Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-08-10 / 32. szám
2-ik oldal. 32-ik szán északkeleti ujsaq naqykAroly és ermellék Iskoláink értesítői. (Folytatás és vége.) Női kereskedelmi szaktanfolyam létesült városunkban az elmúlt iskolai évben. A kultúrának egy uj hajléka emeltetett, a kereskedelmi oktatásnak egy oly szerve létesült, mely jótékony hatását érezhetően fogja éreztetni kereskedelmi életünkben. Az uj iskolafaj létrehozásában mint kezdeményező, a helybeli kereskedő társulat és agilis elnöksége szerzett érdemeket. Minthogy azonban Szatmármegye területén már két ilyen intézet működik, a kir. főigazgatóság egy harmadik felállítását nem véleményezte. Kiváló országgyűlési képviselőnknek, dr. Falussy Árpádnak rendkívüli érdeme, hogy az ő lelkes, fáradhatatlan közbenjárása folytán engedélyt kapott a kereskedő társulat az intézet megnyitására. Az uj iskolába szeptember elején 45 növendék vétetett fel, akik közül évközben kimaradt 9, nem állt vizsgára 1, vizsgát tett 35, kik közűi jeles osztályzatú volt 7, jó 15, elégséges 9, javító vizsgálatra utasittatott 4. Vizsgálva a statisztika adatait, tanulságos tájékozódást nyerünk a tanfolyam viszonyairól. A jelentkezett növendékek közül 14 felvételi vizsgálattal lépett be a tanfolyamba. Húsz éves, vagy ennél is idősebb növendék volt 13. 17. évét töltötte 9. Tehát körülbelül ezekből az évfolyamokból került össze az a 14 leány, akik kellő képzettség nélkül érkeztek el ahoz az életkorhoz, amikor már haladék nélkül megélhetés után kellett nézniök. Hogy milyen megváltás volt ezekre a lányokra nézve a tanfolyam beállítása, az képzelhető. Enélkül a végzettség nélkül sokkal alsóbbrendű életpályához jutottak volna, pedig egyik másik igazán szép eredménnyel volt képes a tanfolyamot befejezni. Asszonyok is voltak a hallgatók között és pedig egy férjes és két hadi özvegy. Hogy a hallgatóság a vidék igénnyeinek kielégítésére nézve is fontos, azt mutatja a vidéki tanulók szép száma, mely a vizsgázottok közül 13-at tesz ki. A tanfolyam a kereskedők Székházában van elhelyezve, szép, világos és tágas tanteremben, tanulmányi szerekkel, gyűjteményekkel és írógépekkel kellően fel van szerelve, úgy hogy hivatásának mindenben megfelel. Az órákat szakképeit gimnáziumi és polg. iskolai tanárok látják el. Az elmúlt iskolai évben a tanári testület tagjai voltak. Darabánt András igazgató, (földrajz, szépírás) Mezei Gyula (kereskedelmi levelezés, osztályfőnök, jegyző), Preszeller Ferencz (német kereskedelmi levelezés), Sarkadi Sándor (könyvviteltan), Somossy Miklósné (gépírás, női felügyelő), Sróff Gábor (gyorsírás), Szabó József (kér. számtan). Ezenfelül Kurtz Erzsébet a csecsemő ápolás és gyermeknevelés köréből tartott egy 10 órás tanfolyamot. Ugyanegy értesítőben számol be a Kereskedő Társulat másik iskolájáról, a kereskedő tanonciskoláról is, mely épen most érte meg fennállásának 25 éves fordulóját, mely alkalomból az igazgató rövid visszatekintést közöl az iskola múltjáról. A jelenlegi állapotokra vonatkozóan helyesen jegyzi meg az igazgató, hogy mindaddig, amig a kereskedő tanonciskola nem kívánja meg a kellő előképzettséget, tisztességes eredményt elérni nem lehet. Szerintünk helyénvaló volna, ha a fenntartó testület felirattal fordulna a kamarához a tanoncoktatás reformálása ügyében. Az iskola meglehetősen népes volt az idén. Beiratkozott a 3 osztályba 80 tanuló. Kik közül az iskolát végezte 55. A tantestület tagjai voltak: Darabánt András igazgató, Ambruszter Sándor, Mezei Gyula és Sarkadi Sándor. HIRDETÉSEK jutányos áron felvétetnek. i hétről. A hordó meg a katona(|da. A minap egyik ismerősömtől borzalmas kis háborús históriát hallottam. Borzalmas nemcsak a történet maga, hanem borzalma* az a nemtörődömség, embertelen gondatlanság, egymásttipró kíméletlenség, egyszóval az az egész hitvány, tülekedő háborús élet, amelyben most élünk. A miskolczi vonalon történt. Hemzsegő, civakodó útitokkal és temérdek podgyásszal telegyömö»zö!t hosszú személyvonat indult ki a pályaudvarról. A podgyásztartóban egymásra tornyositva rakáson voltak bőröndök, hátizsákok, katonaládák és mindenféle emberrel utazó holmik. Az egyik ülőhelyen egy anya szorongott, párhónapos kis gyermeke békésen szundított az ölében. Egyszer a váltók közt egy váratlan zökkenés és egy súlyos katonaláda a gyermekre zuhant. A nehéz láda valósággal szétloccsantotta a csecsemő fejét s a legelső állomáson, mint félőrültet szállították le a szerencsétlen anyát, vértócsában úszó kis halottjával. A borzalma* esemény, mint valami rossz látomás bukkan fel előttem minduntalan. Felháborít