Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-12-07 / 49. szám
49-ik szá >i. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 3-ik oldal. a magyar színészek sorsa. Ha volt valaha rá nagy szükség, úgy ma van, összetartani és menteni a magunkét. Devise szerepében Thurzó Margit nagyon .sok bájjal és kecsesen alakította az álszemér- jnes zárdái leányt. Nagy pech érte őt is a betöréssel kapcsolatban. Elvitték szegénynek a hangocskáját. Alig tűdéit beszélni. De ő biztosan visszakapja elrabiott kincsét. Jeney, a második főkárvailoít aktuálisan rongyos volt Bálinttal együtt. Kitünően maszkírozott alakok voltak és nagyon ügyesen bolondoztak az igazgató és rendező szerepében. Dorner alakítása nem volt elég egységes. Hol Pali bácsiból vett allűröket, hol Schubertból. Természetesen .azért rossz nem volt a közönség számára ér. ez a megfigyelésünk neki, az alakitónak szól. Most lépett fel először Kun Dezső is, a károlyi közönség régi kedvenc komikusa. Szűnni alig akaró tapsvihar fogadta. Nagyon ügyesek voltak szerepeikben Takács, Szép, Fekete Béla, Faludi Irén és Várhegyi. Katonai eíőiépteíés. A hadügyi kormány Hill Gyula tart. hadnagyot főhadnaggyá léptette elő. Brugós Gyula dr., városunk fogorvosa, kit a magyar hadügyminiszter a tényleges katonai szolgálat teljesítése alól. felmenteti, a napokban hazaérkezeit. Ezúton értesíti a város és környékének n. é. közönségét, hogy fogorvosi rendeléseit hétköznapokon u. e. 9—12 és d. u. 3—6-ig tartja meg vasár- és ünnepnapokon csak délelőtt foglalkozik. Lakása: Jókai-u. 6. szám. Eljegyzés. Weisz Dezső helybeli kereskedő eljegyezte Schleifer Dezső, polgártársunk leányát Juliskát. Nagy M. Franciska 1847—’918. A pali szt. Vincéről nevezett irgalmas nővérek nagy- károlyi rendházának mélységes gyásza vau. E háznak 20 éven át volt szerény lakója, Nagy M. Franciska főnökr.ő, egy hosszú, hasznosan eltöltött élet után örök álomra hajtotta ie fejét. A halál úgyszólván a katedrán érte. Szerdán, nov. 27. még oktatgatta köréje sereglett kicsi tanítványait, csütörtök reggel agyszéltiiidés érte ;s péntek este visszaadta nemes lelkét Terem- tőjének. Vele a példás szer-zptesnő, a gondos •főnöknő, szerzetes nővéreinek szeretőanyja, a reáia bízott leánykáknak ideális nevelője, szorgos .oktatója szállt sirba. Az 1897-ben került az irgalmas nővérek nagykárolyi házának élére, ahol halála . napjáig töké be főnöknöi állását fáradhatatlan buzgósággal, hozzáértéssel s ne- ,mes lelkalettel. Az eltöltött 20 év alatt sok-sok Jeányka került ki a zárdaiskolából, kik mindannyian jó szivei gondolnak a szerető főnök- inővd együtt eltöltött iskolai évekre s akik áldani fogják emlékét, amíg csak élnek. A boldogult temetése dec. 1-én, vasárnap d. u. 3 órakor történt« zárdából. A nagyszámú gyászoló, (közönség könnyes szemmel állta körül egyszerű, ,az emlékezés illatos virágaival borított koporsóját. Bizottságok megalakítása. A vármegyei •törrényhatósági bizottsági közgyűlés a műit tiéten a bizottság tagjait következőkép alakította meg. A közigazgatási bizottság tagjai lettek két évi időtartamra: Dr. Böszörményi Emil, dr. Falussy Árpád, Jármy Béla, Madarassy Dezső és dr. Adler Adolf. Szatmárvármegye törvény- hatósági bizottsága az 1876. évi 18. t.-c 163. §-a alapján a törvényhatósági egészségügyi bizottságba az általa választott tagok közül elhalt dr. Kovács Dezső, Baudisz Jenő és Jékey Zsigmond helyére törvényhatósági egészségügyi bizottsági tagokul dr. Brugós Gyuia, Iliéi József, nagykárolyi és Lubi Béla nagygéczi lakosokat választotta be. Központi választmányi tagokul Berger Ármin, Madarassy Gyula, dr. Luby László. Debreczeni István, N. Szabó Antal, dr. Adler Adolf, Hahn János dr. Vetzák Ede, Kálnay Gyula, Marchis Romulus nagykárolyi, Almer Béla mátészalkai, Mándy Géza vállaji, iKomoróczy Jenő mátészalkai, Domahidy István domahidi, dr. Falussy Árpád érendrédi, Mada- rassy