Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-08-03 / 31. szám
X. érfelyem. Nagykároly, 1918. augusztus 3. 31«*k teám. Északkelet újság NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. ülőfketési árak: figésa évre ........................................... 12 koronaFWévre ..........................................................6 „ Megyenévre ........................................... 3 „ Ta »itók»ak égési évre...................................1G „ Hogy an élünk meg? Kérdezhetjük ezt sokan, akik nem csavarhatjuk bőségesebbre nyereségeink csapját, hanem olyan vékonyan fogjuk fel, amilyen vékonyan ereszti a munkaadónk, a hatalmas állam. A drágaság eddig is bosszantó és terhes járuléka volt a háborúnak, de csak még most kezd ám igazán súlyos dolog lenni, mikor már az elsőrendű élelmi szerekre ment át. Eddig azt mondhattuk, hogy az élet fentartása aránylag elviselhető volt. Mikor az életadó búzát 40—60 koronáért kaptuk mázsánként, amennyit a legrongyabb rongyért fizetünk méterenként, akkor még türhetőnek kellett mondanunk az állapotot. Talán még nem is éheztek jobban a szegények sem, mint máskor, mert a legkisebb szolgálat dija is koronákban voit megszabva. Nem is szólva arról, hogy a koldusnak ma már a krajcár helyett hatost, fillér helyett tizfillérest szokás adni. Aki meggyőzte pénzzel, az terített asztalokat varázsolhatott maga elé és lukullusi lakomákat rendezhetett. De ma, amikor kiszólással élve: a hashoz van mérve minden fontosabb élelmiszer és mindennek az ára FésawkeBztó: BR. VETZÁK EDE. lECfEUNRK 122SEK SZ9SSAT6F. emelkedett, kérdés, hogy a nagy tömegek, a népes családok elbirják-e ezt a rendkívüli terhet? Másrészt elbirja-e a szervezetünk a még jobban meggyengült táplálkozást? Mert amikor a legfontosabb táplálékszerek megszabott mennyisége mellett egyéb táplálékot azok drágasága miatt még költségesebb beszerezni, a drágaság az emberi szívósság kérdésévé lett a szegényebb néposztályra nézve. A pénz és a megélhetés kérdésének egybehangolása ez, amit nem lehet egyoldalúan intézni el. Kell tekintettel lenni a termelőre, de arra is, hogy megbirja-e fizetni az árakat a fogyasztó közönség? > Az elmúlt évek során kitartóan küzdött az egész magyar társadalom az ipari cikkek maximálása érdekében. A lánckereskedelem és árdrágítás ellen kért orvoslást a fogyasztók serege. Ehelyett azonban jött az, hogy egyensúly kedvéért az ipán cikkek terén fennállott uzsorát kiterjesztette a kormány a mezőgazdasági termékekre is, mintegy rekompenzációképen az agráriusoknak, hogy ne legyenek ők sem hátrányban a kereskedő és ipari foglalkozásuakkal szemben. Ebben a szép harmóniában úgy látszik elvész a tiltakozók zajongása. Borús sejtések. Sokszor úgy levernek a borús sejtések . . . Valami nyomasztó, nehéz terhet érzek. A lelkemre barnul isszonyatos árnya. — Vad madár a gondom: Tépve- tép a karma, Szívre csap a szárnya. Felveti jövendőnk titokrejtő fátylát, Elcsúfítja lelkünk széprefestett álmát. Megremegve nézek vérpiros színére . . . — „Mi ez itten ?“ — rászól: — „Egyik álmcdónak Porbaomlott vére ..." — . . . Hess madár, hess innen: Nem igaz a képed Nem bűnhődik igy az, Aki sohse vétett ... — Hess madár, hess innen! — Mond, ha [mégis egyszer Több lesz a Piave partján egy kereszttel, Oda száll-e szived zokogó imája? Holtig tartó lesz-e (Igazán szeretsz-e ?) Kicsi szived gyásza? Hess madár, hess innen! — Mond ki: elfeledsz-e ? Piros ajkad csókját ki leszedi, lesz-e? Fog-e átkarolni majd valaki lágyan . . .? Egy halott fiúnak Zokogása sir az Olasz éjszakában. . . Sokszor úgy levernek a borús sejtések. Valami nyomasztó, nehéz terhet érzek . . . Hess madár, hess innen! Harcra hívsz ki? Tartom. . . . Fogsz-e sirni, édes Ha több lesz egy sírral A Piave parton . . . ? Léber János, önkéntes. Ä boldog ember inge. Volt valahol egy nagyon öreg király: egyszer csak hirtelen a sir szélére jutott . . . béna tagokkal feküdt selyem ágyán, szemefénye is megtört: úgy álltak körülötte az orvosok. Lemondtak róla. Volt köztük egy angol is, aki igy szólt: „Nálunk Angolországban ismernek még bizonyos titkos orvosságot, mely a haldokló királyt megmentené az életnek: — ha egy boldog ember ingét magára ölti, visszakapja erejét.