Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-31 / 13. szám
2-ik oldal. 13-ik szám. ÉSZAKKELÉI ÚJSÁG ÉS NAGYKÁROLY ÉS ÉKÉRMELL. volna, istenien föstene benne, mondd: mily ringóan ritmikus járása van az uj magassarku cipellőkben, mennyire érvényre emeli lába nemes formáit s bokái kecsességét, mondd: nevetése gerlebugás, fülemile csattogás, mond: tornyos frizurája az oldalt lelógó tincsekkel a báj és kellem netovábbja, társalgásához különösen jól illik mikor másokat ismertet, hangja andalító muzsika . . . kész a barátság. A szerelem a nőnél a fülön mggy a szívbe. Férfiakkal beszélsz? Dicsérdagyba- főbe nagyszerűségüket, mondjad, hogy ily kiváló szónokot, írót, politikust, ál- lamférfiut, bölcset, zeneművészt, szobrászt, festőt, szervezőerőt, adminisztráló tehetséget, bankférfiut, kereskedő-zsenit nem láttál, keblükre ölelnek. Ha azonban azt mered m.ndani: Uram mit fecseg itt össze-vissza ; uram ön is jobban tette volna ha inkább kapát-kaszát vesz kezébe, mint tollat; uram ön is annyit ért a politikához, m nt a hajdú a harangöntéshez; uram, az ön festményei mázol- mányok, még a cimfestők is különbet produkálnak: ön uram miért szobrász, miért nem megy gipszfigura-öntőnek; ön uram jól tenné, ha már félrevonulna és helyet adna egészségesebb agyú embernek; ön uram annyit ért a bölcsészeihez, kritikához, mint tyuk az ábécéhez; ön uram . . . nem folytatom tovább, igy beszélve 1 efognak szidni, szamárnak, ostobának, korlátoltnak neveznek s kész a harag! Miért szerzel magadnak ellenségeket az igazság kíméletlen és leplezetlen megmondásával? Békés életet akarsz élni, füllents egy kicsit, ez tetszik a világnak, ezt akarja a világ. Jól mondja a latin: a világ azt akarja, hogy becsapják, csapassák be tehát. Az utilitáris elvek hajtják bele az embereket ezen kényszer-hazugságokba, a konvencionális hazugságok használatára ez kényszeríti — Nono — mondták aggodalmasan az asszonyok — már alighanem ránk marad a földmunka fele. Maradt rájuk abból még több is. Mert azutan elmentek negyvenkettőig. Aztán jött a sorozás az ötvenig. Annál is bentmaradt elegendőképpen, mert soknak „találták jónak a testét“ s az öreg Soós Márton akkorát ugrott a főorvos előtt azon való örömében, hogy megint csak huszár lehet, mint valami játékos gyerek. De azért szegről-végrői mégis csak akadt ember, akit nem találtak alkalmasnak az még itthon szívhatta azután is a levegőt. De már nem sokan. Ezeket már egy félkéz öt ujján is meg lehetett számlálni. Itt, a domaszéki tanyák között pedig egymaga maradt itthonvalónak a vén András, a negyvenkilenc- esztendős magánakvaló ember. Énnek aztán volt is mit hallgatnia. Tizenkét tanya van azon a tájon, minélfogva éppen tizenkét tanyából kiabáltak rá az asszonyok : — Oh, hogy éppen ezt a vén haszon- talanságot hagyták itthon. Hisz ennek se felesége, se családja. Hiszen ez csak úgy lóg a világban, azt sem tudja, hogy miért, meg minek. Hát ki mit veszítene avval, ha ezt bekivánták volna? András erre a sok lármára nem sokat felelhetett agglegény létére, asszonyok szavára amúgy sem adván semmit. — Hát embör az ilyen, aki világ csúfjára itthon lebzsöl, mikor a többi mind oda van? — kiáltották rá. András rángatta a vállát szégyenkezve: — Ha