Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-07-06 / 27. szám
X. évfolyam. Nagykároly, 1918. juiiaá íi. ¥ Északkelet W V ’P w w <n NAGYKÁROLY ES ERMELLEK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP — A NAGYKÁROLY' KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Bgész évre Félévre ................. Ne gyedévre Taaiióksuak egész évre . űíciisetcíi árak: :* i 12 korona- .. 6 „ 3 „ .. 10 „ Főszerkesztő: DR> VF.TZÁK EDE. más: .a ssossatqs. snsHHHHÉt^aBai ■ »- If».» HUJ" MMLUL1MUHM Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKA(Í©LY.) _:— Hirdetések ugyanott vétetnek fal. ■’ ~ Mvil tiér sora 1 K 20 fillér. á bankjegyMség és a tsadiMIcsSn. Amíg a békekötés az egész vonalon lehető lesz, időközi súlyos bajaink enyhítése elemi közszükség. S erre nyújt a kormány most módot a VIII. hadiköicsönre való felhívással, mert a kölcsön messzemenő célja az lesz, hogy az államnak nyújtandó uj hiteiösz- szegek befizetésekor milliárdokra rugó bankjegyek vonattassanak ki a forgalom alól s ezáltal a többi forgó pénz értéke megszilárduljon, vásárló ereje növekedjék s a drágaság közvetve csökkenjen. Aki most hadikölcsönt jegyez, e gazdasági közcél érdekeit biztosítja s igy saját javát is lőmozditja. A most meginduló nemzeti hitelművelet nagyméretű konverzió jellegével bír. Arról van szó hogy azt a függő államadósságot, melyet bankjegyeink képviselnek, több milliárdnyi korona erejéig konszolidált járadékadóssággá változtassák át. Ez a művelet minden irányban hasznos lesz: 5 V2 százalék hozadékot juttat az uj hadiköl- csön aláíróinak, kik a takarékpénztáraktól betéteik után annyira nem számíthatnának, s ami ennél is fontosabb, ez által redukálódik nehány miliiárddal a szertelen bankjegybőség, mely miatt árupiacaink Tnegromloítak s a közdrágaság elviselhetetlenné vált. Legfőbb ideje, hogy ez a redukció nagy arányokban most bekövetkezzék, meri a háború alatt bankjegyforgalmunk valódi áradatt : nőit. Normális korábbi békeidőkben a!-forgó bankjegykészlet nálunk a 2*5 milliárd korona körül ingadozott; de azóta csak a műit 1917 december végéig, 18‘4 miiliárdra duzzadt föl, ma pedig közel 21 milliár- dot tesz ki. „ A világháború költségei Németországra 100 milliárd hadiadósság terhét rótták, de a német nemlét ez óriási ösz- szegből a hadikölcsönök jegyzésévei eddig 85 százalékot iáradékadóssággá konszolidált. Ott alig tesz ma 15 milliárd márkát a függő bankadósság, ennyire rúg a forgó bankjegyek értéke is. Ezért nincs is ott akkora bankó áradat, mint nálunk; a nemei márka értéke sem csökkent úgy, mint a mi koronánké s a német piac drágasága messze elmarad a mienké mögött. A német visszonyok azért alakultak ily kedvezően, mert a németek jókor belátták hadiköicsöneik jegyzésekor, hogy azok sikerét biztosítani nemcsak hazafias akta, s a járadék-szerzés nemcsak okos spekuláció, hanem mindez szorosan összefügg a birodalom gazdasági egyensúlyával, a pénz vásárló képességével s a valuta rendezettségével. Induljunk e példán mi is, magyar honpolgárok, mikor az ország kormánya a nyolcadik hadlkölcsön jegyzésére alkalmat ád! Bokái a sebesültetek! Hosszú hónapokon át feszült figyelemmel kísértük az olasz fronton folyamatba tett nagyarányú felkészüléseket Az egész ország szive, lelke benne volt abban a vágyban, hogy ez a csapás, amit az olaszfa mértünk -hatalmas és az utolsó legyen. Bizakodó, reményteljes várakozással néztünk a fejlemények elé. Erőnk tudatában nyugodt bizakodással vártuk az első híreket a megindított offenziva sikereiről. jöttek aztán az első hiiVk', jöttek az első sebesültek. Milyen szomorú sebesültek voltak ezek és milyen lehangoló hírek. A hegyek sziklái, hömpölygő vizek sodra esküdött össze ellenségeinkkel. A sziklák törmelékei versenyt pusztítottak a gránátokkal, a megáradt Piave nagyobb veszedelmet okozott az ellenségnél is. Hős fiaink vitézsége megmentette a hadsereg á magyarság ügye küífsidea. Irta: Bollinger Pál. Révai Mórnak ilyen cimü könyve a múlt évben keltett figyelmet a sajtóban. Olyan dologról van szó ebben a könyvben, amit ugyan sokan tudnak, de kevesep úgy, amint itt meg van írva. Azt mindenki tudja, hogy vannak ellenségeink, mert hisz ha nem lennének akkor nem lenne most háború; azt azonban kevesen tudják, hogy mostani úgynevezett barátaink között hányán meg hány m vannak halálos ellenségeink, kik a szövetség és barátság megtévesztő külszíne alatt közelednek felénk, belül pedig, szándékukban hasonlítanak ahhoz a bizonyos mesebeli tóthoz kirői a közmondás azt mondja, hogy „fogadd be és kiver a házból.