Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-12 / 41. szám
X. évi olyant. NagykAroéy, 191&. október 12. 4 í -Mí ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAK A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre ........................................... Félévre ...........................................' . Negyedévre ........................................... Tanítóknak egész évre ............................... 12 korona- 6 „ 3 „ 10 „ Főszerkesztő : DR. VETZÁK EDE. BEeiE-UlNIX BINDER SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek tel. Nvilttér sora 1 K 20 fillér. ■ 1 .... ...... . , .n-,; A székhelykérdes. (IV. cikk.) Alinak a cikksorozatnak, melynek megírását a szatmáriak akciója erőszakolta ránk, eljutottunk a végéhez. Ebben a sorozatban megtárgyaltuk a székhelykérdés legkülönbözőbb vonatkozásait, de nyitva kell még hagynunk a kérdést a további megbeszélések számára, fenntartva magunknak a jogot, hogy az esetleg felmerülő érvelésekre válaszunkat mindenkor megadhassuk. Részünkről teljesen kimeritettnek tartjuk a kérdést és hisszük, hogy világosan gondolkodó és elfogulatlanul Ítélő ember előtt az áthelyezés fölösleges, sőt káros voltát bebizonyítottuk, de látva, hogy a szatmáriak részéről mindegyre a legképtelenebb beállítású nyilatkozatok látnak napvilágot, ezekre a válaszunkat megadni még kötelességünk lesz. Beigazolva, hogy a székhely áthelyezésének úgy történelmi momentumok, mint financiális szempontok ellene mondanak, térjünk rá annak a megbeszélésére, hogy helyes-e az áthelyezés politikai, nemzetiségi és a közigazgatás célszerűségének szempontjából ? Most, amidőn országokat átalakító történelmi napokat élünk, bajos dolog lenne a fejlődés útjait illetőleg jóslatokat mondani. De bármiféle reform érje is a vármegyéket, bizonyos, hogy az az önkormányzati jelleg megtartása mellett történik. Ez a Szent István óta fennálló és a magyarság védbástyáit képező rendszer megdőlni nem fog, mert ha az Ausztriával szemben eddig folytatott erőpazarló politikai viaskodás megszűnik is, sohasem szünhetik meg az igazi magyar érdekeket képviselő nemzeti politika, amelynek talaját továbbra is az ősi megyei élet képezi, melyet tovább fejleszteni és alkotményvédő hivatására előkészíteni a jövő kormányának a feladata. A hivatása magaslatán álló megyének felpezsdülő élete csakis a megyebizottsági tagok érdeklődésének ébrentartásával lehetséges. Ahhoz pedig, hogy a megyében erős magyarságu, egészséges közszellem fejlődjék ki, a maga talaján álló és erős nemzeti érzéstől áthatott környezet kell. Ez az egészséges talaj itt van meg Nagykárolyban. Ez a vármegye saját területe, ahol a megye nem egy idegen törvényhatóság földjén, vendégnek, másodiknak érzi magát. Nagykároly város közönsége mindenkor egy volt érzésben, gondolkodásban a vármegye közönségével. Hazafias polgárságának soraiból való törvényhatósági bizottsági tagok mindenkor a legkitartóbb, tántoríthatatlan hívei voltak a hazafias és tisztességes közigazgatásnak. „Nagykároly város hözönségét másfélszázad együtt átszenvedett története fűzi a vármegyéhez. A vármegye közügye a nagykárolyi polgárnak is közügye, ki nemes ambícióval törekszik a bizottsági tagságra és becsülettel tölti be helyét*. Szatmáron lényegesen kevesebb bizottsági tag lakik, mint Nagykárolyban. Ezek is természetszerűleg sokkal lanyhább érdeklődéssel viseltetnek a vármegye ügyei iránt, mert hiszen nekik megvan a maguk külön törvényhatóságuk, melynek sorsát inkább szivükön viselik, mint a megyéét. Nagykároly városnak a megye kötelékébe tartozó polgársága helyett egy idegen törvényhatóság közömbös golgársága képezné a keretet, ha a székhely Szatmárra helyeztetnék. Még a vármegye tisztviselői