“ A beteg király csendes mosollyal súgta udvari marsalljának fülébe: „Menjen az utcára és a legelső embertől kérje kölcsön ingét, hiszen alattvalóim mind boldog emberek.“ A marsall távozott, de szégyenében nem merte a legelső idegent megszólítani. Kocsit hivat s egyenesen az udvari bankárházhoz robog. A bankár az utolsó háborúban sok milliót szerzett, ez boldog lesz, gondolá magában, hiszen a pénz csak boldoggá teszi az embert. A marsalit a bankár neje fogadta, bocsánatért esedezve, hogy férje egy bankház ügyében elutazott, mely a bukás szélére jutott Férje nagyon érdekelve van Berlinben, óriási csalásoknak jöttek nyomára; most nincs nyugta sem éjjele, sem nappala, a világ legboldogtalanabb emberének tarja önmagát. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 3«. SZÁM. („KÖLCSEY-WY01WSA* R.-T. NAOYKAR®LY.) — ..... Hirdatéaek ngyaaott vétetaek fel.------— Ny iiítér sora 1 K 20 fillér. Minthogy pedig nem változikjmeg semmi, elhallgatunk és fizetjük az élet nehéz váltságait. Ahogy felemelték a gabonanemüek, a liszt, a kenyér árát, önkéntelenül kérdezzük, hogy miért is kell ennek igy lennie nálunk, ahol az élelmiszerek aránylag bőségben vannak? Miért kell ennek bekövetkeznie épen akkor, amidőn megnyílik a behozatal az ukrán és román gabona előtt. Hát a tekintélyes piroshasu bankóknak úgy megfogyott már az értékük, hogy mindenért egy halommal kell adnunk belőlük. Adhat is, aki keresi, de honnan adjon, akinek kétszerannyija sincsen, mint békében. Vagy vissza kell tehát állítani a pénz vásárló erejét, vagy akkor minden vonalon úgy kell harmonizálni, hogy győzzük mindnyájan ezt a nagypénzü életet. Iskoláink értesítői. A háborús állapotok egyik érdekes és visszás jelensége az is, hogy az iskolák értesítői csak julius hó végére láttak napvilágot. A nyomdákban is meglevő személyzethiány, papir- hiány a könyvkötő akadályoztatása stb. annyira megnehezítette az iskolák munkáját, hogy az évvégi értesítőket egyik intézet sem oszthatta A marsall ajánlotta magát. S eszébe jutott; Ezt tudhattam volna! Aki annyira csüng a pénzen, az nem lehet boldog. — Most Molt- kehoz ment, ... aki csakhamar panaszra nyitá meg ajkait, hogy gyermektelen és tengernyi dicsőségét, a világon ünnepelt nevét kacagó örökösökre kell hagynia. — Ekkor igy szólt önmagához a marsall: A kancellárhoz sietek, annak mindene megvan, amit szem-száj kíván, az már csak boldog lesz: a szerencse mindig karján hordozta: világhírre emelkedett, Európa az ő füttye táncát járja, élte végéig nem veti ki a nyeregből senki. Hiszen nélküle nem is létezhetnék ez a világ, gazdag, egészséges, van felesége vannak gyermekei, — ez biztosan odakölcsönzi ingét a haldokló királynak. A paripák megállnak a palota előtt; a marsall jelenti magát. Ott ül az öreg hálókabátban, szájában hosszuszáru pipával, mellette két óriási kutya. A marsall előadja idejövetele célját A kancellár félretévén pipáját, igy válaszolt: „Az igaz, hogy nekem minden sikerült, azért a nagy Napóleonnal Is összehasonlitanak engem. Mert én is megsemmisítettem birodalmakat és koronákat; de nekem is jutott egy Moszkva, hatalmas keresztvonás, hogy eddig és ne tovább! s hozzá még ezt a vonalat saját földieim húzták, az a borzasztó ultramontán párt. Egyenkint rég végeztem volna velők, de mert összetartottak, fölém kerültek. Semmit sem hagytam megkisérletlenül, hogy ezt a pártot is semmivé tegyem, megvertem pásztoraikat, hogy a nyáj elszéledjen; hálómba ’akartam keríteni a papokat, kínáltam nekik nőt és pénzt, de ők arcomban nevettek; éheztettem őket, s ők az éhséget szívesen eltűrték; börtömb® dobták őket, — nem ellenkeztek; vagyonukat elárvereztettem : a községek megvették és visz-
