Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-04-27 / 17. szám
X. évfolyam. Nagykároly, 1918. április 27. 17-ík »2ám. Északkeleti újság NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. üléfiieiési árak: Égés* évre .............................................. 12 koronaFé lévre .. ...........................................6 Ne gyedévre ........................................... 3 Tanítóknak egész évre.................................10 „ A jö vő nemzedékről. (M-y.) A világháború véres zivatara az anyagi károkon felül erkölcsi és szellemi károkat is okoz s ez az ország ifjúságát sújtja legnagyobb mértékben. A nemzet jövendője a tanuló fiatalság. Ebből a jövendőből nagyon sokat elpusztított a háború. A megmaradt rész megmentésére, védelmére kell tehát törekednünk, mert a jövendő Magyar- országot mentjük meg benne. Óvjuk és neveljük ezt a generatiót, mely a most épülőfélben levő uj Magyarország kereteit be fogja tölteni. Mely a jövendő korszak hivatalaiban szellemi munkaerő, kathed- ráin a tudás terjesztője, kórházaiban az emberek megmentője, törvényszéki termeiben az igazság őre s az egész nemzet culturális életének tartalma lesz. Véres iskola ez a világháború az egész mai fiatalságnak. De ennek tanulságai mellett nem szabad elhanyagolnunk a békés tudományokat sem, mert hiszen mégsem tarthat örökké ez az áldatlan embergyilkolás. Fennen hangoztatjuk, hogy az elkövetkezendő alkotás munkájában egész emberekre van szükségünk, mert a nagy munka elvégzése, pontos és lelkiFÁtzerkesztó : DR. VETZÁK EDE. SEOÍELESIK MIMBEN SZOMBATON. ismeretes teljesítése csakis úgy lesz biztosítva az egész magyar nemzet számára. Fájdalommal látjuk, hogy a világháború a tudás forrásai elé is drótsövényeket és árkokat vont és megnehezítette a tanulás lehetőségét. A sárga iskolapadok mellől harci riadó szólította el a diákságot s szelíd, szép tudományok helyett, alkotó munka helyett ölni tanították meg őket! Es a zivatar még mindig tart, még mindig újabb áldozatokat követel s még mindig nagyobb és nagyobb akadályokat gördít. Fájó szívvel gondolunk ezekre a diákkatonákra, kik pályájukat félbeszakítani kénytelenek voltak. Nagyon megrabolta életüket ez a háború, négy hosszú évet vett el tőlük. Előállott igy az a sérelem, hogy aki hazájáért vérét hullatta, fagyos lövészárok méiyén a halált várta és szenvedte golyók szaggatását, az a katonadiák lemaradt azzal szemben, kit a Sors megkímélt és alkalmatlan volta miatt itthon maradhatott. Kormánykörökben is úgy Ítélték meg a helyzetet, mert a kibocsájtott rendeletek, mély és nagy változásokat eszközölnek bizonyos pályákra való képesítésnél, tiogy messzire ne menjünk, itt van mindjárt az ügyvédi pálya. Szerkesztőség és kiadóhivatal : NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA M. SZÁM. (.KŐLCSEY-NYOMDA* R.-T. HAGYKAR»LY.> rzn: Hirdetések ugyanott vétetnek f*L ■" ■ ■■ Nvilttér sora 1 K 20 fillér. Tudjuk, hogy a kellő képesítéshez három évi ügyvédjelölti gyakorlaton felül az ügyvédi diploma megszerzése után két évi ügyvéd helyettességet kívántak. Most eltörölik a két évi ügyvédhelyetteskedést, sőt ezen felül a három évi ügyvédjelölti gyakorlatba a katonai szolgálati időt is beszámítják. Ugyanilyen intézkedések történtek más pályánál is. A gyakorlatban első, vagy másodéves medicusból orvost csinálnak, a technikusból gépész- mérnököt, a kellő tudással nem biró bölcsészből pedig rendes tanárt. Mindezeket pedig azért tették, hogy a hadbavonult diákság seomoru helyzetén segítsenek. Nagyon helyesek ezen kormányrendeletek, azonban nem elegendők. Nem elegendő elméleti pedig azért, mert nem kellően tudományokkal felfegyverkezett embereket fog minden gyakorlati tudás nélkül kiállítani a világ küzdő porondjára. Kevés elméleti képzettséggel, semmi gyakorlati tudással biró emberek igen veszedelmesek lehetnek az