Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-09 / 6. szám
X évfolyam. Nagykároly, i*^8. február 9. 6-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. - A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre ........................................ Felévre ........................................ Negyedévre .............................. Ta n,lóknak egész évre.................... 12 korona- . 6 . j Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I SA iYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) ^ *• .. 10 ., = ESSW,Bm JSESSy S263n?A?M. . j - Hirdetések ugyanott vétetnek tel. -------Nvilí-ér sora 1 K 20 'Hlér, Jaj, de jól megy a városi színházban működő mozi! Mindig hangsúlyoztuk, hogy ennél jobb üzlet nincsen a világon. Szamos esetben rámutattunk már, hogy milyen órás* hibát követett el a város már akkor, midőn a városi színházai tűzveszélyes mozi céljaira potom évi 1200 K bérért átengedte. Igen nagy hiba v.oit ez már arra való tekintettel is, hogy te jesen haszon nélkül, mintegy prédául dobatott oda a színház, mert hiszen a bérösszeg fejében fizetett havi !00 koronák nem nevezhető anyagi haszonnak. Pedig erre nagy szüksége lenne a városnak, mert Nagykároly felett az égen már nemcsak csillagok ragyognak, hanem ezekkel egyenlő magasságban tanyázik az imádott pótadó is. Örömmel üdvözöltük azt az eszmét, hogy a mozi, illetve színház a jótékonyság szolgálatába engedtessék át. É- ekkor egy nagyon furcsa helyzet állott elő. A katonaság ugyanis gavallérosan havi 2000 koronát fizet a moziért. Itt sietünk megnyugtatni az örömtől dobogó szivü nyájas olvasót, hogy ezt a 2000 koronát nem Nagykároly városa kapja, hanem a mozi eredeti bérlője, ki ebből nagy kegyesen havi 100 koronát ad a városnak fájdalomdij fejében azért,- mert tönkre teszi ezt a kis színházat és művészeinket hónapokig hagyja nyomorogni Désen. Nagyon érdekes dolog ez, mert ilt Nagykároly váiosa Maecenásktpcn tűnik fel s minden ellenszolgáltatás nélkül 19G0 koronát ajándékoz egy polgárnak, ki oly élelmes volt, hogy a várost erre a nevetséges szerződésre rabina és most görcsösen ragaszkodik annak Imiiden pontjához. Egy párszor mi is gyönyörköd ünk az uj moziban. Szándékosan használjuk ezt a kifejezést, hogy a „párszor“, mert gyakrabban is ellátogattunk volna, ha jegyet lehetet volna kapni. Ámde, mint jelen cikkünk első sorából is megállapíthatja az olvasó a mozi igen jói megyei:. „Minden jegy elkelt“ kiáltással fogadnak bennünket és a moziból szomorú arccal mozgunk Kifele. Próbáltunk egy kis számadást csinálni. Csak úgy felületesen, mert a kiadásokra sokkal többet számítottunk, mint amennyi tényleg felmerül. Ezen számításunk eredménye- képen kijelentjük, hogy a mozi havi tiszta nyeresége kb. 9—10,000 koronára tehető. Végtelenül jól esik nekünk, hogy ez a horribilis összeg jótékonycélra for- ditsaiik, mert legalább ezzel megnyugtatjuk némileg magunkat. Ámde azt szeretnénk, hogy az adakoi ó város fordítsa adományát olyan jótékonycélra, mely közvetlenebbül érinti a város és annak lakosainak érdekét. Akad iiyen elég, mert hiszen a jótékonyságból most nem lebet kifogyni és nem Is szabad kimerülni! Kellene nekünk hadi árvaház, rokkantak telepe, harctérről hazatérő katonák üdülőhelye s!b., stb., ahol saját véréinket, testvéreinket, apáinkat helyezhetjük el! Legyünk magunkhoz igazságosak. Tudíunkkal a színház egyelőre csak egy negyedévre engedtetett át, amely negyedév csendeskén már majdnem lepergett. Ismét itt van tehát az alkalom, hogy a város visszaszerezze jogos tulajdonát. Hisszük, hogy a megválasztott uj tiszti főügyész-helyettes igazat ad nekünk ebben a dologban és talál módot arra, hogy a szerencsétlen bérleti szerződés megszüntettessék, hogy a városi színház végre-valahára az idegenek berregő mozigépétől megszabaduljon és a város állíthasson be oda egy hason készüléket, vagy legalább a város megfelelő bért kapjon. ■M-----:i------J-Ul’1--' ,a 3-'-. LL.