nem köllöttem ... — mente- getődzött. A nótát is megcsinálták rá s a pás'ztoraz embert. Nincs férfi, nő kit részünkre ne nyerhetnénk a konvencopális hazugságokkal. Klasszikus példája Petroniusz, az arbiter eleganciárum! Néró lakomáján, boriul itttasodóttan Néró lantot ragad kezébe, énekel, rikácsol melléje, úgy hogy mindenki elszörnyüködik. Senki sem meri az igazságot szemébe vágni, hogy rettenetes hallgatni énekét. És Petroniusz, hogy abba hagyassa, konvencionális hazugsághoz folyamodik. Türülközőt ragad, odarohan s betapasztja vele Néró száját Elszörnyüködés, mi lesz most? És szól Petrionusz: isteni Néró, kíméld hangodat, hiszen mi máskor is akarunk gyönyörködni isteni énekedben, kíméld oh Néró máskorra! És csodák- csodája, Néró a vad, a kegyetlen, a vérszopó, a zsarnok elmosolyodik, megöleli Petróniuszt s igy szól: köszönöm barátom, jó hogy figyelmeztettél erre, dehát tudod egészen elragadott a hév ... A lelkek megkönnyebbültek. Lám, mily fenomenálisan segített a bajon Petroniusz. Az aperte, nyíltan, nyersen megmondott igazság fáj, enyhébb az elbur- koltan beadott igazság, de még mindig fájó érzést fakaszt bennünk, de sohasem sért a javunkra megkockáztatott konvencionális hazugság. Sokan már nem tekintik hazugságnak az eféléket: ejnye be jól nézel ki (magában: na ez kutyául néz ki), végtelenül örvendek a szerencsének (magában ; hogy az ördög vinne el mihamarabb), hogy Ízlik az étel? kitűnő, nagyszerű (magában: majdnem kifordul a számból) stb. stb. pedig ezek is hazugságok, mert a valósággal ellenkezőt tartalmaznak. Aki szépet mond nekünk, ha hazugság is az, azzal békében vagyunk, ott már a holló és róka meséjében eljátszottuk a holló szerepét. Mi mindenre vagyunk kaphatók, ha hízelkednek nekünk, ha istenítenek minket, ha egyéni hiúságunkat legyezgetik a konvencionális hazugságokkal és mit gyerekek utánaliujángatták, amikor haladt valamerre a földek közén, hogy: ittmaradt az egyetlen-egy nyomorult, a tanyákra a gyászfátyol ráborult. András szomorúan hallgatta s kérdezte úgy gondolatban magamagától: — Töhetök én arrul, ha nem költöttem ? Mit töhetek én arrul? Történt azután, hogy ' valamelyik tanya udvarában kidőlt a kutágas, akkor mondta az asszony a gyerekeknek, hogy menjetek már el azért az élhetetlenért, hogy segítsen ezt a ágast rendbeálhtani. A vén András elment s rendbe tette a dolgot. Volt, hogy veszett kutya járt, András ráment és lepuskázta. Hajnalban kigyuladt Kakusziéknál az istálló-tető, hát nem lehet mondani, hogy ne vitték volna oda a vizet a szomszédokból a fehércselédek, meg a gyerekek, de azért csak András volt a tetőn a nádcsáklyázó vassal. Sok minden történt, mert az úgy szokott történni, hogy történetek történnek. András vállalta a csőszséget és éjszaka bakterkodott a tanyák között. Ha ismerős-szavu rozoga puskája az éj csöndjében durrant valamerre, a tanyákban megnyngodva eszméltek föl, gondolván : — András őrzi a határt. Ha valamely tanyából az asszony bement a városba, a piacra vinni eladni valót, ott is András maradt csősznek a tanyában a vagyon meg az apró gyerekek mellett. Viszont máskor András ment be a városba bért, vagy adót fizetni. Ugyancsak ez a vénség vitte a malomba a búzát „őlletni“ s beszámolt pontosan afelől, hogy mennyi a korpa és mennyi a láng. Nem danolták már a csitri gyerekek utána, a tizenkét tanya dolgában járt-kelt. hogy itthon meg nem tagadunk, ha sérelem van régebbről? ha kérésében nem tudta a a kérő kitapogatni gyöngénket. „Mondj igazat, betörik a fejed !