Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-26 / 21. szám
IX. évfolyam. Nagykároly, 1917. május 26. 21-ik szám. Egész évre Felevre Negyedévié Tanítóknak -í Ulóíisetési* árak: 8 korona* Fősz uri.eszto: :)R. VET7.ÁK EDE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: M >, 5 Y KÁROLY. :;ZÉCHENY!-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSSY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) •tz évre . JELENIK SÍNBEN SZOmTÖE. ===== ! ••’vilt.ér sv»ra 0 ■ ‘ilk-r. j --------- i.iJora Pünkösdi lélek. írta: Yiáákovich Dániel főgimnáziumi igazgató „A nagy gondolatokai szenvedéllyé fokozza a Szentlélek. A hideg gondolat nagy sohasem lehet; nagy csak az, amit nagyon szeretünk. Ha isién gondolatait nem szeretjük, azok is eltörpülnek“. így olvasom Székesfehérvár láng- lelkű püspökének írásaiban. És valóban! A mai kor nem szül nagy gondolatokat, mert hidegek azok, lyányzik azokból a tűz, a szeretet tüze, mely világit, melegít, besugároz, melenget, a világosság, mely hályogot oszlat a szemről, az érteimet megvilágositja. A mai kor eszméinek alkotói nem egy szépnek adtak létet, de nem tudnak belé lehelni miket, nem tudnak belé vinni szeretetek maguktól csinálják, gyenge emberi erővel és tehetséggel, hiányzik alkotásukból az éltető-elein, a lélek. Maga a szeretet is csak puszta szó, ha nem él, nem működik. Hideg élet rideg működés, ha nem hevíti a Szentlélek tüze, kettős lángnyelve ha nem száll a szeretet lényeire. Oh, mennyi mindenbe belefognak az emberek s mily hévvel látnak hozzá az első időkben és később unjak, belefáradnak! Nincs kitartás, nincs bennük a Szentlélek kitar ásra buzdító lelke. Oh, hányszor indul me,g egy-egy akció szép reményekre jogosítván s aztán elsekéiyese tik, porba, sárba fullad, kátyúba, reked, köznapivá lesz, mert Szentlélek tüze, gerjedd me nélkül próbállak az emberek abban a dologban operálni. Nem tudott sem az, sera ez szenvedéllyé fokozódni. Teszik, cselekszik az emberek, mert ez hozzátartozik a jóhirnév fenntartásához, de nem azért, hogy nagyot cselekedj nek, hogy a jót és a szépetszen- vedélyesen cselekedjék. Nézzünk csak körül, alakulnak egyletek. Mit is ol.'ástunk a napokban? Ezt olvastuk: ha annyi -melegszi.ü és értelmes gyermekpártfogónk volna, ahány dfszvédnöknő, védnöknő, elnöknő, aí- elnoknő létezik egy-egy. egyesületben, akkor a gyermekvédelem' munkája ebben az országban egyszerre meg volna oldva Ki mondta ezt? Gróf Vay Gáborné! Okosan mondta! Én kiolvasom beszédje e részéből, hogy az értelmes és melegszívű emberek alatt a Szentléiektői ihletett, buzgó és bátor, kitartó és nem csüggedő, Szentléiektői a munkára n egerősitett bölcsen cselekedni tudó embereket ért. A gyermekvédelem is hideg eszme, szalma-láng mindaddig, mig harcosait ár meg át nem hatja a szeretet s az egyesület nem önmagáért él, hanem — a gyermekekért. Más eszme érdekében történő egyesülések élete is csak olyan, mint a másodrendű bolygóknak, a holdaknak fénye, fénylik ugyan, de nincs éltető melege. A hideg fényt is az eszme nagyságához a szeret t alaptörvénye kölcsönzi, ám az aktív eszme, ahol szenvedéllyé lett a jót cselekvés és alkotás, ott a fényt maga a Szentlélek adja, mint a nap, mely önmagából fényt is éltető melegei ad egyszerre. Hid gfényü és melegfényü égitest mily két ellentétes égitest! Az egyik nap, a másik csak egyszerű hold. Ez is szép, tetszetős fényű, de a mázé oh mi más, erő van benne, éltető meleg sugár van benne! Mikor a társaságok életéről clgondolkozunk, rájövünk, hogy az eszme iránti szeretet hiányzik, vész el, mihelyt pangani kezd ott az aktiv élet s ha az éltetéshez olyannyira szükséges energia, a szeretet elfogyott, az eszme is megbukott! c- . á kedélyes patikáros. Soha életemben vidámabb, kedélyesebb, de egyúttal rosszabb májú embert nemismertem, mint a k—i patikáros. Különben galamb- szelid, jó ember volt, ki még a légynek sem vétett volna soha, ha éppen hivatásánál fogva nem lett volna arra utalva, hogy irtó háborút folytasson ellenük. így volt az emberekkel is. Szeretett ő mindenkit, de valami ördöugős szellem folyton arra ösztökélte, hogy megtéfálja, megcsufolja jámborabb embertársait. Félt