-1 -j--------1-----Jj------» Ko ponyák. Irta :| Margitay Imre. A kis «lasz városkára ráboruH az este. Bársonyos puhasággal átölelte a házakat és a semmibe veszítette őket. Csend volt. Egy szellő sem rezegiette meg a ciprus ágart, s csak a tenger nyögdécselt, mint egy fáradt, beteg ember. Az égigérő Monte Ciava halvány körvonalai is eltűntek már és a toronyóra kilencet kongatott. Egyedül róttam az utcákat, mert a munkában kifáradt lakoáság hamarosan nyugovóra tért. Egymásután aludtak ki s házikók fénylő ablakszemei. Az utcán néhány pislogó petróleum mécses próbált a sötétséggel megbirkózni, de tehetetlenségében csendesen az is kialudt. Néma sötétség vett körül, amint utamat a régi római dicsőség omladozó emlékei felé vettem. Hatalmas, gótíves falak meredtek itt az égnek. Messziről úgy tűnt fel, mint egy félelmetes éjjeli rém. Mintha ezek a romok őrködnének a falu felett, olyan fenyegetően állanak a piac közepén. A régi római vár omladékára nagyon büszke a kis falu népe. Babonás félelemmel tekintenek rá és meg nem bolygatnák egy világért sem .Azt tartják, bogy itt alussza örök álmát Marcó a nagy hadvezér. Éjjelente vezényszavakat vélnek hallanni. Ilyenkor gyakorlatozta^ meghalt, csontvázkatonáit. Megállottám a romok előtt és a félelem engem is megkörnyékezett. Kimeredt szemekkel bámultam a romokra és futni akartam. A dicső, nagy történelmi múlt az én telkemen is keresztül suhant és kiváltotta a tisztelet érzetét. Már nem féltem. Kemény léptekkel közelebb mentem a romokhoz és megsimitottam a hideg falakat. Majd feltámadt bennem az emberi kíváncsiság. Zseblámpáimat dővéve, kutatni kezdtem. Csendesen felemelgelem a köveket és bebámultam a dohos pincékbe. Valami régi emléket szerettein volna a harcos időkből. Letérdeltem a földre és a kezeimmel kutattam a kövek között, És amint egy hatalmas kockát félremozditottam, kutató kezem egv törmelékkel telt üregbe sülyedt. Izgatottan szórtam szét a köveket. Erőm már-már lankadni kezdett, midőn egy különös tárgyat tapintottak ujjaim. Kiemeltem és magam elé tettem a földre. A hold épen most emelkedett fel az égen és első sugarai megvilágították a néma romokat. Amint tekintetem az előttem fekvő tárgyra esett, ngy rémes kiáltás halt meg ajkomon. Egy koponya feküdt a földön! Babonás félémmel tekintettem reá és viszgálgatni kezdtem. Erős, hatalmas koponyavolt. A kemény csonton még nem fogott az idő őrlő foga, sőt mintha megkövesedett volna, ott a romok alatt. Félretettem és ismét hozzáfogtam a kutatáshoz. Egymásután szedegettem fel az apró köveket. Megforgattam, megvizsgáltám őket, de közönséges kövek voltak, mik az utszélen ezrével H- t Már hiábavaló fáradozásomat beszüntetni akartam, midőn ismét egy nagyobb tárgyat éreztem kezeim között, amint az üregből lassan kiemeltem. És a kincsnek vélt tárgy ismét egy koponya voltl Az előbbinél sokbal kisebb, szép, fehér koponya. Olyan formás és kerek, mint egy hatalmas alma. Felállottam és a koponyákat bő köpenyembe rejtve, futni kezdtem. Pár perc alatt szállodámba érkeztem és a koponyákat asztalomra tettem. És nagy lelki furdalásokat éreztem. Gyertyafény világította be a kis szobát és ebben a halvány fényben kísértetiesen vigyorogtak rég meghalt emberek csontjai. Már nagyon megbántam, hogy a koponyákat magammal hoztam, de nem volt bátorságom vissza vinni őket. Leültem a hatalmas bőkanapéra és cigarettám füstjébe bámultam. Nem tudom meddig ülhettem úgy, midőn megriadtam és remegni kezdtem. A nagy, hatatmas koponya megmozdult az asztalon! Szembefordult a szép fehér kopdnyával és érces hangon megszólalt: Tullia! i Erre a hangra összerezzent a fehér koponya és édes csengő női hangot hallatott, Paulas! Nem akartam hinni a füleimnek. A koponyák beszélgetnek egymással! Régi ösmerösök, hogy összekerültek. Itt az én asztalomon. Görnyedtem és lélekzetemet visszafojtva figyeltem a két koponyát. És azok csendeskén közelebb csúsztak egymáshoz. Hallottam az asztalon halk kopogásukat. Szépen, szeretettel egymáshoz simultak. Es ismét beszélgettek. Hány éve már Paulus? A férfi koponya hallgatott. Gondolkozni látszott. Talán hatszáz, talán ezer, talán csak tegnap volt.