kara is veszítene az érdeklődéséből, a megyével való közösség érzéséből, ha mint lakos, idegen törvényhatóság tagjának érezné magát. Azon bizottsági tagok, akik egy tömegben Nagykárolyban laknak és a központi közigazgatást állandóan figyelemmel kisérhetik, jelen lehetnek minden kisebb fontosságú gyűlésen és szoros kapcsolatban élnek a megye életével, majdnem teljesen elvesznének a megyére nézve. Viszont Szatmár elenyészően kevés bizottsági tagot jelent, mert törvény szerint mindenki csak egy törvényhatósági bizottságnak lehet tagja. Már pedig természetes, hogy a szatmári polgár inkább vállasztja a városi bizottsági tagságot, mint a megyeit. Mostoha környezetbe menne a megye saját területéről, melynek társadalmi talaja a nemzeti és közigazgatási jogokért küzdött harcokban mindenkor megbecsülhetetlen erőforrás volt. Nem lehet figyelmen hívül hagyni a rendkívül fontos nemzetiségi vonatkozásokat sem. A világháború forgatagában született tendenciózus jelszavak közt, melyeket az entente a középeurópai hatalmak állami egységének megbontására eszelt ki, legsarkabátosabb a nemzetiségek önrendelkezésének joga. Nem terjeszkedhetünk ki e cikk keretében ennek a jelszónak az értelmezésére és alkalmazhatóságának mértékére, de any- nyit röviden megállapíthatunk, hogy az ezeréves magyar nemzet jogainak, a magyarság érdekeinek megvédésére a megyei élet nagy mértékben lesz hivatott. Az ország közigazgatásának reformjánál sokkal előbb való lesz a nemzetiségi túlkapások mérséklése érdekében küzdőtérül a magyarságnak kedvezőbb területet jelölni ki megyeszékhelyül, mint ezt a kérdést Szatmár javára megoldani. Nagykároly hazafias közönsége védőbástyája volt a magyarság ügyének. Az Erdély felől kifele özönlő románság e város határánál törik meg és veszíti el agresszív jellegét, átalakulván békés, magyarnyelvű testvéreivel összeférő magyar honpolgárrá. Szatmár már benne van a nemzetiségi áradatban, rajta túljutottak az első hullámok. Nagykárolynak nemzeti fontosságú hivatása van, amit csak úgy teljesíthet igazán, ha székhely marad. Különben kidütünk a magyarságnak egy védőbástyáját, amely helyett nem állíthatunk másikat. A közigazgatás célszerűségének szempontjából sem indokolja semmi, hogy miért ne lehetne a megye székhelye továbbra is Nagykároly. Normális vasúti közlekedés mellett a bizottsági tagok épen úgy megjárhatják egy nap alatt Nagykárolyt, mint Szatmári, sőt egyes járásoknak kedvezőbb az összeköttetése velünk, mint Szatmárral. A mai gondterhes időben, amikor oly nagy kérdések várnak megoldásra, nem szívesen foglalkozunk ilyen helyi érdekű viszálykodással. Különösen bánt bennünket az önzésnek, az önérdek keresésnek az az állandó megnyilatkozása, mely ilyen időben támaszt székhely kérdést és azt nem a köz, a magyarság és a megye, hanem saját szempontjából akarja megoldani. Hogy ez mily káros anyagikban a megyére, azt múltkori cikkünkben, hogy káros a nemzetre, a magyarság érdekeire, azt mostani cikkünkben mutattuk ki. „Vallásosság és Műveltség“. Irta : Botiinger Fái. Nem theológiai értekezés akar ez lenni, csupán ismertetése ama füzetsorozatnak, mely rövid időn belül már másodszor hagyta el a sajtót. Nem is a „sötétség lovagjainak“ (hogy ezzel a banális kifejezéssel éljünk) akarunk ezáltal katonákat toborozni, hanem csupán rámutatni egy olyan jelenségre e füzetekkel összefüggésben, mit eddig figyelemre ritkán méltattunk. *) Füzetsorozat Martinovich Sándor S. J. tollából. 1. Modern vallaossag. 2. Egyház és kultúra. 3. Egyház és demokrácia. 4. Kereszténység és szociáliz- mus. 5. Kereszténység és fenímizmus. 6. Úri morál. 7. Papi celibátus. 8. A zsidókérdés. Kiadja a Pius-Kol- légium Pécsett, megrendelhető ugyanott, á 80 fillér. Második kiadás.
