Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-22 / 51. szám

51-ík szám

északkeleti újság Nagykároly es ermellek.

3-ik oldal.

vagyunk. Már nem visszafelé megyünk a télbe, hanem előre a béke tavasszába.

Még ma is sokan hiányoznak karácsonyfáink alól, akiknek a családi tűzhelyek mele- : généi idehaza kellene lenniük. Ki a frontokon van, ki fogságban, ki kórházakban várja a szabadulást. Ketyeg az óra, a szabadulás percei most már lassanként előbbre haladnak. Egy-egy negyedórácskával mi itthonmaradtak is előbbre tolhatjuk a mutatót, ha jegyzünk a hetedik hadikölcsöttre, mely mos már nem a háború folytatásának, hanem befejezésének .■kölcsöne. Mentül előbb bevégezzük a háborút, annál hamarébb haza térhetnek véreink. Ha ma még szegényes fényben csillognak is karácsonyfáink, jövőre annál ragyogóbbau tündöklő ágai alatt talán már hiánytalan egész családok ülhetnek együtt, mert olvassuk híradásokból hogy már évek óta hatottnak hitt harcosok is hazatérhetnek. Mához egy,, évre karácsonyfáink alá hozzuk haza hét mindenkit aki még életben van, Jegyezzünk a hetedik hadikölcs'önre. Ez legven szeretteink hazahozatalának útiköltsége.

Szegény gyermekek felruházása,

A f. hó:5-én tartott szegény gyermekek és hadiárvák felruházása és cipővel ellátására jóságosán adakoztak és munkálkodtak:

330—300 koronát : Szt. Antal persely Nagykároly, Úri Kaszinó egyik kártya társasága.

200—200 koronát: özv. gróf Károlyi Istvánná, gróf Károlyi Gyuláné, Nagykárolyi Jótékony Nőegyiet, Nagykároly r. t. város, Önsegélyző Népbanz R.-T., Nagykárolyi Köz- gazdasági Bank R.-T.

150 koronát: Magyar Burgonya Ipar R.-T. Börvely.

100—100 koronát: Lászlóné Dégenfeld Anna grófné, Péchy Lászlóné, gróf Károlyi György, Nagykárolyi Takarékpénztár Egyesület, Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbarik R.-T., Nagykároly és Vidéke Takarékpénztár R.-T.

v 50—50 koronát: Ilosvay Aladárné, Nagykárolyi Központi Takarékpénztár R -T., Nagykároly—Erdődvidéki Takarékpénztár R.-T.

30 koronán: Dr. Borom issza Tibor.

25 koronát : UjfálusSy Mikiösné.

20—20 koronát: Schönpfh" h Béláné Uj- falussy Amadii, Debreczeni Istvánná, ifj. Deb- reczeni István , Jurcsek Béláné, Schnébli Jánosné, Veizák Ede, N. N. Budapestről

10—10 koronát: N. N. Budapest, Lukács Lajos, Csikós Mihályné, Schiff testvérek, N. Szabó Antal, P. Qy.^dr. Jékel Lászlóné, Gábor Sándorné. ? „#íi

5—5 koronát : -Pucser Károly, Harász Pál, Rubletzky Kálmán, Blaskó József, Politzer Ignác, Gózner Kálmán, Eigner Simonná, Balika Sándorné, Abos Györgyné.

4—4 koronát: Klie László, Kaszovitzné, Liebhauser Ferencné, Klein József, Ringelhann Gyula, Kekécs Endre, Sjmay Aladár.

3—3 koronát: Handeiszky Osvald, Németh Kálmán, Kiss Lajos, Márton Dezső.

2—2 koronát: özv. Báthory. Miklósáé, özv. Nagy Józsefné.

A helybeli állami polgári leányiskola növendékei pénzben: I. a) o. 1020 K, I. b) o. 16-20 K, II. a) o. 14.— K, II. b) o. 136Ö K,

III. a) o. 9 10 K, III. b) o. 23 — K, IV. o. 16 60 K, összesen 102 K 70 f. Azonkívül ruha adományban I. a) o. Csipkés Magda 1 ruha, I. b) o. Katz Irén 3 kötény, II. a) o. Madarassy Melánia 2 pár gyermekcipő, Soltész Erzsébet 1 kabát és 2 kis ruha, Osváth Irén 1 pár cipő, Szalay Mária 1 ruha, 1 sapka, II. b) o. Schleifer Ilona 1 kabát, 1 sapka, 1 nyakkendő,

1 nadrág, Radimetzky Ilona 5 kis nadrág, 1 kis ruha, 2 sapka, 3 pár harisnya, 1 ingecske,

IV. o. Haüffel Irma 2 blúz, 2 kötény, 1 pár harisnya, 1 fejkendő, Szucsányi Margit 1 blúz, N. N. 2 kötény, 3 blúz, N. N. 3 női nadrág, 3 ruha, azonkívül Gábor Sándorné úrnő 2 pár cipő, Stern Mahóné úrnő 1 rend férfi ruha, 3 drb blúz, 1 drb alj, 2 drb nadrág 1 drb muff- gallér, Vetzák Elza 2 drb kabát. Végül a kenyérgyár igazgatója, Szabó Pál ur szíveskedett 244 szelet kenyeret adni a gyermekek uzsonnájához. Munkálkodtak: Szűcs Józefné, Szűcs Gizella, Neupauer Margitka, Kricsfalussy Teréz, Krics- falussy Mária,- Gaál Maci, Frast Teréz, Kása Erzsébet és Trafacs János.