“ Ne gondoljuk ám azt, hogy a velünk szövetségben álló németek mind a megérdemelt elismerés hangján szólanak rólunk, vagy hogy egyáltalán jó véleménnyel vannak arról a nemzetről, melyről háború előtt tudomásuk sem volt. Hogy az osztrákok, no meg a csehek, milyen véleményen vannak felőlünk, az nem szorul bővebb magyarázatra. Az a kapcsolat, amely közöttünk van, s amelynek terhét már annyiszor szerettük volna lerázni, csak még jobban kiélezte köztünk az ellentéteket, minek következménye az, hogy rólunk az egész világon olyan keveset tudnak. Pedig annak, hogy egy nemzet a külföldön a maga valódi mivolta szerint van föltüntetve megbecsülhetetlen következményei vannak; viszont abból, hogy egy nemzetről helytelenül vagy pláne sehogy sincs informálva a külföld, kiszámíthatatlan károk származnak. Révai szerint „a világháború leghagyobb tanulsága az, hogy a kölcsönös tudatlanság, melyben a népek egymás felől voltak, talán egyik legfőbb oka volt a háborúnak“ (14. I.) És ha fontolóra vesszük ezt a kijelentést, igazat fogunk adni a szerzőnek. Ha a szerbek tudták volna, hogy őket csak eszközül használják az entente hatalmai, talán sohasem dobták volna el a háború tüzcsóváját; ha az oroszok ismerték volna a mi katonai felkészültségünket, sohasem biztatták volna Szerbiát ultimátumunk visszautasítására. Ha a franciák ismerték volna a központi hatalmak teljesítőképességét, a „revanche- politikát“ talán nem juttatták volna ilyen szomorú diadalra; és igy mehetnénk tovább. Ezek az országok sok mindent ferde beállításban láttak egymásról és rólunk, pedig ha már kis nemzetektől is elvárjuk, hogy önmagát másokkal megismertesse, és másokat önmaga megismerjen, akkor nagyoktól ezt annál inkább el lehet várni, mert hisz’ ezek többet áldozhatnak és tehetnek a maguk megismertetése érdekében. Ezen a téren minket nagyon sok mulasztással lehet vádolni, mert hogy rólunk a világháború kitörésekor keveset tudtak, az az újságokból tűnt ki, mégpedig csakis akkor, ami- a magyar katonák a hősi tettek egész láncolatát vitték véghez. S ezért nem csodálkozhatunk, ha egy iró Magyarországról Írván, értekezése címéül ezt írja: „Magyarország, középeurópai fölfedezés.“ Elsősorban természetesen politikusainkat és államférfiainkat érheti vád, hogy a kedvező alkalmakat elmulasztották a magunk megismertetésére — s csak másodsorban lehet azt Íróinknak hibául felróni. Történtek ugyan kísérletek, de azok mindig, vagy legtöbb esetben kudarccal végződtek, minthogy a kívánt eredményt nem tudták elérni. Ennek a könyvnek szerzője eszközöket, utakat, módokat ajánl, melyekkel ezt a magunk megismertetését ered ményesen munkálhatjuk, előbb azonban nagyon helyesen, célszerűnek látja kifejteni azt, hogy miért tutinak rólunk oly keveset a külföldön és hogy mit Írnak rólunk a külföldön; vázolja azután azt, hogy mit kell tennünk a jövőben. Kívánatos, hogy elsősorban azok a nemzetek ismerjenek meg bennünket amelyekkel kulturális és gazdasági érdekközösségben akarunk lenni, másodsorban azonban azok is, amelyektől ellentétek választanak el bennünket. A háború kijelölte, hogy melyik az a nemzet, amelyhez kulturális és gazdasági érdek köt bennünket: a német és az osztrák. Legelőször tehát az ezekhez való helyzetünket kell majd tisztázni. A nemetek maguk bevallják, hogy Ők többet tudnak a kamcsadálok világnézetéről, mint a hozzájuk sokkal közelebb fekvő és őket gazdasági szempontból felette érdeklő keleteurópai népekről, tehát Magyarországról is. Ennek az okát egyszerű megtalálni. „Minden amit Magyarországról tudnak Bécsen át jut hozzájuk.“ Itt a hiba. Az osztrák abszolutizmus idejében, az akkori osztrák közoktatásügyi miniszter Thun Leo gróf, osztrák tudósok által Íratott tankönyveket, amelyekben a magyar vonatkozások mind az akkori elnyomott állapotunkra voltak tekintettel é bizony nem lehet csodálkozni, bogy az osztrák tudósok nem objektive, a valóságnak megfelelően írtak rólunk. Ezek az akkor irt kankönyvek még most is használatban vannak kijavitatlanul, holott közjogi, kulturális és gazdasági helyzetünk Ausztriához már megváltozott. A német tudósok és irántunk érdeklődők ezekből a könyvekből