Dezső pátyodi, jármi Aladár nagydobosi Boer Endre mezőpetrii, Kende Zsigraond báró turistvándii, dr. Jármi Béla fehérgyarmati, dr. Böszörményi Emil szatmári, Mann Lajos nagy- Bomkuti, Farkas Jenő felsőbányái, Szuhányi Ferenc csenged, Berey József nagyecsedi, Luby Béla nagygcczi, Péchy László műszaki tanácsos nagykárolyi, Papolczy Béla szinérváraljai, Makray Mihály riagvbányai, Stoll Béla nagybányai, dr dr. Ember Elemér szinérváraljai, Kriszlik János királydaróczi, dr. Nyilván Aurél nagysomkuti és dr. Mercea Gusztáv erdödi lakosokat választották meg. Igazoló vaia ztmány tagokul: Kaufmann Jenő, Marchis Romuius, Madarassy Gyula, Nonn Gyula és dr. Vctzák Ede nagykárolyi lakosokat választották meg. Egyúttal ‘felkérte a törvényhatósági bizottsága a vármegye főispánt, hogy az igazoló választmány elnökét és hármas tagját kinevezni szíveskedjék. Állandó választmányi tagokul Bikfalvi Albert herendi, Sárközi Andor óvári és Holléczy Gyula építészeti hivatal főnök nagykárolyi lakosokat választották meg. I K~ffka MnrJTl A SPanyo1 3árvá,,v f Kartha Margit. áldozatu! követelte uj magyar irodalom egyik legeredetibb és legerősebb egyéniségét. Vasárnap az egyik budapesti klinikán váratlanul meghalt Kaffka Margit. Megkülönböztető tehetség volt, akinek megkülönböztetett helye jutott a modern magyar irodalomban. Nagykárolyból származott; Kaffka Gyula vm. főügyész leánya volt. Mint okleveles pclgáriiskoíai tanárnő előbb Miskolczon, majd Újpesten tanított, de néhány évve! ezelőtt odahagyta a katedrát és azontúl teljesen az irodalom művelésének szentelte az idejét. Még Miskolczon férjhez ment, de első urától elvált és a háború elején felesége lett dr. Bauer Ervin katonaorvosnak, akivel Temesvároft élt és onnan járt föl Budapestre az ő írói társaságába. A-z £Üső forradalmi jegyzőkönyvet, mint érdekes történelmi emléket közli a Pesti Napló november 30-iki száma, melyet városunk fia, dr. L.isser Emil fővárosi ügyvéd, az I. kér. demokrata párt elnöke vezetett. Halálozás. Csenged Mártonná, szül. j Feldmann Etel élete 24-ik évében Budapesten elhunyt. A Nagykároly* Dalegyesiiieí decemberi 31-cn a Kath. Legénycsülei összes helyiségében! nagyszabású Szilveszter-estélyt rendez. A siker i érdekében a rendezőség a legnagvobb tévé- • kenységet fejti ki annál is inkább, mert a ! jövedelem nagy része jótékonycélra fog for- [ dittatni. Halálozás, Timkó József, Timkó József; tűzoltó szakaszparancsnok fia, hosszas bete- j geskedés után f. hó 2-án elhunyt. A Protestáns Társaskör estei) e, melyet az egylet hadból hazatért ifjúsága f. hó 1-én rendezett, azzal a lelkes hangulattal ment végbe, melyet a hosszú szenvedések után hazakerült fiatalságtól és a szórakozásra ones leányseregtö! várhat az ember. Műsor után tánc volt, mely lámpavilág mellett reggelig tartott. Az estélyt az ujonap beiktatott pap, Gönczy Sándor vezette be csinos beszédben. Tóth Ilonka zajos siker mellett adta elő Tóth Imre: „Hazatérő katonákhoz“ cimii költeményét: A szerző maga is adott elő egy kedves költeményt. Az estély legsikerültebb pontja volt Kovács Irmus ka „Férjei keresek“ citnü monológja. Tóth Sándor kupiéi és Mészár Béla ügyes monológja zárta be a sikerült műsort, mely után jókedvű táncra' kerekedett a publikum. Adományok. Vaday Károly elhunyta alkalmából a pénztár igazgatósága, felügyelő bizottsága, tisztviselői és orvosi kara 160 K, — Szabó Kálmán 100 K-t Barancs Gyula elhalálozása alkalmából, — özy. Kabay Ferenczné 30 K-t Steiger Erzsiké elhalálozása alkalmából adományozott, a nagykárolyi Hadiárvaházaiapja javára, mely adományokat köszönettel az illetékes helyére juttattuk. Nincs többé közlegény. Bartha Albert hadügyminiszter rendelet«! adott ki, melyben a közlegény vagy közember elnevezést megtiltja s e helyett a köztársaság katonája címzést rendeli ei. Feliilfizetések a Protestáns Társaskör estélyén. A Protestáns Társaskör f. hó 