emberiségre, tudományra és közre nézve. De az életbe ily módon kikerült egyénre nézve is nagy veszedelemmel jár ez a rendelet, mert tudásában sohasem á keleti leány. Irta: Margitay Imre. (Folyt, és vége.) Nem szólottám semmit, hanem féltékeny lettem Luisra, akit szépnek talált ez a keleti leány. Komolyan féltettem Stanislavát. Az olasz vértől féltettem, attól a piros, szenvedélyes vé-- től, ami az olasz legények ereiben csörgedez. Észrevettem, hogy Luis is figyeli Stanislavát és a hátam megett a szemébe mosolyog. Elakartam menni penzióból, de Stanislava nem engedett. Itt akart maradni, itt, ahol Luis van, ez a szép, élő olasz portrae. Ha későbben jöttem az ebédhez, Luist az asztalnál találtam, a leány elé könyökölt, bizalmas, meleg közelséggel. Utáltam és gyűlöltem Luist, de nem tehettem ellene semmit, mert védelmébe vette Stanislava. Ugyan, ugyan barátom, nem lesz féltékeny talán. Csak tudja az arc. Nagyon érdekes, tanulmányozom. Ezt pedig szabad egy festőnek? Nagyott nyeltem és elhallgattam. Ismét eltelt néhány hét. Stanislava egyre idegesebb lett. Szeszélyei boszantottak de na- yon szerettem és nem tudtam megbántani tanislavát. Egy alkalommal megleptem őt szobájában. Egy álvány előtt állt és festett. Amint a képre tekintettem, borzongás futotta át tagjaimat. Stanislava Luisnak a képét festette. Világos lett előttem minden. Megfordultam és szótlanul kijöttem a szobából. Néhány sort írtam Stanislavának és elköltöztem a penzióból. . . . Hónapok teltek el. Uj örömök és vágyak elhomályosították lelkemben a Stanislava emlékét. Befedte az a csúf, barna köd, amit feledésnek hívnak. De egy váratlan dolog történt. Levelet kaptam Stanislavától. Pár sor volt csak. Kért hogy látogassam meg szerdán délután öt órakor. Gondolkoztam. Nem akartam elmenni Sta- nislavához, de a kíváncsiság gyötört. Ugyan mi történt Stanislavával ? Szerdán öt órakor megkopogtattam a Stanislava ajtaját, Zárva volt. Visszaakartam fordulni, mikor a Stanislava hangját hallottam. Ön az ? Válaszoltam. Azonnal kérem. Caak egy kis türelmet Mig rendbe szedem magam. Leomlott a hajam, megkell igazítani, fel kell gyújtanom a lámpát, hogy szépnek lásson. Mindjárt, kedves barátom, mindjárt. Az ajtó kitárult és Stanislava állott előttem. Fénytelen szemekkel és halálsápadtan. Stanislava! Mosolygott. Fáradt, bágyadt mosolygással. Mi történt ? Csendesen, nyugodtan felelt. Semmi I Egy kicsit megvárakoztattam. Nem voltam elég erős, tudja, nem bírtam, magát vártam. Rémülten tekintettem reá. Beszéljen! Semmi . . . csekélység. Megmérgeztem magam. Hozárohantam és átfogva a derekát vadul a szemébe tekintettem. Nem igaz Stanislava, nem igaz! Válasz helyett az asztalra mutatott. Egy kis üveg volt ott, amin megéreztem a Veronái szagát. Az ajtóhoz futottam, de Stanislava megelőzött. Egy hirtelen mozdulattal bazárta az ajtót s a kulcsot kidobta az ablakon. Nem, kedves barátom, nekem nem kell orvos. Toborzékoltam kínomban. Őrült-őrült! Stanislava most is mosolygott. Leült a pamlagra és fáradt szép szemeit rám emelte. Az a Luis, az a gazember, tudja, vasárnap, a szobalány, megcsókolta az aljas, én mellettem más asszony kellett neki. Mindent odaadtam. Mindent . . . mindent. A szemei könyesek lettek és a szivem majd meghasadt Stanislaváért. Majd a hideg verejték kiütött homlokomon. Mintha egy mély, csodálatos kóbultság, egy rossz álom uralt volna. Láttam nagy, hatalmas jégmezőket, amin apró cipellők tipegtek. Mentek . . . mentek szeretni, mind. Sápadt, fáradt szemű leányok. És összeestek és belepte őket a hideg fehér hótakaró . . . — . . . Feleszméltem. Stanislava ott feküdt előttem a pamlagon és mosolygott, szépen, behunyt szemekkel. Az ajtón kezdtem dörömbölni, de nagy néma csend volt a válasz erőlködésemre. A pamlaghoz futottam és ébresztgetni kezdtem. Stanislava . . . Stanislava!! . . . Halott volt.