az az önző hanyagság, mely nem néz senkit, c*ak az önön kényelmét. Ugyanaz az eset. Az utcán megy egy társzekér. A széles lapján nagy hordók állanak egymás mellett. De csakugyan állanak, mert nem tartja oda őket semmi kötelék egyéb a saját egyensúlyozó képességüknél. Állandóan libeg minden hordó és az ember minduntalan várja, hogy mikor bukfencezikle valamelyik szélén álló. A kocsis egykedvűen hajt, mellette ül a borkupec és odaseneki, ha valahol lefordul egy hordó és ötbe töri valakinek a lábát. A fő, hogy megtölti jó 10 koronás borral és csakhamar eladja 18 koronáért. Mikor az idő úgy rohan és a pénzt igy is lehet halmozni, nincs idő a más épségével hogy bár kelletlenül, de benyisson a korcsma- ajtón. Van Bibber úgy találta, hogy igen furcsa helyiség. Az emberek mind rábámészkodtak, megbámulták a ruháját, a keztyüjét és a gomblyukában a virágot, majd az őt kisérő csavargót nézték csodálkozva. — Maga másodszor is reggelizni akar? — kérdezte egy markos pincér a koldustól. Amaz zavartnak látszott, ám Van Bibber diadalmasan elmosolyodott. — Ön téved — mondta a pincérnek. — Ez az ur majdhogy éhen hal. Huszonnégy órája nem evett. Hozzon neki, amit parancsol. Az alak döhösen meredt a pincérre, aki egyre csak vigyorgott és elég szemtelen volt a pléhtálca mögül Van Bibberre hunyorítani. A rongyos alak tejet rendelt, de a milliárdos tiltakozott ellene és két beefsteaket, pirított burgonyát, rántoltát, omolettet, kávét és sonkásszeletet rendelt helyette. — Teringettét! Mit gondol az ur, mi vagyok én ! — ordítozott kétségbeesetten a toprongyos. — Éhes — válaszolt nyugodtan Van Bibber. — Vagy pedig csaló. Es tudja, ha az utóbbinak bizonyul, rögtön egy rendőrnek adom át. Hanyagul a falnak támaszkodva, a falon függő hirdetéseket tanulmányozta a milliomos, félszemmel azonban az utca túlsó oldalán álló rendőrt figyelte. Káromkodva és szuszogva fogyasztotta el a piszkos alak a reggelit. Úgy látszott, nem esik jól neki. Valahányszor abbahagyta az evést, Van Bibber a botjával egy még érintetlen tál ételre mutatott, mire az alak dühösen tiltakozva, úgy látott hozzá, mintha mérget nyelne étel helyett. Hangos hahotával kisérte a lakzit a többi vendég, még a pénztár mögött ülő tulajdonos is fanyarul elmosolyodott. — Na, akasszanak föl — fakadt ki végre a toprongyos — ha meg nem ettem annyit, hogy egy esztendőre is jóllaktam. Az ur azt hiszi most, hogy megtréfált engem ugy-e? De ha,az ilyen drága tréfát megengedheti magának, úgy bizonyosan van is miből. Azt az egyet azonban szívlelje meg, elém ne kerüljön éjszaka ezen a vidéken itt, mert megadja az árát! Fenyegetően Van Bibber felé rázta az öklét és menni készült. — Várjon még egy percig— szólt ráVan Bibber — még nem fizette ki a reggelije árát. — Hogy mit nem fizettem ki ? — ordított az alak. — Megfizes*em ? Miből fizetném ki ? Az ur hivott be ide, hogy lakjam jól. Én ugyan be nem kívánkoztam ! Most már fizessen a tréfáért, mert különben kidobják innen. Kár volt úgy nagyuraskodni. — Én adtam magának kétszer egy-egy negyeddollárt — mondotta Van Bibber nyugog- tan, — hogy azon megreggelizhessen. A számla itt tiz centnél több ugyan, de mondhatom, hogy nagyon méltányos. Ezenfelül láttam, hogy még néhány más úriember, akiknek elpanaszolta, hogy éhen hal, szintén adott magának pénzt és ez a pénz most magánál van. Fizesse ki hát rögtön, amivel tartozik, vagy pedig átszó- litom a rendőrt a szom*zédból és elmondom neki, hogy maga most már nem éhes, vigye el hát oda, ahová való. — Üsse meg a guta! — káromkodott az alak. Van Bibber átszólt a pincérnek, legyen szives a rendőrt behívni. A pincér az ajtóhoz futott, az alak utána, de a markos legény lefogta. — Eresszen el — üvöltött a toprongyos. — Eresszen el, mindent kifizetek. Az összes vendégek felugráltak és körülfogták a két embert. Nagy gyönyörűséggel nézték, hogy olvassa le. a pincér kezébe a nyolcvanöt centet a rongyos alak. Éppen tiz centje maradt. — Megfeledkezett a felszolgáló pincérről — figyelmeztette őt Van Bibber és botjával a megmaradt tizcentes pénzdarabra mutatott. — Nem adom oda — nyögött a rongyos keservesen. Éktelen káromkodással a pincér markába ejtette a pénzt az alak, mire Van Bibber derülten mosolyogva utat tört magának a bámuló vendégek közt és kilépett az utcára. — Attól tartok — mondta később, amidőn a klubban közreadta kalandját — hogy miután elmentem, a gazember megpróbálta, hogy a pincértől visszavegye a borravalót, mert láttam, hogy igen hirtelen lódult ki az ajtón és fejjel repült egy csatorna nyílása felé. Mondhatom, hogy igen életrevaló egy legény volt az a pincér.
