 2. Ketting. F.: E dur Ave Maria. A hegedű szólamot Bramer Pál játsza. 3. Cherubini: Ave Maria. A kereskedelmi női tanfolyam f. hó 28-án tartotta záró vizsgálatát és évzáró ünnepélyét. Vizsgálatra állott 36 növendék, jeles lett 8, jó 15, elégséges 10, elbukott 3. A Vöröskereszt-Egylet nagykárolyi fiókja által rendezett hangverseny alkalmával Weisz Lajos ur 20 K, dr. Adler Adolf kir. tanácsos ur 10 K és Róth Mátyás ur 3 koronát voltak szívesek a hadiárvaház javára adományozni, amiért ezúton mond köszönetét a Vezetőség. Hadikölcsönjegyzés. A Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság 200,000 K, a Nagykárolyi Árukereskedelmi Részvénytársaság pedig 100,000 K kadikölcsönt jegyzett a VlII-ik hadikölcsönből. Felhívás. A Nagykárolyi Árukereskedelmi Részvénytársaság igazgatósága ezennel értesíti részvényeseit, hogy elhatározta a még befizetetlen részvénytőke hátralékának a befizetését, mié-it is felhívja a részvénytulajdonosokat, hogy a részvényenkénti 240 koronát f. évi julius hó 6-ik napjáig okvetlenül befizetni szíveskedjenek, mert a késedelmesek ellen kénytelen lenne az igazgatóság peres utón fellépni. Kelt a Nagykárolyban 1918 június 24-én tartott ülésünkben. A Nagykárolyi Áru és Kereskedelmi Részvény- társaság igazgatósága. Gyászeset. Súlyos csapás érte Simkó Aladárt és családját. Felesége, szül. medvesi Medvey Ludovika életének 40-ik évében f. hó 26-án váratlanul elhunyt. A súlyos csapást, mely az övéiért élő, gondos, munkás családanyát sírba döntötte, valószínűség szerint hus- mérgezés okozta. Megboldogultat f. hó 28-án d. u. 4 órakor nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra. Pénztárvizsgálat. Debreczeni István kir. tanácsos polgármester Dr. Adler Adolf kir. tanácsos h. városi tiszti főügyész és Feifer. Ede városi főszámvevő társaságában tegnap a városi házi-gyámpénztárt, közélelmezési pénztárt, valamint Demidor Ignác rendőrkapitány kezelése alati álló rendőrségi pénztárt megvizsgálta és mindet a legnagyobb rendben levőnek találta, Vizsgahangverseny. Jakobovits Julia zongoratanárnő f. hó 27-én d. u. 5 órai kezdettel a városi színházban tartott növendékeivel minden tekintetben sikerült vizsgahangversenyt. Lapzárta miatt nem terjeszkedhetünk ki minden egyes szereplő bírálatára, de hiszen úgy sem bírálat, csak elismerés illeti meg az összes kis és nagy szereplőket, akik a nemes, művészi zene elsajátításában igazán dicséretes, szép előhaladást tettek. Teljes elismerés illeti meg a növendékek tanító mesterét Jakobovits Júliát, aki fáradhatatlanul,* lelkiismeretesen és eredményesen foglalkozik minden egyes növény dékével. Több mint 30 növendék mutatta be a zongorajátékban tett előhaladását, de mindcni- kcn meglátszott a törekvés, .az igyekezet s a tanárnő odaadó munkája. A legkülönbözőbb fejlődési fokon álló növendékek között mint fejlettebb technikájú, előrehaladottabb növendékek kitűntek: Lukics 1 Adrienne, Kun Gizi, Rubletzky Gizi, Vetzák Elza, Grosz Ella, Illés, Erzsi, Oláh József, Szende Károly és a Szilágyi fivérek. Koncz József erőteljes, precíz játékával, Brichta Böske helyes előadásával tűnt ki. Zenekari kiséret mellett hibátlanul, kiváló zenei érzékkel játszotta el Mendelssohn g’ moll versenymüvét Csepreghy Margit. Szintén nagy sikerrel játszottak zenekari kiséret mellett Matolcsi Vili és Mangu Lili. Játékuk a kényesebb zenei Ízlést is kielégítette. A zenekari müveket a 34-es és 75-ös cs. és kir. katonai zenekar Bendiner ihletett dirigálása mellett precízen, nagy művészi hatással kisérte. Meghívó. A nagykárolyi „Hangya“ fogyasztási és értékesítő szövetkezet 1918. évi julius 7-én d. e. 10 órakor Nagykároly város tanácstermében évi rendes közgyűlést tart, melyre a szövetkezett tagjai az alapszabályok 24. §-a értelmében meghivaínak. Ha a tagok az alapszabályokban megkívánt számban a jelzett napon, időben és helyen meg nem jelennének, úgy a közgyűlés a tagok számára való tekintet nélkül 15 nap múlva, vagyis julius hó 21-én a fentebb megjelölt helyen és időben a már megállapított tárgysorozattal fog megtartatni. — Tárgysorozat: 1. Igazgatóság jelentése az 1917. évi üzleteredményéről. 2. Fel- lügyeló bizottság jelentése a zárszámadás és mérleg megyizsgálásáról es a felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 5. Az igazgatóség és felügyelőség választása. 6. Az alapszabály 28 §-ának f. pontja alapján beadott indítványok tárgyalása! Kelt Naüykárolyban, 1918. évi junius hó 16-án. Demidor, aszövetk. alelnöke. Szabadságos katonák lisztellátása. A közélelmezési miniszter olyképpen intézkedett, hogy a szabadságra hazaérkéző katonákat a polgári lakosság számára megállapított fejadag mérvében a törvényhatóságot - látják «I. Ily egyéneknek szabadságolási okmányaik felmutatása ellenében szolgáltatják ki az élelmiszerjegyeket, de csakis a szabadság tartamára; hogya a szabadságos katonákat meddig látja el a törvényhatóság azt a szabadságolási okmányra reávezetik.