1-én rendezett estélyen felülfizetni szívesek voltak: Huszár József 22 K, Gergely István 20 K, H. V., Luby Géza, Némethi Antal 16—16 K, Kató Árpád 13 K, Marián Mariska, Kuszka Mihály, Radó hadnagy, N. N., Juhász Imre, Steib Márton, Kalafoni Gyula, Szikszay Zoltán, Bandur Bertalan, Magdás János, Csőkör József, Gönczy Sándor, Kemény Jenő, dr. Tóth Ernő, ifj. Regéczy László, Papp Simon, Hosszú Endre, Kovács György, Debreczeni István, N. N., Pólyák Mariska, Zih Gábor 10—10 K, Timár József, Sikolya József, Botos István, Kabay Lajos. Mihálka János, Varecska Tibor 8—8 K, Weisz Antal, Ozsváth Lajos, Marián S. N., Csatlós János, Schiff Arthur, Fran.í Izidor, Reszler Ferenc, Róth Lajos, Róth Ignác, Prém József, Ignác Géza, Farkas Ferenc, dr. Nagy fózsef, Nagy Antal, Nagy Lajos, Görög István, Fogarassy Zoltán. Marosán György, Török Mjklós, Tömpe Lajos, dr. Somossy Miklós, Hetey Gyula. Paíay Imre, Molnár Ferenc, Timár Lajos, Mészáros Károly, iíj. Debreczeni József, Harász István, Kovács Gusztáv, Steib János 6—6 K, Komáromy István, Komáromy Lajos, Szalay Lajos, Tóth Pál, Mátyás György, Csőkör István, Blaskó Endre, Róth Emánuel, N. N., N. N., Magara László, Eränkl Dezső, Klein József Rubietzkv Miklós, Politzer Ignác, Gózner Kálmán, özv. Süket Sándorné, Süket József, Süket Sándor özv. Krammer Istvánné, Kovács Lajo . ifj. Ősz János, Hauler Ferdiánnd, Somogyi Ilonka, Szebán Elek József, Kinczler Frigyes, Orbán István, Balogh József, Tóth Lajos 5—5 K, Klein József, Csanálosi József, Horváth Lajos Genes, Mann Gusztáv, ifj. Paray József, Regéczy József, Weisz József, N. N., Némethy Sándor, N. N., Mike Bála, Tátorján Margit, özv. Báthory Károlyné, Sikolya Lajos, Szabó Lajos, Szécshi Gyula, Baráth István, Tóth Károly. Tóth József, ifj. Hancsis Illés, Gergely Juliska, Tóth Lajos, Báiintfy Ferenc, Molnár Jenő, Papp György 4—4 K, Debreczeni László, ifj. Balogh László", Katz Sámuel, Burger Sámuel 3—3 K, Tóth Sándor, Kovács Amália, Asztalos Sándor,' Tury Bálint, Tóth Sámuel, Barak Sándor, Bernáth László, Sallay Lajos, Papp József, Komódy Lajos, Nagy István, Sándor György, Leba Antal, Boiemann Ferenc, Tivadar Bertalan, Daray Lajos, N. N., N. N., N. N., Ökrös Mihály, N. N., Spitz Zsigmond, Tóth Gyula. N N., N. N., N. N., Rácz János, N. N., Klein ignác, Komáromy Ferenc, Luczay János, Tömpe Károly, Czenter György 2—2 K, Asztalos Ferenc, Báüníffy József, Torzsa János 1 — 1 K. A helybeli kereskedő ifjak köre f. hó 11-én d. u. 4 órakor saját helyiségükben közgyűlést fog tartani, melyre a tagok ezúton is meghivatnak. Stier ignác tisztelettel értesíti Nagykároly város tn. t. közönségét miszerint üzletét Schnell Imre füszerkereskedő mellett, a Nonn-féle házban' megnyitotta. Vasúti korlátozás. F. 9-fői az 1707. és 1708. sz. személyronatok megszűnnek. A Nagykároly—csapi vonalon csak páratlan számú napokon indul a vonat. Megjelent a ruharendelet városunkban is. Felhívjuk a közönséget, hogy a benne foglaltatnak lelkiismeretesen tegyen eleget. Állami közjegyző. A kormány elrendelte, hogz a királyi közjegyző hivatalos cime ezentúl: állami közjegyző legyen. A tartalékos és népit «kelő tisztek és szellemi munkások és katonák országos egyesülete Nagykárolyban is kapott kiküldötte!. Zathureczky Nándor népfelkelő százados, ki lakik Tompa-utca 13. sz alatt, ad minden néven nevezendő felvilágosítást az egyesület nemes coljairól, meiy különben a címben megnevezettek erkölcsi és anyagi támogatása. Muszáj nevetni! „Újvári telefonál“ a cime annak a legújabb kétoldalú tréfás hanglemeznek, melyet Ujván Károly adott elő. Ezen a hanglemezen a kitűnő komikus felülmúlta önmagát, olyant nyújtott, amely e lemezhez fűzött óriási várakozást teljes mértékben igazolja, szóval a legjobb hanglemez-produkciót, A lemez pénzért nem kapható, csupán 6 drb. lejátszott öreg lemezért szállítja Wagner „Hangszerkirály“ Budapest, József körút 15.