is tőle minden ismerőse, mert mindenki tudta róla, hogy nem kiméi sem jóbarátot, sem ellenséget, ha éppen van készletben valami jó ötlete annak a megtréfálására. Olyanféle apróbb gonoszkodások, hogy a hozzáforduló jámbor parasztnak, ki gyomor- bántalmai ellen kért tőle hathatós medicinát, egyszerűen hashajtót adott, aztán az ablakok mögül leste, jóiziit nevetve magában, mily sebes iramodással menekszik a gyorsan működő szer hatása alatt a patika irányából: csak az egyszerűbb cselek közé tartozik. Az is a közönségesebb tréfái közül való volt, hogy szomjas vadászcimboráját, aki cserkészés közben halálra tikkadtan hozzáfordult egy kis italért, úgy tréfálta meg, hogy előbb jót húzott maga a készenlétben levő kulacsból, aztán kóklerhez méltó ügyes mozdulattal valami pokolian keserű anyaggal bekente a kulacs száját. A mitsejtő szomjas, áldozat csak pár korty után vette észre, hogy tulajdonképpen az ördögök kotyvasztották azt az istentelen italt, amelyből a patikáros pár pillanattal előbb még mennyei élvezettel kortyolgatott. Hogy. milyen áldást mondott a szives tulajdonosra, miközben visszaadta m bűvös kulacsot: azt a nyájas olvasó fantáziájára bízzuk. Eg hűvösebb novemberi estén, a várostól kissé távolabb eső szőlőjében barátságos vacsorára hívta magához rendes vadásztársaií. Bár jó! Ismerték, mégis akadt közülök mindig olyan elég, aki jóízű mondásaiért, csattanós adomáiért, megjelent az ilyen összejöveteleken Eleinte természetesen óvatos volt minden vendég s a világért sem ettek-iítak volna semmiből sem, mig azt a patikáros meg nem kóstolta s rnig becsületszavára ki nem jelentette, hogy semmiféle keserű mesterség nincs ez alkalommal nála. Mikor aztán a jókedv minden veszedelem nélkül már a tetőfokra hágott, felhagytak a gyanakodással is és közmegelégedéssel fogadták a házigazda abbeli ajánlatát, hogy tekintettel a hűvösebb időjárásra, theát fog főzni a mulatság befejezéséül vendégeinek. A patikus meg is főzte a theát, de budai keserü- vizböl, A cimborák meg is itták, sőt jónak is találták, de hogy a házigazda nem ment haza szőlőjéből egy utón vendégeivel: azt gondolhatjuk. A kedélyes patikáros, mint az eddig elmondottakból látható, vigan élte világát, boldogsága, melyet felebarátainak ártatlan meg- tréfálása szerzett neki, zavartalan lett volna, ha valaki nem ellenőrzi s olykor nem kifogásolja viselt dolgait. Ez a valaki pedig a patikárosné őnagysága volt. Hatalmas, kardos menyecske, aki nem értette a tréfát. Persze a patikáros ur jól értette módját, hogy kell a készülődő zivatart elhárítani, de azért néha megesett, hogy ugyancsak kitört az égiháboru és ez nemcsak könyzápör alakjában jelentkezett, hanem menydörgésben és villámgyors csattogásokban is. Ez a körülmény szerfelett bántotta a pa- tikárost és nagyobb keserűséggel töltötte el, mintha maga nyelte volna le a patikájában levő összes keserű dolgokat. Itt tenni kel! valamit, ennek véget keil vetni minden áron, gondolta magában. De hogyan, mi módon ? A felesége ösmeite minden huncutságát, itt csak valami szokatlan, valami rendkívüli használhat. Egy pár napi fejtörés után aztán megtalálta azt is. Egy olyan engedélynélküli kimaradásról tért haza a késő éjjeli órákban, amelyre az a bizonyos zivatar rendesen ki szokott törni. Kellő óvatossággal osont be lakására, hogy hátha nem ébresztené fel a jótékony álomból a szerető hitvest s igy a vihar kitörése a reggeli órákra maradna, amikor már még sincs olyan ereje. De nem igy lett, mert a házi tűzhely éber papnője a rendelkezésére álló fegyverek egész árzenáljával fogadta az ijedtében — vagy talán más okból — tántorogva közeledő bűnöst. De mielőtt még a villám lecsapott volna, a furfangos patikus — az előre kieszelt terv szerint — a közelében levő karosszékbe hanyatlott és görcsös fuldoklások között, nyöszörögve rebegte: — Jaj, valószinüleg megmérgeztem magamat! Mérges gombát ettem, Istenem, meghalok, segítsetek! Egy pillanat alatt átalakult a harcias amazon szerető hitvessé. Karjai közé vette a szenvedőt, ágyba vite s úgy kérdezte lágy, becéző hangon: — Mi a bajod egyetlen, édes férjem ? Hol voltál? Mit ettél? Hivassak doktort? A követ-