Bevétel volt: Utcai gyűjtésből 123172 K, 5 drb ivén jegyzett adományok 3176 70 K, Gróf Károlyi István ur hagyatékából 5 drb hitelbanki részvény osztaléka 120 K, Nagele Ferenc urtói 10 K, segély utján kapott összeg 2000 K, összesen : 6^38 K 42 f.

Kiadás: Segélyezés 52 K, ócskán vett ruhákért 792-60 K, 196 pár cipő készítéséért anyag és munkabér 2010‘38 K, cipőkészítő anfolyamnak 5501 9J K előleg, maradvány 2646 92 K, összesen : 1036 K 52 f. Margit-alap elszámolása: 1916. évi elszámolás állaga

7Í76 £íO K, kamatokból 313 K 60 f, 1917. évi maradvány 1036 K 52 f. Álladék 1917. év végén : 8526 K 52 f.

Fenti elszámolás úgy a bevételi, mint a kiadás tételek részletezve és okinanyolva a városi számvevői hivatalhoz terjesztetnek be ellenőrzés végett. A „Margit“-alap a Nagykároly! Takarékpénztár Egyesület 29. sz. betétkönyvén van elhel; ezve.

■Fogadják a némesleikü buzgólkodók és adományozok, úgy a munkálkodók a legmelegebb köszönet kifejezését.

Karácsonyi mámor.

Irta: Margitay Imre.

(Utánnyomás tilos.

Mohay, a költő bágyadtan emelte fel a fej t a fehér márványasztalról. Körülötte táncoló párok lejtettek s a fölkelő nap első sugarai aranyozták be a mulató csillogó falát.

Részegnek érezte .magát s azt hitte, hogy agya egy csúnya pezsgőtócsává változott és szétakarja robbantani fejét. A tegnapra gondolt. A sárgahaju Nineitre ki inig a fülebe szerelmes szavakat sugdosott, addig vékony kis kezével gyors egymásutánban töltötte a habzó francia pezsgőt.

És Mohay berúgó,tt. Még látta, hogy Ninett felállott és szamárfület mutatott neki. Ökölbe szorult a keze és jeakarta ütni a kacagó, szőke daemont, de efőtlénül hanyatlott vissza székébe és fáradtairehajtoíta1 fejét a hideg márványasztalra. El is feledte, hogy már hajnal van A párok fáradtan és mámorosán omlottak egymás karjaiba, mintha ez az,éjszaka mindenüket ellopta volna. Halk, titkos sugdosás töltötte be a szoba csendjét s Mohay azt hitte, hogy róla sugdos az egész, szerelmes világ. Valami undort érzett a szere'em, az asszony és minden iránt, ami erre a helyre emlékeztette. Az első szerelme jutott észébe. A vékony, piszkos Adel eid, kit piskótás lánynak nevezett el apró lábairól. Mintha ez a szennyes, piszkos Adelheid ktilönbb lett vplna e cifra és fényes úri népségnél. Ott látta öt állani most is a terem szögletében és kezében tartotta kis, piros szivecskéjét. G ndolkozni kezdett. Ugyan mit kereshet itt Adelheid a szivével ? Neki hozta, vissza hozta! Felkiáltott és Adelheidért, a kis szennyes, piszkos piskótás lányért megtudta volna ölni az egész világot. Arrafelé rohant, ahol Adelheid állott a szivével. A párok ijedten ugrottak szerte, majd hangos röhejben törtek ki. Mohait nevették, az előre rohanó, kidülledt szemű költőt, ki vágyakozva terjesztette karjait a nagy semmibe. De Adelheid nem állott meg, lassan hátrált az ajtó felé, majd csendesen a nagy, oszlopos lépcsőterembe lépett es mosolyogva integetett a költő felé. Mohay nem tudta elérni őt. Már-már azt hitte, hogy karjaiban tartja a leányt, de az ügyesen előre siklott és Mohay ismét a nagy semmibe szórta csókjait.

Gyönyörű reggel volt. Az utca szép, téli csendjét semmi sem zavarta meg. Az apró utszéli fácskák, mint a haragos tél néma foglyai bánatosan hajtották le koronájukat s csillogó-villogó zúzmara díszítette fel. Mohay tele tüdővel szívta magába az egészséges, isteni levegőt, azt hitte, hogy egy más, tisztább világba érkezett. Puha, fehér hópikék pihentek meg betört cilinderén. Kiváncsi kis jószágok, melyek óvatosan becsuztak kabátjának gallérján, le egészen a szivéhez és meghaltak testének melegétől.