“ Sok igazság van béntie. Talán le lehetne szokni a konvencionális hazugságokról, ha az egyéni hiúságról is leszoknánk. Ám emberek vagyunk, telve gyarlóságokkal, világos, hogy kedvenc hibáinkról nem igen akarunk lemondani, éppen azért az emberek mindig sikerrel fogják alkalmazhatni a konvencionális hazugságokat s mindig sikerülni fog a holló és róka meséje újabb éö újabb, ezer és ezerféle változatban, ahol a sajt kifejezője lesz a szimpathiából s a mi megejtésünkből származó akár anyagi, akár szellemi, érzelmi haszonnak, amit a róka nyugtáz. Az esetet pedig a róka oly szépen fogja elmondani másoknak mint a pinty s biztos, hogy nevetni fognak rajtunk, rövidlátásunkon azok, akiket a róka talán éppen a nevetés után a mi meg- ejtésünk elbeszélésével csalt lépre. Emberek, a konvencionális füllentés éppen oly csúf, mint a szándékos hazugság. A léggyár R.-T. alakuló közgyűlése. Március hó 29-en tartotta a Jéggyár R.-T. a nagykárolyi Takarékpénztár termében az alakuló közgyűlést, amelyen a részvényesek szép számmal jelentek meg. Az alapítók köz- felkiáltással Vetzák Edét, a Takarékpénztár vezérigazgatóját kérték fel a közgyűlés vezetésére, aki a bizalmat megköszönve elfoglalta az elnöki széket és a gyűlést megnyitotta. Az elnök felkéri a közgyűlést, hogy jegyzőt és két tagot a jegyzőkönyv hitelesítésére válasszanak. Jegyzőnek dr. Vetzák Sándort választották meg, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig: dr. Adler Adolfot és Récsei Edét. A közgyűlés ezután kiküldött egy bizottságot, amely meggyőződést szerzett arról, hogy a társaság alaptőkéje kellő aláírás és befizetés, által kellően biztosítva vari, miről a közgyűlés előtt jelentést téve a közgyűlés kimondja a maradt az egyetlen-egy nyomorult. Nem kiabált rá már senki, amikor történt, hogy megint csak kivert a szó a mezőkre, hogy uj sorozás. — Hallom, hallom — integetett a város felé András — mék, mék. András hajnalban bement sor alá, délután visszatért, útközben az árokszélről mezei; virágot szakított, megtüzködte velük a kalapja szélét s a tanyákon megrökönyödve mondták az asz- szonyok : — András benmaradt . . . Bent hát, hát hogyne maradt volna bent, a jóreggelét, a kacabáját és kiskésit neki. Hát éppen még majd mink nem maradunk bent, nini András dalolt, valóságosan és bizony Isten danolt, azt danolta, hogy a kalapja körö--'- körül virágos, azután a kisangyalát is emlegette azzal kapcsolatban, hogy fölköti a rézsarkantyut és most már innen elmegy. Nőné ! Hol vagy muszka, a francia teremtésödet ? A tizenkét tanyából pedig tizenkét asszony szedelőzködött és bevonult a városba deputáció gyanánt a kisebbik hatósághoz, hogy ha már mindenkit elvittek, legalább az Andrást hagyják itthon. Hirt hallván erről András, erősen csóválta a fejét, hogy ime, milyen mindenféle változatok történnek. Utolsókból lesznek elsők. He hát ez igy van és nincsen másként. Mindennek fölment az ára, hát fölment az agglegényé is.