Megállóit. Eszébe jutott, hogy karácsony hajnala hasadt az égen. Talán az ő karácsonyának hajnala, amire oly régen várakozott bánatos reménységgel, — hiába. Egy pillanatra Adelheidről is megfeledkezett, mert a karácsonyi

hajnal olyan csodálatos, különös érzéssel lepte meg a lelkét. Milyen jó is karácsonykor élni.

Megállóit és tele torokkal kiabálni kezdett. Karácsony ... karácsony, az én karácsonyom 1

De a szavára senki sem felelt. A házak ablakai hidegek és sötétek maradtak. Mohayt kétség gyötörte. Azt hitte, hogy meghalt ez a nagy sötét város karácsony hajnalán.

De ismét maga előtt látta Adelheid lenge aklakjat. A csípős hidegtől pirosló arccal ismét előtte állott a leány. Kis vékony keze is piros volt s ebben a piros kézben tartotta még pirosabb szivét. Mohay meggyorsította lépteit s futva üldözte a menekülő, kis piszkos leányt. És nem tudta utólérni őt. A bulevardok hosszú során hasztalanul futott lihegve tébolyodva. Erőlködésére a leány csengő kacaja volt a válasz, ki libegő hajjal, mint egy földöntúli lény, nesz nélkül suhant to>'a. Már a liget első fái következtek, amikor a lány megbotlott és elterült a fehér havon. Mohay vágyakozva kapott Utána, de a jelenség eltűnt, mint a csillogó, nyári délibáb.

Ekkor valami hangosan sirni, jajveszékelni kezdeít a fehér hótakaró alól. Lehasalt és körmeivel vájta a havat.

Felkiáltott! . ' .

Ott, a hideg a hótakaró alatt feküdt az Adelheid meleg, piros szive. Örómittasan szorította a kebléhez, majd pedig meleg köpenye alá rejtette. A szivecske elhallgatott. Szépen hozzásimult és Mohay hallotta szabályos, szép ketyegését. Olyan volt mint egy finom kis aranyóra.

Leült a közeli padra és féltékenyen szorította magához az Adelheid szivét. Boldog volt. Ismét itt van nála Adelheid, a kis piszkos piskótás leány, ki egy csúnya őszi éjszakán örökre elbúcsúzott tőle. Azt beszélték, hogy halálra ringattatta magát a Duna habjaival. És most Mohay örült, hogy Adelheid visszajött és oltalmat keresett kabátja alatt a csikorgó, karácsonyi hidegben. Ez a kis szív az Adelheid szive, amit az Adelheid szelleme hozott el neki. Összekulcsolta a kezeit. Úgy érezte, hogy Adelheidért imádkozik, ki most bizonyára szív nélkül bolyong a havas, pesti utcákon.

De megreuent és ijjedten felkiáltott. A szív nem volt a kabátja alatt, ott ugrált előtte az érintetlen, sima havon. Már ne n jajgatott, hanem szépen meghajolt Mohay előtt, mint egy betanított kecses bábu.

És csoda történt. Lágy, fantomszerü alak képződött a szív körül. Halvány körvonalai egy keletkező, titl es valakinek. Mohay megdörzsölte a szemét s nem akart hinni önmagának. A szív helyett egv csillogó ruhája, tündéit szépség állott. Egy asszony ez ezeregy éj„ aka meséiből. Bübályos, keleti vonás díszítette halvány arcát és hajában a mesebeli . India kincse ragyogott.

Szótlanul Mohayhoz lépett és megfogta a kezét.

Az álmok, vágyak, szerelmek költője jöjj velem! : ,•

Mohay szétnézett. Az Adelheid szivét "reste, de az nem volt sehol. Majd eszébe j ő t, hogy ez az asszony az* Adelheid szive.

Kezet nyújtott s mint az álomjáró lehunyt szemekkel követte az asszonyt.

És az egész kopár, téli liget megváltozott. A meghalt fák helyet hatalmas cédrusok emelték az égnek b s ke fejeiket. A fehér hó is megváltozott és dús, zöld mező virult helyette. Mindenütt csodás, keleti világ ragyogott és tarka-barka madarak énekelték hajnali danájukat.

Az asszony szótlanul vezette a költőt. Majd pedig a kezével intve, fényes embersereg termett körülöttük Hárfán éneklő, ici-pici koboldok, kik mind a Mohay versét pengették húrjukon. Elcsodálkozott, de az asszony forró csókkal várta le kiváncsi ajakát. És érezte, hogy ennek a csóknak különös pézsma illat volt. A levegő is pézsma illattól volt terhes.

Az asszony karjaira fűzte és lágyan, csi- lingelőn sugdosott a fülébe.

Itt van az élet Mohay! Ez a kerta kelét paradicsoma. Neked teremtettem, hogy itt ird meg az örök szerelem mindenható daíat. A mi, az én szerelmemet ird meg Mohay! Azért hoztalak, azért szeretlek. Mohay nem szólott semmit. Még mindig az Adelheid szivére gondolt, amely újra árván hagyta őt.

Az asszonyt a Mohay csökönyös hallgatása mód felett izgatta. Még szorosabban magá-